Friss Ujság, 1919. november (24. évfolyam, 143-168. szám)

1919-11-08 / 149. szám

2 FRISS U 3 S X’G T919. summStr­HL - I Frledrich rövid haladékot kapott, de mennie kell. Három nap óta tart a politikai válság, melynél izgalmasabbat rég­óta nem produkált a gyötrelmes, zaklatott magyar élet. Szerdán este vált köztudomásúvá az a megállapo­dás, melyet Horthy Miklós fővezér kötött az ellenzéki pártok vezérei­vel. Mikor Lovászy Márton este hét órakor elsőnek közölte a hírt a kö­réje sereglett újságírókkal és poli­tikusokkal, mindenkinek a benyomá­sa az volt, hogy Friedrich István és kormánya megbukott. S e feltevés nem is volt csalódás. Ugyanebben az órában közölte Horthy Miklós a ke­véssel előbb létesített megállapo­dást az együttülő minisztertanács­csal. A minisztertanácsot, mint már csütörtöki számunkban megírtuk, ép­pen ebben a dologban hívta össze Friedrich István. Horthy Miklós ugyanis szerdán délben Budapestre érkezvén, felkereste őt s közölte ve­le, hogy milyen megegyezésre ké­szül az ellenzéki vezérekkel. Fried­rich akkor már Clark hozzáküldött bizalmasa útján is értesült, hogy az antant meghatalmazottja ma is — mint két hét előtt — szilárdan kö­veteli távozását. A minisztertanács szerdán délután tehát már tudta, hogy készül a bukás,­­ Horthy be­­jelentése azonban oly határozott for­mában történt, hogy arra még­sem­­ voltak elkészülve. Igaz az, hogy úgyy Friedrich István, mint a kormány tagjai teljesen le voltak sújtva. Az első benyomás döbbenetében, azon a szerda esti minisztertanácson úgy Friedrich, mint a kormány tagjai formálisan is beadták le­mondásukat. A lemondás tényét jegyzőkönyvbe is foglalták. Súlyt kell helyezni ennek a tény­nek megállapítására a csütörtökön történtek, s egyáltalán a válság egész képének helyes megítélése okából. Ezt a megállapítást a csü­törtöki minisztertanácsi nyilatkozat, s a miniszterek egyéb kijelentései ellenére határozottan fenntartjuk.­­ Így állott a helyzet csütörtökön délelőttig. Ekkor történt azután, hogy Friedrich István — a tőle meg­szokott elszántsággal — egy meré­szet gondolt. Csütörtökön délelőtt kijelentette, hogy a kormány lemon­dásáról szó sincs, az még egyálta­lán nem aktuális. Szóval Friedrich István, ahogy felocsúdott első meg­döbbenéséből, folytatni akarta eddi­gi kalandos, erőszakos politikáját. „Csak a kormány kiegészítéséről van szó“, — mondotta — „a tár­gyalások pedig ez irányban tovább is folynak.*. S ezúttal, ami a „tárgya­lásokat“ illeti, Friedrich István való­ban igazat is mondott. Megtörtént ugyanis az a sajnálatos eset, hogy ugyanakkor, amikor Lovászy Már­ton a többi ellenzéki politikussal együtt Horthy Miklóssal már létre­hozta az igazi koncentráció alapját képező megegyezést, — ugyanak­kor az Országos Nemzeti Párt ne­vében Simontsits Elemér és Platthy György még — tárgyalásba bocsát­koztak Friedrich-el. Remélhető, hogy nem megkerülési szándék, hanem a helyzet nem­ ismerése vitte Simon­­tsitsékat e lépésre, mely csak ártha­tott volna az ügynek. .A Nemzeti Pártban levő éles ellentétek külön­ben e tárgyalásokkal állanak kap­csolatban. A minisztertanácsi nyilatkozat tör­ténete. A csütörtök délután tartott minisz­tertanácsról kiadott nyilatkozatot pénteki számunkban kö­zöltük. Ez a­ nyilatkozat volt az, melylyel Fried­­richék meg akarták menteni a léket kapott hajót. A nyilatkozat hivatko­zik arra, hogy Horthy Miklós főve­szolidáris-e csakugyan a kormány? Határozottan meg lehet állapítani azt is, hogy a kormánynak sokat emlegetett szolidaritása egyáltalán nincs meg. A Keresztény Nemzeti Egyesülés pártjában az összes va­lamirevaló tényezők Friedrich