Fővárosi Lapok 1895. március (60-89. szám)
1895-03-01 / 60. szám
XXXII. évfolyam. 60. szám. Péntek, 1805. márczius 1. Egér évre 14 írt, félévre 7 írt, */ évre 3 írt 50 kr., egy fiúra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes számára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Politikai és szépirodalmi napilap. Szerkesztőség: Perencziek tere 4. szám. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 3. szám. athenaeum épülete. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban. A népszerűség 1. Budapest, febr. 28. A népszerűséget megvetni nem okos dolog. A népszerűségre vadászni ostoba dolog. A bölcseség a két út között van. Azért találja el olyan kevés ember. Akik szoktak menazsériákba járni, sokszor gyönyörködhettek a majom-ketrecz előtt abban a látványban, midőn a majom fölemeli a földről a kavicsot, fölviszi a ketrecz legmagasabb párkányára, hogy föltörje vele a dióját s aztán ledobja a kavicsot. A közvéleménynek ilyen majom-természete van s a közélet emberei gyakran játszák a kavics szerepét: a közvélemény fölemeli az embereket, a kikre szüksége van, a népszerűség legmagasabb polczára s midőn már kihasználta, ledobja őket. Ezért ostobaság a népszerűségre vadászni s komoly államférfinak nem is lehet ambícziója, hogy kavics legyen a majom kezében. De megvetni a népszerűséget sem okos dolog, mert a népszerűség a legkiválóbb tehetségű politikusnál is azt a szerepet játsza,amit a vitorla a gőzerőre berendezett hajónál: haladhat nélküle is a hajó, de ha jó szél fújdogál, akkor meg lehet kétszerezni azzal a vitorlával a haladás gyorsaságát. Ezért a komoly és tartalmas politikus úgy cselekszik, hogy mikor a népszerűség magas csúcsára emeli a közvélemény s ez emelkedésben még a tendencziózus hizelkedés is segíti, jól vigyáz magára, hogy meg ne szédüljön; amikor pedig elkezdődik a népszerűtlenítés processzusa, — minek minden politikus ki van téve — akkor nem engedi magát „kikezdeni.“ Valakit „kikezdeni“: ez a politikában általános divat s bizonyos körökben a legnagyobb virtus. S igen sokszor czért is ér ez a taktika, mert a „kikezdés“ után jön a „lejáratási“ processzus, amelynek csak a valódi tehetségek tudnak ellenállni. Pedig Magyarország úgy is oly szegény a politikai nagyságokban — amelyek nélkül emelkedett közszellem nem is képzelhető — hogy nemcsak hogy a meglevő oszlopokat nem szabad volna döntögetnünk, hanem még új nagyságoknak mesterségesen, gyárilag való előállítása is hasznára válnék a közügyeknek.* Tisza István mai beszéde juttatta eszembe ezeket a dolgokat. Egy fiatal politikus, aki sohasem kereste a népszerűséget, sőt éveken keresztül harczban is állt vele s most a népszerűség kezdi őt fölkeresni. Megfordított politikai pálya a Tisza Istváné. Minden államférfi a népszerűségen kezdi fiatal korában s a népszerűtlenséggel végzi. Tisza István a képviselőségének első éveiben volt a legnépszerűtlenebb s most naprólnapra nő még ellenségei előtt is a tekintélye. Végre is minden út Rómába vezet. Tisza István a népszerűtlenség utján ép úgy a miniszteri bársonyszékbe jut, mint Apponyi Albert gróf a népszerűség keresése utján. A sors különös tréfája volna, ha mind a ketten — egyszerre jutnának oda. Ez volna az a fúzió, aminek igazán hasznát látná az ország. A valódi tehetségek fúziója volna ez. S ha valaha még Magyarországon a becsületes középszerűségek uralkodása után fölvirrad az igazi tehetségek korszaka, akkor még talán megérjük, hogy a politikai életnek ez a két ellentétes pólusa össze fog találkozni. Nem lehet őket összehasonlítani, mert sok tekintetben egymásnak ellentétei. Apponyi gyakran mindent föláldozott a népszerűségért. Tisza István pedig semmit sem áldozott a népszerűségért. Mind a ketten hibáztak. Apponyi mindenért tudott lelkesedni s mindig csak lelkesített. Tisza István úgy mutatta magát, mint a ki semmiért sem lelkesedik s ennélfogva sohasem is tudott lelkesíteni. Apponyi olyannak látszik, mint a ki sohasem öregszik meg; Tisza István pedig sohasem volt fiatal. A folytonos hevülésnek és a permanens ridegségnek ezt a két típusát egy becsületes fúzióban össze kellene olvasztani, hogy egymást kiegészítve hasznára válljanak a hazának. Aki ezt meg tudná csinálni, igazán népszerű dolgot cselekednék. Porzsolt Kálmán. „FŐVÁROSI LAPOK" TÁRCZAJfl. Szerelmi bánat. 