Friss Ujság, 1920. január (25. évfolyam, 1-27. szám)

1920-01-14 / 12. szám

4 "a német vasutasszövetség együttes felhívással fordulnak a tisztviselők­höz" s erélyesen felszólítják őket, hogy kötelességüket az állami üze­mekben teljesítsék. (M. T. I.) Berlin, január 13. A berlini rendőrség az esti órák­ban a lefolyt eseményekről hivata­los jelentést adott ki, amelyben ki­jelenti, hogy a történtek a Freiheit ma reggeli számában leplezetlenül folytatott uszításoknak a szomorú következményei. A radikális elemek üzelmeivel fellázított nagy ember­tömegek az üzemi tanácsokra vo­natkozó törvényjavaslat tárgyalása alkalmából akartak a kormány és a nemzetgyűlés ellen tüntetni. A sok ezerre menő tömegben füg­getlen szocialista és anarkista lázitó szónokok körül hamarosan nagy csoportosulás, támadt és a Spartacus szövetség röpiratát osztogatták. Az uszitók mindenekelőtt a rendőrség ellen lázitották fel a tömeget, amely karabéllyal lőtt rá a rendőrökre. Erre a rendőrség is fegyverhez nyúlt. A rendőrségnek különben egy ha­lottja és tizenöt sebesültje van.. A nemzetgyűlés holnapi ülésének vé­delmére a rendőrség széleskörű in­tézkedéseket tett, úgyszintén a vá­ros nyugalmának és rendjének fen­­tartására is. (M. T. I.) F­R­I­S'S""U J'SXG 1920, lányár 14 BUDAPESTI ÉLET A meggyilkolt rendőr f hozzá­­a­tartozóinak. Megírtuk, hogy Nyitra György ro­vott multú betörő agyonlőtte Szalai Hl. András rendőrt és életveszélyesen megsebesítette Rapka István rendőrt A hivatásának áldozatul esett rend­­őrök sorsa a társadalom körében mély részvétet kelt és elhagyatottan ma­radt családjuk felsegítésére mozgatora indult meg. A gyűjtést Bruszt Dávid Sas­ utcai nagykereskedő nyitotta meg 500 koronás adománynyal.­ ­ Újabb pótjegyek a nehéz testi munkát végzőknek. ÍV a tanács közélelmezési ügyosztálya a közélelm­ezésügyi minisztérium fel­­h­a­talmazásával a következőket közli: A gyárak, ipari vállalatok és ipari üzemek nehéz testi munkát végző ala­kaknázottak számára, akik pótjegyre jogosultak, még január hónapra ér­vényes újabb pót­jegyeket utal ki a központi liszth­ivatal. Mindazok a gyá­rak, ipari vállalatok, stb, amelyek pót­j­­egyért már­ benyújtották az alkalma­zottak névsorát a központi liszthiva­talhoz, újabb névjegyzéket nem kötele­sek beküldeni.