Fővárosi Lapok, 1890. augusztus (27. évfolyam, 210-240. szám)

1890-08-01 / 210. szám

Péntek, 1890. augusztus 1. 210. szám. Huszonheteik évfolyam. Szerkesztői iroda: ZLmm K tenom* ** Előfizetések TlfiTfA DACfT T A DAF a Előfizetési dij: !■ NI V H fllU kl I I lH M 1 I i\ * kiadóhivatalt» MMvr...............................8 fr< Hl W HHIHH Hala W ^S' Hi HHIHiHDi BHiHE (Budapest, ferenciek-ter*, ■egyedéyre . ■ ...*frt _ . _ _ Athenaeum-épület) Egyes szám­o kr. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. küldendők. Nászdal. (A »Nemzet«-ből.) Fel, fel a dalra magyar troubadour ma! Üssön a két víg kedvvel a bárba, Folyjon az ajkról az ének ! Szende királylány szűzi fejére Tűzve a myrtus zöldje, fehérje — S a nagy oltár mécsei égnek. Szende királylány súgja ma el még Szent fogadalmát, tiszta szerelmét . Mellette a hercegi férfi, Cseng-bong a torony ércnyelvü harangja, Égbe gomolyg fel az orgona hangja, Országok imája kiséri. A deli párra lenéz a nagy oltár, Árnyában a boldog örömszülő ott áll: Magyarország büszke királya , Hitvese vére, az angyali lélek, Áldása a honnak, dísze nemének, S foly örömben könnyeik árja. Könnyet e két szempár sokat ontott, S haj ! — nem örömben. A bázeli gondot, A szörnyű keservet ismerik ők. Sorsuk: a trón dicsfénye s a bánat. Ám egüben ma vidám derű támad. Boldogok, ím, a királyi szülők. Oh, az a szent frigy, a mely ma kötődik Jók örömére, a messze jövőkig Boldog, örömteli légyen! Nagy jutalommal adós e szülőknek A magas ég, — most áldja meg őket Bőven, e lányka frigyében. Rózsanyilás van, félre a gyászszal! Csengve repüljön az égig a nászdal S áradjon e dal el a jégen ! Uj hiteseknek zengje szerelmét. Tűnj feledésbe, te bánatos emlék! Szebb kor pirkad az égen. Kozma Andor. ------=SSk»‹fí=-----­ Az aradi kiállításról. (Levél julius hó 29-dikéről.) Kedves barátnőm ! Tudod, hogy eredendő bű­nöm a levelezés. A hőség elől elmenekülhettél fürdő­helyre, de nem az én leveleimtől, pedig hiszem, hogy te most csak azokat a leveleket szereted, melyek élő­fán teremnek és föléd zöld ernyőt borítanak. Szegény fejed­, zöldet e sorokban is kaphatsz. Még egy má­sik nagy hibámat is ismered : a kíváncsiságot. Ez indított meg egy kis sétára, hogy a kiállítási készülő­déseket megtekintsem. Erről akarok neked mesélni. Oda irányul most nálunk minden érdek, hogy bárha országos lenne! Egy kis paradicsom, a »Nádor szálloda« kert­jén mentem át, utamat rövidebbé és kellemesebbé téve. E díszes kert magán­tulajdon, de most egy részét — sodrony hálózattal elkerítve — étkezési helyül engedték át a fogadósnak. Kár, hogy a terü­let kicsi lesz a nagy közönség számára, mely ezt a kertrészt hihetőleg sűrűn fel fogja keresni, minthogy fekvése előnyösebb már nem lehet, csak néhány lépés választja el a kiállítás kapujától. A területre érve, egy gerendát átléptem, egy létrát kikerültem és vigyázva léptem tovább, hogy le ne locsoljanak az öntöző vízsugárral, vagy bele ne ütközzem az utakat egyengető hengerbe, mert ugyan­csak serényen dolgoztak ácsok, kertészek, mázosok, napszámosok s ilyen helyen a kíváncsiság legyen legalább szerény. Csak kevés idő van már a megnyitásig és bizonyára az utolsó éjjeli órákban is lesz még elég dolog. Sohasem megyek a Maros-partra, — a­mi nyá­ron elég gyakran történik, mikor a hideg fürdőbe járok, — hogy eszembe ne jusson a hajdan és most. Te nem tudhatod, kedvesem, de én jól emlékezem, hogy milyen elhagyatott, ronda része volt ez a mi városunknak ezelőtt húsz, de még csak tíz évvel is. Az Eötvös-, Petőfi- és megyeház-utcán jutna­ D­a­nic­a. (Délvidéki történet.) Irta Scossa Dezső. (Folytatás.) Danica szótlanul követte