Friss Ujság, 1920. szeptember (25. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-16 / 219. szám

Fölkiáltások: Ki volt a honvédel­­­ni államtitkár? Fangler: Heltai az oka annak, hogy a Felvidék a csehek kezébe került. (Zaj és derültség a Ház min­­den oldalán.) Zeöke Antal: Friedrich akkor még ■nem ébredt di Fangler: A honvédelmi miniszter nem mondta meg, hogy igaz az, hogy Heltai hatósági menlevelet ka­pott? Sréter miniszter: Elítéltem! (Hasi­gos felkiáltások: Elítélte! Megmond­ta! Rosszalta!) Hamis vízummal szöktették ki Heltait. Fangler: A honvédelmi miniszter pohár köszöntőben dicsőítette ezt az embert. (Zaj és ellentmondások a Ház minden oldalán.) A honvédelmi miniszter válaszában rámutatott ar­ra, hogy az a vízum, amelylyel Hel­tai kiment Ausztriába, szabálytalan volt. Ha az elrendelt vizsgálatot a honvédelmi miniszter le is folytatja, a felelősség alól nem menekül. Hogy történhetett az, amit itt a múltkor elmondtam, hogy Göndörért és Bo­­gányért három katonatiszt autón fel­ment Bécsbe s be akarta hozni. Hogy lehetett ezt megtűrni, még ha kom­munistákról és gazemberekről is­­ van szó? Hogyan képzelték azt,­­ hogy ez lehetséges? Rassay Károly: Nagyon helyes lett volna. (Nagy zaj. Felkiáltások. Mit védi őket? Fangler: Ezzel nemzetközi bonyo­dalmat okozhattak volna. Felkiáltások: Friedrichről beszél­jen! Ereki: Ha Friedrich bűnös lenne is, ez nem menti a kormányt! „Egy különítmény működik itten.. Fangler: Egy különítmény műkö­dik itt, vízumokat ad, embereket ki­visz és behoz a határon. Hogy lehet az, hogy egy kis felelőtlen társaság így felforgassa a jogrendet, amelyről egyébként annyit beszélnek. A legsúlyosabb az egész Heltai­­ügyben, hogy az a zsidó gye­rek az orránál fogva tudta vezetni az egész nyomozást és kiszöktette­­magát katonai segédlettel Ausztriá­ba azon a címen, hogy elcsípi Gön­dört és Pogányt és hazahozza. Ereki Károly: Le kell tartóztatni Sztupkót! (Nagy zaj. Tiltakozások.) Fangler: A honvédelmi minisztert Óriási felelősség terheli e kérdésben. (Folytonos zaj.) Berky Gyula: Önöket is felelős­ség terheli! Fangler: Az ítéletet kimondták, de vigyázni kell, mert ha a hamis tanuk vallomása alapján­ megtörténik az akasztás, a halottakat többé nem lehet felébreszteni! (Zajos közbe­­soiáltások.) „Szégyeljék magukat!" Ereki Károly (a kisgazdák felé): Szégyeljék magukat! (Ereki közbekiáltására a kisgazda­­párti oldalon óriási zaj tört ki. A képviselők felugráltak helyeikről. Berki Gyula a padot veri és úgy írtált valamit Ereki felé. A folytonos­­zajban a kifakadásokat nem lehet megérteni.) Bernoldk Nándor: A puccsokról ■beszéljen! Fangler: A múltkor azt mondotta, egy március 21-ike volt az ország legszégyenletesebb napja. Most, a­mikor látja a képviselőházban ezeket a jeleneteket, azt kérdezi, hogy nem tévedt-e, amikor március 21-ét jelez­te a legszégyenletesebb napnak és nem a mait? (Óriási zaj támadt a Ház minden oldalán erre a kijelentésre. Percekig kiáltoznak a képviselők és követelik Fangler rendreutasítását.) Elnök nagy nehezen helyreállítja a rendet és Fangler Bélát a nemzet­gyűlés méltóságának megsértése miatt rendreutasítja. Fangler sem a honvédelmi minisz­ter, sem az igazságügyminiszter vá­laszát nem veszi tudomásul. FRISS ÚJSÁG 1920. szeptember 16. A Ház a választ tudomásul vette. A további interpellációk során Mahunka Imre szóvátette, hogy a Pollák Erik-féle cég megvette a két legnagyobb hordógyárát és ennek következtében a hordók árai végte­lenül megdrágultak. Frishwirth Mátyás rámutatott, hogy a kiskereskedőknél már ma sem lehet még főzési célokra sem fát kapni, ellenben a nagykereske­dők raktárai tele vannak fával. 