Fővárosi Napló, 1950 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1950-01-05 / 1. szám

­ NC-FŐVÁROSI NAPLÓ Visszapillantás 1949 legfontosabb eseményeire Új esztendő első napjaiban talán nem érdektelen visszapillantani az el­vűl­t év eseményeire. Lapozgatjuk az 1949-es évi Fővárosi Napló példá­nyait és azon keresztül igyekszünk a fon­osabb e­­ményekre­­emlékezte­tetni olvasóinkat, amelyet az önköltség csökkentéséről hoztak- A műszaki ügyosztályok vezetői beszámoltak arról, hogyan hajtották végre a minisztertanács határozatát. Augusztusban a Fővá­rosi Naplóban az első helyet az új­­ alkotmány foglalja el. Bő égésén JANUÁRBAN öthasábos cikk fog- 1 .Уайик népi demokráciánknak lalkozik a takarékosság kérdésével \ v vívmányát, és azzal, hogy mennyire fontos en- “ indításokat hoz­unk nek a kérdésnek a széles tömegek j Vtl«?'Pum°' előtt való tudatosítása. Ugyanebben t -SZa‘ a számban olvasunk a Bolsevik­a­púnkban üdvözoltak a Népközt­ársa­ Párt Útja előadás-sorozatról, ame-­ lyet a nagybudapesti pártbizottság rendezett a Városházán. A január 22-i számban a közigazgatási bizott­ság állásfoglalásáról olvashatunk a Mindszent­y-üggy­el kapcsolatban­ Ugyanebben a számban arról ad hírt a SZIT, hogy javul a munkája a Váró­házán. Azóta közel egy esz­tendő telt el ёб ismét foglalkoznunk kellett a SZÍT munkájának hiányos­ságaival. A következő számban már napirendre került a Segítőalap és az OTI egyesítése. Ugyanebben a lapban beszámolunk a női egyen­jogúsítás újabb eredményeiről, Kar­sai Lászlóné textilmunkás lett az V. kerület elöljárója. FEBRUÁR 5-i számunkban Bog­nár József polgármester írt cikket Köztársaságunk ünnepéről. Megálla­pította, hogy Népköztársaságunk megteremtése népi demokráciánk ko­moly eredménye. Itt írunk arról, hogy a felülvizsgáló bizottságok megkezdték munkájukat a Városhá­zán. Egy héttel később vezércikk szól arról, hogy Nagy-Budapest köz­­igazgatási egysége belátható rövi­d időn belül m­egvalóm­l. Első ajító­­mozgalmi értekezletről írunk a feb­ruár 19-i számban• Egy héttel ké­sőbb arról írtunk, hogy Kádár Já­nos belügyminiszter aláírta a több mint 500 fővárosi tisztviselő előlép­tetését. MÁRCIUS 10-i számunkban hírt adtunk arról, hogy megnyílt a városházi Ságvári Endre bölcsőde és napközi otthon. Március 15-én a Ma­gyar Szabadságharcos Szövetség rendezett ünnepséget a Városháza udvarán­ Egy héttel később bemu­tattuk új alpolgármesterünket, Si­mon Lajos elvtársat, aki az állam­titkárrá kinevezett Fodor Gyula elv­­társ helyébe került. Ugyanebben a számban regisztráltuk, hogy a VAOSZ 90 tagja kapott élmunkás­­kiváló munkás jelvényt. Március 31-én túlzott derűlátással írtunk arról, hogy a városházi kul­túrterem a megvalósítás stádiumába lépett. Reméljük, hogy ami 1949-ben nem valósult meg, az 1950-ben való­sággá válik. ÁPRILIS 4-én­ Budapest felszaba­dításának emlékünnepén a Város­házán négy ünnepség volt. Megin­dult az új üzemi bizottság válasz­tásának előkészülete is- Április kö­zepén mindinkább előtérbe nyomul a választás kérdése. Seprényi Sán­dor előadása, amelyet a szakszerve­zeti bizottság választásával kapcso­latban mondott, már ezzel a kérdés­sel foglalkozik. Április 21-i szá­munkban foglalkoztunk Rákosi Má­tyás elvtárs beszédével, amelyet a Láng-sporttelepen tartott, s amely beindítója volt a képviselőválasz­tási küzdelemnek. MÁJUS 1-i ünnepi számunkban már a most meginduló ötéves