Független Magyarország, 1903. január (2. évfolyam, 286-316. szám)

1903-01-01 / 286. szám

A FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG 1903. január 1. Hozta, h­ogy a katonai törvényjavaslatok és a czivil­­lista emelése ellen feliratban fordul a képviselő­­házhoz. Lapunk és a függetlenségi párt. A Füg­getlen Magyarország megindulása első napjától fogva híven és önzetlenül szolgálja a független­ségi eszmét s programjául azt tűzte ki, hogy a fontosabb politikai kérdésekben a párt hatá­rozataihoz ragaszkodik. Ezt a programmját hí­ven és lelkiismeretesen megtartotta szerkesz­tőségünk, úgy ahogyan még soha.pártlap a ma­gyar sajtóban meg nem tartotta, önzetlen szol­gálataink elismerése rejlik abban a számos füg­getlenségi képviselő által aláírt és lapunk teg­napi számában megjelent felhívásban, melyben a képviselők s maga Kossuth Ferencz is min­den jó magyar ember jóakaratába ajánlja a Független Magyarországot, a lapot. Mégis min­den félreértés kikerülése végett kötelességünk­nek tartjuk, ezennel a leghatározottabban kije­lenteni, hogy a kiadott prospektusainkon a kép­viselők aláírása a lapra és nem a tulajdonos társaság részvényjegyzési prospektusára vonat­kozik s amint természetes is, ezen aláírásokkal az országgyűlési képviselők csak a­z ügyet­­lenségi lapot ajánlották s semmi egyebet. A lapunk anyagi ügyeiért a képviselők soha­sem voltak s nem is felelősek; a jegyzési ívet a kiadó részvénytársaság és nem a képviselők adják ki. Nehogy a jövőben is, bármikor hasonló kellemetlen félreértés tör­ténhessék oly irányban, hogy a párt, vagy a­­párt elnöke a vállalat anyagi ügyeiért csak leg­csekélyebb mértékben is felelős, vagy érdekelt. ■Kossuth Ferencz, a pártnak kitűnő elnöke, ed­dig viselt főmunkatársi minőségétől — a mi legnagyobb sajnálatunkra — megvált. Lapunk természetesen marad, ami eddig volt: önzetlen, tiszta és őszinte szolgája, ha kell harczosa, a függetlenségi eszmének s annak a politikai iránynak, amelyet feltétlenül helyesel maga Kossuth Ferencz is, lapunk szerkesztőjéhez ma intézett lemondó levelében. A képviselőház utolsó ülése ez év­ben. Élénk izgalomban és szokatlanul nagy számban gyűltek össze a képviselők a mai rö­vid formai ülésre. Mindenki a bécsi tárgyalások iránt érdeklődött és különösen a szélbaliak fog­tak el minden beavatottnak vélt szabadelvű­­párti politikust, hogy megtudják, mi történt Bécsben, lesz-e kiegyezés, vagy nem lesz és ha nem lesz, hát mi fog történni? Most sem ál­lítják fel az önálló vámterületet? Mind a kér­désre azonban határozott választ még Lukács László pénzügyminiszter sem adhatott, akit még a folyosón meginterpellált Kossuth Ferencz. Hosszabban ,élénk feltűnést keltve értekeztek egymással. A pénzügyminiszter több felvilágo­sítással is szolgált, de megnyugtatót bizonyára ő sem tudott mondani. Az ülésen a pénzügy­miniszter benyújtotta a főrendek összeférhetetlen­ségéről szóló törvényjavaslatot. Várták az állami tisztviselők fizetésemeléséről szóló javaslatot is. Ez azonban, mint hire járt, épen a bécsi tár­gyalások miatt nem történhetett meg. A rövid illés különben vidám újévi üdvözletek közepette ért véget. Gróf Apponyi elnök jóval fél 11 után nyi­totta meg az ülést és bejelentette, hogy az összeférhetetlenségi bizottság Szentiványi Árpád ügyében kimondotta, hogy az összeférhetetlenség esete fenn nem forog. Jelentette továbbá, hogy az állandó összeférhetetlenségi bizottság beter­jesztette Bec­cMarcel összeférhetetlenségi ügyében az iratokat, amelyek az összeférhetetlenségi ítélő­­bizottságnak fognak kiadatni. Ezt a bizottságot Apponyi január 19-én sorsolja ki és ugyanakkor fog ítélni az összeférhetetlenségi ügyben. Bemutatta az elnök Heves vármegyének az újonczjutalék­ emelése ellen beadott kérvé­nyét s ezt a szélsőbal élénk éljenzéssel fo­gadta. Ekkor felállott Lukács László pénzügymi­niszter és általános várakozás közepette beter­jesztette Széll Kálmán miniszterelnök nevében a főrendek összeférhetetlenségéről szóló