Fővárosi Lapok 1896. október (270-300. szám)
1896-10-01 / 270. szám
Egész évre 14 frt.félévre 7 frt, 70 évre 3 frt 50 kr.,egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes számára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Felelős szerkesztő: Porzsolt Kálmán. Kiadó-tulajdonos: MAGYAR ÍRÓK KIADÓ R.-TÁRSASÁGA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Ferencziek tere 4. szám. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban Tisztelettel kérjük vidékit. előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen Csörög a kulcs. Budapest, szept. 30. (B. P.) Elhatározott dolog immár az országgyűlés feloszlatása. Többé nem a haraszt zörög, hanem a kulcs csörög. Kapuzárás lesz a törvényhozás mindkét házában még ezen a héten. A miniszterelnök ma közölte a főrendekkel hivatalosan, egy interpelláczióra adott felelet formájában, hogy a kormány kieszközölte a legfelsőbb elhatározást s pár nap múlva az 1892—97. évi parlament megszűnik létezni. Akik remélték, hogy a budgettárgyalások simán folynak le s a gazdasági kiegyezés dolgában is sikerül jövő február 17-ig egy modus vivendit találni, — alaposan csalódtak. Az első föltevést meghiúsította a nemzeti párt vezérének harczias akciója, — a másik a kvótabizottságok merev álláspontján s a kiegyezési kérdések koinczidencziáján szenvedett hajótörést. A politikai bírálat utólag megállapíthatja, váljon helyes, czélszerű elhatározásnak bizonyul-e majdan az, hogy a választások szenvedelmeibe közjogi természetű és kiegyezési kérdéseket sodortak bele. Mindenesetre aggasztó jelenségek járnak a kísérlettel, hogy a monarchia mindkét állama az alkudozó felek vitatkozását derékban metszi ketté s ott is, itt is a polgárok szótöbbsége kénytelen határozni azok felől, amikben a kormányok és törvényhozások bölcsesége, tekintélye végezni nem tudott. Tartunk tőle, hogy a népszavazás Ausztriában is, nálunk is meg fogja nehezíteni az alkut, mert egyik oldalon sem akarnak arról tudni, hogy igényeikből engedjenek s a szavazatok az ellenszegülés politikáját pecsétlik meg szükségkép, ebből pedig egyezményre vezető transzakció alig jöhet létre. Nekünk a kormány spontán elhatározásáról az a benyomásunk, hogy a fennforgó nehéz, kényes helyzetből más kivezető utat nem talált. Nem akart felelősséget vállalni a jelen helyzetért, mikor mindkét törvényhozás mandátuma a végét járja, a törvényes lejárat előtt pedig nincs mód a kiegyezési kérdések megoldására; választotta tehát a másik expedienst, hogy küldjön a nép új képviselőket mindkét diák törvényhozásába, határozzon a nép és vegye át egy részét a kormány felelősségének. Magasabb politikai szempontból tán agodalmas lépés lesz ez, de a tételes alkományjog semmi kifogást nem emelhet az ellen, hogy a nemzet megkérdeztessék s a népakarat meghallgatására törvényes alkalom adassák. Alkotmányunk szerint a népre hivatkozás a korona kiváltsága, s annyiszor hallgathatja meg a népakaratot, ahányszor a parlamenti viszonyok tisztázása okából szükségesnek látja. Ő felsége ezt a jogát gyakorolja most, midőn alkotmányos tanácsadóit meghallgatván, az országgyűlés feloszlatására, új választások elrendelésére tökélte magát. Az évszak alkalmas rá. A mezei munkák ilyenkor szünetelnek, a polgárságot választói jogának gyakorlatában se gyakorlati, se fizikai okok nem háborgatják. S a feloszlatás spontán módon megtörténhet, mert a Ház budgetjoga sem állít most akadályt az útba. Az új parlament november végén összejöhet s elég ideje marad, hogy december végéig költségvetési indemnitást adjon a kormánynak, — a jelen országgyűlésnek többé erre sincsen gondja. Van még két feltétlen előnye az októberi választásnak. Az egyik az, hogy megkorrigálja Szapáry gróf zord rendelkezését, mely