terv­ről írtunk. Örömmel foglalkoztunk azzal, hogy mi mindent jelent ne­künk, városházi dolgozóknak az öt­éves terv. Május 12-i számunk kö­zölte azoknak a közigazgatási alkal­mazottaknak képeit, akik a képvi­selőjelölt-listán szerepeltek. Halász Pál elvtárs a közigazgatás átszerve­zéséről írt és a Ferencvárosi minta­­kerületté való nyilvánításáról. Ugyanebben a számban hírt adtunk a Népfront és a MDP döntő győzel­méről, a választásokról. Megalakult az új kormány. JÚNIUS 23-án Philip Rudolf elv­társ már Nagy-Budapest megvalósí­tásának problémáiról ír és rámutat arra, hogy mit jelent Pestkörnyék­nek Nagy-Budapest megvalósítása- Rajkék leleplezésével foglalkozik julius 30-i számunk és elsőrendű feladatként állítja elénk az éberség fokozását. JULIUS 20-án Pongrácz Kálmán elvtársat Budapest polgármesterévé, Köböl József elvtársat ugyanakkor alpolgármesterré választotta a fővá­­­­ros törvényhatósági bizottsága­ Ju­­■­lius 22-i számunkban közöltük, hogy a milánói szakszervezeti kongresz­­szusra miként készültek fel a vá­rosháza dolgozói és milyen felaján­lásokat tettek. AUGUSZTUS 4-én foglalkoztak lapunkban a műszaki hivatalok a minisztertanács ama határozatával. ..........i­a­gt­ság elnöki tanácsának tagjait Augusztus végén új kiváló- és él­munkásokat tüntettek ki a városházi dolgozók közül. Szeptember 15-i szá­munk közölte a városházi pártbi­­zottság határozatát a közigazgatási­­dolgozók egyéni felelősségéről és a városházi dolgozók előtt álló felada­tokról. A határozat eredményekép­pen lényegesen megjavult a városhá­zán is a munkafegyelem és a nagy­­budapesti pártbizottság útmutatása nyomán megindult nálunk is a ra­cionalizálási, újítási mozgalom. SZEPTEMBER hónapban soroza­tos kisgyűléseken tárgyalták a Rajk-ügyet. A városházi dolgozók egységesen foglaltak állást a Rajtó­­bandával szemben, akik ki akarták szolgáltatni az országot az imperia­listáknak és ismét a levitézlett föl­­desurakat és nagytőkéseket akarták a nép nyakára ültetni. Szeptember 29-én indult meg a tervkölcsönjegyzés a városházán és mint aznapi lapunk írja, délelőtt 10 óráig az elöljáróságok 1.425­ 000, a városháza dolgozói pedig 1.770­ 000­ forintot jegyeztek. A következő számban már közöltük a végered­ményt. A közigazgatási dolgozók közel 3.800 000 forintot jegyeztek a tervkölcsönből, hogy ezzel is segít­sék a január 1-én meginduló ötéves tervet. OKTÓBER 19-i számunk a kőbá­nyai elöljáróságról írt abból az al­kalomból, hogy ,,A mi több termelé­­sünk a kevesebb akta“ jelszó alatt komoly lépésekkel indultak el a népi közigazgatás megteremt­ése felé- Október 20-án egységes szak­szervezet került napirendre abból az alkalomból, hogy a VAOSZ és az MKOSZ egyesül. Október 31-én leplezték le a városháza udvarén Ságvári Endre emlékszobrát. A Nagy Októberi Forradalomról Pon­­grácz elvtérs írt a Naplóba. Novem­ber 7-én a városháza dolgozói há­rom helyen ünnepi gyűlés keretében emlékeztek meg a Nagy Októberi Forradalom győzelméről. NOVEMBER 20-án felavatták a Lánchidat,­­amelyet a fasiszta bar­bárok a Dunába döntöttek és népi demokráciánk, a munkásság hatal­mas áldozatkészs­égével és kiváló munkalendül­etével rekordidő alatt újra megépített. Megindult a sztá­lini munkafelajánlás­ A közigazga­tás dolgozói határtalan lelkesedéssel kapcsolódtak ebbe a munkába és egymásután érkeztek a termelési bizottsághoz az egyes hivatalok­­ munkafelajánlásai, amelyek