­­A liszthivatal az utal­ványokat a régebbi névjegyzék alapján fogja eszközölni és az illetékes üzemet postán fogja értesíteni hogy mely na­pon vehetők át (köponti liszthivatal, IV., Szervita-tér 8.) az újabban ki­adott pótjegyek. Azok a kisüzemek, a­melyek ötnél kevesebb munkást fog­lalkoztatnak továbbá a hordárok, föld­­mivesek, tanúsítványok alapján vehe­tik fel a pótjegyeket. Ugyanezen ok­mányok bemutatása mellett újabb pót­jegyekért e hó 5-től kezdődően jelent­kezhetnek a központi liszthivatalnál. Hírek mindenfelől. __­7 — Szirmai István nem kapott be­­jgyűjtést. A Kúriától tegnap érkezett le az iratok Szirmai István törvény­­széki jegyző kegyelmi ügyében. A ha­tározatot ma délelőtt hirdették ki az elítélt előtt a Margit-körúti katonai fogházban, mely szerint a Kúria el­utasította a kegyelmi kérvényt. Szir­mait a siralomházban helyezték el és ■ kivégzése szerdán reggel történik meg.­­ Návay gyilkosai felett Szege­­den ítélkeznek. Anacskai András ész társainak bűnügyét nem Budapesten ,hanem­ Szegeden fogják tárgyalni. A vádlottak tudvalévően Makóról és Hódmezővásárhelyről, amely városok­kal most az érintkezés rendkívül ne­héz, harminchat túszt szállítottak el és közülük útközben tizenegyet kivé­geztek. A kivégzettek között volt a két Návay is. A vádlottakat mihelyt a megszálló sereg Szegedről kivonul, erős fedezettel Szegedre kísérik­ Szamuely László — vőlegény. A törvényszéken most tárgyalják Sza­­mu­el­i­ászló bűnügyét. A rendőrség még a tárgyalás előtt kikutatta Sza­muely minden bűnét­ és a bűtalajstro­­mát 44 oldalas jegyzőkönyvben állítot­ta össze. Szamuely, aki tudvalevőleg a Kelemen álnevet használta bujdosása ideje alatt, annyira biztonságban érez­te magát rejtekhelyén, hogy meg akart házasodni. Megismerkedett egy keres­kedő családjával és a kereskedő leá­nyával két héttel letartóztatása előtt megtartotta eljegyzését. A házasságból most már aligha lesz­ valami. /— Életunt Sterk Ödönné, Sterk «^jyit»ügyvéd huszonhét éves neje, a Kemenes-utca 4. számú házban levő lakásán veronállal megmérgezte ma­gát. Súlyos sérülésével a Hekus-kór­házba került. f ~~ A pénznemek piacáról. Ma a márkát keresték élénken. Ára 366—70 **Mf?adt. Lei 400—10. Dollár 164—65. Rubel 227—28 korona. Felelős szerkesztő: HABAR MIHAIY, Kiadótulajdonos: Hasai Hírlapkiadó részvény­társaság? Köznapokon minden síé K 1.20, vastagabb balakkfil K 2.­—! Vasár- és Ünnepnapokon minden szó K 2.—, kisíijím betekből K 3.—. A legkisebb hirdetés 10 szóig. Apróhirdetések felvétetnek f a központi kiadóhivatalban — V., Honvéd-utca 10. a fiókkiadóhivatalokban------VII., Rákóczi-ut 34. .. -------VI., Andrássy-ut 6. Szántó dohány tő­zs­dében — — — IV., Kecskeméti-utca 14. a Jorlich dohánytőzedében — — is., Üllői-ut 53-a. a hirdetési irodákban: Bjlorkner J.