Független Magyarország, 1903. április (2. évfolyam, 375-403. szám)

1903-04-01 / 375. szám

/­­ 2­­ ___________________ FÜGGETLEN1 MAGYARORSZÁG 1903. április 1 alkotmányos formák között nemzeti érdekeinket. Most is egy láthatatlan kéznek erő­szakossága követel újabb áldozatot s a kormány csak eszköznek adja oda magát. Hisz az épen a mi álláspon­tunkat igazolja, hogy Széll Kálmán sem tud ellentállani e láthatatlan kéz varázsának, azért nekünk utjába kell állani annak a felsőbb erőnek, amely eddig is kérlelhetetlenül morzsolta agyon minden kormányunkat, anélkül, hogy a nemzet javára valamit kiküzd­­hettek volna. Hát mi most a parlament­nek minden jogosult fegyverével , elszántan visszük tovább az ellent­­állást, mert ha van ereje alkotmá­nyunknak, akkor ezen erőn meg kell törnie a láthatatlan kéz intézkedései­nek.Kérem a miniszterelnököt, világo­sítsa fel a Felséget a helyzet tarthatat­lanságáról s arról, hogy mi nem en­gedhetünk oly egyoldalú akaratnak, amely ellentétes a nemzet akaratával. S ha önöknek ér valamit az alkotmány, bizonyítsák ezt be s vonják vissza a katonai javaslatokat, mert ha nem, az én véleményem szerint sem ebből, sem a másikból törvény nem lesz. Ezt a beszédet nem lehet félreérteni. Levonhatja belőle a konzekvenc­iát min­denki. A­ kormány is,­­ ha van bátorsága a király elé lépni és bejelenteni a nem­zetnek egyre növekedő ellenállását, a szabadelvű párt is, ha van még lelki­­ismerete. Mert jegyezzék meg jól, a lélekharang nemcsak a kormánynak, hanem a kor­mány pártjának is egyaránt szólt, csatlakoztam s nemsokára víg beszédünk szét­­hangzott mindenfelé. Bevallottam a szerelme­met. Két szív megértette egymást. Borzalmas esküt tettünk Isten szabad ege alatt (és akkor mentünk át az Oktogonon) hogy vagy egymásé leszünk, vagy meghalunk. S oly érzés, oly bol­dogság vett erőt rajtunk, hogy szótlan halad­tunk egymás mellett. Végre én törtem meg a csendet. — Szól­jak édes atyádnak ? kérdeztem. — Az Istenért nem, akkor vége mindennek. — No jó van, nem szólok. De mit csinál­junk? így nem élhetünk. Előbb-utóbb meg­tudják, — keseregtem. — Semmit sem csinálunk. Te majd dolgozol erősen, van tehetséged, nagy ember leszel. Szerelmed adjon karodnak emberfeletti erőt, amelylyel emelkedjél. Azóta dolgozom. Éjjel-nappal. Kérdeztétek, miért e szorgalom? Miért fáradozom napestig? Íme ez a felelet. Előttem a pálya, annak végén a szép leány, aki int felém: Sis itur ad astra! * Együtt maradtunk még sokáig kedélyes kör­ben. Két esztendeje nem láttuk egymást! Volt mindegyiknek mit beszélni! Volt mindenkinek mit kérdezni! Különösen figyeltünk Balogh Pálra, aki arról a szép leányról beszélt, ahol tanított. Ugyan nem igen hittük el az egészet, mert mindig «aufsehneider» volt, de hát gondoltuk : nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Évek teltek el, hogy ismét eszembe jutott ez a história. Rokonaimnál voltam egy ünneplés alkalomkor. Vidám volt a hangulat, örömben úszott minden lélek. Különösen egy huszár­gyerek vágta ki a rezet. Szellemes ötleteivel, tréfáival állandóan derültségben tartott mind­nyájunkat. — Nézzétek csak — szólt, előbb nagyot nevetve — milyen gyerek voltam valamikor. Tizenkétéves koromban a divatos naplót ve­zettem. Ha olvasgatom, olyan kellemesen em­lékszem vissza az akkori időkre. Ha érdekel benneteket, felolvasom, különösen az instruk­torommal foglak igénybe venni. — Halljuk, halljuk már! — kiáltották mind, hiszen, amit az a huszár kezd, azon nevetni kell a pukkadásig. — Hát elkezdem. Nem bánom, nevessetek rajta. Október hó 9. Ma kaptam az instruktort. Olyan csúf, hogy nem számítom kellemes óráim közé, ha lát­hatom. 