Fővárosi Lapok 1895. február (32-59. szám)
1895-02-01 / 32. szám
Péntek, 1895. február XXXII. évfolyam. 32. szám. Egész évre 14 frt, félévre 7 frt,1 /4 évre 3 írt 50 kr., egy hóra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes számára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Politikai és szépirodalmi napilap. Szerkesztőség: Ferencziek tere 4. szám. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 3. szám. Athenaeum épülete. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban. A népoktatás államosítása. Budapest, jan. 31. A közoktatási általános vita immár véget ért a képviselőházban. A vita ez alkalommal csakugyan túlnyomóan közoktatási ■és kultúrás eszmecsere volt, ellentétben sokelőbbi év hasontárgyú debatte-jaival, melyekben az egyházpolitikai harczok teljesen a sutba szorították nemzeti kultúra életkérdéseink tisztázását és előbbrevitelét. Ez tehát az első előny és örvendetes jelenség, melyet a ma véget ért általános vita javára írhatunk. De most már kívánatos, hogy a vallás- és közokt. minisztérium költségvetése fölött a jövőben megindulandó minden általános vita a mostani jelleget és irányzatot megtartsa hosszú időkre, mert különben a mostani felbuzdulás nyomtalanul eltűnik s nem lesz tartós kihatással legfontosabb közviszonyainkra, ami más szavakkal azt jelenti, hogy a „nemzeti állam“ eszméje a szó valódi és komoly értelmében véve, marad ezután isegy óriási üres frázis, „csengő réz és pengő czimbalom. “ Viszont aztán volt ennek a vitának is egy másik jellemvonása, mely sajnos, közös az előbbi általános vitákkal. Hogy a nemzeti kultúrának és nemzeti irányú közoktatásnak állami szempontokból óriási jelentősége menynyire nem hatolt be a t. Ház némely legelső rangú államférfiül elméibe, sajnosan tapasztaltuk ez alkalommal is, mert pl. a nagy ugron Gábor és Apponyi Albert gróf, a ki pedig „nemzeti aspirácziókat“ írt fel lobogójára, az egész vita alatt teljes közönyt tanúsított, holott e vita keretében ugyancsak lehetett volna nem egy nemzeti aspirácziót fölvetni és érvényesíteni. Két ily hatalmas tehetség, két ily hatalmas szónoki erő, mily nagy arányú szolgálatokat tehetett volna a nemzeti közművelődés és vele a nemzeti állam ügyének! Mily hatályosan segíthettek volna egy kultúrás és közoktatási erős, tisztult közvélemény képződéséhez a t. Házban, mely azt ez ideig teljesen nélkülözi! Nagy szükség lett volna erre, mert azt mindenki tudja és egy kis megfigyeléssel észrevehette a jelen vitában is, hogy a magyar állameszmét közoktatási szervezetünk terén még mindig nagy mértékben fogva tartják a nemzetiségi és felekezeti tekintetek békéi. Vagy más hasonlattal élve, az állameszme ezen tekintetek burkából alig-alig képes előtörni. No de nem teszünk le a reményről, hogy a Ház elsőrangú kapacitásai is előbb utóbb rá fognak jönni az itt mondottak igaz voltára s helyrepótolják majd a mulasztottakat. Helyettük ezúttal a kisebb kaliberű emberek szálltak sorompóba a nemzeti ügyért. Ne kicsinyeljük őket, mert ellenkezőleg elismerést érdemelnek. Van ugyanis egy eszme, mely mind jobban-jobban bontakozik ki a homályból és ez a népoktatás államosítása. E tekintetben „nagyobbak ők, mint a hadvezérek.“ Például Kovács Albert előbbi években a népoktatás, most meg pláne a papi nevelés és képzés államosításának kérdését vetette fel. Korábbi években Győrffy Gyula is a népoktatás államosítása mellett tört lándzsát. Most . . . hallgat . . . Persze, persze . . . Ugyancsak egy múlt alkalommal Polónyi Géza is ez eszme hívének mutatta magát, szintúgy a mostani vitában Tuba János is. Még azok a szónokok is, mint Okolicsányi, Hévizy, Pap Géza és Prileszky, kik nem ugyan szó szerint és formulázottan a népoktatás államosítása mellett nyilatkoztak, vagy ezt csak részlegesen fogadják el, igen élénken és erősen hangsúlyozott nemzeti irányú népoktatást követeltek, ami a dolog lényegét tekintve egyre megy. Csak sajnálni lehet, hogy az államosítás ellenzésében. Herman Ottó a lényegre nézve azonos álláspontot foglalt el Vajayval. De viszont Batthyány Tivadar grófnak, ki erősen ellenzi ugyan a népoktatás államosítását, a papképzés államosítása tekintetében felfogása már igen közel jár Kovács Albertéhez és már ez is jelentős dolog. Ne búsuljunk azon, hogy aránylag kis emberek kapták fel az államosítás eszméjét. Jobbára minden fontosabb eszmével ez történt. Krisztus apostolai is csak egyszerű emberek voltak, de azért a nagy eszmét nagy sikerrel propagálták. Aztán Buckle már megírta, hogy a törvényhozások inkább hátráltatják, mint siettetik a fontosabb reformokat, melyeket