Fővárosi Lapok - Új Fővárosi Lapok, 1897. június (34. évfolyam, 148-162. szám - 1. évfolyam, 3-8. szám)
1897-06-01 / 148. szám
XXXIV. évfolyam 144. szám, 1897. junius 1. Kedd Egész évre 14 frt, félévre 7 frt,/4 évre 3 frt 50 kr.,egy hórat frt20. Megjelenik, mindenmip, hétfőn és finnap után is. Egyes számára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Felelős szerkesztő : J. VIRÁG BÉLA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Práter utcza 44. szám. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban. A gazdasági harcz. Károlyi Sándor gróf, ki a gazdasági szövetkezetek kezdeményezésével, őstermelésünk fölvirágoztatására annyi érdemet szerzett, most beható tanulmányt irt a „mozgó tőke“ természetéről és hatásáról. Az érdekes tanulmány mindenek előtt a mozgó töke és a kötött közötti különbséget állapítja meg. Ez— szerinte — abban van, hogy a kötött töke — földben, házban s iparvállalatban levő - nehezen szabadítható föl, különösen rossz üzlet esetén, a mozgó töke ellenben könnyen változtatja helyét, oda vándorol, ahol nagyobb kamattal és nyereséggel értékesítheti magát, így fölkereste Argentiniát, melynek sok a búzája és az ezüstje. Az itt vásárolt olcsó búzával elnyomta az európai termést, az olcsó ezüsttel pedig elárasztotta Ázsiát s itt áruczikkeket vásárolva, veszedelmes concurrencziával szorította le a piaczról Európa szövőiparát. Hasonlót tapasztalunk a munkabérnél is. A mozgó tőke Európában minimumra szállította ezt, de azzal mit sem használt a mezőgazdaságnak és az iparnak, mert a munkásokat kivándorlásra kényszerítette azokba az országokba, hova a tőke a nagyobb nyereségért özönlik s igy a munkát is jobban megfizeti, így tehát Európa nemcsak pénzben szenved hiányt, hanem munkaerőben is. A mozgó tőkének ebben a természetében, hogy az átalakulást korlátlanul, egyoldalúkig irányítja, rejlik az a veszedelem, mely ellen a kötött tökének a védekezése nemcsak jogos, hanem elengedhette. Ez a harcz — kérdi Károlyi Sándor gróf — a kötött s a szabad tökének a harcza-e ? Erre a kérdésre igy felel meg tanulmánya befejezésében : Nyugodjunk meg benne, nem a két tőke közötti harcz ez, és még kevésbbé osztályellentétek súrlódása. Hisz jól tudjuk mi, akik földmivelést űzünk, hogy földműves, iparos és munkás között egyaránt harmóniának kell lennie, mert ezek egymásra szorulnak. Az egyik privője a másik produktumainak, de mindannyian közvetítőre szorulnak, ez pedig reájuk. Nem lehet ez tehát az osztályoknak egymás elleni harcza, s az, aki ezt ily formán értelmezi, rosszul értette meg a múltnak történetét épp úgy, mint a jelenkor alakulásait. Sem nem a közvetítők, sem nem szabad tőkéjük ellen küzdünk. Mert hisz ez a tőke a világgazdaságban a legfontosabb érdekek előmozdítására szolgál, midőn a világon a népesedés mozgalmait elősegíti. De igenis küzdünk ennek illetéktelen túlkapásai, kinövései ellen s keressük a czélra vezető legalkalmasabb módokat. Majd így folytatja : okoz , tekintve túlságos hatalmát, valamint továbbá sok esetben az azt környező elemek etnikai tartalmának hiányát, tűrjük-e ennek fokozódó hatalmát ? A szabad tőke, nevezetesen mobil jellegétől eltekintve, értelmi vezetése által válik hatalmassá. Ezen értelmes vezetést a kötött tőke kezelése körül, legalább a földbirtoknál, nagy mérvben nélkülözzük. Erre kell tehát elsősorban szert tennünk, annál is inkább, mert még akkor is, ha az ezzel kapcsolatos előnyöket elértük, a kötött tőke kötött jellegénél fogva amazzal szemben még mindig bizonyos hátrányban van. A kötött tőke többféle ágazata ez idő szerint ugyanis teljesen izoláltan áll, nem önálló, nem független, elhagyatott és úgyszólván gyámoltalan. A földbirtok, a kisebb gyárak, a kisebbszerű ipari telepek mindannyian ezen bajt sinlik. De e mellett a munkás sincs jobb helyzetben. Fölemlítendő még, hogy a közvetítő kereskedelem a termelőn és munkáson kivül a fogyasztót is dependencziájába ejtette, midőn ezt a piaczon a termelőtől elválasztotta, míg e mellett a fogyasztónak sok esetben előnyöket is nyújtott. A fogyasztó tulajdonképpen éppen olyan kevéssé élelmes, legalább tömegében véve, mint a termelő. A közvetítő kereskedelem hatalma alatt áll ő is, mert nem mindenütt és nem minden szükséglete tekintetében talált versenyt a közvetítők