Fővárosi Lapok, 1892. augusztus (29. évfolyam, 212-240. szám)
1892-08-01 / 212. szám
Hétfő, 1892. augusztus 1 212 szám. Huszonkilencedik évfolyam. Szerkesztői iroda: n CSM W&* n a. előfizetések Budapest, ferenciek tere B - §f ffl m W M Bm M 3 SJ Hi T «I» § J A' szintúgy mint ...i,i,i2e,és iiii. r UVAxlUöl LÄrnA Negyedévre _. . . . ■■ VuáiVVIVíHi Attkldfa W HOI a kiadóhivatalba Esy“-mBtv- SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. A „Salon és Sport“ képes # Athenaeum-épület) melléklettel együtt lők. „SALON ÉS SPORT“ HETI MELLÉKLAPPAL Szegény leányok. (Elbeszélés.) Irta Balogh Arthur. (Folytatás.) — Menjetek, Eliz — monda az idős asszonyka kis szünet múltán. Hanem intelek valamire. Ezzel a Vándornéval, ha engem csak egy kicsit is Szeretsz, ne igen állj szóba. Tudd meg, hogy ellenségünk, aki mindig azon töri a fejét, miféle pletykákat tudjon a a családunkról költeni. Eliz némán bólintott igent kis szöszke fejével s az ajtó felé indult. A tükör előtt elhaladva még egy futó pillantást vetett magára. Jól áll-e rajta a ruha, a fehér hullámok szépen omlanak-e a halvány rózsaszín alapon, a haja nem vet-e túlságosan nagy karikákat a kissé keskeny, hófehér homlokán s végre az az egy szál rózsa, melyet oda tűzött a keblére, elég kecsesen s (mintha megrészegedett volna a szive verésétől) elég lomhán omlik-e keble fölé. Mindezt, pillanat alatt futotta át s ott volt már a rég várakozó pár előtt. — Azt hiszem, Dormány barátomat az után fogják találni — monda a szegletes modorú kis hivatalnok, kihúzva oldalzsebéből túlságosan illatos zsebkendőjét s megtérülgetve gyöngyöző homlokát. Eliz arcára bosszús kifejezés ült, mintha megunta volna már örökösen ennek az embernek a nevét hallani. Márta, az életteljes piros képű, szelíd nézésű fiatalabb leány oda surlódott hozzá és amig ürügyet talált, hogy ruháján valamit igazítson, mintegy esdő, bocsánatkérő szemekkel tekintett reá. így haladtak ki az utcára, végig a vasárnapi néptől meglepett, széles úton, a kisded templom felé, hol most a kora délelőtti órákban a kisvárosi előkelőség miséjét szolgáltató a fehér arcú, finom, kisasszonyos kezű fiatal káplány. Ismerős arcok kandikáltak ki egy-egy nyitott, virágokkal jól megrakott ablakból. »Ni a Toronyi lányok! Az az Eliz milyen gőggel, büszkén szedi a lábait, mintha legalább is egy gróf várakozna rá. Nem szeretem a tojáson járó kisasszonyokat«. — így kisérték őket tovább, tovább. Eliz félfüllel meg is hallott egyet-mást és csak annál kényeseben lépegetett. Szép vagyok ugye? mondották a szemei erre is arra is hivalkodón. II. Mikor beléptek a templomba (mely épp oly szerényen húzódott meg a kis kopott kereszt alatt, amilyen büszkén terpeszkedett a fényes aranycsillag alatt a reformátusok nagy temploma) az egész ájtatos közönség oda nézett arra a padra, melyben Toronyi Eliz foglalt helyet. Olvasót pörgető vén anyókáknak a letűnt idők rég vesztett emlékeit idézte szemük elé a ragyogón szép leány. Az egyik csak szépnek látta. Milyen ájtatosan, mint egy Madonna illeszti a keresztjelet alabástrom homlokára, szűz mellére, szép kis vállaira s aztán is összeteszi, mint egy gyermek, két kis kezét, nem tekintve semerre se. A másik (mert hogy a szépségnek a gonoszság gyanúja is oly közel szomszédságában üt tanyát ?) már hivalkodónak, tetszelgőnek, sőt talán rossz szívűnek is látta, ki csak csodáltatni akar. Maga e gondolatbeli mendemondák tárgya pedig ez alatt folyton azokkal, az imént hallott dolgokkal küzködött, melyek még egy elröppenő imádságra sem engedtek neki erőt. Az én apám egy semmi ? mit tehetett, ha egy semmi ember volt ? És az anyám ? Édes Istenem ! öntsél világosságot az én bölcsőm sötétségébe, esdekelt állhatatosan, félresimítván szemeiből egy lehullott szőke hajhullámot, mintha az akadályozná, hogy a múltban olvassanak szemet. Hogy Dormány el nem jött, eszébe sem jutott. Voltaképen most már igazat adott a nem rég hallott zsörtölődésnek, hogy ez a templombajárás