180 koronás árban annyi fa kapható ma Budapesten, amennyi csak kell. Ez az ár azonban a legnagyobb katasz­trófának teszi ki a tisztviselőket. Nagy Pál aziránt interpellálja a pénzügyminisztert, hogy a szegény embereknek a kényszerkölcsönbe befizetett összegekből 3000 koronát térítsenek meg. Rinyi és Folkush­ázy az új alpolgármesterek. Vihar a többségi diktatúra és a felekezetek egyenlő jogai körül. A főváros törvényhatósági bizott­sága ma délután 4 órakor a megürült három alpolgármesteri állás betölté­se céljából Sipőcz Jenő dr. polgár­­mester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. Déri alpolgármester mellőzése. Pető Sándor bizottsági tag napirend előtti felszólalásában rámutatott, hogy a kijelölő bizottság igazságtalanságot kö­vetett el egy derék, becsületes, érdemes férfimn, Déri Ferenc dr.-on. Ezzel olyas­mit engedett magának, amit se törvény, se szokás, se erkölcs nem engedhet meg magának. Huszonöt év óta érdemes, szorgalmas és lelkiismeretes módon dolgozott ez a főtisztviselője a főváros­nak, nem érti tehát, hogy elejtették őt akkor, amikor olyan férfiút is jelöltek, akinek jelöléséhez legalább is szó fér. Ennek nem lehet más oka, mint a fele­kezeti gyűlölet. Ez elviselhetetlen párt­uralom megnyilatkozása. Gaál Vilmos kúriai bíró hasonló érte­lemben szólal fel. A többség — úgymond — diktatúrát alkalmaz. Ezt a többségi diktatúrát nem tűrj­ük, tehát a szavazás­tól tartózkodunk. Sipőcz Jenő dr. polgármester ezután elrendelte a szavazást, amely alatt a bi­zottság folytatta tárgyalásait. Gál Jenő dr. felszólítja a fővárost, hogy ne nézze összetett kezekkel azt a tülekedést, amelyet a különböző érde­kelt államok az irányban kifejtenek, hogy a Duna-bizottság székhelyét ma­guknak biztosítsák. Usetty Ferenc azon indítványa, hogy e kérdés felett térjenek napirendre, óriási zaj tört ki. Ilyen kiáltások hallat­szanak: — Hallatlan! Nem szégyeli magát! A vihar Sipőcz polgármester azon ki­jelentésére csillapult csak le, hogy a ta­nács át van hatva e kérdés fontosságá­tól és érintkezésbe fog lépni­ a kormány­ával, hogy a főváros is megfelelően kép­viselve legyen a konferencián. A polgármester azután közölte a köz­gyűléssel, hogy a legutóbbi tanácsülés felirattal fordult a kormányhoz szükség­pénzek kibocsátása céljából. Ezután Baránszky Gyula okolja meg azon indítványát, hogy a főváros köz­gyűlése mondja ki, hogy a plébánosvá­lasztásoknál a közgyűlésnek csakis ró­mai katolikus vallású tagjai szavazhas­sanak. Kazay László dr., mint református hozzájárul Baránszky Indítványához. Gál Jenő dr.: Melegen üdvözli és lel­kesedéssel elfogadja Baránszky indítvá­nyát. Ami a felekezetek súrlódási felü­leteit simábbá teszi, az itt meleg fogad­tatásra talál. Meg kell egymást érte­nünk azokban a