Független Magyarország, 1903. január (2. évfolyam, 286-316. szám)
1903-01-01 / 286. szám
A FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG 1903. január 1. Hozta, hogy a katonai törvényjavaslatok és a czivillista emelése ellen feliratban fordul a képviselőházhoz. Lapunk és a függetlenségi párt. A Független Magyarország megindulása első napjától fogva híven és önzetlenül szolgálja a függetlenségi eszmét s programjául azt tűzte ki, hogy a fontosabb politikai kérdésekben a párt határozataihoz ragaszkodik. Ezt a programmját híven és lelkiismeretesen megtartotta szerkesztőségünk, úgy ahogyan még soha.pártlap a magyar sajtóban meg nem tartotta, önzetlen szolgálataink elismerése rejlik abban a számos függetlenségi képviselő által aláírt és lapunk tegnapi számában megjelent felhívásban, melyben a képviselők s maga Kossuth Ferencz is minden jó magyar ember jóakaratába ajánlja a Független Magyarországot, a lapot. Mégis minden félreértés kikerülése végett kötelességünknek tartjuk, ezennel a leghatározottabban kijelenteni, hogy a kiadott prospektusainkon a képviselők aláírása a lapra és nem a tulajdonos társaság részvényjegyzési prospektusára vonatkozik s amint természetes is, ezen aláírásokkal az országgyűlési képviselők csak az ügyetlenségi lapot ajánlották s semmi egyebet. A lapunk anyagi ügyeiért a képviselők sohasem voltak s nem is felelősek; a jegyzési ívet a kiadó részvénytársaság és nem a képviselők adják ki. Nehogy a jövőben is, bármikor hasonló kellemetlen félreértés történhessék oly irányban, hogy a párt, vagy apárt elnöke a vállalat anyagi ügyeiért csak legcsekélyebb mértékben is felelős, vagy érdekelt. ■Kossuth Ferencz, a pártnak kitűnő elnöke, eddig viselt főmunkatársi minőségétől — a mi legnagyobb sajnálatunkra — megvált. Lapunk természetesen marad, ami eddig volt: önzetlen, tiszta és őszinte szolgája, ha kell harczosa, a függetlenségi eszmének s annak a politikai iránynak, amelyet feltétlenül helyesel maga Kossuth Ferencz is, lapunk szerkesztőjéhez ma intézett lemondó levelében. A képviselőház utolsó ülése ez évben. Élénk izgalomban és szokatlanul nagy számban gyűltek össze a képviselők a mai rövid formai ülésre. Mindenki a bécsi tárgyalások iránt érdeklődött és különösen a szélbaliak fogtak el minden beavatottnak vélt szabadelvűpárti politikust, hogy megtudják, mi történt Bécsben, lesz-e kiegyezés, vagy nem lesz és ha nem lesz, hát mi fog történni? Most sem állítják fel az önálló vámterületet? Mind a kérdésre azonban határozott választ még Lukács László pénzügyminiszter sem adhatott, akit még a folyosón meginterpellált Kossuth Ferencz. Hosszabban ,élénk feltűnést keltve értekeztek egymással. A pénzügyminiszter több felvilágosítással is szolgált, de megnyugtatót bizonyára ő sem tudott mondani. Az ülésen a pénzügyminiszter benyújtotta a főrendek összeférhetetlenségéről szóló törvényjavaslatot. Várták az állami tisztviselők fizetésemeléséről szóló javaslatot is. Ez azonban, mint hire járt, épen a bécsi tárgyalások miatt nem történhetett meg. A rövid illés különben vidám újévi üdvözletek közepette ért véget. Gróf Apponyi elnök jóval fél 11 után nyitotta meg az ülést és bejelentette, hogy az összeférhetetlenségi bizottság Szentiványi Árpád ügyében kimondotta, hogy az összeférhetetlenség esete fenn nem forog. Jelentette továbbá, hogy az állandó összeférhetetlenségi bizottság beterjesztette BeccMarcel összeférhetetlenségi ügyében az iratokat, amelyek az összeférhetetlenségi ítélőbizottságnak fognak kiadatni. Ezt a bizottságot Apponyi január 19-én sorsolja ki és ugyanakkor fog ítélni az összeférhetetlenségi ügyben. Bemutatta az elnök Heves vármegyének az újonczjutalék emelése ellen beadott kérvényét s ezt a szélsőbal élénk éljenzéssel fogadta. Ekkor felállott Lukács László pénzügyminiszter és általános várakozás közepette beterjesztette Széll Kálmán miniszterelnök nevében a főrendek összeférhetetlenségéről szóló