Fővárosi Lapok 1896. december (331-360. szám)
1896-12-01 / 331. szám
XXXIII. évfolyam 331. szám 1896. Kedd, deczember 1 Egész évre 14 frt,félévre 7 frt,1,évre 3 frt 50 kr.,egy hóra 1 frt 20. Felelős szerkesztő és laptulajdonos, szerkesztőség és kiadóhivatal . Megjelenik mindennap hétfőn és ünnep után is. PORZSOLT KÁLMÁN Ferencziek tere 4. szám. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. " Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban. Megalakult. Budapest, nov. 30. A képviselőház ma megalakult. A megválasztott tisztikar élén Szilágyi Dezső elnök rövid, általános elvi kijelenésekből, a parlament méltóságának hangoztatásából s a szokásos tiszti fogadkozásokból álló beköszöntővel tartotta meg székfoglalását. Akik valamely érdekes politikai kijelentést vártak ettől a beszédtől, alaposan csalatkoztak. Egyébiránt egy olyan nagy elme, mint a Szilágyié, természetesen mentes a személyi hiúságnak azon apró csiklandósságától, mely vagy kell, vagy sem, az „én“ előtérbe tolására készítem egy kritikátlan talmi nagyságot. Maga a tény, hogy a magyar képviselőház elnöki méltóságát ismét az az ember tölti be, akit büszkén nevezhetünk meg korunk legkimagaslóbb államférfiai között, örvendetes és nagyfontosságú, mert ezt a házat sok hozzáférhető gáncs és kisebbítés ellen a tulajdon auktoritásával megvédelmezi. Kiváló politikai jelentősége van a Szilágyi elnökségének a most ránk következő ülésszak viharokkal terhes kilátásaival szemben. Jöhetnek válságos napok, mikor nagy szükség lesz azokra a jupiteri szemöldekre, melyeknek haragos ránczba szökése a legfenekedőbb kisebbségi terrorizmust is képes kezessé ruháztatni. Egyébiránt nagy s ma még nyílt kérdés, hol tör ki a keblekben forró elkeserült politikai szenvedély? Némelyek már a legközelebbi jövőre jövendölik és pedig egyenesen obstrukcziós mellékizzel fűszerezetten. A felirati vita félbeszakításával újra meg kell kezdeni a budget-tárgyalást s mindkettő felfüggesztésével le kell tárgyalni az indemnitásról s a jövő évi újonczmegajánlásról szóló javaslatokat. Ha ez a két javaslat az év végéig bármi okon nem válik törvénynyé, az ország alkotmányos kormányzata január 1-én egyszerűen megáll s a kormány nem jogosult egy csöppnyi pénz- vagy véradó beszedésére, fizetések teljesítésére. Szóval egy, az ország alkotmányát veszélyeztető, fonák helyzet áll elő, melyért felelősséget vállalni legfölebb az Ugron-féle parlamenten kívüli párt kész és képes. Mindent jól meggondolva, nem hiszszük, hogy az új képviselőház ezen a beláthatatlan perspektivája államcsínyen kezdené meg a maga működését. Elvégre is az indemnitás s az ujonczmegajánlás nálunk csak egy,a merőben téves, parlamenti gyakorlat révén azo Sir fele hajló zord utamat. Gúnynyal mosolyogva súgja fülembe Múlt napok árnya, mely tovaszállt. A lánglehű nyárnak a nagy szerelemnek Szép kora ime, örökre lejárt! Jer hát ide drágám, ülj az ölembe Hajtsd keblemre szép fejedet, Hadd álmodozom múlt boldog időkről Az ég a mikor még rám nevetett! Jer . . . nyújtsd ide csókra, ajkad az édest, Életem élete a kihalás, Hadd jöjjön a kéj, hadd jöjjön a mámor Jöjjön a bánat, a kin — a halál! Künnél hava hull s fagyos ujjaival im’ Szél veri, zörgeti, ablakomat, Itt benn duruzsolva pattog a szikra, Méla tüzemnek hamva alatt. Rég elfeledett képek raja kél ki Lángjaiból s rezeg át szivemen, Némán ülök itt, karszékem ölében S nézek a lángba — jéghidegen ! Ambrozovics Dezső. nosultak a bizalmi kérdéssel, holott ennek igazán csupán a tulajdonképen költségvetési törvénynél, az appropriácziónál van értelme, jogosultsága. E felől tehát, úgy gondoljuk, nyugodtan intézheti a kormány a nagy kiegyezési hadjárat előkészületeit. A