--------------------------IV., Semmelwaiss utca 4. Tenczer Gyula — —- —-------— IV., Szervita-tér 8 Janlua és Társa — — —-------v., Dorottya-utca 9. Schwarcz József — ---------------VI., Andrássy-út T. Leopold Cornél-------------------—* VI . Teréz-körut 3. Győri és Nagy-------— —--------VII., Kertész-utca 16. Biekstein Bernát-------------------VII., Erzsébet-körut 38. Siklay Hirdető­iroda — ----------­ VI., Vilmos császár-ut 33. és ezenkívül minden nagyobb dohánytőzsdében. Kőbányán. — Róna. Licet-tér I. EXFOJTOFIU FELVÉTETIK Rátio cigarettahüvely lerakat, Rákóczi-ut 51. az udvarban balra. _________________5.1106 VICE FELVÉTETIK Lónyay­­utca 7. 10062 TIZENÖT—TIZENHAT ÉVES fiú koszttal kvártéllyal felvé­tetik. Hadiárvák, mecsáll­, te­rületiek előnyben. Kilenc óra­kor. Bakáts-tér 7. fldszt. 1. 10063 FIATALABB IRODASZOLGA, esetleg nő, azonnal felvétetik. Jemnitz, O-utca 3S 05747 Mslxasstig KETi jo bakáb­b férjhez menne 3S—40 körüli iparosok­hoz. „Piros Rózsa“ jelisére Rá­toi-út 34. dohánytőzsde. 54094 víz JARRA MIRA LÉPNEK Föl városi obb nővel, hozomány melléke®. „Tisztviselő 40“ jel­igére Rákóczi-úti kiadóba. 54034 sín­asz ken­esö nösz szakácsné -étkezdébe vagy kisebb vendéglőbe ajánl­kozik. Neelejts­ utca 21. II- 20. 54110 Gyakorlott mosoni há­­zakhoz ajánlkozik. FaPP Sin­­dorné, VII., Izabella-utca 30., fldszt. 2. ________________ HÁZHOZ ELJÁROK BAKOINŐ munkára. Szabó Istvánné, VI., Palotai-utca 36. I. 195. 54065 MOSONI AJÁNLKOZIK Kerzenczey-utca 55. III- 56. — Reicherné. 39122 VASALNI, TAKARÍTANI, mosni ajánlkozik Soltészné. — Rákospalota, Tavasz-utca 4. 26452 fstert tiltemi kö­zzül­ísort pilis résszre) JOBB LEÁNY,­ FÜZESHEZ értő, háztartási munkához fel­vétetik- Rottenbiller­ utca 62., papírüzlet.____________26450 ZSÁKSZORTÍROZÓ ÉS ZSÁK- varrónők felvétetnek. J­elent­­kezét: Freud Henriknél, Ker­­tész.utca 50. 54069 ÖZVEGY EMBER RENDSZERE Jó idősebb asszonyt felvesz. — Molnár, Thököly-ut 32. 54070 JOIRÁLY KISASSZONY IRO­­dába felvétetik. Bérkocsis-utca 25. iroda. 54075 SAPKÁS MÜEHL­YBEN EGY gépvarrónő felvétetik VIIT., Magdolna-u­tca 43._________54079 MAGÁNYOS EGÉSZSÉGES asz­szony, aki házimunkákhoz árt, házfelügyelőnél állást kaphat azonn­ali belépésre. József­ utca 74. házfelügyelő. 54100 GÉPKÖTÖNÖK MAGAS FIZE­­téssel géppel vagy anélkül fel­vétetnek- Harisnyakötöde, Sas­utca 12. •__________39117 MUNKÁSNŐK CIPOKRÉM- gyárba jó fizetéssel azonnal felvétetnek. Vogel Testvérek, Vili , Telep­ utca 24. 27016 TANULÓLÁNY 400 KORONA keresettel felvétetik. Krisztina körút, 34. virágüzlet. 95726 ÜGYES ÖNÁLLÓ ALJVARRO- nő felvétetik. Podmaniczky­utca 61. I 11. 95739 ÜGYES MUNKÁSLÁNYOK nép konyhához felvétetnek. Főzés­hez értők előnyben Jelentke­zés reggel Podmaniczky­ utca 35. II. 14. 