törvény­­javaslatot. Vártak más előterjesztést is, de a bécsi tárgyalások miatt minden egyéb beter­jesztés elmaradt. Még a mai ülés jegyzőkönyvét hitelesítették és azután az ülés véget ért. Az aradi püspöki szék betöltése. Mangra Vazul — mint aradi tudósítónk táviratozza lapunk­­nak — három nap óta tanácskozásokat folytat párt­­híveivel az­ aradi gör- kel. püspöki szék betöltése tárgyában. Hangra hívei kimondották alapelvül, hogy olyan ember, aki az egyházmegye területén kí­vül született, nem választható meg aradi gör. kel. püspöknek. E szerint biztosra vehető, hogy aradi püspök Papp protosincellus lesz, mert Ciorogariu Roman etikai okokból nem jelölteti magát. A Mangra-párt fentartotta magának a jogot azonban arra, hogy Ciorogariu végleges visszalépése fölött január 15-én tartandó gyűlésén határozzon. Igen jel­lemző a hazai románok gondolkodására nézve az, hogy addig, m­íg Hangra választása megerősítést nem nyert, sokan Hamiseát bátorították fel arra, hogy agitáljon az új püspök ellen. Most, hogy a­­kormány elvetette Hangra választását, egyszerre belátták, hogy Ham­sea tényleg sok kellemetlenséget okozott az aradi egyházmegyében. Az új választás ennélfogva nem kecsegteti őt valami nagy remények­kel. Mangraékat megutálták a románok erőszakosko­dásaik miatt és Hamseáékat tehetetlenségük miatt. Ez az igazi tényállás az aradi egyházmegyében. De igen érdekes az a magatartás is, melyet a hazai ro­mán sajtó az ar­adi püspöki szék betöltésének kérdé­­sében tanúsít. Az aradi „Tribuna Poporului“ a meg nem erősítés tényét kritika tárgyává nem teszi, de ahol akarja, s azt visszaadni őneki nem lehet, Ő maga a czikkázó villám. Minden m­a csupa aczélrugó. Szárnya, mint a vivómester pengéje, oly gyors, fordulatos. Vakmerősége hihetetlen. Az egész csöpp bestia — legyőzhetetlen. * Neki megy a sasnak s megkergeti. Amíg röpül a sas, addig tehetetlen a kis sólyommal szemben. Az apró gyilkos megtépi, belemar. Támadását nem lehet kikerülni. A hosszuszárnyu sólyom az egyetlen, amely versenyt birna re­pülni vele. De az nem oly merész. Ennek a kicsinek nincsen párja. Ez oldalt csap rá a rö­pülő sasra s a hóna alatt úgy tépi meg, hogy a madárkirály a halálveszély vijjogásával me­nekül előle. Ilyenkor még a sasnak sincs más hátra, mint ész nélkül leszállani, fára vágja földre, amit hamarabb ér. Ha már lábán van, akkor bevon­hatja a­ szárnyát, akkor egyetlen ütéssel is ke­ményen büntethet. De a „legyőzhetetlen“-t nem éri az az ütés. Kitér előle s tovább suhan, el a messzeségbe. A madárkirály zavartan néz utána. Dühé­ben, furcsa félelmében s talán röstelkedésében felfújja magát, mint a bagoly. Alkalmasint ilye­neket gon­dól: — Ohó, kis szemtelen ! még en­gem is mersz támadni ? Majd adok én neked, kis gézengúz ! Ám mindez csak frázis. Dehogy is ad neki. El nem foghatja, utól nem érheti. A kis sólyom a válla közé húzza a nyakát, úgy szá­guld kajánul, önérzettel, minden tervében biz­tosan, annál inkább vádolja kötelességmulasztással a met­ropolitán aki a késedelmes elintézésnek egyedüli oka. Kigunyolja a metropolitát s azt jegyzi meg eről­ködésével szemben, a Mírdi­fa-párt elszántan várja to­vábbi cselszövéseit. A brassói „Gazetta Transiva­­niei“ az elhunyt Goldis püspök bűneül rójja fel hogy Aradon oly áramlat keletkezett, amelynek látható eredménye lett a jelenlegi ellentét az egy­ház és állam között. A nagyszebeni „Tribuna“ anar­chistákat lát Hangra pártjában, akik sorban ledoron­­golták az előkelő románokat és veszélyeztetik a ro­mán görö­kely egyház önkormányzatát. A nagysze­beni „Telegraful Roman“ beismeri, hogy Mangra elejtése káros hatással van az egyházra, de nem ta­gadja, hogy Metianu különvéleménnyel követelte a magyar kormánytól Hangra elejtését. Metianu pedig­ azzal indokolta eljárását, hogy Hangra mint püspök feldúlná az egyház belnyugalmát. A szászvárosi „Libertatea“ c­ímű lap azt írja, hogy az aradi püs­pöki szék kezelésében a kormány öntudatos eljárása nyilatkozik meg. A romániai lapok Hangra ügyét szolgálják, de elismerik, hogy megerősítése nem sok haszonnal járt­ volna a román nemzeti egyházzal láttára. Szinte felvillanyozva kanyarodik ki, a mező felé.