Fővárosi Lapok, 1896. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1896-01-01 / 1. szám
, „Hti3Sl IftPOK“ TÁRCZflJA. Álomkép. Egy királynét láttam éjjel Nászi tárczát lejteni. Ah,nen láttam mást, csupán őt, gipszemét, mely isteni lény lágyan, parányi lábc. , Andalogva lebegett, S oly ragyogva, imbolyogva, Mint lepke a tó felett. S a tündöklő sima padló Tánczát visszatükrözé. Szivem égve szállt a mélybe E káprázatok közé. Ah, csak egyszer nézhetett fel, S aztán szivéhez kapott, 'le're hínlgat, — nép- jajgat, — A királyné'fiá? V-enőtt! S én rohantam szivszakadtan Hozzá, a ki halva van, Hogy öleljem, s úgy leheljem Belé lelkem, — hasztalan! És zokogva siri boltba A királynét levivék, Ott lezárták gyöngypártáját, Piczi lábát, hóti szivét. Álmom végén ébredek én, De feledni nem tudom. Jöjj, nagy álom, el kell szállnom Álomkirályném után! Bartók Lajos: Ifi! XXXIII. évfolyam. / IV 1. szám. Szerda, 1896. január 1. Fővárosi Lapok Egész évre 14 írt, félévre 7 írt,4 évre 3 írt 50 kr., egy hóra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes számára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Politikai és szépirodalmi napilap. Szerkesztőség: Ferencziek-tere 4. szám. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 3. szám. Athenaeum épülete. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban. Az ezredik é «&§§«$ Irta: Palágyi Lajos. fr5j fr «'Vj y&A Kit napi harczok elvakitanak mar^\ Eszmélj egy perezre, gondüzött Ok szállj magadba, ébredj öntudatra, Hogy egy évezred benned van jelen, Gyűljön ki lelked egy szent pillanatra, Hogy benned él, munkál a végtelen Te szent elődök művének hivője, S te hű utódok hős zászlóvivője. Az ő nagyságuk ihlesse meg lelked’, Nem múló bérre áhítoztak ők, Távol hazából midőn útra keltek, Választva a bizonytalan jövőt, Maguk számára ők hazát nem leltek, Utódaikért haltanak meg ők, Elfolyt a nagy honalapítók vére, Áldást csengvén Árpád nemzetére. Oh csak is annak műve maradandó, A ki ihlettel a jövőbe lát, A ki felejtve mindazt, mi múlandó, Egy örök czélnak szenteli magát, Pártos tusák közt, a tűnő, elhangzó Zsivajban látja már a szebb hazát, Sző elméjében halhatatlan tervet, S jövő számára gyűjt jelenben serget. ■-^.Fenséges példát hagytak ők e honra, Minőt nem látott többet a világ, — Mózes népével hontalan bolyongva, Nem tett nagy utján ilyen nagy csodát, Nappal előtte füstfelhő boronga,Éjjel látá az Úr lángoszlopát; — Árpád útjára az Úr nem világra S ő elért mégis a magyar hazába. Elért ide és itt hazát teremtett, Mely fennáll immár egy évezredig, S S ha méltó leszsz ő hozzá, hősi nemzet, ’ Örök időkig áll fenn honod itt, S ha erőd mellett szent hit is lesz benned, Saját elmédből sarjadt égi hit, S az Úr világol a te utadon: — Népek vezére leszsz még, ifjú hon! Oh szállj magadba az uj ezred évben, Honalapitás művét újra kezd, Magyar megváltó, várva-várunk régen, Szivünk’ — s elménket igazra vezesd, A gondolatnak világversenyében A magyar szellem győzelmét szerezd, Csodálva milliók kövessék nyomunkat — Fegyverrel, hittel vívjuk ki honunkat! Hangulatok. — Levél a szerkesztőhöz. — Budapest, decz. 31. T. szerkesztő úr! Másodszor vagyok megakadva az ünnepi czikk dolgában, melynek írására szives volt felszólitni. Az első eset tavaly ilyenkor volt, mikor az országnyakig ült a kormány- és pártválságokban, s az izgatottság épp az ünnepeken érte el tetőfokát. Senki se volt