09115 It&tfHeenéie áll&suft Stopflak részére SZOLGA MÜSZAIK VAGY VE­­gyi szakmából felvétetik. — Weinberger, Vörösmarty­ utca 46 54095 TANONO ARANYMŰVES­EK- czerészhez, becsületes szülök gyermeke, fizetésben felvétetik. Berger Jenő ékszerész, IV., Párisi-utca 1. III 18. 54101 MUNKÁSNŐK FELVÉTETNEK Keck Jenő vegyészeti gyru, Lehel utca .27—29. 26451 SEGÉDHÁZ,MESTER AZON­­nal felvétetik. Nagy János-ut­­ca 33 39123 FIATAL KIFUTÓ FELVETE­­tik. Yellownál, Teréz-körut 28. 39124 KIFUTOFILL FELVÉTETIK Elemi Biztosítónál, Váci-utca 0. 95733 BOLTI SZOLGÁL FELVÉTETIK Wohanka rt.-nál, Vilmos csá­­szár.ut 76 95723 SEGÉDHÁZMESTER KERES­­tetik. IV., Havas-utca 2. 95724 BOLTISZOLGA, AKI CSOM­A­­golni ib tud. felvétetik. — Standard műszaki kereskedel­mi rt. Alkotmány-utca 23. sz. 95737 KERTÉSZ, GÖZEKEGEPESZ. gőzekentő azonnalra uradalom­ba kerestetik. Krakauer, Lo­­vag,utca 14. 95740 VICE AZONNALI BELÉPES- re felvétetik. Damjanieh,­utca 32.­­ . 95733 ABLAKTISZTÍTÓ MUNKÁSOK felvétetnek Ditrichstein, Kér­t­ész-utca 27. , 26458 BLUZVARRÁSHOZ GÉPVARRO nők felvétetnek Király-utca 23. fldszt. 4. 39119 SEOLID KISZOLGALOLEANY felvétetik. Roth vendéglő, Sze­­xecseni utca 13. 39121 parádéskocsis, ki már ily minőségben uraságnál alkal­mazásban volt, lóápoláh­oz ért, gyorslovakat hajtani tud, fel­vétetik. Ajánlatok Magyar Magtenyésztési Részvénytársa­ság igazgatóságához -Monor nyújtandók be. 26455 VICEPÁR AZONNAL FELVE­­tetik. Aréna-ut 14. 95745 m KO£ŐNA JUTALOM AN- nak, ki bútorozott szobát sze­rez konyhahasználattal. Aján­latokat ,,Főpincér“ részére, Nyár­ utca 12. II. 10 54063 BHV á.i­s JOBB HÁZHOZ KIADNÁM 10 hónapos fiamat havi 200 ko­ronával. Szűcs Mariska, Hu­nyadi­ utca 43. 54074 KISTARCSAUJFALUN három háztelek eladó. Érdekdődni Bu­dapest, József.körut 68. II. 23. 54086 KISPESTEN VEGYESKERES­­­kedés háromszobája lakás, mel­lékhelyiségekkel azonnal eladó. Rózsa-utca 68. *• * 54097 Zeme STERNBERG HANGSZER­gár, Rákóczi-út 60. Zongorák, Harmóniumok. Cimbalmok. Be­szélőgépek. Hangszerek Javí­tóműhely. 28131 GRAMMOFON LEMEZEKKEL, vadonatúj, 400 koronáért. Sza­badi, Nyár.utca 5. 54105 ISTÁLLÓ EGY LÓRA KIADÓ, Akácfa-utca 11. • péküzletben megtudható, feltétel az én egy­­lovamat is kosztolni kell, fő. táp­jegyem van. 54085 ÜRES,­­ VILÁGOS NAGY SZO- vát keresek festőműteremnek. Dembinszky-uta 11 élelmiszer­­üzlet. •­­95741 Ma ASZTALOSTÓL BERAKTÁ­­rozott hálók, ebé­dlők, kony­­hák kiárusítása. Király-utca 82., bejárat Csengery-utca 85549 BÚTOROK KEDVEZŐ FELTÉ­­telek mellett és készpénzért ol­csón kaphatók Basch bútorrak­­tárában Király-utca 17. udvar­ban. 95703 5 DARAB MÁRVÁNYASZTAL eladó. Kinizsi­ utca 9. szénüz­­letben. 