a választások törvényes határidejéül a mi kuímánk alatt kegyetlenül télien márczius elejét jelölte volt meg; októberben a nép szívesebben mozdul ki falvaiból, mint a hófúvásos vagy árvizes télszak végén. Ide vág egyszersmind az a nem kicsinylendő tekintet is, hogy az ezredéves ünneppel A „FŐVÁROSI LAPOK“ TÁRCZÁJA. A Náczi gratulácziója. — A Fővárosi Lapok eredeti tározója. — Irta: Gaál Mózes. Volt nekem ezelőtt egy némely esztendőkkel, volt nekem egy puha flanellel bélelt, a nyakán báránybőrrel kiprémezett téli kabátom. Nagyon szerettem, mert — Isten nevében kaptam egy jószivü barátomtól; akkor nem barátom, hanem jóakaróm volt, azóta, merthogy az évek elmúltának felettünk, barátommá lett. Sokszor a szemébe vágtam már ezt a télikabát-ajándékot, s ő váltig bizonygatta, hogy kár arra szót is vesztegetni. Pedig nincs igaza. Mikor az ember késő ősszel vékonyka, vedlett ruhában megy neki a novemberi szélnek s összekotorászván valamennyi zsebét, egy néhány, vacsorára tartogatott hatosnál többet nem talál azokban: vajmi nagy dolog felhúzni egy jól bélelt téli kabátot, mely kölcsönöz neki uni-formát, s ad neki meleget, oda simul a melléhez, a hátához, megmelegíti még a szívét is . . . ettől a melegtől ébred fel a remény, jobb idők reménye. Még most is, tizenhárom esztendő múlva ezt télikabát ötlik az eszembe, ha látok szegény fiút a ki fázik téli hidegben; ha látok sápadt sarcai fiút, aki sóváron néz be a pékboltok tükörablakán, bizony-bizony sok édes örömet köszönhetek annak az avatag télikabátnak, mert megőriző szívemben az emberszeretetet. * Názi, én neked még nem mondottam el ezt a hisóriát, pedig ide stova nyolcz év óta vagy a tanutványom; ide s tova nyolcz év óta jösz el a szüleésem és nevem napján, hogy meggratulálj .. . Mike először jöttél, akkor te kis fiú voltál, csak ug törted ezt a mi szép nyelvünket, no de bele s sültél a mondókádba, szinte riva fakadtál, pdig kár volt, ha az ember tiszta szívből kivár jót, nem baj, ha megakad . . . nem. Most, hogy az idén nyolczadikszor jöttél el — ismét csak belesültél Náczi, pedig nagy kamasz vág, a nyolczadik osztályba irtalak be s még a bajszod is ott mohosodik a szájad szélén. p. Jól van ez így, Náczi, tudj’ az isten, én már ugy megszktam, hogy te belesülj a mondó- kádba, hogy nem is esnék jól másképen. Ha telém állanál, meghajtanád magad az önképzőköri szavalók ügyefogyott fereségével s eldeklamálnd, hogy: — A vára-várt nap elérkezett, midőn szeretve tisztelt tanár úr . . . Hát én nyilván közbe vágnék s azt mondanám neked: — Hallgass, Náczi, ne beszélj bolondokat! De istennek hála, nincsen így a dolog. Neki vágsz reszkető hangon, aztán elmondod, hogy édes apád helyett én voltam neked az édes apád (ami merő hazugság) aztán ott látom a te becsületes, hű szemeidben a könyet (mert sehogysem tudod elfelejteni apádat, a szegény, jóravaló mesterembert . . .), hát, fiam, nekem nyomban eszembe jut a téli kabát és ... mi jó barátok maradunk. Azt hiszem, ha belőled idő folytával holmi híres ember lesz, mert volna hozzá eszed, s én meglátnálak téged, akkor is csak így szólanék hozzád: — Te, Náczi, készülj el jól a névnapi gratuláczióra, mert most már nem tűröm, hogy belésülj! Mert isten bizony szörnyen fájna nekem még csak gondolatban is, hogy te idővel megváltozzál, fiam. Lásd az élet megnyílik majd előtted, sokféle emberrel lesz találkozásod, lesz részed talán hideg megvetésben, leereszkedő mosolygásban, pajtásszeretetben, mely elkísér téged a kocsmába, aláírat veled váltót, rád se néz a betegágyban; találkozol hízelgővel, képmutatóval, sopánkodóval, kérkedővel, igaz és gonosz emberrel, és ezek mind, de mind letörülnek lelked himporából egy-egy szemecskét; kiszedegetik a Lapunk mai száma 2,2 oldal.