1. Felhő borult szememre, felhő, melynek Haragja nincs, csupán bánatja van. Villámok e felhőben nem teremnek, Csak sűrű záport ont minduntalan. Hull, hull a zápor szememből szivemre, Szivemre, hűtlen, mely te érted ég. De bár kisírjam lelkemet kesergve, Nem oltom el égő szivem tüzét! II. Hányszor csalódtam, csalva számtalanszor, De legjobban megcsalva magamat, S mindig reméltem, hogy ha újra lángol Szerelmem, egy hű szeretőm akad. S enyim levél te, ki már másé voltál, Szerettelek hűn, s hűnek hittelek. Oh, balga hit! ki értem mást megcsaltál, Vajon szived hozzám hű hogy lehet? Bartók Lajos. Hátba ?... — A »Fővárosi Lapok« eredeti tárczája. — Irta: Báró Nlahomes Béla. Pista szobájában hajnali félhomály derengett. Öt óra lehetett, mikor kinyilt az ajtó és Pista belépett. Szórakozottan vetette le téli kabátját s a pamlagra keveredett. A meggyujtott gyertya és a szürkülő reggel derengő fénye hangulatos világításba helyezte a szobát. Pista fejét könyökére hajtva merően nézett maga elé és mosolygott, azután felkelt, a tükör elé állt s öntelten szemlélte magát; megsodorta szép fekete bajuszát, összefonta karjait s hosszasan bele nézve a tükörbe — a maga szemeibe, megbólintgatta fejét és igy szólt: — Mindhiába!... Azzal aludni ment, hogy a farsang utolsó mulatsága után kinyugodja magát. Valamelyik keringő lágyan folyó dallama ringatta álomba .. . Talán éppen akkor álmodta végig annak a tournak gyönyöreit, melyet a kedves Birikével tánczolt, mikor Birike éppen róla álmodott. (Mert biztos, hogy Birike róla álmodik.) Óh, milyen isteni volt az az egy tour! A tour után felmentek a karzatra s a páholyok mögött lévő folyosón egy pamlagra telepedtek. Itt a táncz közben megkezdett vallomások folytatása következett. Birike szemlesütve hallgatott. Pista a »helyzet magaslatán« érezvén magát, megcsókolta a vállát . . . Mindezeket Pista, úgy ahogy megtörténtek, újból megálmodta. Álmában egyszerre csak így sóhajtott föl ismét: — Mindhiába!... Pedig a mi Pistánk alighanem csalódott. Már miért »mindhiába« ? Azért, mert Pista szegény gyerek? De hiszen a Birike meg, akármint csűrik, csavarják is, nem a legfiatalabb leányok közül való ... már kilencz éve, hogy hálózik ... Nagy oktondi az a Pista! Mérget vennék rá, hogy ha holnap megkérné a Birikét, szívest, örömest odaadnák neki. Pista, Pista! Ha fiatal lenne a leány, csak nem képzeled, hogy reád vetné a szemét? * A templomban misére kongatnak a nagyharangok, figyelmeztetve a hiú örömöknek élő farsangos népet, hogy elérkezett a javulás percze. Pista fejében zúg még a lüktető zene, szemei még kápráznak a sok tarka színtől, mikor meghallja a mélabús, szemrehányó zengzetet. Önkénytelenül kalapja után nyúl s megy a barátok templomába öreg misét hallgatni. Vétkes volta teljes tudatában lesütött szemekkel ül a hátsó padok egyikében, minden áron ájtatos hangulatot akarván magában ébreszteni — hiába. Az orgona ájtatos accordjaiban annak a keringőnek dallamát véli hallani, a melyre Birikével tánczolt s bármennyire igyekszik gondolatait valami elmélkedésben összefoglalni, nem képes — a farsang reflexiói foglalják el egész kedélyét. Belátván, hogy ily gondolatokkal csak sérti a szent hely méltóságát, távozik. Az emberek oly szomorúan, lehorgasztott fővel haladnak tova. Lám, ők magukba térő lélekkel bánják botorságaikat, tehát csak Pista nem képes a megbánásra? Nini! ott a sarkon jön Muki, a víg Muki, akit még ez életben szomorkodni soha sem láttak. De mi baj érhette, hogy ő is lehajtja fejét? — Servus Muki! Mi az, te vagy az? Mi bajod ? — Hadd el Pista, hadd el! — Az Istenért, mi bajod!? — Nincs pénzem. — Vagy úgy? Hát csak ez a bajod s ez a baja ennek a sok népnek ?... Elúszott a pénz a farsangon. Pista most már meg tudta fejteni a talányt, Pápa és király. — Schönborn missziója — Budapest, febr. 28. Ferencz József császár és király ő felségéről az egész világ tudja, hogy legbuzgóbb hive az egyháznak. Magánéletében pontosan és lelkiismeretesen teljesíti mindazokat a kötelességeket, amelyeket a vallás a katholikusra ró, hogy ne csak névleg, hanem lelkileg is hozzá tartozzék az egyházhoz. Uralkodói cselekedetei is tanúságot tesz.