10057 KEVESET HASZNÁLT HÁLÓ, szoba, külön ágak, szekrények, soilonók­ olcsón eladók. Agg­telek­y-utca 12. asztalosnál.. 54017 KONYAHEREDENC, NŐI ka­bát eladó. Izabella-utca 92. sz. fldszt.1­5. 54071 VILÁGOS HÁLÓBERENDE­­zés eladó. VII., Garmat-utca 89 fldszt. 8. 95729 KEMÉNYFA HÁLÓSZOBA asz­tallal, székekkel eladó, Varga, Vécsey­ utca 5. 730 Kollász MJ&vé& VARRÓGÉPEKET, UJJAT, használtat, családit, iparost, karikahajóst, centrálkobint lég olcsóbban árusít Krausz varró­­gépraktár, Veres Pálné­ utca 30.­­ 95530 BORBÉLYÜZLET. MODERN be­rendezéssel lakás­sal vidéki bá­­n­yavárosiba elcserélödne Pesten bort''•ily üzletért és lakásért. Ér­deklődni lehet föl öttöl hétig. Viola­ ute.a 37A. T. H-5. 48746 NE FELEJTSE EL, HOGY brillián&t kardion­ként 26.000 ko-' ronáig, aranyat 32—320 koroná’t­­eszek. Vágó, ékszerész. Nen­­sanház-utca 7. Telefon József 42—29. Kívánatra házhoz jövök. 28130 KÁVÉCSARNOK LAKÁSSAL eladó, esetleg bérbeadó, rendes cs­alácunak. Felső erdő sor 10­. sz. 54109 BRLLIÁNST, PLATINÁT, ara­nyat, ezüstöt, használt éksze­reket, hagyatékokat mindenki­nél m­agasabb árban vesz Spanyi ékszerüzlete. Wesselényi­ utca 6 _______________________ 95504. BALKAROS, VADON­AT UJ cf­j­linder sima cipész, szabó, sü­­lyesztő és egy­éb varrógépek ol­csóbban, mint bárhol kaphatók ! Singer, József­ körút 35. 95513 . DÖNTÉSEK, VENDÉGLŐK. KA vázmérés­ ok olcsón eladók. Érte­kel­ni Mátyás, adás-vételi viroda. Dohány-utca 92. földterint. 4. ajtó 54104 ÉL­ VDO ÉJJELI ÜZLET KIMu­­tatható vagyonserző medexmiű be­rendezve 4 szobás lakással más vállalat miatt elfogható árért megtudható O-utca 21. Újpest, Ugi’and­t egy kávéidé­zési beree­­dezés is eladó. 55. villám0^4.' ARANYAT, BRILLIA­NSOT, platinát,^ ezüstöt, ékszert óriáel sok pénzért eladhat Fischer tetsvérek ékszerüzletében Vili.. Baross-utác 75. 2012.' AR­ANYAT, BRILLIÁN­SOKAT, ezüstöt,­ ékszert legtöbbért ve­szek. Schwarcz ékszerüzlet, zeum.körút 21. Telefon 95620­­GYORSÁRUSOK RÉSZÉRE száz darab képes naptár busz koronáérti kapható. Wágner :,,Hangszerkirágnál“. 95705 VENDÉGLŐ LAKÁSSAL KaZ-bért egyletek fizetik crakídi ok­ból elad. Bővebbet Szövetség-ír­­ók­ 5. Husztrikná.1. 5­4091 menyasszon­­ri és estélyi ruhák köcsönbe kaphatók. VIL. Arcássy-utca 4. 53873 FÜSZEIÍÜZLET HátÜlÍ­GYE Kis éggel egybekötve luniurtól cL adó. Bővebbet Szövet­­ép-utca öt adó 9, Knyáriknál. 61092 KÁVÉSIESÉS V­Á­SÁROSA­RXOK K­ál te­ ibsztoeil­ással eladó. Hu3.már­tiknál. Szöveteéfv-utca öt. ajtó 9 54003 1­ÁVÉMÉRÉS LAKÁSSAL. Ki­tűnő forgalmú, olcsón eladó. Bérkocsis-utca 25. Tólh. 54076 VARRÓGÉPEK EREDETI Sm­­eger Centrálbobin férfiszabók-­­r.ak olcsón eladó Krausznál.