Független Magyarország, 1903. június (2. évfolyam, 434-461. szám)

1903-06-02 / 434. szám

---■v..­ , ",----­ FÜGGETLENT MAGYARORSZÁG 1903. június 2. a pápánál! Nemcsak hogy nem követeli a ma­gyar jelvényt, a magyar vezényszót és a többi nemzeti kívánalmakat, hanem egyenesen káros­nak tartja azokat a hadsereg szellemére. Hogy ezzel szemben a hazafi érzés ápolását és fen­­tartását is kívánja, az jóformán nem egyéb frázisnál. Széll Kálmán nincs a fővárosban, és így a szabadelvű pártban egyelőre nagy a bizonyta­lanság és a szepegés. Beavatottak azt hiszik, hogy a miniszterelnök a szerdai ülésben szóvá téteti Andrássy gróf czikkét és nyílt ülésen intézi azt el. Növeli az általános lehangoltságot a nógrádi választás eredménye is. Ezt a választást mint­­egy főpróbának tekintik az általános választá­sokhoz, ha a Ház feloszlatására kerülne a sor. Hát bizony ez a főpróba a kormányra nézve, elég rosszul sikerült. Gróf Andrássy Gyula czikkét, bő kivonatban, itt adjuk: «Nagy harcz közepén állunk. A magyar nemzet egy része, áthatva ugyanattól a hazafias érzéstől, mely az én politikai barátaimban is él s amely minden magyarnak szivében kiirthatatlan gyökereket vert, — a miénktől eltérő nézetek és meggyőződés alapján csak úgynevezett nemzeti vívmányok ellenében hajlandó az újonczlétszámemelést át­ereszteni. Nem vagyok azon a nézeten, hogy az általuk köve­telt vívmányok erősítenék a hadsereget. A hadsereg érdeke egyformán magyar, mint oszt­rák érdek. Biztonságunk, tekintélyünk, létünk, harcz­­képességünktől függ. A hadsereg ereje a mi erőnk, egy háború valamennyiünk sorsát dönti el, a győze­lem mindnyájunknak legfőbb érdeke. Mindent, ami árt a hadseregnek, ellenezni fogok tehát. A jövőre nézve is harczolni fogok a közös és egységes hadseregért. Belső szolgálati viszonyait is úgy akarom szervezve látni, hogy a szerves részek gyors és pontos együttműködése biztosít­tassák. Épen azért vagyok a német szolgálati nyelv mellett is.» Miután elmondja Andrássy, hogy őt e fel­fogásáért nagyon megtámadták s ő mindamel­lett ragaszkodik e felfogáshoz, mert a poli­tikában csak egy kötelességet ismer, hogy t. i. legjobb belátása szerint azt tegye, ami a nem­­zetnek és a királynak javára válik. — így folytatja:­ «Meg vagyok róla győződve, hogy a nemzet több­sége azok mellett fog kitartani, akik a mostani küz­delemben előttem, vagy mellettem harczolnak. Ez a kijelentésem azonban csak akkor áll, ha a hadsereg, melynek hívei vagyunk, nem úgy van szervezve, hogy kizárja a magyar hazafiságot és a magyar érzést. Ilyen hadseregért sem honfitársaim, sem én fölmelegedni nem tudnánk. Ez itt senkinek nem volna ínyére, és aki ilyen hadsereget akarna, hiába fecsérelné erejét, mert az országban vissz­hangra nem találna. A közös hadsereget magyar földön a siker remé­nyével csak akkor lehet fentartani, ha valóban közös, nem pedig osztrák. Mikép értendő ez, és hogy ez összeférő-e egy egységes és erős had­sereggel, erről akarok néhány szót szólni az osztrák nyilvános közvélemény előtt. Az Ausztriában ural­kodó felfogás szerint a hadseregből a nemzeti érzést ki kell zárni és az egységes hadsereg minden tagjától egy és ugyanazt az érzést kell követelni , a birodalomhoz való ragaszkodást. A birodalmi egység valósága volna tehát az a politikai gondolat, amelynek a hadseregben kifejezésre kellene jutnia. Ezzel a felfogással szemben az enyémet a követ­kezőkben ismertetem. Az a véleményem, hogy a hadseregben a spe­­c­iális nemzeti érzésnek tért kell engedni. Mindenki hazafiságát becsülni kell és a közös védelem érde­kében kihasználná A politikai gondolat, amelynek a hadseregben kifejezésre kell jutni, nem lehet más, mint a különböző politikai egyéniségek együtt­működése egy egységesen szervezett hadseregben. Egy egységes hadsereg legtermészetesebb bázisa bizonyára a motívumok azonosságában, az egy haza iránti szeretetben van. De ez csak ott érvényesül, ahol a nemzetek életében ma van, ahol az a ter­mészettől adatott. Erő csak élő valamiből