felirati és budgetvita gazdag lesz ugyan választási utófájdalmak többé-kevésbbé hangos fölemlegetésében, de azok az akadémiko-szentimentális feljajdulások, bármily igazak és szomorúak, de a legkevésbbé sem ártalmasak. A Poónyi-féle első külügyi interpelláczióból sem csinál Bánffy nemzetközi konfliktust, ha nem akar. Ilyformán a megalakult Ház nyugodtan fölveheti a maga rendes arczulatát. A jövőt isten látja csak, de abban igaza van Bánffynak, hogy legsürgősebb a nap föladataival megbirkózni, a többi majd magától jön. Legalább eddig még mindig jött. A „FŐVÁROSI LAPOK“ZARDZÁJA. Rapszódia. Künnél hava hull s fagyos ujjaival im’ Szél veri, zörgeti ablakomat, Itt benn duruzsolva pattog a szikra Méla tüzemnek hamva alatt. Rég elfeledett képek raja kél ki Lángjaiból s rezeg át szivemen, Némán ülök itt karszékem ölében, S nézek a lángba, — jéghidegen. Bús alkonyi órák néma homálya, íme köszöntelek álmodozón, Jer vidd el a lelkem messze világba Ég fele szálló szárnyaidon. Jer, hintsd le reám rég múlt kikeletnek Tarka virágát, enyhe lehet, Add vissza a múltból a szerelemnek Szivet emésztő Veszta-tüzét! Oh add, hogy e tűznek égi varázsa Újra eláraszsza szivemet Add vissza az első csóknak a mézét, Melyet az ajkam nem feledett! Add vissza hitem, oh add a reménység Üde virágát vissza nekem, Hadd jöjjön az ifjúság aranyálma, Jöjjön az álmodozó szerelem! Felhők raja száguld széltől űzetve S elveszi tőlem a napsugarat, Száraz levelek csörgése kiséri A nyomorult. — Elbeszélés. — Irta: Catulle Mendés. Faluról-falura vonta a kicsi, vén csacsi a kintornás kocsit. Mellette egy sovány testű, szeplős arczu húsz éves fiatal leány lépdelt. Az országút vityillóinál, a falvak utczáin, terein meg-megállt s ledarálta nótáit. A csacsit Colin-nak hívták ; legalább ezt a nevet adták neki, a mikor poros izzadtsággal, kiöltött nyelvével fáradtan maga után vonszolva a kocsit, megjelent a szegényes tanyák között. A leányra, aki nem volt szép, s keveset beszélt, nem ügyelt senki; senkinek sem jutott eszébe, hogy megkérdezze nevét. Egyik „a kintornás leány“-nak, másik tréfásan „Colin nővérének“ mondotta s a leány nem ütközött meg rajta. Úgy tetszett neki is, mintha az a hitvány állat testvére volna, aki épp oly nyomorult, agyontörődött, s eltompult, mint ő. Szőre is épp úgy lógott letépetten, mint az ő rongyai. A közös nyomorúság hamar tesz barátokká : ha nincs anyánk, nincs apánk, férjünk vagy gyermekünk, kiket szerethetnénk, azt szeretjük, akit lehet. A szív mindig érez. Két éve csupán, hogy a kintornás leány egyedül járogatott a vén csacsival. Társa is volt előbb: egy öreg, vak koldus, kit épp úgy gondozott, mint gondozta a csacsit. Nagybátyjának hívta. Miért ? Nem tudta. Vele volt, vele ment. Az ablakok alatt futkosott, felvette a ledobott filléreket, az öregnek adta, aki folyton ezt hajtogatta: „Köszönöm jó uraim, köszönöm jó hölgyeim“ — amióta csak emlékszik, mindig így volt ez. Ha a vén koldus ivott, brutálissá lett. Ilyenkor a csacsinak szánt bottal ütlegelte. Nem panaszkodott, hozzá volt már szokva. — Jer ide, te koldus! kiabálta a részeges öreg, s ő jött, nyugodtan odatartotta a hátát s türelmesen szenvedte végig az ütlegeket. Egyszer cselhez akart folyamodni. A mint a vén koldus megint lerészegedett, gyorsan levetkőzött s rongyait a csacsi hátára tette. A vén koldus Lapunk mai száma 12 oldal. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, november 30. A kedves jó öreg Janicsáry Sándor ma elnökölt bizony a magas emelvényen — öt évig — utoljára. Igaz szívből kívánták neki természetesen mindenek, hogy 1901-ben is ő korelnököljön, s legyen épp oly friss, épp oly C ímaai 11 i—n wnmw——t—ihotihiiiwm——wiwt—wrunTi—i t mi nrr