­ Rökk Szilrád-utca 6. 54010 KÁVÉMÉRÉS ELŐNYÖS FEL­­tét­elekkel, lakással olcsón el­­adó. Mátyás, Dohány-utca 92. ildszt. 4. 54103 VÖRÖS RÓKÁT, VADBORO- ket, ezermekabátokat, garnitú­rákat, használtat is, legma­­gasabb árban veszek. Berger, Király-utca 1. szücsüzlet. 54067 VARRÓGÉPEK ÉS GRAMMO­­fon, kerékpárok legolcsóbban kaphatók. Magdolna-utca 42. kerékpárüzlet. 54081 S BRILLIÁNSOKAT, GYÖNGYÖ­­ket, használt ékszereket mi­n­­denkinél drágábban vesz Szé­kely Emil, Király­ utca 51 Ts­­réztemplommal szemben. 95505 CIPÉSZ SIMA ÉS LYUKASZTÓ gép olcsón eladó. Berkes, Csán­­gó­ utca 12. 95744 MOTOREGE, GO HP, Grael és Stift gyártmányú, 1 drb. ötös, 1 drb. 7-es ekével együtt, ki­tűnő karban eladó. Megtekint­hetni Magyar Magtenyésztési Részvénytársaság telepén, Mo­­noron. 26456 &HgZizfő u&Het&fc KÁVÉMÉRÉS HÍVÁSSAL Ki­merülés miatt okkctrón eladó. BU­DIK GYÖRGY, Bökk Szilárd­ ut.­cza 21._____________________5­1107 POLGÁRI VENDÉGLŐ LAKÁS­ pal körútnál aranybánya eladó. BUDIK GYÖRGY. Rökk­ Szilárd utca 21. 54102 K­ÁVÉP­ÉRES KIFŐZÉSSEL la­kással tark­a­lmas földvonalon igaz­i jó üzlet áthelyezés miatt olcsón _ 22.000 koronáért eladó. CSONKÁNÁL. Klauzál­ utca 29., pékfiók. 54006 VENDÉGLŐ LAKÁSSAL FOR­rralip­as helyen., renigetec: italfo­­­ryaszt&seal családi, viszonyok miatt berede&é­si árban eladó. CSONKÁNÁL, Klínizál­ utca 29., Pékfiók. . r 5406­7 KÁ­VÉMERÉS FALATOZÓVAL vásárcsarnoknál. Élelmiüzlet pályaudvarnál lakásokkal igen olcsón eladók Alsóerdősor­ u?'i' 10. ajtó 25. • 54090 VENDÉGLŐ CSARNOKNÁL, rengeteg Italfogaszt­ással jutá­­nosan eladó. Bérkocsik-utca 25. Tóth. 54077 (takaritónő) T­AKARI TONO FELVÉTETIK 40. K. Dobozi-utca 21. IvávéhAl- Uai. __________________54058 X A K­AH­ITONO FELVÉTETI­K­aJarosi­ utca 70. I. b­._____ 540SO T­AKÁ­RIXON ÜK. KIF ülő FIÚT o~annAi felvesz gyógy­táj, Ferenc körút 22. 5-lOSO TAKARÍTÓNŐ 31AGIVS FIZE­­té­ esel 8—11 felvétetik. István*ut 40. III. 1. 34073 T­AKARITÁSERX SZÉP lakást raiA­ fizetést kap jobb­an. vagy kettő házaspárnál, Rákóci-ut 59. III. o.______________________54006 FŰSZERÜZLET, FORGALMAS, 2 szobás beköltözttető lakással .eladó. Üzlet,értékesitőnél, Fe­­-eme-kerut 21. 26453 JOBB K.4.VÉTERITI NAGYOBB lakással, mely nagy* családnak úri meerélhetést biztosita. elálló csak komoly vevőkkel tárgyal. Peskó bizalmi iroda. Barcss-utca 86. VFNDI^GLÖ BEKÖLTÖZHETŐ lakással vi­dékre körté­sj mia­tt eladó. Rauo^Kroilt, Hernai-utca W. 54032 Háztar­t&si unui ftásné hevestetik. (szobaleány.) SZOBALEÁNY NAGY FIZE­­téssel azonnal beléphet Báthory utca 5 I. 3. 741 SZOBALEÁNY FELVÉTETIK nagy fizetéssel 5 tagú család­hoz. Király­ utca 53. I. 6. 