mind azt bizonyították, hogy a közigaz­gatási dolgozók is érzik már meg­változott viszonyukat a munkához. Új osztálybizottságokat " választot­tunk novemberben, amelyek a szak­­szervezet előretolt bástyái lesznek­ November második felében a Kom­in­form Magyarországon értekezle­tet tartott és ezzel újabb hatalmas téké­t adott a nemzetközi békefront erőinek. Moszkvában értekezletet tartott a Nemzetközi Demokratikus Nőszövet­­ség, amely ugyancsak állást foglalt a béke mellett. Gerő Ernő elvtárs beterjesztette az ötéves terv tör­vényjavaslatát. Az első ötéves terv­vel a szocialista Magyarország alap­jait rakjuk le, érthető tehát, hogy az országgyűlés azt boldog lelkese­dés­sel fogadta el- Kádár János elv­társ benyújtót­a egységes Budapest megvalósításáról szóló törvényjavas­latot, amelyet ugyancsak egyhangú lelkesedéssel fogadott el az ország­­gyűlés. DECEMBER 21-én az egész világ dolgozói mélységes szeretettel és hálatelt szívvel ünnepelték Sztálin 70. születésnapját és ebből az alka­lomból sztálini műszakot tartottak, amelyen eddig soha nem tapasztalt termelési eredményeket értek el. AZ ELMÚLT ESZTENDŐ esemé­nyekben és eredményekben egy­aránt gazdag volt. Hatalmas léptek­kel mentünk előbbre a szocializmus útján. Sikerült a reakció két fontos bázisát, a Mindszenty- és a Rajk­­féle kémbandát felszámolni. A ter­melés eredményei meredeken emel­kedtek. A közigazgatás átszervezését sikerrel végrehajtottuk és megte­remtettük a, nagy Budapest megvaló­sításának előfeltételeit. Az eredmé­nyek elérésében a Magyar Dolgozók Pártja, a kommunisták útmutatása és vezetése volt a legdöntőbb. A nagy Szovjetunió példája nyomán igyekszünk az új közigazgatást meg­teremteni és mindazokat a tanulsá­gokat, amit a Szovjetunió szolgáltat nekünk, a szocialista Magyarország építésében hasznosítani. Az új esz­tendő új feladatait hasonló lelkese­déssel és hasonló eredményekkel fogjuk megoldani. Hat hét­ pártiskolán Réeri vágyam teljesült akkor, ami­kor megtudtam, hogy a Párt hathetes iskolára küld. Ez a tudat пае van bol­doggá, és büszkévé tett. A pártiskolán minden lehetőséget és kényelmet meg­adott a Párt, hogy gondtalanul tanul­hassunk és tisztán rajtunk múlott, hogy ezt az alkalmat hiányos tudá­sunk pótlására felhasználjuk. Eleinte a hosszabb időtartamú ülőhelyzet kissé szokatlan volt, különösen az üzemből jött elvtársaknak. Az egyik elvtárs meg is jegyezte, hogy életé­ben ennyit nem ült, mint a pártisko­­lán, tanulás közben. De a kommu­nista fegyelem ezt a kis kényelmet­lenséget is legyűrte és ellensúlyozta a mindennapos szabadfoglalkozással, amikor is röplabdáztunk, tornáztunk. Szórakozásunkról is történt gon­doskodás. Megtekintettük Sztálin elv­társ 70-ik születésnapjára küldött ajándékok kiállítását, moziba mentünk és többször rendeztünk műsorral, tánccal egybekötött zeaeszet. Az isko­lán mindig szemünk előtt lebegett Rákosi elvtárs felhívása a dolgozók­hoz, melyben a következő tánczseni­­ként az elméleti színvonal emelését tűzte ki. Az imperialisták igyekeznek kihasználni ideológiai téren való gyöngeségü­nket és különböző burzsoá ideológiával azon mesterkednek, hogy eltereljék a figyelmet az osztályharc­ról és megbontsák a munkásosztály egységét. Ez ellen fokozottabb tanu­lással kell felvennünk a harcot, öröm­mel tölt el az a tudat, hogy a pártis­­kala hozzásegít ahhoz, hogy még fo­kozottabb mértékben kapcsolódhassam