Ist­vánt már régtől fogva elejtették. Egyelőre nincs senki, aki — ha csakugyan komoly politikus —­ vál­lalkoznak Friedrich szerepének foly­tatására. Ragaszkodnak továbbá minden naphoz, melylyel uralmukat meghosszabbíthatják, ki akarják ak­názni ameddig lehet az összes elő­nyeit annak, amit a kormányzat bir­toka a párt számára jelent. Mint pénteki számunkban említet­tük, kombinációk folytak már arról . - bán rejtőzött és kifejezetten mondta azt is, hogy ottlétéről tudott maga Károlyi Mihály gróf is. Tegnap délelőtt újból szembesítet­ték Gaertner Marcell Mór­ert Cser­mák Rezsőfjével, a Roheim-család társalkodónőjével és Weszelák Mar­git szobalánynyal. A szembesítés azért vált szükségessé, mert a rend­őrség minden áron meg akarja ál­­lapítani, várjon egyedül ment-e Gaertner a villába, vagy nem. A ta­­núk szemébe mondták Gaertnerne­k, hogy három katona társaságában ér­kezett, akik a lépcsőházban a kan­dalló mögött elrejtőzve várakoztak, míg ő Tiszával beszélt. Ezt a vallo­mást megerősíti Dömötör László is, Tisza inasa. Gaertner ezzel szemben makacsul azt hangoztatja, hogy ő tel­jesen egyedül volt. Egészen új világításba helyezi W ügyet az egyik tanú vallomása, aki kihallgatásakor elmondotta, hogy már jóval a forradalom előtt titkos társaság alakult Tisza­ István ura megöletésére. A belépő tagok eskü­vel kötelezték magukat, hogy a dol­got titokban tartják és hogy a bűn­tettben részt vesznek. Ennek a tár­saságnak a tagjai most nem igen mernek jelentkezni a rendőrségen, pedig azoknak, akik esküjük drcára sem vettek részt a gyilkosságban és most önként jelentkeznek, semmiféle büntetéstől sem kell félniök.­­ Tegnap igen fontos vallomást tett Szrubián dr. rendőrkapitány előtt egy joghallgató, aki elmondta, hogy a diktatúra idején Siófokon találkozott Kéri Pállal. A joghallgató, aki Kent már régebben ismeri, hallotta, hogy ő már többek előtt dicsekedett az­zal, hogy részt vett Tisza meggyilko­lásában. Megkérdezte tehát Kentől, hogy mi igaz ezekből a hírekből. Kért egész zavartalanul, habozás nél­kl beismerte, hogy ő is részt vett a gyilkosság előkészítésében, de hoz­zátette, hogy ő kivt­le még tizenkét politikus vett részt ebben a munká­ban. Fel is sorolta mind a tizenkét nevet, de a joghallgató már csak Károlyi Mihály és Pogány József nevére emlékezik. A joghallgató megkérdezte még azt is, hogy kik voltak a közvetlen tettesek. Ken erre hat nevet említett, közöttük Po­gány Józsefet, Dobó Istvánt és Hor­­váticsot, a többi háromra a joghall­gató szintén nem emlékszik. A rend­őrség most ezen a nyomon is foly­tatja a kutatást. Kéri Pál margitszigeti lakásán egyébként ma házkutatást tartottak és az ott talált írásokat bevitték a főkapitányságra. Az írások közt semmi kompromittáló adatot nem találtak. Ma délelőtt a rendőrségen Nagy Károly dr. detektívfőnöknél a fő­­tisztviselők és az ügyészség kikül­döttje fontos tanácskozást tartottak a Tisza-ügyben. A tanácskozáson azokkal a vallomásokkal foglalkoz­tak, amelyek arra engednek követ­keztetni, hogy a forradalom­ előtt összeesküvést készítettek elő Tisza meggyilkolása ügyében. Rövidesen­­több letartóztatás várható. Fontos vallomást tett ma a rend­őrségen egy hadnagy, aki elmondot­ta, hogy tavaly október 27-én, tehát négy nappal a forradalom előtt, ta­lálkozott a körúton Hüttner Sándor és Csernyák hadnagyokkal, továbbá egy Lengyel László nevű tiszttel, a­kik tagjai voltak a tizenegyes kato­natanácsnak. Ezek felhívták őt a Royal-szállodába.