előbb a társadalom vitat és érlel meg és csak azután kerülnek bele a törvénykönyvekbe. így volt a magyar nyelv kötelező oktatásával is az összes elemi népiskolákban. A „FŐVÁROSI LAPOK" TÁRGYÁJA. C.T SÍ_ ~ ■ ■ -------- —....... •' ---■ A kis hadnagy bolondsága. — A »Fővárosi Lapok« eredeti tárczája. — Irta: Vértesy Gyula. Az ilyen magunkfajta újságíró mesterember. Akinek éjszaka a nappala, nem nagyon szeret reggeli kilencz órakor már a kávéházban üldögélni. Mondhatom is, hogy nem kis erőmbe került ezt a reggeli expedíciót megcselekedni, ha nem forgott volna szóban egy úgynevezett érdekes eset, hát akkor ma reggel éppen abban a minutában, mikor dideregve, átfázva megrendeltem a kávémat — még javában aludtam volna odahaza a boldogok álmát. Ámbár lassanként beletörődve a sorsomba és a czikóriás meleg létől úgy, ahogy átmelegedve , azt kezdtem észrevenni, hogy nem is olyan nagyon érdektelen ez a reggeli kávéházi élet. Persze csak így, ha az ember józanon szemléli, mert reggelig tartó lumpolások után, mikor lázas, forró szájjal habzsoljuk a hideg pezsgőt vagy a hideg sört — hát olyankor bizony az ördög figyeli meg a megfigyelnivalókat — de így józanon, legfeljebb egy kicsit álmosan, igen érdekes képet láthat az, aki színek nélkül is tud képet alkotni magának a sok kávéházi szürke emberből, a füstös levegőből s a lomhán ide-oda csoszogó pinczérekből. Az ajtó plüss-takarójának a nyílásán át egyre jönnek, mennek az alakok. Fiatal hivatalnokok, pislogó szemű garzon-legények, akiknek egy két órai alvás után sietniök kell fel a hivatalokba, hogy ott azután az akták fölött alhassák ki magukat — kopasz bácsik, akiknek jól táplált kinézése a szolid családi élet mellett tanúskodik s akik az otthon élvezett kávés reggeli után még betérnek egy pohárka szilvóriumra, s közben átfutnak egy-két újságot is — törzsvendégek, akik a teljes biztosság tudatában vonulnak sarokasztalaikhoz, és más beszéd helyett csak annyit mondanak: — Adolf! f És Adolf tudja, hogy kis kávét kell hozni, barnán, sok föllel. . . . Bevonulnak azután az ujságevők is: — Kávét és lapokat! Ráülnek a lapokra és a szentnek se adnának ki egyet is karmaik közül. Jönnek a fiatal uracskák is elfoglalni az ablak melletti helyeiket és a pohárka vaníliát felhajtva, rögtön fizetnek, hogy ha az ablakon át megpillantják az imádott szőke vagy barna zenedei, sziniakadémiai vagy más efféle kis bakfisocskát — hát kémállomásukról rohanhassanak ki és nyájas jó reggel kívánás közben felajánlhassák kíséretüket egész az iskola kapujáig. Közben-közben pedig hatalmas disharmóniába olvad a köhögések és krákogások lármája , mely egyre nagyobb és intenzívebb lesz, amint a sok mindenféle szivar és czigaretta füstjével mind jobban megtelik a roszszul azaz sehogy sem szellőztetett kávéházi helyiség. Hanem lassanként mégis kezdek jól lakni a megfigyelésekkel és boszant, hogy Ákos még most sincs itt. Kilencz órára adott találkozót, most pedig már fél tíz! Kezdtem dühös lenni Ákos barátomra és pedig annál dühösebb, mennél élénkebben és elevenebben jelent meg emlékemben árván hagyott, jó ruganyos ágyam képe. Milyen pompásat alkatnám még én benne! És ahelyett itt várom ezt a szószegő legényt. És elvégre is mi közöm nekem ehhez az egész érdekes esethez. Megírni úgy sem írhatom meg, akármit hallok is tőle! Azért, hogy az asszonyt ismerem! Pláne ez is csak olyan futólagos ismeretség. Egyszer, kétszer tánczoltam vele, ennyi az egész! Mindössze annyit tudok róla, hogy átkozottul kaczér kis hölgyecske! A fiúval meg talán egyszer mulattunk együtt! Tulajdonképen mit is érdeklődöm én ennek az asszonynak a drámája iránt, ami különben lehet, hogy nem is az ő drámája. Hátha csak Ákos fogta rá, hogy Bérczy Barna ő miatta lett öngyilkos. Nem is hiszem, hogy ennek a szelíd képű, ártatlan kis szőke hadnagyocskának viszonya lett volna azzal az asszonnyal. Hiszen olyan jámbornak, olyan mamlasznak látszott ez a hadnagyocska, hogy az ember fel sem teszi róla, hogy udvarolni mert volna a gőgös Tarkeői Gábornénak. Mert igaz ugyan, hogy Malvin nagysám kaczérkodott mindenkivel, de csak ennyit tett és nem többet! Mihelyest valaki komolyan kezdett el neki beszélni, hát vagy kikacagta, vagy rendreutasította. Tudom, én is próbáltam egyszer. Szinte megvető, gúnyos tekintettel nézett végig s úgy mondta: — Ne is fáraszsza magát, az uram minden tekintetben különb magánál! Tulajdonképen lehet, hogy ezek miatt a sértő szavak miatt érdeklődöm a tragédiája iránt. Jól esik majd megtudni, hogy a büszke, elbizakodott asszony is boldogtalan lett a szerelem miatt. -