Fővárosi Lapok 1895. június (149-176. szám)

1895-06-01 / 149. szám

XXXII. évfolyam, 149. szám Szombat, 1895. junius 1 .ftsz énre 14 frt, félévre 7 frt, 11i évre 3 irt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes szám­ára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Politikai és szépirodalmi napilap. Szerkesztőség: Ferencziek­ tere 4. szám. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 3. szám. Athenaeum épülete. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban. Érett kisasszonyokról. Budapest, május 31. (a.) A rómaiak legzseniálisabb költője, Catullus, rengeteg évvel ezelőtt elénekelte már azt a még rengetegebb vénségű igazságot, hogy a »virgo« éppen azért, mert ő »virgo« és nem »puer« —föltétlenül érett. Az, római, sőt az ősember fogalmai szerint is, mindenkor, mindenekre. Előre kell tehát a magunk udvarias igazolása gyanánt bocsátanunk, hogy nagy Magyarországnak összes — tizen­hat éven felüli — leányaitól az érettséget egy pillanatig sincs szándékunkban elperelni, mert meg vagyunk győződve róla, hogy min­den efféle merénylet súlyos igazságtalanság volna, melyet huszonnégy óra alatt legalább két millió helyről c­áfolhatnának reánk. E czikkely írója tehát abban a kegyes hiedelemben ringatja magát, hogy a hölgy­világ az »érett« jelzőt­ nem az ő könnyen befolyásolható lényén fogja reklamálni, hanem Magyarország ez idő szerint való kultusz­­miniszterén , dr. Wlassics Gyulán, a­ki azon­ban szintén nem szolgált reá, hogy a világ igazi urai, a hölgyek, az »érett« jelző száraz determinánsáért nehezteléssel gondoljanak reá. Méltóztatnak talán már tudni, hogy a közoktatásügyi miniszter aránylag még fiatal ember, a­ki annyira tele van mindenféle »saját külön« eszmével, hogy eltáplálhatná velük az óriási német kultusztárczát is, nem­csak ezt a mienket, ezt a szerényét, ezt a leg­­nyomorúságosabban dotált magyar közokta­tásügyi tárczát, a­melytől mindenki hegyeket kíván, támogatására a parlament azonban csak fukarul kiszabott, silány homokszeme­ket engedélyez. Az új kultuszminiszter új eszméinek egyike a hivatalosan „érett“ kis­asszonyok ügye. Minden tanulni vágyó kis­asszony tudja, hogy eddig a gyakorlat mi volt. Hangzott miatta elég panasz. Sok irigykedéssel tekintettek pl. az orvos­kisasszonyokra, a­kik ha jó sikerrel letették az érettségi vizsgálatot, elvégezhették aka­dály nélkül az egyetemet is. Nálunk az összes jelentkezőket feltétlenül visszautasították. Néhai Trefort Ágoston nem szerette a nőknek egyetemi stúdiumok után való törek­vését. Lehet, hogy igaza volt. Az ő ismeretes szubtilis, inkább erkölcsi, sem­mint objektív szempontjából talán még mélyebben járó logikával is meg lehetett volna magyarázni a merev zárkózottságot, mint a minővel­ő rendelkezett, kétségtelen azonban az is, hogy a nők és férfiak között a telj­es egyenlőség kérdése oly bonyolult és annyi száz oldalról vitatható európai kérdés, a­mely az apostol­kodásra épp oly könnyen elvezérelheti azt, a­ki lényének egész őszinteségével adja reá magát, mint az elhomályosodott lelkek házába, a­honnan tudvalevőleg rettenetesen kevés nyom vezet visszafelé . . . Ebben a zse­niálisan összegubanczolt »ügy«-ben a mi egyéni felfogásunk eleitől fogva az volt, hogy közhitelre számító elvi kijelentéseket nem szabad tenni. A világi és egyházi történe­lem arra tanítja a szegény halandó embert, hogy kipróbálás előtt ne merjen elítélni semmit, különben veszedelmes rokonságba kerül azzal a máskülönben igen derék házi­állattal, melyet a társadalom óriási hálátlan­sága a szalma és a bogáncskóró iránt meg­nyilatkozó különös előszeretete miatt »sza­már« név alatt vésett reá az utókor táb­lájára. Annak az elvi kijelentését, hogy a kis­asszonyok a priori nem alkalmasak az egye­temi kurzus végzésére, indokoltnak, vagy megvédelmezhetőnek soha egy pillanatig se tartottuk. Ki olyan önhitt és bátor apostol, hogy ilyesmit hirdetni ne utaljon,míg a bizo­nyosság törvényes anyja, a gyakorlat, felfo­gását nem igazolja ? Különös elismeréssel kell tehát följegyeznünk, hogy dr. Wlassics Gyula szakított a Trefort-féle (indokolt, vagy nem indokolt, a világvégéig mindkét részről ala­posan és sikerrel vitatható) felfogással és kimondotta, hogy úgy a budapesti, valamint a kolozsvári egyetemen az érettségi bizo­nyítvánnyal fölvételre jelentkező kisasz­­szonyokat a rendes hallgatók sorába épp úgy föl kell venni, mint a többi hallgatókat. Némi megszorítással (mely esetről-esetre indokolt is lehet) mindössze azt kötötte ki, hogy az érettségi bizonyít­vány­nyal jelentkező kisasszonyok fölvételét az egyetemi tanács, illetőleg a közoktatásügyi