8 forintot kap ez egy hónapra, ameny­­nyit kért. A neve Balogh Pál, nyolczadista. Ekkor nem állhattam meg, hogy közbe ne szóljak. — Hiszen azt ismerem. Az iskolatársam volt. Igen, mesélte, hogy valahol tanította egy nagy úr fogadott fiát. Az te nem lehettél. — Persze, hogy nem. De ennek a Balogh­­nak csak én voltam egyetlen tanítványa, aki kitartottam mellette. — Hm, hm, csak folytasd. Október hó 20. Ma tanítokt először, kiállhatatlan ember. Alig­­tud beszélni. Hát még magyarázni. November hó 9. Ma kapta meg az instruktorom a 8 forintját. Roppantul örült neki. Már nem oly utálatos. A szokás hatalma. November hó 20. Borzasztó ! Ma újra elaludt. Álmában sza vált. Nemsokára lesz a születésnapom. Kapok sok ajándékot. Apa ígérte, hogy fényes uzsonna lesz. Meghívjam a tanítót? November hó 29. Szóltam apának, hívja meg a tanítót is a születésnapomra. Holnap. A kis Erzsike is tudja, hogy holnap lesz a születésnapom. Pedig csak most lesz három éves. Olyan okos kis­gyermek ! Dec­ember hó 1. Elmúlt. Sokan voltunk. A tanító is itt volt. Mint egy torony, úgy magaslott ki közülünk. Nem csuda. A legkisebb, az Erzsike 3 éves, a többiek, olyanok mint én. A tanító úr nagyon jól érezte magát. Ő evett a legtöbbet. Aztán még­se hozott semmit. És áhitattal hallgatták mind. Közbe-közbe nevettek. Mikor a kis Erzsiről volt szó, elka­­czagtam magam. Mindenki tudni akarta az okát. Semmi, semmi, csak eszembe jutott valami. Nem akartam pellengérre állítani a szegényt. Nem akartam emondani, hogy a kis Erzsiké várja őt a pálya végén és int feléje: sic­itur. Az illúziók, ha hamisak is, illúziók ma­radnak. Budapest, márczius 31. A képviselőhöz holnap, szerdán, délelőtt 10 órakor ülést tart. Napirenden lesz az indít­vány- és interpellácziós könyv felolvasása, azután az újonczlétszám megállapításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása, amelyhez szólásra fel vannak jegyezve: Hilbert Károly, Putnoky Mór, Gál Sándor, Molnár Ákos, Bar­ha Miklós. A rendőri brutalitások. Dr. T­­ázsonyi Vilmos országgyűlési képviselő és fővárosi bi­zottsági tag a holnapi törvényhatósági közgyű­lésen a rendőri brutalitások ügyében a követ­kező indítványt fogja beterjeszteni. A törvényhatósági közgyűlés a képviselőház tár­gyalásaiból, valamint a hírlapok tudósításaiból meg­döbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy a budapesti magy. királyi államrendőrség közegei 1903. márczius 20-án este oldal fegyverüket kény­szerítő ok nélkül használták, védtelen járókelőket, gyermekeket és asszonyokat éles karddal megsebe­sítettek, sőt a házakba betörve, az oda menekülő­ket az udvaron is bántalmazták. A közgyűlés szem előtt tartva, hogy mint a pol­gárság képviselete a polgárok szabadságát és sze­mélybiztonságát minden tényezővel szemben megvé­deni köteles, felír a belügyminiszter úrhoz, hogy: 1. A márczius 20-iki véres események pártatlan megvizsgálására kormánybiztost küldjön ki, mert a vizsgálat lefolytatására maga a rendőrség illetékes nem lehet; 2. hogy az oldalfegyver használatát még az 1881: XX. t.