Fővárosi Lapok 1896. április (91-119. szám)

1896-04-01 / 91. szám

XXXIII. évfolyam, 91. szám. Szema, április 1. fr­t ^ OVAROSI Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, öj évre 3 frt 50 kr.,egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes szám­ára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr^ Felelős szerkesztő: Porzsolt Kálmán. Kiadótulajdonos: MAGYAR ÍRÓK KIADÓ R.­TÁRSASÁGA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Ferencziek­ tere 1. szám. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban Tisztelettel kérjük vidéki t. előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyor­san intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. A holt kéz. Budapest, márcz. 31. Kicserélőd­ők a szerepek. A római kúria tapsol a budapesti kúria liberalizmusá­hoz s a magyar szabadelvűek elszörnyed­­nek a budapesti kúria ultramontanizmu­­sán. Mert a régi magyar holt-kéz-törvé­­nyek azt vallották elvül, hogy a magyar papi birtok elidegeníthetetlen és gyarapít­­hatatlan, — a legfőbb ítélőszék pedig a múlt héten kimondta döntvényében, hogy az 1848-iki törvények az egyházi rendet is a teljes jogegyenlőség talajára állították, tehát birtokszerzési jogában az nem kor­látozandó. A teljes jogegyenlőség elve azt hozná magával, hogy a papi kötött birtok telje­sen fölszabaduljon, tehát szabad érték­kicserélés tárgya lehessen s az egyházi rendnek ne csak­ földet szerezni, de eladni is legyen joga. Idáig azonban a magyar főbiróság nem terjeszkedik, mert ez a birtok-donácziók feltételeivel, jogi termé­szetével, a kegyúri jogokkal s jogosítvá­nyokkal, első­sorban pedig a korona leg­főbb kegyúri felségjogaival ellenkeznék, a melyeket az 1848-iki törvényhozás érin­tetlenül hagyott. Igaz, hogy az ősiség eltörlése, a ne­mesi földbirtok felszabadítása, a jobbágy­­szolgálmányok megváltása s a jobbágy­telkek terheinek nemzeti közadóssággá átváltoztatása szintén megváltoztatta az eredeti donaczionális levelek intenczióit s a rendi világ egész jogrendszerét; nem is fér hozzá kétség, hogy a magyar or­szággyűlésnek a király hozzájárulásával joga volt a birtokkiváltságokat az egész vonalon megszüntetni, sőt joga lett volna ezt a nagy reformot az egyházi birto­kokra is kiterjeszteni. Ehez való kétségtelen törvényhozói jogát a nemzeti közakarat természetjogán kívül korábbi, sok száz éves precedensek bizonyítják, mikor az országgyűlés ren­delkezett az eltörölt Pálos, Joannita, Klarissza stb. rendek birtokai dolgában, országos határozat­­helyezte át a bácsi püspököt Kalocsára, a Csanádit Temes­várra, törvény rendelte az egri megyéből a rozsnyói, beszterczebányai és szatmári püspökségek kihasítását s az ezzel járó birtokátruházásokat. De az is bizonyos, hogy az 1848-iki törvényhozás a kegyúri s legfőbb kegy­úri jogkiváltságokkal összefüggő birtok­kérdések reformjába belemenni nem akart s a kúria döntvénye erőltetett logikával él, midőn az ősiség eltörlésének jogsza­bályát a holt-kéz birtokokra is ki akarja félig, csak a birtokszerzés dolgában, ter­jeszteni. Az 1848-iki törvényhozásra annál ke­­vésbbé hivatkozhatni, mert ez egyfelől minden kegyúri jogot épségben hagyott, másfelől érintetlenül hagyta még a világi természetű hitbizományokat is, nehogy egy eminens felségjoggal, melynek feleke­zeti eredete és színe van, a sok feleke­zetű nemzetet, benne a hat történeti egy­házat a legnagyobb hetedikkel kollizióba hozza. Még a felekezetek viszonosságáról szóló törvényben is óvakodott az országgyűlés az egyházi birtokok felöl rendelkezi, s midőn az Erdély egyesítése dolgában dis­­ponált, a királyhágón­ túli egyházak ön­­kormányzati jogait, melyekkel autonóm birtok- és vagyonkezelés jár, ünnepélyesen elismerte. Ezekből kiolvasható a törvény­hozói intenczió, a­mely legkevésbbé az mit a magyar kúria kiolvasott: az egy­házi birtok félig való felszabadulása, ha­nem az, a­mi Magyarországon minden felekezet számára közös jogalap . Erdély­ben a katholika