között, hanem sok esetben monopolt, melynek magát ez idő szerint alárendelni kénytelen. A termelők és fogyasztók azon előnyöket, melyekkel bírhatnának, a maguk egész mérvében ez idő szerint sehol, de nálunk meg éppenséggel nem tudták a maguk javára használni, az életnél pedig nincs jobb, és olcsóbb professor. A színházi igazgatót fekerostam, előadtam büszkén, hogy guerilla vagyok, s komolyan felkértem, engedné meg, hogy a legközelebbi vasárnapon Romeo és Júliában, a Romeo szerepét én játszhassam. Ki ne engedett volna egy büszke guerilla kérelmérk ?! A színházigazgató is engedett, sőt azt mondá, hogy szerencséjének tartja. Én megköszöntem. Ő azt válaszolta, hogy: szívesen. A legcsekélyebb részletekig megtartottuk a conviensen szabályokat. Tehát felléptem vasárnap esteli 7 órakor. A színházi czédután ritkított betűkkel állott : Egy guerilla mint vendég. A színház tömve volt, tömve voltam én is jóféle szegzárdi borral. Aki szabályosan, művészileg és bátran akar játszani, csak szegzárdi vörös bort igyék, okvetlenül bátorságot kap. Mindent duplán láttam, a publikumot, a dekorácziókat, sőt Alfonsát is. Alfonsa Júliám is ingerültségbe hozott, duplán, alig uralkodhatom magamon. Amint Julia olvadékonyan mondá: El akarsz már menni s messze még a nap. Csalogány és nem pacsirta volt, Melynek dala füleid áthalá. A gránát fán éjjelenkint énekel, Csattogány volt, hidd el édesem. Kicsibe múlt, hogy térdre nem hulltam előtte s hangosan fel nem kiáltok : Alfonsa tegve tél, én a tiéd vagyok, innen is, túl is — a siron. — Nem tudom mai napig, mi az istennyilával parfümirozta a haját, de valahányszor közel esett fejecskéje ormányomhoz, mindannyiszor kedvet kaptam trüsszenteni. A „FŐVÁROSI LAPOK“ TÁRGYÁJA. Szerelmi jelnek. . . . Szerelmi jelnek csak a virág való : Elmondja mind, mit szived érez ; Gyönyört jelent színével, illatával És tövisével összevérez. Mint a virág, ép olyan illanó Szerelmi boldogságod álma ; De mig virul : öröklét mámorával Az élet hasztalan kínálna. Virág lehull, elfonnyad a gyönyör ; De többet ér egy drága percre, Mint a síron túl ébredő dicsőség S a mindhalálig hű szerencse. Nem bánom én, ha üdvöm összetör S korán el kell a tűzben égnem, Csak a mig csókolsz s csókollak, ne győzzék Számlálni csókjaink’ az égben ! Kudnyánszky Gyula, Alfonza. — Egy szabadságharczos jegyzeteiből. — Bocsássanak meg az olvasók, hogy szokatlan módon becsaptam őket. Ártatlan okból tettem ezt, mert öreg embernek nehéz érdeklődést keltenie maga iránt. Én tehát, hogy valamikép kiváncsivá tegyem önöket, elhallgattam a nevem , sőt még Mindezek folytán felmerül már most az a kérdés, hogy tekintve azokat a károkat, melyeket nekünk a mozgó tőke, midőn kontinensünk ellen más kontinenseket versenyre buzdít, azt is megtettem, hogy „Egy szabadságharczos jegyzeteiből a czimü czikkelyem végét elcsíptem. Mindezt azért tettem, hogy az olvasók kíváncsiskodjamnak az iránt, hogy ki vagyok én s zaklassák a szerkesztőt, hogy miképpen végződött az én gyönyörű vendégszereplésem ,,Romeo és Juliánban a szemérmes Alfonsával ? Minthogy a tripiszkodó fogással ezért értem, az olvasók érdeklődnek és kérdezősködnek nevem és történetem vége után, leleplezem magam s elmondom, hogy a guerilla-Romeo hogyan végezte gyönyörű debütjét. Ott hagytam el, hogy Alfonsát, kit nyolcz éve nem láttam, véletlenül fedeztem föl a gyöngyösi kulisszák között. Elmondottam, hogy Alfonsát most is oly szemérmesnek találtam, mint 8 év előtt. Most kijelentem, hogy én akkor e ritkaságnak szívemből örültem, századunkban, legkivált havcrjáratok idején a szemérem vara avis in terra. Magam is csodálkozom magamon, hogy szalonna tolvajlétemre ilyen józanon tudok philosophálni. De a szalonna tolvajság nem zárja ki a józan philosophiát. Láttam, sőt ismertem én már másféle tolvajokat is, kik nem csak józanon philopháltak, hanem valóságos kreditirozott philosophusok valának. Mindez azonban legkisebb összefüggésben sincs Alfonsávali viszonyommal — ha csakugyan egy pár kacsintást, és szóváltást — viszonynál nevezhetni; én Alfonsát philosophia nélkül szerettem. Alfonsa szép, nagyon szép volt, de szegény, philosophiával csúf és gazdag nőket szerethetni. Valamennyi philosophia jó, mert arra az élet tanította az embert. Lapunk mai száma 12 oldal.