keletkezik, csak az ős­eredeti érzés, a vele született, a hagyományok által megszentelt, a polgári életben hatékony, állam, tár­sadalom és nevelés által kifejlesztett közös érzés adja azt a bátorságot és lelkesedést, amely akkor szükséges, mikor az élet-halálharcában pillanatok döntenek a sors fölött. Kérdeznem kell magamat : hol van nálunk az a polgári társadalom, amely rendjét erre az érzésre alapította ? Hol vannak a népiskolák, amelyekben az egyforma ragaszkodást, az egyforma nézeteket és az egyforma kötelességérzetet a Habsburg-monarchia különböző országai iránt tanítják és követelik? Hol vannak az anyák, akik a birodalmi öntudat csíráját már a fogékony gyermekben táplálják? Lépten-nyomon találkozunk azzal a szemrehá­nyással, hogy mi magyarok vagyunk azok, akik az egység fogalmát összetörjük. De hol van Ausztriá­ban az a közös érzés, amely a Lajthát nem tekinti határfolyónak s irántunk ugyanazon szeretettel vi­seltetik, mint saját hazájuk iránt? Ha megvan, hogy maradhatott néma a közgazdasági kiegyezési kérdésekben ? Sajnos, még a baráti viszonynak megfelelő rokonszenv is gyengült. Az egységnek az az érzése, amely úgy a közjoggal, mint törté­nelmi múlttal ellentétben állana, még kevésbbé van meg. Ilyen érzést először teremteni kell a katonánál. A katonát izolálni kellene, kiszakítani az életközös­ségből, amelyben felnőtt, amelyhez minden fűzi, ami benne nemes. Azt hiszik, hogy ez elérhető a három éves szolgálati idővel és a tartalékos tiszti rendszerrel? És erősíteni fogja az a hadsereg egy­ségét, ha sikerülne a hivatásos tisztbe többi társai­nak nevelésétől elütő felfogást beleplántálni? A magyar és osztrák hazafi megérthetik egymást, ha nevelésük olyan, hogy természetes és jogos érzé­seiket kölcsönösen becsülik. Ellenben az a magyar, aki szereti hazáját, ellenségének fogja tekinteni azt, aki a hazája fölé helyezett birodalom eszmé­jéért él, mivel mindegyikben hiányzik a megértése annak, hogy a másik érzései jogosultak. A mester­ségesen nevelt érzések ápolásával tehát csak ellen­tétet teremtenének a hadseregben, sőt még ugyan­azon nemzethez tartozók között is. Aki reális politikát akar folytatni ebben a monar­chiában, annak számolni kell azzal a ténynyel, hogy Magyarország túlnyomó többségét csak a magyar határt lehet lelkesíteni. Csak a nemzeti öntudat kihasználása ad a hadseregnek valódi erőt. Csak ez ad élő, igaz és természetes ösztönt a szol­gálatban. Csak ez van harmóniában a társasággal, az állami berendezkedésekkel, a való élet nevelési irányával. És csak ennek segítségével lehet egész érzéseket és egész férfiakat produkálni. Amit az osztrák és a magyar állam fiai tanulnak, mielőtt a katonai szolgálatba lépnek, csak ezzel a feltétellel válik hasznukra, csak úgy kerülheti ki a két állam, hogy utólag le ne rombolja azt, amit kezdetben épített, hogy az egyik fiúnál, aki nem volt katona, azok ellen a fogalmak ellen küzdjön, amiket a másikban, a katonában táplált és nagyra nevelt és hogy a politikai érzések ellentétességét a­­ család ölébe és a társadalomba átültesse. Egy nemzet sajátságait és érzéseit becsülni, annyit jelent, mint a hadseregnek egymással ver­senyző erőket, sokoldalúságukban egymást kiegészítő tényezőket jutatni. Csak a végezél és az érzések összevágása biztosíthatja a harmóniát a nemzet és hadsereg között. Ki tagadja, hogy ez a harmónia hatalmi tényező ? Hogy enélkül a modern hadsereget óriási terhével lehetetlen fentartani tartósan a többi nagyhatalmak nívóján ? Hogy az önfeláldozás forrásának el kell apadni olyan hadsereggel szemben, amely a nemzeti érzést magától száműzte. Nálunk csak azok lennének katonák, akiket a törvény arra kényszerít. A magyar intelligenc­ia vég­leg távoltartaná magát a hadseregtől, mivel senki sem fogja fiát oly pályára küldeni, amely kizárja azt, amin az emberi lény ideális tartalma nyugszik. Ez odaát senkinek sem lehet Hekuba. Az osztrá­kok sem nézhetnék nagy aggodalom nélkül, ha a­­ magyarok elhidegülnének a hadsereg