egyházra nézve már be is épitett jogterület: egy autonom magyar katholikus status illetékességének elismerése, hogy a holt köz-birtokok felöl majdan a magyar királylyal, mint legfőbb kegyurral, közöset rendelkezhessék. A „FŐVÁROSI LAPOK“ TÁRCZAJA. Hogy van hát? . . . — A Fővárosi Lapok eredeti tárczája. — Irta: Gabányi Árpád. A m­ul­­é- Szilveszter estéjén, nagyobb férfi társaságban isisputáltunk egyről-másról. Vacsora előtt sorra vetítik a napi eseményeket, majd evés, poharazás közben lecsépeltük a politikai helyzetet; toaszíírozás közben áttértünk az asz­­szonyokra és a szerelemre; végül mikor az óra mutatója már veszedelmesen közeledett ama perczhez, mit ér ismét, ismét egy év hempere­­dik a múlandóság tengerébe,­­ filozofálni kezd­tünk. Mi is hát tuajdonképen az az elmúlás? Kevés él Szilveszter esti társaság van, bármilyen vidám is, melyben ezt a thémát szóba ne ejtenék. Nem csőd.­ Hiszen ezen a napon minden a múlandóságra figyelmezteti az embert. Öregeb­bek lettünk egy évvel. Eszünkbe jutnak azok, a­kikkel tavai, ilyenkor még együtt voltunk, s a­kik már nincsenek. Akaratlanul is szívünkbe lo­pódzik a gondolat, hogy várjon mi magunk itt leszünk-e még­ jövőre, vagy ha nem, hát hol?... Mi fog történn­i a földön, mikor mi már nem le­szünk? ... És mi lesz velünk az után, hogy meghaltunk? . . . Igen, no, a halál! . . . Ke­gyetlen théma, de ilyenkor bizony fölmerül az emberben, akárhogy szeretné is elkergetni. Az asszonyok unni kezdték a mi komoly nagyképűsködésünket, s miután összekoczczintva poharainkat, felköszöntöttük az új esztendőt, vi­dám kac­agással vonultak a mellék­szobába, ruháról, divatról, cselédekről tereferélni, mi­­pe­dig a dohányfüstös szobában maradtunk, tovább vitatkozva a meddő kérdés felől, hogy mi van a halál után ? . . . Mindenféle iskolának híve akadt köztünk. Az egyik mindent tagadott, czinikus hránysveti­­séggel emlegetve, hogy: egyszer élünk, aztán be­dugnak egy sötét gödörbe és puszi­­ vége min­dennek! ... A másik, homloka közepéig vonta szem­űldéit, s mint a kétszerkettőt, úgy kezdte bizo­ny Ugatni, hogy ez lesz, az lesz, mert úgy kell lenni!... Mikor aztán a társaság egy nagy része megadólag bólintgatni kezdett a fejével, belát­ván, hogy a dolog csakugyan igy van és nem lehet máskép,—előállt egy harmadik és kicsinylő mosolylyal, halkan ejtve a szavakat, tételfel­­tételre megc­áfolta az előtte beszélőnek minden álatását, s ezzel az imént még legbuzgóbb hí­vőket, a maga pártjára hódította. Eleinte egy ember beszélt, aztán kettő, majd három egy­szerre. A gesztikulácziók mind hevesebbek let­tek. A poharak tánczolni kezdtek az asztalon a bizonyító ökölcsapások következtében, s össze­hadartunk mi annyi ostobaságot, a­mennyi csak kiférhet az ember száján, mikor olyas­valamiről beszél nagy tudákosan, a­mihez semmit, de éppen semmit sem­ ért. — Ugyan fiuk, nyissátok ki egy perezre az ablakot, hadd tóduljon ki ez a rengeteg füst aztán hallgassatok rám, majd elmondok nektek valamit, — szólt Sándor bácsi, a mi jó öre­günk, az egyetlen agglegény közöttünk, ki eddig nem vett részt a vitatkozásban, csak rá­füg­gesztette szelíd tekintetét arra, a­ki éppen le­tette a garast és kedélyes kaczaj közben, meg­­vakargatta az ádámcsutkáját, mikor már nagyon zöldet talált valamelyikünk állítani! — Hát bizony fiuk, hogy mi van a halál után, arról ti nem tudtok semmit, én sem tu­dok sokat, az igaz, de v­a­l­a­m­i­t mégis tudok, — szólt Sándor bácsi, fölállt az asztal mellől, s hátratett kezekkel neki támaszkodott a kály­hának. Általános ribillió támadt. Mindnyájan fölug­ráltunk, és kaczagva vettük körül az öreget hogy halljuk az autentikus nyilatkozatot, mert hiszen Sándor bácsi már meghalt egyszer, ő már sírjából kelt ki, stb... — Nem, monda az öreg úr, komolyan kö­rülhordozva rajtunk tekintetét, ne gúnyolódjatok Nem haltam meg, sírból sem jöttem vissza, csak elmondom nektek életem legtitokzatosabb esetét Lapunk mai száma 12 oldal.

Next