ebbe a harcba. Balázs Imréné Т9Э0 JANUÁR 5. Válaszol a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár A Fővárosi Napló legutóbbi számá­ban Kéri János cikket írt, amely kri­tikát­ gyakorol azzal a könyvtárral szemben, amelynek helyettes Vezetője vagyok. Minthogy a cikkben a neve­met háromszor is megemlíti, nem lehet kétségem aziránt, hogy a kritika sze­mély szerint nekem szól. A kritikát elfogadom, indokoltnak találom és meg is köszönöm. Okulásul fog szolgálni a jövőre nézve. Ezt persze egy nyilatkozattal is el­intézhettem volna. Rövidebb és egy­szerűbb módja lett volna az elinté­zésnek. Ilyen módon azonban nem in­­téztem volna el Kéri elvtárs újító ja­vaslatának érdemi részét, amelynek az elintézésére — akta helyett — a Fővárosi Napló hasábját használom fel. Azt is megmondom, miért. . Kéri­ elvtárs javaslata igen hosszú, részletes és sok pontból áll. A legna­gyobb része azonban nyitott kapukat dönget, mert részint mi, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, részint más szervek, mint a Dokumentációs Köz­pont, az Országos Könyvtári Köz­pont, a volt Állami Könyvhivatal, illetve a Népművelési Minisztérium Irodalompolitikai Osztálya a felvetett kérdésekkel már foglalkoztak. A ja­vaslatok nagy része így részben már meg is valósult, részben pedig most van a megvalósulás előrehaladott stádiumában. Maradt volna egy pont — a javas­lat 2. pontja — amely nagyon helyes gondolatot fejt ki és annál könnyeb­ben megvalósítható, mert az előmun­kálatokat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár készen tudja rendelkezésre bocsátani. Nem szeretem az aktát, különösen a fölösleges aktát. Mindezt közvetle­nül akartam Kéri elvtársnak telefonon vagy személyesen elmondani. Titká­romnak, Galuska elvtársnak az a szo­kása, hogy mindenről naplót vezet és így pontosan meg tudta mondani, hogy összesen 17-szer hívták fel Kéri elvtársai telefonon azóta, mióta a ja­vaslatot megkaptam. Nem volt szerencsém. Kéri elvtárs vagy távol volt Budapesttől, vagy beteg volt, vagy máshol volt. Tény az, hogy telefonon nem tudtam el­érni, e helyett többszöri ígéretet kap­tam, hogy amint bejön, vissza fog hívni. Ez mindmáig nem történt, meg, úgy­hogy — okkal vagy ok nélkül — de arra következtettem, hogy közben maga is meggyőződött arról, hogy javaslatai már megvalósultak. Azért írom a válaszomat , most ilyen formában, mert félek, hogy telefonod megint csak nem fogom elérni. Ebből az­ ügyből pedig fölösleges volna aktát csinálni mindaddig, míg annak konkrét tartalmát meg nem beszéltük. Remélem, Kéri elvtárs nem haragszik azért, hogy az elintézésnek ezt a for­máját választottam és fel fog hívni telefonon, amikor benn lesz a hivata­lában. És most ne haragudjon még egy ici-pici viszontkritikáért se. Senki sem méltányolja nálamnál jobban az újító mozgalom jelentőségét. Ebben a te­kintetben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban már történt is egy és más. A velem közölt Lenin idézetet tehát magam is ismerem és alkalma­zom is. De az újítások alatt én nem egyszerűen az ötletek felvetését értem, hanem azt, hogy a felvetett ötletek megvalósításának a lehetőségeit és módozatait is ki kell tanulmányozni. Így kerülhető el az, hogy azonos öt­letek kidolgozásával több helyen fog­lalkozzanak és több helyről vonjanak el energiát. És még egy kérdés. A javaslat kí­sérő levelében azt írja Kéri elvtárs, hogy „a