iránt és nem szolgálnának benne. Egy harczias faj elvesztése, egy elem elégedetlensége, amelynek a hadi teher oly nagy részét kell viselni, szomorú perspektívát nyúj­tana a jövőre dicsőséges hadseregünknek. Az osztrák nyilvános közvéleménynek komolyan­ kell gondolkozni afelett, hogy az esetben, ha a had­vezetőség nézetét a hadseregben ápolandó hadi szel­lemről, mely ellen itt harczolok, magáévá tenné, nálunk a közös hadsereget csak erőszakkal lehetne fentartani. Ha a monarchiában, ha ennek mindkét államá­ban életképesség van, akkor a nemzeti érzéseknek a hadsereg keretében meg kell férniök. A hadseregnek ugyanolyan gondolatot kell szol­gálni, amelyen az uralkodó közjog épül. Soraiban tanulja meg a magyar állampolgár a király és a Szent István király koronájának 900 éves fogalma iránti feltétlen tiszteletet és szeretetet, az osztrák állam iránti hűséget, mindkettő egymás becsülését és az egymáshoz való testvéries érzést. Semmiféle érzés, amely a monarchia keretén belül jogosult, ne legyen fenyegetve azon hadsereg által, amelyben minden polgárnak szolgálni kell s amelyet fentartani hivatása. Mindenki tanulja ebben csak azt, aminek fennállásától a mai alakulás biztossága függi az egyesült, megerőltetett munka szükségességét, amely­nek lelke a harmónia.» Pünkösdi gyülekezetek. Budapest, június 1. Az ünnepnapokat a különböző egyletek, szö­vetkezetek és társulatok arra használták fel, hogy részben vig pohárcsengés és mulatozás között, részben komoly arczokkal, begombol­­kozottan tanácskozva, elintézzék azokat az ügyeket, amelyekre hétköznap nem érnek rá. A különböző ünnepségek és gyűlések itt következnek: A kisdedóvok orsz. egyes, ünnepe. Az Akadémia dísztermében nagy közönség jelen­­­létében, vasárnap délelőtt tartotta a harminc­ötödik évi közgyűlését a Kisdednevelők Országos Egyesülete.­ A közgyűlés keretében, illetve azt megelőzőleg,­ ünnepi ülés volt, amelyen rendkívül meleg és őszinte ünneplésben részesítették Böser Jánosáét,­ az egyletnek immár tíz év óta fáradhatatlan, ne­­messzívű és áldozatkész alelnöknőjét, akinek nagy része van abban, hogy a kisdednevelés az,utolsó években oly hatalmas arányokat öltött. Az ünnepi ülésen, amelyen dr. Hagara Viktor főispán, az egyesület elnöke elnökölt, énekszámokból és szava­latokból összeállított hangverseny volt, melynek keretében Neményi Imre kultuszminiszteri osztályú­ tanácsos tolmácsolta Wlassics Gyula vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter meleg üdvözletét, majd Rő­­serné ünneplésével véget ért az ünnepség. Mindjárt utána közgyűlését tartotta az egyesület, melyen a rendes ügyeket intézték el. Vidéki hírlapírók országos gyűlése. A Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége az Otthon dísztermében tegnap délután tartotta meg VI. közgyűlését, melyen a vidéki sajtó munkásait érdeklő számos fontos kérdés, mint a választott bí­róság intézményének létesítése s a szövetség tanul­­mányati ösztöndíjainak adományozása is elintézést nyert. Elhatározta továbbá a közgyűlés, hogy kör­levélben keresi meg az ország összes városait és törvényhatóságait a szövetség támogatására és moz­galmat indít a hírlapírók és kiadók közt való magán­jogi viszony törvény útján leendő szabályozására s ebbe a mozgalomba bevonja a többi hírlapírói testületeket is. Megállapították a költségvetést, hite­lesítették a zárszámadásokat s az elnökséget és igazgatóságot újabb három évre megválasztották. Elnöknek újból megválasztották Kubinyi Zsig­,­mond szegedi szerkesztőt. Alelnökökké Barát Ármin (Temesvár) és Szávay Gyula (Debreczen), titkárrá Palócz Lajos (Szeged) és pénztárnokká Tömörkényi István (Szeged) választottak meg. Igazgatósági tagok lettek : Balla Mihály (Győr), Békefi Antal (Szeged),­ Benedek Árpád (Arad), dr. Bratjer Lajos (Nagy- Becskerek), Edvi Illés László (Arad), Fehér Dezső,1 (Nagyvárad), dr. Halász Lajos (Nagyvárad), Hegy­esi Vilmos (Kolozsvár), Hegyi Jenő (Fiume), Kőváryi , Kuffehr Béla (Szombathely), Kisteleki Ede­(Szeged),

Next