kérdésekben, amelyek felekezeti jellegűek. A vezetés szerepe — elismerem — a többséget illeti, de a hazafiasságban más felekezetek is kö­vethessék a vezetőket. A kisebbségben levő felekezetek nem kívánnak vezető szerepet csak azt a helyet amely őket szám szerint és becsületességüknél fog­va megilleti. De szellemi téren a tehet­­séget leszorítani azért, mert más vallá­sa, ez méltánytalanság volna. Amidőn készségesen lemondunk Baránszky in­dítványának elfogadásával, eddigi jo­gainkról, ezzel szemben azt kérjük cse­rébe, hogy engedjék meg azt, hogy szí­vünk egész melegével, tudásunk minden erejével, képességünk legjavával szol­gáljuk a magyar hazát. A közgyűlés ezután egyhangúlag el­fogadta Baránszky indítványát. A új alpolgármesterek, Bukovszky tanácsnok olvasta fel ezután a szavazás eredményét, ösz­­szesen leadtak 188 szavazatot. Fol­­kusházy eddigi alpolgármester 140, Rényi eddigi tanácsnok 187 szava­zatot kaptak, a főváros új alpolgár­mesterei tehát Folkusházy Lajos és Rényi Dezső lettek. Buzáth János tanácsnokot címzetes alpolgármes­terré választották. Elfoszták a Lend­vay-utcai rablógyilkost. Revolverrel védekezett. — Hajsza a gyilkos után a Rákóczi-uton. — A beismerő vallomás. A Lendvai-utcai véres rablógyil­kosság ügyében tegnap délután nagy, apparátussal indult meg a nyomo­zás s ma déli egy órára már kézre­­került a tettes is. Kun Sándor IS éves foglalkozás nélküli fiatalember a gyilkos, akit Horváth János főpin­­cér véletlenül ismert fel. A főpincér egy István­ úti vendég­lőben, az erdélyiek megszokott ta­lálkozóhelyén a barátaival beszélge­tett, amikor feltűnt neki egy gum­­misárcipőt viselő, kalap nélküli fia­talember. A gyilkosságról akkor még nem tudott. Ma délben fél egy órakor, amikor éppen az újságot olvasta, ismét megjelent a fiatalember. Hor­váth Sándor gyanút fogott s közölte barátaival, hogy alkalmasint ez lesz a gyilkos. Mikor a fiatalember az újságot a főpincér kezében meglátta, azonnal kifelé indult. Horváth két barátjával utána ment és a Nefelejts­­utcán a Baross-tér felé távolból kí­sérte az ismeretlent. A Baross-téren egyik barátját küldte be az őrszobára az ügyeletes detektivekért. A gyanúsított embert azonnal üldözőbe vették és a Baross szobor előtt fel akarták tartóztatni. Ez azonban kiszakította magát a de­tektívek közül és a Rákóczi-út felé futásnak eredt. Útközben egy rend­őrre revolvert fogott. De a Bercsé­nyi-utca sarkán a Lloyd-kávéház előtt a tömeg körül fogta. Itt újra revolvert rántott és lőni akart, azon­ban egy hadnagy, akinek a nevét nem sikerült megtudni, kicsavarta kezéből­ a revolvert. Ezután megkö­tözték és a kerületi őrszobára vit­ték, ahol beismerő vallomást tett. Megmondta, hogy Kun Sándor a neve, 18 éves, foglalkozása nincs és Ceglédről szökött meg, ahol betörés miatt két esztendőre ítélték. Egy csomó­­ selyemzsebkendőt, monogra­­mos női zsebkendőket, ékszereket és egy belga gyártmányú pisztolyt és a hozzávaló töltényeket találták ná­la. A revolver minden valószínűség szerint szintén betörésből származik. Kun Sándort a főkapitányságon őrizetbe vették. A gyilkos vallomása. A gyilkos suhanc vallomással­ többek között a következőket mon­dotta: — Nyolc-tiz nap óta tartózkodtam