Független Magyarország, 1903. április (2. évfolyam, 375-403. szám)

1903-04-01 / 375. szám

Budapest, 1903. II. évfolyam, 375. sz. Szerda. spiilis 1. Független magyaro Előfizetési árak: Egész óvto 2Skor., félévre 14 kor.,negyed évre 1 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fill. Ezves szám ára helyben 6 fill., vidéken 10 fill. Megjetenik mindennap; hétfőn és ünnepnap után faló napon is. PIENES MÁRTON felelős szerkesztő. Apró hirdetések ára: Egy szó 4 fill., vastagabb betűvel 8 fül. Hirdetések nonpareilie számítással, díjszabás szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VL, Király ntcza 72. (Teréz-kőrnt mellett.) Telefon: 586. Lélekharang. Budapest, inárcáus 31. „Ha eddig volt némi kétség az iránt, hogy mi fog történni a közeljövőben, az a mai nappal megszűnt. Világosság van, teljes és tökéletes vi­lágosság. Nem egy gyenge fénysugárnak halovány világításában látjuk magunk előtt a helyzetet, hanem egy sugárözön- ben, amelyből diadalmasan ragyog ki a függetlenségi párt derék hadának glorio- zus küzdelme a nemzet szent jogaiért. Egy beszéd hangzott el mindössze ma a képviselöház pénzügyi bizottságában, az indemniti tárgyalása közben. Egy em­bernek a szava hallatszott mindössze. De az az ember Barabás Béla volt. És a beszéd, amely ajkairól elhangzott, olyan volt, mint a lélekharang szava, . . . Mortuis plango . . . Nem hadüzenet volt a Barabás Béla beszéde, hanem a felebbezhetlen vég­ítélet a kormány ellen, amely a magyar nemzetet meg akarja fojtani. Ez a beszéd olvan volt, mint az apostolok tanítása, Apológiája a haza­szeretetnek, amely kiérzik minden betű­jéből, úgy amint az alább következik: Hindus parlamenti viszonyok között elég volna azt mondanom, hogy párt­állásomnál fogva s azon bizalmatlan­ságnál fogva, amelylyel minden közös­ügyes kormány iránt viseltetem, a fel­hatalmazási törvényjavaslatot meg nem ■_. ”'■■■ ■■■ «■■■?■■ "1■" ■ ■■ m szavazom. Ä mai politikai viszonyok és parlamenti helyzet kötelességemmé teszik, hogy ez egyszerű kijelentés keretét átlépve, a magain véleményét, minden utógondolat hátrahagyása nél­kül, teljes őszinteséggel feltárjam, mert én zsákba macskát nem akarok árulni. Nem a párt nevében beszélek, de ki­jelentésemnek alapja és forrása az, hogy ismerem azokat a férfiakat, azo­kat a pártembereket, akik legnagyobb kitartással és lelkesedéssel vesznek részt a nemzet mostani önvédelmi küz­delmében. Elég komoly helyen vagyunk, hogy komoly férfiak nvilt és komoly kije­lentéseit meghallgatva, megértsük egy­mást. S mert nem akarom azt, hogy parlamenti tanácskozásunk drága ide­jét elvonjuk a komoly alkotásoktól s az országot érdeklő fontos teendőktől, azért, — ismerve a helyzetet — azt óhajtom, hogy a nemzet akarafa elle­nére elévonszolf katoa. s javaslatok törvényhozói munkálkodásunk utjáböl elvonassanak. Egész nyíltan és őszintén kijelentem tehát, hogy addig, mig a katonai javaslatokat a kormány vissza nem vonja, én a felhatalmazási törvényt nemcsak meg nem szavazom, de teljes erővel azon leszek, hogy törvény érőre emelkedése megakadályoztassék S ezen újabb vita is a lehető leg­hosszabb időre terjedjen, ami által a katonai javaslatok vitája a bizonytalan messze időre dobassák. A mi harczunk nem a kormány és nem személyek ellen van irányozva, hanem a katonai javaslatok ellen, amelyek súlyos vér- és pénzáldozato­kat követelnek az országtól oly idő­ben, amidőn az emberek megélni alig tudnak s az ország a legszomorubb anyagi viszonyok közé sodortatott. Mi érezzük és tudjuk, hogy a ma­gyar alkotmány most került tüzpróba elé. Hogy megállja-e a tüzpróbát, az a nemzeti ellentállás erejétől és kitar­tásától függ. A szomorú tapasztalat azt igazolja, hogy eddigi alkotmányos életünk alatt mindig csak az történt, a mit a fele­delem, Becs és Ausztria, ?l:a;t, Jci.