­­ Nevezettek ak­kor visszavonultak egy másod eme­leti szobába tanácskozásra, őt pedig a folyosón várakoztatták. Negyed­órás várakozás után behívták és ek­kor Hüttner azt a kérdést intézte hozzá, vájjon hajlandó volj­a-e Tisza István meggyilkolásában közremű­ködni, ha igen, úgy fel kell esküdnie a szigorú titoktartásra.­­ A had­nagy felháborodva utasította vissza az ajánlatot és eltávozott a Royalból. . A vallomás még több igen fontos­­körülményre kiterjeszkedik és nagy­jelentőségű adatokat szolgáltatott nyomozó hatóság kezére. Huszár Károly rendelte az oktatásról. Huszár Károly vallás- és közokta­tásügyi miniszter­ az iskolák belső életének felügyelete és irányítása tárgyában körrendelettel fordult a tanfelügyelői karhoz. A rendelet cél­ja egységes és állandó irányítást ad­ni a köznevelésnek. Az iskola fel­adata nem merül ki az oktatásban, épp oly fontos az egészséges, nemes életre való nevelés, mint az ismeret­közlés. Ennek a nevelésnek egysé­gesnek kell lenni, hogy a nemzet sokféle tagjait közös ismeretekkel ellátva, közös érdekekre rávezetve, az együvétartozás érzésében nevel­je a nemzet belső egységének biz­tonságára. Ilyen célok érdekében az oktatás összes szerveinek egységes működé­se és az iskolák belső életének egyöntetű irányítása szükséges. A tanfelügyelői kar van hivatva e munka megindítására, amelynek wwrKWPMWW I —(Wd’.i'NWW matt ww­ww. sokirányú elfoglaltsága mellett so­hasem szabad szem elől tévesztenie az általa gyakorolt felügyelet peda­gógiai rendeltetését. A tanfelügyelő vegyen részt az iskola belső életé­ben és ne elégedjék meg a puszta számonkéréssel, hanem tanác­csal támogassa és közvetítse a nevelés és oktatás módjára vonatkozó új gondolatokat. Ismerje meg a tanítót és tanítványait munkájuk közben, de ne hanyagolja el az iskola közön­ségét, a szülőket sem. A társadalom érdeklődését az iskola iránt mindig ébren kell tartanni. Részletes utasítás szól az iskola­­látogatás módjáról, amelyben a mi­niszter a közvetlen érintkezésre, a szóbeli megbeszélésekre helyezi a fősúlyt., Viszont az iskolák pedagó­giai ellenőrzésének írásbeli része idővel értékes pedagógiai tanul­ságok gyűjteménye lesz, mely lehetővé teszi a felügyeletnek a folytonos javításra való törekvé­sét, a tanító személyes munkájának alapos megismerését, méltánylását, az iskola értékének és a közéletre való hatásának fokozását. Kér is jelen volt a minisztertanácson, s állítólag kijelentette, hogy szerdai nyilatkozatának olyan értelmet tu­lajdonítottak, amilyent ő annak adni nem szándékozott. Megállapította még a minisztertanács, hogy kor­mányválság nincsen, sőt a kormány helyzete teljesen szilárd. Gyanús volt ez a minisztertanácsi nyilatkozat mindjárt kezdetben. Gya­nús volt azért, mert ha a szerdai megegyezés ügyét félremagyarázták a liberális pártok, úgy ezt elsősor­ban maga Horthy Miklós, s nem Friedrich István lett volna hivatva megállapítani. A kormány hetyke­s bizakodó nyilatkozatával szemben ugyanis, Horthy valóban nyilatkozik s ez a nyilatkozat, melyet csütörtö­kön tett egy újságíró előtt, így hangzik: — Feltétlenül történeti pillanat az, amelyet most megéltünk. Ma­gyarország sohasem volt olyan nehéz helyzetben, mint éppen most. Valamennyien éreztük, hogy ebben a komoly szituációban min­denkinek össze kell fognia, ha ha­zánk boldogulását igazán a szívén viseli. Ami Clarknál történt, az tu­lajdonképpen már befejezése volt egy nagy munkának, hivatalos el­ismerése fáradozásainknak. Ret­tenetes napom volt tegnapelőtt es­tétől tegnap estig. Folyton rohan­tam, folyton tárgyaltam, de a meg­egyezés nem is maradt el. Én úgy éreztem, hogy az ellentétek elsi­­míthatók, hiszen tulajdonképpen végeredményben mi mindnyájan Magyarország boldogulásáért küz­dünk. . .

Next