Budapesten s a pénzem elfogyott. Elhatároztam, hogy valahová betö­rök. Kimentem a VI. kerületi villa­negyedbe s ott szemlélődtem, melyik villa volna a betörésre alkalmas. Úgy vettem észre, hogy a Lendvay­­utca 13. számú villában nem lakik senki Temérdek ezüst Bementem a kertbe, felmentem az épület második emeletére, senki uta­mat nem állotta. Itt egy lezárt ajtón bekopogtam. Miután többszöri ko­pogtatásomra sem válaszolt senki, benyomtam az ajtót. Végigmentem a szobákon s meggyőződvén arról, hogy a lakás üres, hozzáfogtam a szekrények, ládák és bőröndök fel­nyitásához. Temérdek ezüstöt, sző­nyeget, párnát s ruhaneműt talál­tam, amelyeknek osztályozásával voltam elfoglalva, amikor lépések zaját hallottam. A ruhásszekrény nyitott ajtaja mögé bújtam, amikor belépett Szabó Ferenc házmester. Hallottam, mikor elszörnyüködve kiáltott fel: — Istenem, itt is jól betörtek! Várjon mit vihettek el? Egy bácsi! . . . A házmester tovább beszélt magá­ban, majd megfordult s ekkor észre­vett engem. Rám rohant, a kulcskö­­teggel végigvágott a mellemen, ami­kor másodszor is rám akart sújtani, a spárga elszakadt és a kulcsok szanaszét repültek. A házmester ek­kor megragadott, dulakodtunk, bir­kóztunk és amikor azt láttam, hogy ő az erősebb s az a veszély fenye­get, hogy legyűr, előkaptam a From­­mert, de az első lövésre nem sült el. Szabó Ferencnek ekkor sikerült a földre nyomnia s most ismét felhúz­va a fegyvert, egymásután négyszer elsütöttem. Támadóm csak a negye­dik lövésnél esett össze. Amikor megszabadultam, menekü­lésre gondoltam, végigfutottam a lépcsőn. Az első emeleti folyosón egy fiatalember mellett rohantam el, majd asszonyok jöttek velem szem­ben, akik azt kérdezték: — Mi az, mi történt? — Nagy rémületemben csak azt válaszoltam nekik: — Egy bácsi . . . ..Reggelig a kedvesemnél aludtam/' Amikor a kerten szaladtam, hal­lottam magam mögött a kiáltást: Fogja meg soffőr! A kertajtóban ilém is állott egy ember, de revol­veremet ráfogva, elkergettem utáni­ból. Végigfutottam a Lendvay­ utcán, berohantam egy Bulyovszky­ utcai kertbe, azután több ház kerítésén ugráltam át, amíg sikerült kijutnom a ligetbe, ahol a bódék és fák kö­zött el tudtam rejtőzni. Körülbelül hat óráig maradtam kinn a ligetben, azután bementem az István­ út 10. számú házban levő vendéglőbe. Ide szoktak járni a tolvajok és betörök. A vendéglőnek van egy kis szobája, oda mentem be, megvacsoráztam, nadrágot cseréltem, majd lefeküdtem és fél 9 óráig aludta­. Ezután el­mentem a Ferenc József kereskedel­mi kórház közelében levő pince­vendéglőbe, ahol megittam egy-két noház bort, majd felkerestem ked­vesemet a Dohány­ utca 57. számú házban, ahol reggel 7 óráig alud­tam. Reggel visszamentem az István­ út 10. számú házban levő vendéglőbe, ahonnan fél 12 órakor azzal távoz­tam el, hogy elutazom Fehér megyé­be. A Keleti-pályaudvar felé tar­tottam, amikor felismertek és elfog­tak. Elmondotta még, hogy gyerm­ek­­korában is nyugtalan természetű volt, mesterséget nem tanult. 1915- ben 15 éves korában megszökött a szülői háztól, felkapaszkodott egy katonavonatra és kijutott a frontra. Itt nem mondta meg, hoszú kicsoda, nem tudtak vele mit csinálni és a konyhán foglalkoztatták.

Next