és megállt mögötte, csípőjére tett kezekkel nézve, a­mint az öreg a porh­a­­nyós földet feltúrta és a vizet ellocsolta rajta. Fekete tömeg nyüzsgött ott, mintha csak a föld mozgott volna. A piócák voltak, a Gyókó déda üzlete. Hogy irtózott tőlük eleinte, mekkorát sikított, mikor virágcserepeibe friss földet piszkálva fel, egy ilyen fekete szörnyeteg jutott a kezébe. A hideg érin­tés ájulttá tette, Milos pedig nevetve kapta karjaiba. Az egész ház környékén telítve volt már a talaj ezek­kel a férgekkel, s a tőlük való félelem miatt kiszá­radtak, elvesztek a virágok is, melyeket pedig a Bolja Bogdán adott neki ajándékba. Az öreg ember újra meg újra húzott egy vödör vizet, azután elegyengette a kiásott földet és csalán­nal meg nagylevelű füvekkel szórta be. Ezek hűvösen tartották. És mialatt dolgozott, nem fogyott ki az el­beszélésből. Hejh! ha annyira vihetné, mint Popov Péra oda át a szerb parton. És újra elbeszélte, a­mit nála látott, egyetlen egyszeri látogatása alkalmával, a­melyről kimeríthetlen részletei voltak. Popov Péra a Duna mellett lakott. Igen, arról lehet megismerni a házát, hogy magas, égbe nyúló pózna áll előtte, ördöngős kerekekkel a tetején, a­me­lyek olyan sebesen forognak, mint az ördög motol­lája. Tudja isten mi hajtja, hacsak hegyes part­ról átverődő szél nem. Aztán alul csak folyik a viz­­ szép csendesen az árkokba. — Igen bizony árkokba, a melyek hosszan, egy­más mellé sorakoznak, akár a katonák, közben fák­tól árnyalva, a melyek a nap égető sugarait távol tartják. Aztán elbeszélte az árkok rejtett kincseit. Nem aranyat rejtenek azok, hanem piócákat. Egy millió, két millió van bennük tavaszszal, őszre mégis mind üresek. Azám, a grk jön messze vidékről, jeget hoz­a­tunk ki a főtérről a Maroshoz, de ez utcáknak ne­­vek is, külsejük is mennyit változott a boldogító asz­falt óta. Pusztaság, naptól leperzselt fű, por (fájda­lom ebből most is több van, mint kellene.) minden­féle undok hulladék bántották azelőtt a szemet és szépérzéket ott, a­hol most a diszes líceum, a Simay szép gőzfürdője, a kereskedelmi akadémia és leány­iskola állnak, továbbá a városház és a minden kénye­lemmel ellátott vasúti palota. Több és mindig több divatosan épült és épülő­félben levő magánház képezi a kis­körutat. Itt van az ipartestület szép termekkel berendezett emeletes háza is, s úgy­szólván ez adta az eszmét, hogy közelében létesítsék a kiállítást, an­nál inkább, mert hosszában a part néhány év óta parkozva van. Maradjunk mindjárt a nagy teremben, hol ép a képkiállítás rendezésén fárad Dömötör László líce­umi tanár és a Kölcsey-egylet titkára, ki jó kedvvel és lovagias előzékenységgel ad magyarázatokat. Nem árulok el egyelőre többet, mint hogy belépve, figyel­münket rögtön magára vonja Fábián Lászlóné fő­ispánná jól talált arcképe, ismert jóságos mosolyával; jobbról balról a Schlauch püspök és Szlávy József arcképei. A kisebb termekben a régiségek és ásványok lesznek elhelyezve; ide sok szép családi ereklyét is küldtek. Menjünk le és kerüljük meg a tojásdad nagy virágágyat. A szőnyeg-virány már­is pompás színekben diszlik s mintha csak tündérujjak írták volna ,bele a két sorú feliratot: »Éljen Baross Gábor!« »Éljen Bethlen András.