törvényjavaslatot. Vártak más előterjesztést is, de a bécsi tárgyalások miatt minden egyéb beterjesztés elmaradt. Még a mai ülés jegyzőkönyvét hitelesítették és azután az ülés véget ért. Az aradi püspöki szék betöltése. Mangra Vazul — mint aradi tudósítónk táviratozza lapunknak — három nap óta tanácskozásokat folytat párthíveivel az aradi gör- kel. püspöki szék betöltése tárgyában. Hangra hívei kimondották alapelvül, hogy olyan ember, aki az egyházmegye területén kívül született, nem választható meg aradi gör. kel. püspöknek. E szerint biztosra vehető, hogy aradi püspök Papp protosincellus lesz, mert Ciorogariu Roman etikai okokból nem jelölteti magát. A Mangra-párt fentartotta magának a jogot azonban arra, hogy Ciorogariu végleges visszalépése fölött január 15-én tartandó gyűlésén határozzon. Igen jellemző a hazai románok gondolkodására nézve az, hogy addig, míg Hangra választása megerősítést nem nyert, sokan Hamiseát bátorították fel arra, hogy agitáljon az új püspök ellen. Most, hogy akormány elvetette Hangra választását, egyszerre belátták, hogy Hamsea tényleg sok kellemetlenséget okozott az aradi egyházmegyében. Az új választás ennélfogva nem kecsegteti őt valami nagy reményekkel. Mangraékat megutálták a románok erőszakoskodásaik miatt és Hamseáékat tehetetlenségük miatt. Ez az igazi tényállás az aradi egyházmegyében. De igen érdekes az a magatartás is, melyet a hazai román sajtó az aradi püspöki szék betöltésének kérdésében tanúsít. Az aradi „Tribuna Poporului“ a meg nem erősítés tényét kritika tárgyává nem teszi, de ahol akarja, s azt visszaadni őneki nem lehet, Ő maga a czikkázó villám. Minden ma csupa aczélrugó. Szárnya, mint a vivómester pengéje, oly gyors, fordulatos. Vakmerősége hihetetlen. Az egész csöpp bestia — legyőzhetetlen. * Neki megy a sasnak s megkergeti. Amíg röpül a sas, addig tehetetlen a kis sólyommal szemben. Az apró gyilkos megtépi, belemar. Támadását nem lehet kikerülni. A hosszuszárnyu sólyom az egyetlen, amely versenyt birna repülni vele. De az nem oly merész. Ennek a kicsinek nincsen párja. Ez oldalt csap rá a röpülő sasra s a hóna alatt úgy tépi meg, hogy a madárkirály a halálveszély vijjogásával menekül előle. Ilyenkor még a sasnak sincs más hátra, mint ész nélkül leszállani, fára vágja földre, amit hamarabb ér. Ha már lábán van, akkor bevonhatja a szárnyát, akkor egyetlen ütéssel is keményen büntethet. De a „legyőzhetetlen“-t nem éri az az ütés. Kitér előle s tovább suhan, el a messzeségbe. A madárkirály zavartan néz utána. Dühében, furcsa félelmében s talán röstelkedésében felfújja magát, mint a bagoly. Alkalmasint ilyeneket gondól: — Ohó, kis szemtelen ! még engem is mersz támadni ? Majd adok én neked, kis gézengúz ! Ám mindez csak frázis. Dehogy is ad neki. El nem foghatja, utól nem érheti. A kis sólyom a válla közé húzza a nyakát, úgy száguld kajánul, önérzettel, minden tervében biztosan, annál inkább vádolja kötelességmulasztással a metropolitán aki a késedelmes elintézésnek egyedüli oka. Kigunyolja a metropolitát s azt jegyzi meg erőlködésével szemben, a Mírdifa-párt elszántan várja további cselszövéseit. A brassói „Gazetta Transivaniei“ az elhunyt Goldis püspök bűneül rójja fel hogy Aradon oly áramlat keletkezett, amelynek látható eredménye lett a jelenlegi ellentét az egyház és állam között. A nagyszebeni „Tribuna“ anarchistákat lát Hangra pártjában, akik sorban ledorongolták az előkelő románokat és veszélyeztetik a román görökely egyház önkormányzatát. A nagyszebeni „Telegraful Roman“ beismeri, hogy Mangra elejtése káros hatással van az egyházra, de nem tagadja, hogy Metianu különvéleménnyel követelte a magyar kormánytól Hangra elejtését. Metianu pedig azzal indokolta eljárását, hogy Hangra mint püspök feldúlná az egyház belnyugalmát. A szászvárosi „Libertatea“ című lap azt írja, hogy az aradi püspöki szék kezelésében a kormány öntudatos eljárása nyilatkozik meg. A romániai lapok Hangra ügyét