Fővárosi Lapok 1901. október (40-43. szám)
1901-10-06 / 40. szám
XXXVIII. évfolyam. 1901. Október 6. 40. szám. Fővárosi Lapok SZÉPIRODALMI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP. Szerkeszti REXA DEZSŐ. Választási harc. Megvallom őszintén, hamarjában nem tudnám a törvényt citálni, a mely a képviselőválasztások kánona . . . Mint választópolgár tisztelettel hajlok meg előtte, tudva, hogyha nem tenném meg, úgy súlyos büntetés, kóter meg birság leendőne szomorú osztályrészem. Megyek tehát a választó urna elé s leadom szavazatomat elvemhez hűen, éltetve jelöltemet. És jól tudom, hogy nemcsak én éltetek, de az éljenekből kijut nekem is, hisz elvtársaim, akikkel együtt tömörültem imádott jelöltünk zászlaja alatt, engem is megéljeneznek, — ámde jól tudom azt is, hogy nem csekély abcursban is leend részem, mert az ellenjelöltek hívei lehurrognak minket - - ép úgy, mint mi is lehurrogjuk az ellenjelölt minden szavazóját . . . Egyszóval: harc! Dühöng a pártosság. Testvért testvér, apát fiú elad . . . Kikeressük egymás iskolakori csinyjeit és azokat bűnnek címezve, odavágjuk egymás fejéhez. Az élőket holtnak állítjuk és feltámasztjuk hallottaikból azokat, akik még a múlt esztendőben befizették adójukat a tekintetes, de átkozott adótárba . . . Huncutság és csalafintaság, ügyesség és bűbájosság, tréfa és konokság lesz segítőnk, hogy az legyen képviselőnk , akit mi akarnánk. íme, ebből áll ma a harc, a legszentebb polgári jog gyakorlása. Hol vagytok választási korcsmák? Csapravert hordóitokkal, nyárson sült ökreitekkel és szónoklásra mindig kész borvirágos orrú „brodzitzer“-estekkel ? Hol van az idő, amikor a választást megelőzőleg hetekkel annyi bor folyt le a választói torkokon, a mennyi víz a Dunán a lánchíd alatt ? Amikor a falusi biró voksa ötszáztól ötezer forintot ért? A mikor banda húzta a kortesnótákat a duhajkodó polgártárs fülébe ? A mikor a választó úgy készült ki a választásra, mint egy háborúba? Hol van a Pappszász restaurációk kora ? Az az idő, amikor a követért ölni és halni tudtak ... Mindezeket elsöpörte az egyre fejlődő közrend-közcsend óhaj, a választópolgártárs koponyacsontját és a képviselőválasztás tisztaságát védő törvény, és a katonaságnak és csendőrségnek az az inkarnátus szokása, hogy nem hagy magával komédiázni, hanem mindjárt ló! Minden megváltozott azóta, hogy a nyugati államok sorában óhajtunk a nagy koncertben részt venni, hogyne változott volna meg a választás, amelyen a divatját múlta fokos, az elengelezett bor, a nagyon fogytán levő bankó sokkal nagyobb szerepet játszott, mint az elv! És vessünk egy pillantást arra a különbségre, mely az akkori és mai választások között van: várjon mi hiányzik a mai választásban, ami az akkoriban megvolt? Egy dolog csupán, az az egy, ami mindenből, ami manap nálunk történik, kiveszett: — a karakter! Hálásak lehetünk azért, hogy a mai választásokon az egykori négy-ötszáz ember helyett legföljebb tíz hal meg (vagy még annyi sem), de sajnálattal látjuk, hogy a magyar mindent, ami múltjának bizonyos karakter-patinát adott, szó nélkül, valósággal parancsszóra el tudja felejteni, hogy akármi nagy, jellegzetesnek tartott mozzanata volt politikai életének, amelyet a maga észjárása, ereje, kedélye szerint bonyolított is le, azt a felsőbb hatalmak intézkedésére elfeledte . . . Ez a bölcs, a higgadt nép tudatossága. De kérdjük , hol volt a Pappszász restaurációk idején a bölcseség, a higgadtság és tudatosság ? Azt hisszük, valahol a fokos nyelében és csak az volt a baj, hogy nem a fokos vezette az embert, de az ember a fokost! K. D.