-áui c? köreteit, és semmi sem teljesedéi!',amit' a magyar nemzet kívánt, jogosan kö­vetelt és elvárt. A mai. alkotmány nem alkotmány, ilyenre sem nekem, sem a nemzetnek szüksége nincs. Tessék, vegyék el főiünk, mert akkor legalább az erőszak és hatalom gázolja át jo­gainkat, míg igy magunk áldozzuk Jel t Lapunk mai száma 20. oldal. Az instruktor ur. — A Független Magyarország eredeti tárcsája. — Irta: Szili Ede. Horváth ur kikiáltott valami nevel, mire elő- vánszorgott egy bozontosíejü fiúcska, a'ig több, mint tizenkétéves. — Ez az a fiatal ember, ak nek nevelését önre bízom —szólt hozzám Horváth. — A tanár aján ása következtében nagyra becsülöm önt, de kérem, ez ne jogosítsa túlságos követelé­sekre. Mennyi fizetést kér ? — Harmincz forintot igényiek — válaszol­tam én. — Az sok. Annyit nem adhatok. A fiú nem is az én gyermekein, nera is rokonom. Sze­gény emberek fia, akiknek megígértem, hogy gondoskodni fogok a gyerekükről. Látja kérem, hogy jót tesz, ha a fiút tanítja. Különben ele­ven eszü gyerek, s csak azért fogadok instruk­tort, hogy még jobb előmenetelt tanu-itson. Csengettek. Jön valaki. Minden kopogás nél­kül nyit be a terembe. Amiről eddig csak ál- mndtam. Egy szép leány. Csak futólag láttam, azért nem nvilatkozhatoin szeméről, szájáról, to áról, hajáról. M-ghajtottun magam, a leány is üdvözölt, s nyidk az ajtó esukódís az aj'ó s a leány már nincs sehol. Csak a leendő princzipálisom jegyezte meg: — A leányom. Ez a véletlen nagy hatással volt reám. itt nekem tanítanom kell. — Én a gyereket tanítani logom. A honorá­riumot a tetszésére bizotu. Aztán jöttek az unalmas órák. Én már sze­rettem voma a hónap végét és a pénzt látni. A gyerek vidám ötleteivel néha mulattatott, szamárságával dühbe hozott, máskülönben a szokott mederben folyt minden. Vártam, hogy már egyszer meglátom a leányt. Elgondoltam ott az órán, milyen szép his­tória lehetne ebből; én a templom-egere és ő a kincsesház madara. „S eközben elfogott az álom. Nem csoda. Öt órát az iskola szűk padjában szorongtam, igaz, hogy már az utolsó eszi ende je Azután már kettőtől fogva öt he­lyen tanítottam 1 llv alkalomkor t. i., mikor a leányról álmo­doztam (a nevét sem tudtam, minden kutatá­som hiába volt) megint elfogott a buzgóság. Azt az álmot nera fogom elfelejteni soha. Vé-.’ig álmodtam az egész Szép Ilonkát amit Vörösmarty irt. Én voltam a vadász. Őa szép Ilonka. Épen vadra lestem, de hiába, amikor ö jött, pillangót kergetve. Alighogy meg­láttam, uezczu utána. S gyönyörrel rátettem a kézén, s rezzent kezéből a kis pillangó el­szállt. Elkísértem haza. Ü t fogadott egv ősz ember. Minden bizonynyal Peterdi. Vig beszéd közben te t az idő. A leány áhítattal hallgatott engem. Csak úgy ragyogott a szeme az öröm­től, amik >r poharam it ráköszöntüttem. Túaed Í3 Te Erdők szép Virága, Üdvözölve tisztel a pouár. Távoznom kellett. Mintha a kürtszó intett, volna. A. leány sirt és (ha jól emlékszem) megcsókolt Hogy a legszebb illúziók szállnak el egy­szerre a valóra! Megint ott voltam a kis szo­bában, szemközt a kis nebuló, aki szorgalma^ san dolgozta a kijelölt feladatot. Alighogy észre­vette ébredésemet, megszólított: — Olyan szép verset mondott el instruktor' ur, az álmában. Kérem mondja el, ki irta? Én persze nem mulasztottam el az alkalmat,; hogy irodalmunk egyik legszebb költeményével megismertessem a kis verebet (igy neveztem a tanítványomat). Nem esett nagy fáradságomba, mert eiöző vasárnap szavaltam az Önképző­körben. így múlt el az idő. Pénzt is kaptam. Húsz forintot! Azulán teljesedett némikép az álmom is. Meghittak a tanítványom születésnapjára. .&• nagy pompa elkerülte figyelmemet, csak őt néztem, nem nyúltam semmihez, csak ö vele beszéltem. De ö is megkedvelt, tudom lázo- nyosan. " Már nem unalmasak az órák. Ott van ö is. És hallgat, hogy magyarázok. Olyan lelkesül­ten, oly szép szavakkal még bein magyarázott senki. Mind jobban megszerettük egymást. A szerelem lassan, de annál erősebben érlelődött. Itt volt az fdeie, hogy feltárjam a szivemet. Három nap tanultam nagy költőktől opportu­ne részeket. A zeneakadémiába járt. A leezkéimet elmu­lasztottam s azután odaplántáltam magam a zeneiskola környékére. Amikor jött, hozzája

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents