Fővárosi Lapok 1896. április (91-119. szám)
1896-04-12 / 101. szám
__________________________________________ A Harangok. — Jókai Mór vígjátéka. — Víg élet folyik most a Vígszínházban. Az újonnan összeverődött színtársulat nagy ambícióval és szeretettel készül a megnyitó előadásra, melyen — mint ismeretes — Kozma Andor prológján kívül, Jókai Mór új vígjátékot, «A Barangok»-at adják elő. Hogy mi ez a Barangok? A színészek húzogatják a vállaikat, s azt felelik: — Érdekes, de kissé furcsa. Az igazgatók még jobbam húzogatják a vállaikat s azt felelik: — Furcsa, de érdekes. Hát ez a vígjáték valóban az: furcsa,érdekes, s mindfelett szeretetre méltó. Valójában millenniumi költői játék, mely egy szón épült fel: amerikaiasodunk! Egy ilyen szó, vegyük ehhez Jókai bűvös fantáziáját, mely elröppenti a költőt nagy meseországba, láttat véle képeket a XX. századból, a mellett a való igaz talaját látszólag nem veszítvén el láb alól s kész a Barangok. Jókait képzelete Tündérországba vezette, csak hogy itt magyarul beszélnek, magyarul éreznek s a magyar millenniumot ünnepük. Nemde furcsa! Ebben a Tündérországban amerikai származású magyarok, amerikai gondolkozásmóddal, sok-sok pénzzel, magyaros szellemmel törik a fejüket egy álmon. Nemde érdekes! Ez az álom nem rejt magában nagy keserűségeket, még akkor sem, ha felébrednek belőle. A valóság kedvesebb, mert kipattan belőle a szerelem. Nemde szeretetreméltó! Az érdekes tündérek Barang Tamás milliomos báró, Barang Jaquez nagyvállalkozó, feleségeik és gyermekeik. Tamásnak van egy fia, Jaqueznak egy lánya. Elhatározott dolog, hogy összeadják őket. De a leány egy harmadik Barangnak, az alföldi kiskirály hadnagy fiát szereti, a fiú pedig ugyancsak az alföldi kiskirály leányát. Itt tehát nem fog olyan simán menni a dolog. Ezek az érdekes emberek mind együtt vannak a milliomos báró lakásán, ahol szívesen látott vendég Tallérosy Zébulon a hivatalkereső hazafi, s egy paeoniai követ, Karapum-polos. Mit keres itt Karapumpolos ? Fejedelmi koronát árul jó pénzért s a báróné meg akarja venni a paeoniai koronát a fia számára. Ezen jó sokáig alkudoznak, pedig hát Lighted urat mindez untatja. Ő mást akar, szeret és dolgozni akar. Idealista, a ki verseket ir, még pedig igen szépet, a szegény gazdagokról, a mit Tallérosy uramnak fel is olvas. A verse így hangzik: »A szegény gazdag ember.* Zajong a tér, riad az utcza, Visszhangzanak a paloták: A gunyhó-milliók szavát A fellegek adják odább; De te, a szegény gazdagoknak Fényes tornácza néma vagy. Neked egy nemzet örömében Részt követelned nem szabad, Mert teneked nincsen hazád! Tied mind, mit ez ország termel, Arany, mit kő hord, vagy kalász, S a mit szerszámmal, értelemmel Előteremt a munkaláz. Tied a viz s a hajók rajta, Tied a föld, a házsorok, Magad a központ, mely körül Ország-világ közben forog, De ez neked mégsem hazád. Volnál szikla sivatagban, Volnál a délsark szigeten, Csak azt mondhatnád: »ez hazám«, Ott sem volnál olyan szegény, Mint itt vagy, a hol hull az áldás A bőség szarvából feléd, / Hol mindenütt süt rád arany nap: De te nem érzed melegét ... A hon szeretet melegét. A napszámosnak van hazája, Hazát őrzi a közvitéz. A vándorművész kebelében Hazáért vert a szívütés. Nő, férfi, gyermek, lányka agg, Mind érzi, tudja, hogy mi az ? Csak teneked, te szegény gazdag, Nem más ez a hon, csak piacz. . . . Hisz ez teneked nem hazád. Kincsed tömérdek, megvehetsz Mindent, a minek szív örül; Hizelkedők, magasztalok Egész csoportja vesz körül. Aranyodért van jó barátod Ölel a drága szerető, Csak honszerelmet nem vehetsz rajt, Az pénzért meg nem vehető. ....Ezért neked nincsen hazad. A honszerzők mit adtak érte? Vért, verejteket, könyeket; Testük-lelkük nem adták bérbe. Áldozat volt, mit tettének. Eredj ez után, hol ők jártak. A vérnyom oda elvezet. Kincset nem vesz neked hazád, Hanem küzdő munkás kezet. ....Szolgálj meg érte s lesz hazád. De hát az öregek mindezzel nem törődnek. A követtel megegyeznek. Tallérosy is kap anyakönyvvezetői állást, s a millenniumi díszmenetből visszaérkezve, vendégeket hívnak, ahol felköszöntőket mondanak, sokat és érdekeseket, egy igen szépet a királyra. A fordulat azonban akkor áll be, mikor a fiatalok is összeesküdnek. A bárókisasszony elárulja, hogy Géza grófot szereti, ebbe bele kell egyezni. Szigfried kijelenti, hogy Ibolyka grófkisasszonyt szereti, s ha törik-szakad elveszi, mert ő műegyetemi dociens