kormány jóvá­hagyásától tette függővé. — Tudomásul vesz­­szük ezt a kétségtelenül fölöttébb nevezetes elhatározást és nem habozunk kimondani, hogy dr. Wlassics liberális elhatározásától még abban az esetben is igen nagy ered­ményeket v­rünk, ha a kísérlet bármely irányban kudarc­ot vall. Próba nélkül biztos és megbízható megállapodás nem képzelhető. Az »elvi« kijelentéseknek providencziális, négy keréken járó elme elkeseredett ellen­ a ..FŐVÁROSI LAPOK“ TÁRCZÁJA. Mari. — ▲ »Fővárosi Lapok« eredeti tárczája. — Irta: Lukácsy Sándor. Közhiedelem, hogy a keresztségben kapott név sokban hozzájárul az egyén jellemének képző­déséhez és élet­sorsának irányához. »Nomen est Omen« mondja a latin is. Bizonyos, hogy a névhez ismeretlenül is hozzá képzeli az ember annak körül­belül megfelelő külső alakját és lelki tulajdonsá­gait, ebből kiindulva teszek kísérletet, apró elbeszé­lésekben a leányokat nevük szerint jellemezni, már tudniillik csak a névből származó inspiráczió sze­rint, a­nélkül hogy minden hasonló nevű leány, hasonló külsejű és hasonló jellemű is. Mari halvány. Komoly tekintetű, teljesen ki­fejlett szép leány, nagy fekete, tündöklő szemei valamint arczizmainak szilárd jellege, teljes ön­uralom és szigorú gyors elhatározási képességről tanúskodnak, mosolyogni csak rendkívüli esetekben szokott s akkor is inkább szánalmas kifejezésben törnek meg vonásai, melyekhez az iga­zi lelki vi­dámságnak semmi köze. Mari nyolcz éves korában teljesen árva lett és azóta anyai nagybátyjánál nevelkedett, a­hol inkább cseléd számba vették és a házi gazdaságon kívül lelki képzésével nem so­kat törődtek. Mari anyai nagybátyja Vasszegheő Péter falusi közbirtokos, még javakorbeli, vagyonára és nemes származására sokat tartó, de csak felületes műveltségű ember, megszokott henye tétlenségben élte le napjait, élettársára bizván minden gondot s fáradságot s mikor a jó gazdasszony meghalt, az akkor már 14 éves Mari állt a gazdaság élére és annyira meg tudott felelni terhes feladatának, hogy a bácsinak eszébe se jutott más gazdasszonyról gondoskodni. így érte el Mari a 18 éves kort, a mikorra igazán szemre való, külső formákra teljesen kikép­ződött hajadonná fejlődött. Vasszegheő Péter, ki ez ideig nem igen törő­dött Mari gazdasszonyi tulajdonságain kívül más­féle előnyeivel, egy alkalommal még­is észre vette, hogy a leány ama korba jutott, a­mikor már szembe szokott tűnni, talán inkább önzésből, hogy megszo­kott renyhe életrendjét a lány által biztosítsa s holtig magához kötelezze, egy merész elhatározásra szánta el magát, egyszerűen megmondja neki, hogy feleségül veszi, s mint olyan ember, ki nem szokott sokáig fontolgatni, fel is használta a legelső alkal­mat, hogy ezt a szerinte való nagy szerencsét, a teljesen vagyontalan árvalánynyal tudassa. — Tudod mit gondoltam ? — Elveszlek fele­ségül, s miután Mari meglepetésében szóhoz nem jutott, bizonyos kíméletlenséggel rá rivalt: — No mit bámulsz úgy rám? — Mért nem felelsz? —­ Hát mit feleljek ? rebegi halkan a halálra ijedt leány. — Csak tudod tán, hogy mi illik ?! — A­hogy parancsolja. — Jó. Mehetsz, a többi az én dolgom. Vasszegheő Péter tökéletesen hitte, hogy ezzel rendbe hozott mindent és hogy a leányt csak is szemérmetessége tartóztatta az örömujongástól e reá nézve rendkívüli szerencse hallatára. Mari egy világ­fáj­dalom súlyával terhelten lelkendezve, kábultan ment ki az udvarra, hogy a friss levegőn valamennyire magához térhessen, de alig jutott ki, szembe találta magát Vasszeghed Palival, az öreg Vasszeghey Péter jól megtermett, de lomha járású, tagba szakadt tenyeres talpas 24 évet már meghaladott fiával, kit a katonaság­tól is kiszuperáltak, mert daczára születésének és vagyonosságának, otromba modora miatt altiszt társai is felzúdultak ellene. Most is az istállóból jött, a­hol felpofozta az egyik kisbérest, mert az véletlenül kedvencz agarának lábára hágott. A mint Marit meglátta, egyenesen szembe ment vele s útját állva, leereszkedő nyegleséggel állón csípve, fejével egészen a lány arczához hajolva mélyen a szemeibe bámult, — mire Mari, mintegy kikerü­lendő a reá nézve kellemetlen érintkezést, hátra lépett és menni akart, de Pali ismét elébe került, mire a leány egy ingerült mozdulattal akarta ma­gától elutasítani. — Hát neked mi a bajod, hogy úgy ki vagy kelve magadból? Mondja Pali, aki észrevette, hogy a leány nincs szokott egykedvű kedélyállapo­tában. — Kérdezd meg az apádat, ő jobban megmond­hatja, — feleli türelmetlenül a leány s ismét menni készült, de Pali hirtelen kézen kapta és gyöngédtelenül visszarántotta s mintegy követelő­leg kérdezte.

Next