semmire se való. Az embert a bámuló, titkon bírálgató szemek láttára úgy sem tudja megszállni valamire való áhitat. Ez pedig nyilván vétek, igy itt tölteni az időt és várni, mig a kis káplány széttárva vékonyka karjait, elbocsátja a híveket. S csakhamar már küldötte is őket. Az orgona hangjai az utolsókat búgták s a népség kezdett lassan kivonulni a kis templom sötét ívei alól. Kijöttek ők is. Bándi úr nem tudott érdekesebbet mondani, mint hogy az új kántor hangját dicsérő kiváló szakértelemmel. Érces csengésű és felmegy majdnem addig a bizonyos c-ig, ami tudvalevőleg olyan ritka, tüneményes dolog. Eliz titkon mosolygott az élhetetlen beszédeken s alig tudta visszafojtani magába, hogy azt a kérdést ne intézze halkan nővéréhez : Te Márta, lelkedre valld meg ! igazán el tudnád ezt az embert férjedül szenvedni ? Oh én irtóznám tőle. De persze, szegény leány vagy te is és félsz a jövendő miatt — Istenem ! milyen semmi is egy ilyen szegény leány ! Mikor félúton voltak haza felé, elvált tőlük valami ürügygyel. Mehetnek egyedül hazáig, hisz ez az ügyetlen ember ha ma nem, de holnap okvetlenül nyilatkozni fog. Valami úgy űzte, valami úgy súgta neki,, hogy azt a gyötrő tudatlanságot, melyben van, meg fogja előtte valaki világosítani. Alig tett pár lépést egyedül egy mellékutcában, midőn egyszerre Vándornét látta közeledni azzal, a könnyed, elrepülni akar a járással, melylyel hatvan esztendeje dacára még mindig fiatalt szeretett volna játszani. Látszott az arcán már messziről, hogy valami kellemetes titkot akar elsuttogni s alig várja, hogy beszédbe foghasson. — Nos — nos édeském? Megörtént? kezdé már néhány lépésnyiről halk tartózkodással. Értem a Bándi úr nyilatkozását. — Mindeddig nem — felelte Eliz vizsgálva a nő arcát, melyen erősen látszottak a rákent rizspor nyomai. — Csodálom. Valóban csodálom. Itt segíteni kell. Adnék egy jó tanácsot. — Köszönjük — mondá a leány egyszerre feltűnő hidegséggel. — Sose köszönje, virágom. Csak fogadja meg. Jöjjön! (És karon fogta őt oly hévvel, hogy szabadkozni se mert.) Hát szivem, ez a dolog igy áll: ez a Erdély legszebb fürdője. (Csik-Tusnád.) Nehéz és majdnem leküzdhetetlen vállalkozás volna annak megkísérlése, mennyi szépséggel áldotta meg az ég ezt a vidéket s magát Tusnádot, e kies fürdőhelyet. Sokan megpróbálkoztak már ezzel, de tiszta fogalmat csak az alkothat magának a természet nagyszerűségeinek emez összehalmozódásáról, aki első ide s meggyőződik arról, hogy mind ama leírásokban sok a jóakarat, még több a nemes hév és megokolt lelkesedés, de, hiányzik valami belőlük s ez a legfőbb: a hűség. Éppen azért tartózkodom én is a valódi költői szépségekkel biró vidék festegetésétől s inkább arra szólítok föl mindenkit: jöjjön el egyszer ide, megnézni a Székelyföld e pompás fürdőjét. Maga a fürdő nagyon fiatal még. Egy félszázaddal ezelőtt azt sem tudták, hogy e fenyvesekkel benőtt táj csak olyan gazdag ásványvizekben, sós, vasas, jódos, szénsavas forrásokban és fürdőnek való vizekben, mint az egész Székelyország.Fogarassy Mihály ekkori erdélyi kath. püspöké az érdem, hogy a figyelmet e vidékre irányozta. Ő építtetett ide először lakóházat abból a célból, hogy a nyári évszakban itt élvezze a beláthatatlan fenyves erdők balzsamos illatát és a fölbugyogó források kitűnő vizét. Példája csakhamar követőkre talált s mintegy negyvenöt év leforgásával ma már olyan fürdőhelylyel bírunk Tusnádon, melyről sohasem távozik senki más gondolattal, mint hogy, amint teheti, ismét visszatér. Legnagyobb bizonyítéka ennek az, hogy számosan vannak, akik tíz-húsz év óta állandóan fölkeresik e fürdőt, mert egészségük fenntartására, megújítására jobb helyre nem akadhatnak. A Kőkút az eddigi vegyelemzések szerint a giesshübelivel bátran kiásja a versenyt s különösen jó hatással bir hurutos bajoknál. A Pezső-forrás, melynek hőmérséklete 19'3° C., vérbetegségekben kitűnő, a többiek meg sápadtság és vérszegénység ellen valók. Nagyon sokat