ünnepileg hangolva s az emberek két kategóriára oszoltak : olyanokra, kik nem mertek boldog uj évet kivárni s olyanokra, kik nem tudtak a kívánatos uj évi boldogságban hinni. Kinek volt igaza, a haldokló esztendő immár eldöntötte. Ma a helyzet a tavaknál is komplikáltabb. Válság ugyan nincs, de az emberek csak oly idegesek, mintha volna. Az ünnepi hangulat alkalma a millenniumban adva van, de az országos kiállítás igazgatóságán s pár alkalmi czikk íróján kívül alig veszi valaki komolyan. Jellemző e helyzetre az a kontroverzió, mely a megünneplés módja felett vezérlő politikusaink közt támadt. Engedje meg a t. szerkesztő úr, hogy czikkem tárgyául ezt választhassam. A vita a körül forog, hogy kinyissuk-e a millennáris évben Janus isten templomát, vagy pedig csukjuk be gondosan még az ablaktábláit is. Más szóval és más sorban szólva: legyen-e közbéke ez esztendőn át a nemzeti kegyelet iránt való respektusból a politikai ellenfelek közt, vagy pedig legyen harcz és háborúság, milyen még soha nem volt. Egyik nézetet Apponyi képviseli, a másikat Ugron Gábor. Kettejükből rekonstruálható a múltba s a jövőbe néző modern Jánosnak dupla feje. Akik Apponyi felfogásához vonzódnak , azok a millennáris ünnepet így képzelik: A pártok fegyverszünetet kötnek, nem lesz semmi polgár riadalom, semmi dühorditozás, semmi tettlegesség, semmi skandalum. Minden elcsilapul, leszereli barczos indulatait, hogy csak az ünneplő nemzeti pietás legyen látható és hallható mindenütt. A nemzet minden polgára egy-egy alkotó résznek áll be az országos összhangba, melynek akkordjai hála-himnusz gyanánt áradnak a magas egekbe, a nemzetek Istenéhez, ki Magyarországot ezer éven át fenntartotta. Akik viszont Ugron Gábor felhívását A budaörsi remete. — A »Fővárosi Lapok« eredeti tárczája. — Irta és rajzolta: Gabányi Árpád. A múlt nyáron találtam egy remetét. Egy valóságos remetét. Olyat, aki az emberektől különszakadva, sziklabarlangban él évtizedek óta , imádkozással, vezekléssel tölti agy napjait, s abból táplálkozik, amit a jámbor hivek és látogatók adnak neki alamizsnaként. Lehetséges ez a tizenkilenczedik század végén ? Mikor nem tisztelünk sem Istent sem embert, csak önmagunkat? Mikor izgalom nélkül taposunk el mindent, a mi utunkban áll, semmivel sem törődve semmivel sem érezve, arra gondolva csak, hogy elérjük a kitűzött erőlt, és büszkén verve mellünket kiáltjuk hogy szabadelvűek vagyunk. Budaörs felett egy kopár, meredek sziklahegy áll. Csúcsán kis kápolna fehérült, melyet az egész környékben már messziről észre lehet venni. Ha közelebbről nézi az ember, úgy a kápolnától nem messze, czukorsüveg alakú szikla tetején, rácscsal körített vas kereszt tűnik szemébe, alatta holmi pinczeajtófélével, mely bele van építve a sziklába. Nagyon vonzott engem az a magasból fehérlő kis kápolna. Gyönyörködni akartam a kilátásban, mely onnan ígérkezik, s egy júliusi napon fölkapaszkodtam a hegyre. Magasztos látvány tárult szemeim elé! Balra a messzeségben a Duna kanyarog mint egy óriási ezüst kígyó. Átellenben a kamaraerdő, jobbra Török Bálint, az Iharos stb. Felséges panoráma. A kápolna kettős ajtóval van zárva; külső vasrácsos ajtaján kiverve ez évszám .1855. augusztus 18. Közeledtem a sziklába vágott pinczeajtó felé, mely előtt, nagy kövön, egy vén sváb paraszt üldögélt, a nyári ég tiszta boltjára pislogva, mint a vaksi bagoly valami fa odvából Lapunk mai száma 16 oldal.