lesz. Kiderül, hogy a paeoniai követ csak álkövet, tulajdonkép rabló, aki a millióit követeli, de Szigfried kicsavarja a kezéből a revolvert és letiporja. E hőstette megnyeri neki a szülei beleegyezést. S Tallérosy Zebulon, mint anyakönyvvezető, két párt adhat majd össze. Éhez a vázhoz fűzte Jókai megjegyzéseinek és ötleteinek gazdag gyöngyfüzérét. Humora ebben is gazdag, sziporkázik, csillog. Tulajdonképpen mot gyűjtemény ez a vígjáték, mégpedig a legjavából. Az amerikai Barangok XX. századi színpadi stílusa, börze nyelve és börzeélczelődése, az amerikai lány veloczipédszabadossága, a félműveit báróné és a tyúkjainak élő vidéki grófné, pompás karrikatúrái a mi mai társadalmunknak, mely rohamlépésben halad az elamerikaisodás felé. A legfényesebb ötlet az, hogy nyeri ki Géza gróf az amerikai szellemű após tetszését? A paeon követ pályázatot hirdet arra a kérdésre, hogy lehet a kukoriczából oly tápszert készíteni, melylyel egy hadsereget hosszabb időre el lehet látni, anélkül, hogy megőrölnék? Géza megnyeri a díjat. T. i. pattogtatott kukoriczát mutat be. Az tápszer is, meg nem is kell őrölni. Jókai e meseszerű vígjátéka (á la Szentivánéji álom) kedves humorával és üde, naiv füljével nagy sikerre tarthat számot. Aláz. Regényes opera 4 felvonásban, egy előjátékkal. Szövegét és zenéjét irta gróf Zichy Géza. Első előadása a m. kir. operában 1896. április 11-én. Budapest, április 11. Az intendánsok rendszerint úgy tűnnek el, ahogy működnek. Nyomtalanul. Nem tartoznék a dologra, ha ez alkalommal kutatnék a Zichy Géza intendánsi nyomait az opera fejlődéstörténetében; de eltűnni semmi esetre sem tűnt el nyomtalanul, mert ime beállított újra, kezében egy partitúrával, az «Alá !»-ral. Zichy Géza grófnak van Tetétlenben birtoka, Tátrafüreden nyaralója, mellén számos ordója, asztalfiókjában egy v. b. t. tanácsosi diplomája. Ezt tudja más is, nemcsak én. És tudva ezt, ugy vélik, hogy jobb volna, ha Zichy gróf partitúrák helyett vizitkártyákat nyomatna. Mert a duodecz bíráló elméknek semmi sem olyan kedves, mint az, ha tájékoztatva vannak a szerző személye és múltja iránt. Egy rögtönzött tabella meg fogja magyarázni, hogy a »személy« ismerete néha mennyire megkönnyíti a kritikát. Sápadt fiatal ember, zongoraórák, nélkülözések , nagy stílü, izmos tehetség. Konzervatóriumi tanár a vidéken, fixummal, kissé elhízott , parlagon heverő zenei intelligentzia. Szóló-virtuóz, európai ember, a »Guarneriusnyaraló« tulajdonosa , nyugati ízlés, kevés eredetiség. Gráczi polgármester fia, doktor juris , kézügyesség, rutin, különben betörő és triviális. Főrendiházi tag — dilettáns. Akár ezzel, akár épen megfelni lőtt táblázattal dolgozik a színházlátogató, tökéletesen mindegy: logikája csak frivol marad. Mert akadhat egy polgármester, akinek fia, mint dr. Kienzl, megírja a «Bibliás ember»-t, és akadhat egy főrendiházi tag, akinek operája invenezió, dallambőség, szinpadi érzék és ízlés dolgában fölébe emelkedik mindazoknak az eredeti műveknek, amelyek az 1895—96-iki idényben bemutatásra kerültek. Ilyen, nézetünk szerint, az «Alár.» A fenti táblázat kicsúcsosodott egy szóban, egy szálló igében: a «dilettantizmus»ban. Valóban a legméltóbb szó — minden dilettáns alakra! íme egyetlen szócskával el lehet intézni azt, amit máskülönben elemezni kellene. Az elemzés oly keveseket érdekel, — és az elemzéshez oly kevesen értenek. . . A tabellára berendezett elméknek most sem volt igazuk. Az «Alár»-ról kiderült, hogy nagyérdekű, hogy komoly, hogy a közvetlen hatás eszközeivel bíró mit. Szövegét már terjedelmesen ismertettük. Inkább poétikus és pietisztikus, mint drámai lüktetésű mese. Az «Alár» valóban nemcsak zeneileg van sok keresztre írva! . . . Néha úgy is tetszik, mint ha az Aszfaloia nemcsak a díszleteket, hanem az embereket és a szituácziókat is tolná, de a helyzetek kivétel nélkül költői magaslatra emelkednek. Az «Alá !« zenéje viszont nemcsak költőileg, hanem drámailag is szárnyal. Nemesen és biztosan. Dallamkincsét modern foglalatban kapjuk. Főmotívumai hatásosak és összhangzatilag szerencsésen, helyenként virtuózul, vannak kombinálva. Megragadó és lendületes Alárnak, a főhősnek a motívuma; megható az Erzsébeté — puzónok által szólalva —, míg Rumié, a czigánynőé, fatalisztikus izű, egy kaczkiásabb, bohémeszerű mellékmotivummal sűrűn váltakozva. Az előjátékban kimagaslik Aláré* ____________FŐVÁROSI LAPOK.___________ 1896. árpilis 12. Vacárnus*