nyert Tusnád a pár év óta épült , terjedelmes fürdőházzal, mely az újabb balneológia fokozottabb követeléseinek is megfelel. Negyvenezer forintba került, bárha a fa és kőanyag itt rendkívüli bőségben található. A vendégek száma azóta igen szaporodik évről-évre. A három, egymás fölé emelkedő házsor között, melyeknek csaknem mindegyikéből gyönyörű a kilátás, vannak olyanok, melyek a túlzott igényeknek is könnyen megfelelnek, megint olyanok, melyek a szerényebb kívánalmaknak valók és végre vannak olyanok is, amelyek rászorulnak ugyan egy kis tatarozásra, de így is mindenkor találnak lakókra. Valamennyi épület között legszebbek s a Kónya Károly jassybeli gyógyszerész Emma villánya, csinos kertjével, s a Stanescu építtette ízletes és kiválóan gondozott parkkal biró, terjedelmes nyári lak. Ezekben azonban maguk a tulajdonosok nyaralnak s nem bérhelyiségek. Tusnádnak minden tekintetben megvan az a jó sajátsága más hasonló fürdők fölött, hogy itt a vendégek egyéni szabadságát semmi sem korlátozza. Élhet kiki zavartalanul saját kedve szerint. Vannak itt fényűző bojár családok, úgy ragyog le róluk az arany és ékszerek tömege, de ezzel szemben semmiként sem részesül lenézésben az egyszerű paraszt menyecske, ki maga szőtte vörös rokolyában járja végig a sétatért. A gazdag bankár mellett ott látjuk az üdülni jött szegény hivatalnokot, mágnás urak mellett az egyszerű falusi gazdát, a grandezzát mutató román delnő mellett az alföldi beszédes aszszonykát. És igy tovább. Van itt magyar, német, örmény, angol, francia, szász, román és mindannyi igen jól érzi magát. S amit legelső sorban kell róla említenünk: a fenyvesek között, a sétatereken, kertekben s mindenütt ott látjuk az eleven gyermeksereget. Itt egy hamis fiúcska szaladgál s majd leüti a lábadról, ott egy halvány leányka szedi a tarka virágot, amott az egyik beteges testével húzódozik a játéktól, holott a másik pajkos ingerkedéssel akarja belevonni a mulatságos lovasdiba, labdát röpít az egyik, fáradhatatlanul abroncsozik a másik, némelyik nagyoskodva hordja kezében a kúrás poharat, aztán félve iddogál belőle, mintha egy szemernyivel sem akarna többet, mint amennyit orvosa rendelte. A fürdőből messzire kihallatszik a gyermeki sikoltás, mikor a huszonegy fokos vízbe mártogatják. Itt is, ott is fölhangzik a pezsgő zsivaj. A tipegő öreg, a sápadt arcú hölgy, a köhécselő kisasszonyka, az erőtlenül támolygó férfi, a kevés számú gigerlik, a zsibongó gyermekek, a gőgicsélő babák keresetlen változatossága szépen harmonizál a vidék gyönyörű tarkaságaival. A szenvedők arcáról biztos remény olvasható le a gyógyuláshoz. Aki pár hetet tölt itt, lehetetlen nem éreznie a kedvező változást. El kell felednie, hogy betegség is van a világon. Arca csakhamar visszanyeri az életszint, szemeiben fölragyog az örömnek bizalma, amint enyhülve szívja a fenyvesek folyton áradó illatát. Akik meg pihenni jőnek, azok sem panaszkodnak, mert rövid időn megelevenednek Tusnádon, hol semmi kényszer sem nyűgözi le az egyéni tetszést és kényelmet. Mindannyi elégedetten távozik innét. Mikor pedig a ragyogó napfelhőbe burkolózik s megerednek az égi csatornák, akkor sem kell kétségbe esni. Ott van a tágas, fedett sétahely és közterem (Kursalon), ott az olvasószoba mindenféle nyelvű lapjaival, a zongoraterem, a fedett tekepályák s ha egyik sincs ínyünkre, elvonulhatunk fenyvesektől köritett akácunkba s jó regényt véve kezünkbe, fogyó türelemmel kívánhatjuk az eső szünetelését, hogy aztán kikapva az erdős hegyoldalra a frissen ömlő léggel szívjuk tele tüdőnket. Van azonban Tusnádnak városi színezete is, amennyiben mindennemű kereskedő üzlettel bőven el van látva. Kaphat itt mindent a legfinomabb női pipere cikkektől kezdve egészen a legkülönbözőbb gyermekjátékszerekig, az arany-ezüst ékszerektől a sipító harmonikáig. Az igaz, hogy az árak jó borsosak, de aki itt akar vásárolni, nyissa meg a tárcáját. A rend és tisztaság, a kívánatos éji csend !