szolgálják, de elismerik, hogy megerősítése nem sok haszonnal járt volna a román nemzeti egyházzal láttára. Szinte felvillanyozva kanyarodik ki, a mező felé.Eddig bár gyorsan, mégis kényelmesen röpült, nem erőltette magát. Most kinyujtózik s még egyszer olyan gyorsan hasítja a levegőt, mint az imént. Ment egyenesen neki a nagy buta madárnak. A gatyás téli ölyvek egy díszpéldánya az, a vénséges lomhaság jelképe. Fejét mintha beeste volna a hó, olyan ősz. Egy pillanattal előbb még kényelmesen borzolgatta a tollát; most mintha kicserélték volna : lelapítja a szárnyát és ,a testéhez szorítja , nyakát előre nyújtja, csorrát indulatosan nyitja széjjel ; a szeme mezőn tapad egy gyanús pontra. Az a pont a nyílgyorsan közeledő sólyom. Puskalövésnyire van még az ölyvtől, de a lomha nagy madár máris harczkészen áll. Jól tudja, mi vár rá ! — hogy alig egy pár pillanata van a támadásig, ami ellen védekeznie kell. Aki most megrohanja, az az eleven villám, az legyőzhetetlen. Halk süvítés hangja füttyent; a kis sólyom balról jön, mintha egyenesen bele akarna vágódni az ölyvbe. A nagy madár arról védekezik s hevesen vág ki a szárnyával. Abban a pillanatban — puff! — megkapja jobbról a csattanós pofont. A törpe sólyom oldalt vágódik el, bukfenczet vet a levegőben s kiszámíthatatlan légi fordulattal kerül át jobbra, onnan veri nyakon a bumfordi ölyvet. A következő perczben már busz öllel van arrább , h onnan fordul vissza, úgy ismétli meg a hadicselt. Az ölyv itt akkora, de hiába erős, nem bir vele. A kis gonosztevő ott veri végig, A kmos törvény. A „Magyar Nemzet“ karácsonyi számában „Közjogunk és nemzeti törekvésünk“ czímű czikk jelent meg Beksics Gusztávtól. Ez a fejtegetés, egy már előbb megkezdett czikksorozat folytatása. Az előbbi czikket — sajnos —nem olvastam, de ez a karácsonyi fejtegetés magában véve is oly tartalmú, hogy egy és más észrevételt lehet rá tenni. Beksics e czikkben szó szerint ezt mondja: „Az 1868 : XII. t. ezy-ik szakasza szerint csak azon külügyek vannak lekötve, a melyek a monarchia mindkét államát érintik. A specziális magyar külügyeket ,Deák alkotása szerint is megtartotta a nemzet. Csak a reprezentácziót végzi a közös orgánum, a külügyminiszter.“ Beksics ezzel azt akarja kimutatni, hogy Deák Ferencz a külügyet csak a szükségesség és czélszerűség követelésének mérvéig, tehát nem teljesen kötötte le. A Beksics érve azonban nem helyes, mert a fontosabb külügyek mindkét államot közösen érintik, sőt voltaképen a nemzetközi viszonyok mai összefüggésénél fogva nem is képzelhető oly külügy, mely csak az egyik államot érintette a kettő közül. Beksics talán azokat érti „specziális magyar külügyek“ alatt, melyek, mint pl. a köl— Apó ugyancsak megszeppent, — válaszol magában a sas zavarát látva. S mintha halkan kaczagna hozzá, úgy hallik csöndes czirpegése, amivel egy útjába került rokonát köszönti. A határt óvatosan kerüli meg —; fárólfára szálldos, úgy járja kémszemléit. Ha csak lehet, födözetet keres, mint a héja. A hinz látása az övéhez képest vakság. Egyetlenegy madár sincs, amely veszedelmessé válhatnék rá, de ő valamennyinek hóhérja lehet, ha akarja. Napestig kószál, kalandozik, sportol. Benne van hatalmas rokonának, a vándorsólyomnak, a kósza ösztöne. Csak a fátlan, sivár pusztát nem, szereti. Legalább is egy ilyen-amolyanfasör kell neki, de leginkább a kertek. A falusi kertek, amelyek kinyúlnak a földekre, a szabadság térségei felé. Itt van az „éléstár“, amit minden pillanatban megdézsmálhat. Itt sípol estemet a sövényaljában megszálló pirók: itt csetteg az ökör, szem, amint kohóidként szökell a rőzse közt! ide húzódik be a kietlen, zord tél elöl sok kis élhetetlen. P 1 : A törpe sólyom itt a legnagyobb úr. Fá’ radság nélkül él, soha sem éhezik ; minél zordabb a tél, ő annál inkább potykává hízik. Gondja nincs, hisz’ kérlelhetlenül behajtja a maga véradóját. Büszkén, gőgösen kéjeleg abban a tudatban, hogy legyőzhetetlen.