-cz. 30. szakaszánál is részletesebben rende­letileg szabályozza és különösen rendelje el, hogy tüntetések, csoportosulások alkalmával a rendőrség közegei csak hangos, messzire hallható, a felosz­lásra kellő időt adó és ismételt felszólítás nélkül ne támadhassák meg, akkor is fegyverhasználat nélkül a csoportokat. Püspöki tanácskozás: Vaszary Kolos bíboros herczegprímás a katholikus püspöki kar tagjait­­, délelőttre tanácskozásra hívta egybe budavári palo­tájába. A püspöki kar tagjai már jóval tiz óra előtt gyűltek egybe a palotába, hol őket dr. Kohl Medárd püspök megadta."­Pontban tíz órakor lépett a terembe Vaszary Kolos bibornok herczegprimás, kit a püspöki kar tagjai mély hódolattal üdvözöl­ték. A herczegprimás üdvözölte az egyháznagyokat s rövid ima után megnyitotta az értekezletet. A jegyzői tisztségre Várossy Gyula székesfehérvári püspököt kérte föl. A püspöki kar tagjai közül jelen voltak : Gsászka György kalocsai érsek, Bubics Zsigmond kassai püspök, Meszlényi Gyula szatmári püspök, Szmrecsányi Pál szepesi püspök, Majláth Gusztáv gróf erdélyi püspök, Hettyey Sámuel pécsi püspök, Széchényi Miklós gróf győri püspök, István Vilmos dr. szombathelyi püspök, Várossy Gyula dr. szé­kesfehérvári püspök, Laurán Ágost nagyváradi püspök-helyettes, Mihályi Viktor balázsfalvi görög­­katholikus érsek, Vályi János eperjesi görög katho­likus püspök, Radu Demeter dr. lugosi görög ka­tholikus püspök. A többi egyházfejedelem részint be­tegség, részint egyéb elfoglaltság miatt kimentette­­magát. Tárgyalásra kerültek azok a katholikus tan­ügyi javaslatok, amelyek a püspöki karnak a múlt , évi február 15-én és október 18-án tartott értekez­letén részint bemutattattak, részint letárgyaltatták. Ezekre a javaslatokra végleges határozatot hoztak. Majd a beérkezett kérelmek és gyűjtőívek fölött határoztak. ORSZÁGGYŰLÉS 1. Napirend előtti vitával kezdődött a mai ülés. Rátkay László, a függetlenségi párt örökké éber őre vette bírálat alá a pénzügyi bizottság tegnapi ülését, amelyről elferdített jelentést ad­tak ki. Kifogásolta, hogy a bizottság,­­ jóllehet nem volt határozatképes, mégis határozatokat hozott. Majd a bizottság határozatát támadta meg, és élesen perszillálta a pénzügyminisztert, aki fegyeletlenül viselkedett Szilágyi Dezső em­lékével szemben. A helyénvaló és nagy figye­lemmel hallgatott felszólalást Szederkényi Nán­dor és Rakovszky István helyeselte, mire a pénzügyminiszter iparkodott a bizottságot és magát is meg­védelmezni. A napirendhez ma ketten szóltak : Csávolszky Lajos és Fiscter Győző. Csávolszky Lajos legérdekesebb parlamenti beszédét mondotta el a mai napon. Kíméletle­nül erős volt, felfelé és lefelé egyaránt. Csípős megjegyzései, szarkasztikus ötletei gyilkos ha­­tásúak voltak és az egész Ház osztatlan figyelme kísérte nyomon azt a sziporkázó filippikát. Tá­madásainak központja a király és tanácsosai voltak. Kétszer is közbeszólt az elnök, és iparkodott korlátok közé szorítani Csá-

Next