­­Eddig bár gyorsan, mégis kényel­mesen röpült, nem erőltette magát. Most kinyuj­­tózik s még egyszer olyan gyorsan hasítja a levegőt, mint az imént. Ment egyenesen neki a nagy buta madárnak. A gatyás téli ölyvek egy díszpéldánya az, a vénség­es lomhaság jelképe. Fejét mintha beeste volna a hó, olyan ősz. Egy pillanattal előbb még kényelmesen borzolgatta a tollát; most mintha kicserélték volna : lelapítja a szár­nyát és ,a testéhez szorítja , nyakát előre nyújtja, csorrát indulatosan nyitja széjjel ; a szeme me­zőn tapad egy gyanús pontra. Az a pont a nyílgyorsan közeledő sólyom. Puskalövésnyire van még az ölyvtől, de a lomha nagy madár máris harczkészen áll. Jól tudja, mi vár rá ! — hogy alig egy pár pilla­nata van a támadásig, ami ellen védekeznie kell. Aki most megrohanja, az az eleven villám, az legyőzhetetlen. Halk süvítés hangja fütty­ent; a kis sólyom balról jön, mintha egyenesen bele akarna vá­gódni az ölyvbe. A nagy madár arról védeke­zik s hevesen vág ki a szárnyával. Abban a pillanatban — puff! — megkapja jobbról a csattanós pofont. A törpe sólyom oldalt vágódik el, bukfenczet vet a levegőben s kiszámíthatat­lan légi fordulattal kerül át jobbra, onnan veri nyakon a bumfordi ölyvet. A következő perczben már busz öllel van arrább , h onnan fordul vissza, úgy ismétli meg a hadicselt. Az ölyv itt akkora, de hiába erős, nem bir vele. A kis gonosztevő ott veri végig, A kmos törvény. A „Magyar Nemzet“ karácsonyi számában „Közjogunk és nemzeti törekvésünk“ czímű czikk jelent meg Beksics Gusztávtól. Ez a fej­tegetés, egy már előbb megkezdett czikksoro­­zat folytatása. Az előbbi czikket — sajnos —­­nem olvastam, de ez a karácsonyi fejtegetés magában véve is oly tartalmú, hogy egy és más észrevételt lehet rá tenni. Beksics e czikkben szó szerint ezt mondja: „Az 1868 : XII. t. ez­y-ik szakasza sze­rint csak azon külügyek vannak lekötve, a melyek a monarchia mindkét államát érintik. A specziális magyar külügyeket ,Deák alko­tása szerint is megtartotta a nemzet. Csak a reprezentácziót végzi a közös orgánum, a külügyminiszter.“ Beksics ezzel azt akarja kimutatni, hogy Deák Ferencz a külügyet csak a szükségesség és czélszerűség követelésének mérvéig, tehát nem teljesen kötötte le. A Beksics érve azonban nem helyes, mert a fontosabb külügyek mindkét államot közösen érintik, sőt voltaképen a nemzetközi viszonyok mai összefüggésénél fogva nem is képzelhető oly külügy, mely csak az egyik államot érin­tette a kettő közül. Beksics talán azokat érti „specziális ma­gyar külügyek“ alatt, melyek, mint pl. a köl­— Apó ugyancsak megszeppent, — vála­szol magában a sas zavarát látva. S mintha halkan kaczagna hozzá, úgy hallik csöndes czirpegése, amivel egy útjába került rokonát köszönti. A határt óvatosan kerüli meg­­ —; fáról­­fára szálldos, úgy járja kémszemléit. Ha csak lehet, födözetet keres, mint a héja. A hin­z lá­tása az övéhez képest vakság. Egyetlen­­egy madár sincs, amely veszedelmessé válhatnék rá, de ő valamennyinek hóhérja lehet, ha akarja. Napestig kószál, kalandozik, sportol. Benne van hatalmas rokonának, a vándorsólyomnak, a kósza­ ösztöne. Csak a fátlan, sivár pusztát nem, szereti. Legalább is egy ilyen-amolyan­­fasör kell neki, de leginkább a kertek. A falusi ker­tek, amelyek kinyúlnak a földekre, a szabadság térségei felé. Itt van az „éléstár“, amit minden pillanat­ban megdézsmálhat. Itt sípol estem­et a sövény­­aljában megszálló pirók: itt csetteg az ökör­, szem, amint kohóidként szökell a rőzse közt! ide húzódik be a kietlen, zord tél elöl sok kis élhetetlen. P 1 : A törpe sólyom itt a legnagyobb úr. Fá­’ radság nélkül él, soha sem éhezik ; minél zor­dabb a tél, ő annál inkább potykává hízik.­ Gondja nincs, hisz’ kérlelhetlenül behajtja a­ maga véradóját. Büszkén, gőgösen kéjeleg abban a tudat­ban, hogy legyőzhetetlen.

Next