kultúrpolitikai ügyosztály dolgozói csak akkor tudják feladatu­kat jól­ellátni, ha ismerik a szo­cialista művészet és szocialista realiz­mus kérdéseit." Hogy őszinte legyek, ezt a feltételt nem­­ egészen értem. Nem hinném, hogy szervezési újítá­sokra lenne szükség ahhoz, hogy az ügyosztály dolgozói ezekkel a kérdé­sekkel megismerkedjenek. Ahogy én az ott dolgozó elvtársakat ismerem, ők ezekkel a kérdésekkel — hogy úgy mondjam — „magánúton" foglalkoz­tak már azelőtt is, mielőtt az ügy­osztályban munkájukat megkezdték. Még egyszer köszönöm Kéri elv­társnak a kritikáját. Nem fogom többé a hozzám érkezett javaslatokat „el­fektetni“, de ha nem tudok telefonon összeköttetést kapni, mégis csak aktát fogok belőle csinálni. De köszönöm Kéri elvtársnak az ötleteket és a gondolatokat is, ame­lyeket felvetett és amelyek — függet­lenül attól, hogy más­­szervek már megvalósították vagy megvalósítják, —­ nagyon egészségesek és helyesek. Meg vagyok róla győződve, hogy a jövőben még sok más egészséges gon­dolatot fogunk Kéri elvtárssal együtt kidolgozni és a szocialista Magyar­­ország érdekében megvalósítani. Elvtársi üdvözlettel: Solti Andrásné ................ .- Felavatták az óbudai Szeretetotthont A III. kerületi elöljáróság tisztior­vosa dr. Kaszás József javaslata alap­ján indították meg azt a hatalmas társadalmi megmozdulást, amelynek eredménye lett a nemrég felavatott óbudai Szeretetotthon. Polónyi elvtárs elöljáró rávilágított arra, nem véletlen az, hogy a szeretet­otthon a hároméves terv befejezésekor Sztálin elvtárs születése napjának ünnepén került felavatásra. A fasiszták rombolása után a magyar dolgozók a dicsőséges Vörös Hadsereg felsza­badítása után a Magyar Dolgozók Pártjának irányításával az országot újjáépítették. Mindannyian hálával és szeretettel gondolunk Sztálin elvtársra, mert a szép és nagy eredményeket is neki köszönhetjük. Benedek Margit a kerületi MNDSZ titkára meleg szavakkal adta át az öregeknek a szeretetotthont. — Ez az épület nem a múlt rend­szerből ismert „szegényház lesz” ez az épület a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének a szeretetét és gondvise­lését fogja visszatükrözni. Minden la­kója a mi szemléjünket és ápolásun­kat fogja élvezni. A jelenlevő nagyszámú közönség tapsvihara közben nyújtotta át Bene­dek Margit elvtársnő a kerület aján­dékait az új otthon lakóinak. Pollák Ferencné elvtársnő, megkö­szönte a kerület dolgozóinak szép mun­káját. Ezen az úton haladjon minden kerület és indítsuk meg a mozgalmat, amelynek jelszava ez legyen: gyerme­kek a szülőkért, unokák a nagyszülők­ért. Népi demokráciánk a jövőben az ötéves terv alatt még nagyobb, mo­dernül felszerelt szeretetottthonokat fog felavatni. Mindenki érezni fogja az ötéves terv áldásos hatását és az élet­­színvonal emelkedését. A szocializmus újabb diadala lesz a kapitalizmus felett, amikor bebizonyítjuk újabb tetteink­kel azt, hogy a szocializmusban leg­főbb érték az ember. P. M. I ­ Sok víznek kellett lefolynia a Du­nán, amíg Pest-Budából Budapest lett! Az országgyűlés 1870­ július 16-án, a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta, mikor az ellenzék részéről erélyes interpelláció hangzott el, hogy a belügyminiszter kezdje meg végre a tárgyalást Pest és Buda Tekintetes Tanácsával és hala­déktalanul terjessze elő az erről szóló törvényjavaslatot. A szegény belügyminiszternek mit volt mit