« Az ígéret és a remény megvan, hogy augusztus 2-dikán a megnyitás ünnepélyén Baross Gábor mi­niszter itt lesz. Nem is kétkedem, hogy az ígéret és remény, mindnyájunk örömére, teljesedni fog. Az »Alföldi és Délmagyarországi kiállítás« nem lesz, nem is lehet olyan, mint a budapesti orszá­gos tárlat volt, de szebb lesz a szegedinél. A főépület az ipar­ pavillon, ékesítve címerekkel és vígan lobogó kocsiján, a­mely pléhvel van kibélelve, megrakja és aztán viszi messze föl a hegyeken túl,­­ a Pera pe­dig a markába nevet. Képes nagy bankó veni már azt, a fekete férgek ára, a­melyért aztán veszegeti egymás után a földeket. Danicának mindig felragyogtak a szemei, a­mi­kor a Popov Péra kincseiről kezdett beszélni Gyókó. Ha az olyan nagy képes bankóért földet adnak, ad­nának érte aranyat, kalárist és önkéntelenül a nya­kához nyúlt. Olyan igen elkelt volna azon még egy sor akármelyikből. Az öreg elkészült a piócás gödrök locsolásával és együtt jött vissza Danicával az udvarra. Most pa­naszkodni kezdett. Ha volna pénze hozzá, ő is a Péra gazdagságában osztozkodhatna, így egymaga mit bir összefogni s a pióca-fogó gyerekek is inkább ösz­­szegyüjtik és Nédának viszik, a­ki nem sajnálja az utat a Péra telepéig. Hejh! a vén boszorkány egy ezüst dénárért félnapig is eltipeg. — Mért nem viszi el kend is ? — kérdé a menyecske. — A lábaim alig bírnák már a nagy terhet és a messze utat, de neki gyűjtöm, majd eljön a fia, a Száva, aztán veszek neked dukatát, veszek neked se­lyem kendőt, karéket, csak az adót fizetjük ki, meg azt a kis ték­ért segítem törleszteni, a­mi még a Milos jussára nehezül, — igen, meg egy kis tőkét teszek félre, hogy fizethessem a gyerekeket, hogy újra kezd­hessem a gyűjtést. Ragyogó képet tudott a jövendőről rajzolni s s Danica ott hallgatta a küszöbhöz dőlve s képzeletben kiszínezve azt. — úgy úgy, tartsd bolonddá az asszonyt, nem elég bolond már úgy is — mondá Milos a nyitott kapunál hirtelen előlépve. Danica összerezzent. Egy idő óta nagyon fur­csán bánt vele Milos. Kíméletlen volt és nyers, gya­nakodó és bizalmatlan. Semmiben sem találta kedvét. Szótlanul rakta el sarlóját, alattomos tekintetet öve­zászlókkkal kívül belől. Sokat igér. A vasajtó maga is remekmű, a titkár szava szerint kétezer forintba került. Másik szép lakatos munka a sírrácsozat, né­hai Tabajdy Károly főispán sírjára készítve, mind a kettő Stoll helybeli lakatos műhelyéből került ki. Sok csinos szekrény, felirattal, vagy még anélkül várja a ládák tartalmát, melyek titokteljesen fog­lalják el most az utat. Egy üveg szekrényben gyö­nyörű lombfűrész-munkát pillantottam meg, karos gyertyatartókat, óraburkokat stb . Temesvárról küld­ték. Hódmező-Vásárhelyről érkezett egy masszív, összehajtható, faragott ágy és egy remek szekrény. Ez utóbbit mindjárt oda szántam elegáns boudoi­­rodba, sok kis fiókjában és étagére­jein mennyi csecsebecse elfér! Hallottad már hírét a borsfának ? Állítólag ebből készült, s molyellenes szaga meg is van. Utána néztem még az este Brockhausban, s csakugyan: »piper nigrum terem Kelet-Indiában, Sumátrán, Borneón,« levesbe is tesszük, ugorkasalátán jó és még jobb, ha a bors hazájába küldhetjük, a kit ki nem állhatunk. A világosi cserép­edény ki van már rakva. A paraszt­szobákat nagyban rendezik, a hunyad­­megyeit a szép gróf Kuun Istvánná fölügyelete mellett. Már ott várakozik az asztal előtt a »türelmes« meny­asszony. A peregi szobát ép peregi parasztleánykák súrolták, helyre igazítva a magasra vetett ágyat és a tulipános ládát. Eredeti a leányok által fűzött vő­fély­ből pattogatott kukoricából, dióból és vörös-zöld pamut bojtokkal, végére kötve egy pipi-kendő. A többi fülkéket kárpitozzák. Tűmunka — olyan, a­mi főkép minket nőket érdekel, — még nem látható, de lesz sok és szép. A kalotaszegi var­ottasokat ép akkor szállították. Hogy a gépcsarnok igen tá­gas, azt láttam, de nem krompomittálom magamat a­zal, hogy róla rész­leteket írjak. A borkóstoló pavi­lonban nagy a sür­gés, forgás. Lesz Auerbach pince -­­ kicsiben, a Mayer­­cég csapolja majd benne a tüzet.

Next