39120 (a Takácsnő) MINDENESSZA­KÁCSNÉ MEG­BÍZHATÓ TAKARÍTÓNŐ jó bi­zonyítványokkal, igen jó fize­téssel alkalmazást nyerhetne Aczél, Rákóczi­ út 22 délelőtt. ’• 54033 MINDENESSZAKÁCSNÉ három­tagú családhoz, melyik jó főzni tud. Hamvi 240 korona’ fizetéssel felvétetik. Hunnia-ízgár, VII. főipar-utca 7.______1­54012 SZM­ÁC­SNŐ G­ARCON-H­ÁZ -tartáshoz a Belvárosba­n .jó fize­téssel felvétetik. B.Trebbet I., Dezeő-utca 7. fldszt. (Napheltü’). 95728 TAKARÍTÓNŐ KÖNNYŰ MUN­­kához délelőtti óráiéra .Jó fizetés­sel felvétetik. V. Csáky-utca lij. NI. S. __________­___________39113 MKCrBiZ HA'FO TANA RJ'T ON­O nagy fizetéssel délelőttre azon­nal felvétetik. Czomb­-utca 90., II. i. Jelentkezés délelőtt 3—19 óráig________________________m IS 160 KORONÁT FIZU TEK TA­ kariténönek 8-tól 12-ig, C­sáky. utca 17. 111. 4 mnT.'Y TAKARÍTÓNŐ AZONNAL FEL­ vétetik V.I.?ed­ény.utca 54. 11. 25 • • ' 96T27 TAKARITONÖ GYERMEKTK-’ len házaspárhoz felvétetik. \‘o­­rö£maxty-utca 73. III. 23. I. lép­cső.______._________007­ G T­A­KA­RIXONÖ FEL VKI'KT'ilv Elemi .bútcsitónál. Váci-utca 0. .. 95­24 TAKARÍTÓNK jó bizonyít­­vánnyal - azomnál felvétetik, Lü­­völde-tér 20. IL 20. 95736 (mindojaes) MAGÁN XO­S SZÍN­Ű SZNÖHÖZ an­udeuceleány 220 okrovára, Fe­­hérváry-ut 21, föle­gé. hat. HARMINC. NEGYVENÖT ÉV közötti magányos­­asszonyt a min­­denesnek keresek, Dembin? '-ky­­arca 11. Érelmiszerüzlet. 95713 JOBB ŐriNDEXES AZONNAL fel­vétetik, Vidor Géza. VIL kér Rottenbillar-utca 4A. II. 23. ajtó ___________________________________-vim MAGÁNYOS SZÍNÉSZNŐHÖZ mindenesleány 200 koronára fel­vétetik. Erzsébet körut 30. ajtó. 11­1 •_____________5­400­1 MINDENES, KI JÓL FŐZ ÉS 1 éves bírónyitvánnyal rendelke­zik felvételik. Akácfa-utca. hu*e. H. 14. 54111 MAGÁNYOS ÚRHOZ MINDE­­nesleány 240 koronára Józsefkor, ut 68. Martinovic* üzletben. ____ 54098 MINDENES TISZTESSEG­ES szo­baleány csakis jó bizonyitvá­­nyokkal felvé­testik, Bauer, Ko­s­­wutk­ Lajos-ut­ca 16. I. 1. 26454 5IS uricsalad kehes inx. deací'Pányt. V. Csi­li-utca 34.. K fmelfft 3.________________2SS73 JJOINDEXIES JO FIZETESSEL fp!viHetik, VI. MoKAr-utca 5. II. II. __________ 23437 JOBB MtNTTFX­ ESLAFT HÁROjt tara e«a54dn*l félvátetit, Visa­­nr.tili-'jtea U. IV. _______1­5T48 KESESBK ItUSHETEST JO­BI tmiTitT^tmyal Marx, Felen­errtft­­•»or 41. T.II. ,em.' 9574S i® ©if s®’tf jo o itSs SZÜLÉSZNŐ NAGY KLINI­­Kai gyakorlattal hölgyeket fo­gad Monkhárt­, Király­ utca 108. II. 3. ■ 937.,3 Nyakatett a Palla# vtxlalml és n^pmd^jr^zveijjfi^sa*4x kSrfor^2éj^ein. Budapest, Vu Honvéd­ utca 10. Telefon 30—30.

Next