tennie, bokros elfoglaltságai mellett (vadászat a Hortobágyon, lako­dalom a sátoraljaújhelyi Rektorik-kú­­rián) kénytelen volt a sürgető felszó­lításra egy szaktanácskozmány össze­hívásáról gondoskodni. Ez a szakta­nácskozmány kb. hét hónap múlva, 1871 március 4-én össze is ült. Ennek a szűklátókörű szaktanácskoz­­mánynak munkája csigalassúsággal ha­ladt előre. Igaz olyanok ültek benne, akiknek az idő sohasem jelentett pénzt, s patópáli nyugalommal sóhajtottak, ha valaki csak egy kicsit is nógatta őket: „Ejh, ráérünk­ arra még!" Ebben a szaktanácskozmányban amolyan helyi­érdekű hazafiság nyilvánult meg, hogy­ ­ Pest-Budától — az egységes Budapestig írta. Aján a maga lokálpatriotizmusával elindítsa tetbe kerülne, nagy gondot okozva a szenvedélyes vitát az egyesítés­sel- Buda szükségleteinek kielégítése­ lett s az egyesítés ellen, miközben a pro és kontrák úgy röpködtek a leve­gőben, mint májusi estéken a szentjá­nosbogárkák világító lámpájukkal. Amíg egyik részük azzal húzta a készülő törvényjavaslatot, hogy a törvényben nem jó a hamarság, az ellenzék azzal replikázott, még mindig jobb, mint a hamisság. Elsőnek Szentkirályi Mór, pestvárosi főpolgármester fejezte ki aggodalmait a készülő törvényjavaslattal szemben. Szerinte Pest és Buda az egyesítésnek serkini hasznát sem látja azon egy­szerű oknál fogva, mert Buda fejlő­désképtelen. A Várhegy s a Gellért­hegy útját állja mindennemű fejlődés­nek, így aligha akad pesti iparos, ke­reskedő, aki Budára menne. (Mintha Budának nem lett volna elég csizma­diája meg greizlerosa!) Az egyesítés­sel Pest mindenképpen hátrányos hely­ Csengery Antal, a felszólalásában, — valószínű Deák Ferenc intenciói alap­ján, —­ egészen más oldaláról világí­totta meg a kérdést a vitatkozás hevé­ben. Szerinte országos érdek fűződik a két város egyesítéséhez, mert nem azon múlik a dolog, hogy mit akar Pest és mit nem akar Buda: állami ér­dek, hogy az országot egy olyan fő­város képviseljen, mely a maga repre­zentatív mivoltában büszkeséggel töltse el a nemzetet-A belügyminiszter ezek után 1871 november 9-én az országgyűlésnek be­nyújtotta az egyesülést kimondó hatá­rozatot. Persze, a törvényjavaslattól, az egyesítés eszméjétől a képviselő urak egy része éppen úgy nem volt elra­gadtatva, mint az érdekelt törvényha­tóságok. Pest város törvényhatósága az országgyűléshez intézett feliratában azzal érvelt, hogy rendezni és egyesí­teni egyszerre nem lehet, mert ilyen alapon semmi jó sem származhatik az egyesülésből. A budai bizottmány már odáig ment, hogy áldozatokról beszélt az egyesítés­sel kapcsolatban. Municipiális önálló­ságát féltette, mellyel de facto fővá­rosi címe is elveszik. Óbuda az egy­szer mindenben osztotta Buda aggodal­mait. Hirtelenjében olyan harcias han­gulat vett rajta erőt, hogy félő volt, hogy még megtalálja parittyázni a tör­vényjavaslatot, mint egykoron Dávid Góliátot. Mindezeket összegezve: ami nem kellett Pestnek, nem kellett Budának, nem kellett Óbudának, és ez a sok nem kellett szülte végül az 1872. évi XXXVI-ik törvénycikket, mely tudtul adta országvilágnak, hogy 1873 ja­nuár 1-től kezdve Magyarország fővá­rosa Budapest.• Nagy volt az út Pest-Budától Buda­pestig! És utána hetvenhét esztendőnek kel­lett eltelnie s egy nagy világégésen keresztül a népi demokráciának kellett eljönnie, hogy Pestkörnyék, dolgozói közigazgatásilag ejtyf&u'~~u pest dolgozóival^-'’^

Next