Független Magyarország, 1903. június (2. évfolyam, 434-461. szám)
1903-06-02 / 434. szám
---■v.. , ",---- FÜGGETLENT MAGYARORSZÁG 1903. június 2. a pápánál! Nemcsak hogy nem követeli a magyar jelvényt, a magyar vezényszót és a többi nemzeti kívánalmakat, hanem egyenesen károsnak tartja azokat a hadsereg szellemére. Hogy ezzel szemben a hazafi érzés ápolását és fentartását is kívánja, az jóformán nem egyéb frázisnál. Széll Kálmán nincs a fővárosban, és így a szabadelvű pártban egyelőre nagy a bizonytalanság és a szepegés. Beavatottak azt hiszik, hogy a miniszterelnök a szerdai ülésben szóvá téteti Andrássy gróf czikkét és nyílt ülésen intézi azt el. Növeli az általános lehangoltságot a nógrádi választás eredménye is. Ezt a választást mintegy főpróbának tekintik az általános választásokhoz, ha a Ház feloszlatására kerülne a sor. Hát bizony ez a főpróba a kormányra nézve, elég rosszul sikerült. Gróf Andrássy Gyula czikkét, bő kivonatban, itt adjuk: «Nagy harcz közepén állunk. A magyar nemzet egy része, áthatva ugyanattól a hazafias érzéstől, mely az én politikai barátaimban is él s amely minden magyarnak szivében kiirthatatlan gyökereket vert, — a miénktől eltérő nézetek és meggyőződés alapján csak úgynevezett nemzeti vívmányok ellenében hajlandó az újonczlétszámemelést átereszteni. Nem vagyok azon a nézeten, hogy az általuk követelt vívmányok erősítenék a hadsereget. A hadsereg érdeke egyformán magyar, mint osztrák érdek. Biztonságunk, tekintélyünk, létünk, harczképességünktől függ. A hadsereg ereje a mi erőnk, egy háború valamennyiünk sorsát dönti el, a győzelem mindnyájunknak legfőbb érdeke. Mindent, ami árt a hadseregnek, ellenezni fogok tehát. A jövőre nézve is harczolni fogok a közös és egységes hadseregért. Belső szolgálati viszonyait is úgy akarom szervezve látni, hogy a szerves részek gyors és pontos együttműködése biztosíttassák. Épen azért vagyok a német szolgálati nyelv mellett is.» Miután elmondja Andrássy, hogy őt e felfogásáért nagyon megtámadták s ő mindamellett ragaszkodik e felfogáshoz, mert a politikában csak egy kötelességet ismer, hogy t. i. legjobb belátása szerint azt tegye, ami a nemzetnek és a királynak javára válik. — így folytatja: «Meg vagyok róla győződve, hogy a nemzet többsége azok mellett fog kitartani, akik a mostani küzdelemben előttem, vagy mellettem harczolnak. Ez a kijelentésem azonban csak akkor áll, ha a hadsereg, melynek hívei vagyunk, nem úgy van szervezve, hogy kizárja a magyar hazafiságot és a magyar érzést. Ilyen hadseregért sem honfitársaim, sem én fölmelegedni nem tudnánk. Ez itt senkinek nem volna ínyére, és aki ilyen hadsereget akarna, hiába fecsérelné erejét, mert az országban visszhangra nem találna. A közös hadsereget magyar földön a siker reményével csak akkor lehet fentartani, ha valóban közös, nem pedig osztrák. Mikép értendő ez, és hogy ez összeférő-e egy egységes és erős hadsereggel, erről akarok néhány szót szólni az osztrák nyilvános közvélemény előtt. Az Ausztriában uralkodó felfogás szerint a hadseregből a nemzeti érzést ki kell zárni és az egységes hadsereg minden tagjától egy és ugyanazt az érzést kell követelni , a birodalomhoz való ragaszkodást. A birodalmi egység valósága volna tehát az a politikai gondolat, amelynek a hadseregben kifejezésre kellene jutnia. Ezzel a felfogással szemben az enyémet a következőkben ismertetem. Az a véleményem, hogy a hadseregben a speciális nemzeti érzésnek tért kell engedni. Mindenki hazafiságát becsülni kell és a közös védelem érdekében kihasználná A politikai gondolat, amelynek a hadseregben kifejezésre kell jutni, nem lehet más, mint a különböző politikai egyéniségek együttműködése egy egységesen szervezett hadseregben. Egy egységes hadsereg legtermészetesebb bázisa bizonyára a motívumok azonosságában, az egy haza iránti szeretetben van. De ez csak ott érvényesül, ahol a nemzetek életében ma van, ahol az a természettől adatott. Erő csak élő valamiből keletkezik, csak az őseredeti érzés, a vele született, a hagyományok által megszentelt, a polgári életben hatékony, állam, társadalom és nevelés által kifejlesztett közös érzés adja azt a bátorságot és lelkesedést, amely akkor szükséges, mikor az élet-halálharcában pillanatok döntenek a sors fölött. Kérdeznem kell magamat : hol van nálunk az a polgári társadalom, amely rendjét erre az érzésre alapította ? Hol vannak a népiskolák, amelyekben az egyforma ragaszkodást, az egyforma nézeteket és az egyforma kötelességérzetet a Habsburg-monarchia különböző országai iránt tanítják és követelik? Hol vannak az anyák, akik a birodalmi öntudat csíráját már a fogékony gyermekben táplálják? Lépten-nyomon találkozunk azzal a szemrehányással, hogy mi magyarok vagyunk azok, akik az egység fogalmát összetörjük. De hol van Ausztriában az a közös érzés, amely a Lajthát nem tekinti határfolyónak s irántunk ugyanazon szeretettel viseltetik, mint saját hazájuk iránt? Ha megvan, hogy maradhatott néma a közgazdasági kiegyezési kérdésekben ? Sajnos, még a baráti viszonynak megfelelő rokonszenv is gyengült. Az egységnek az az érzése, amely úgy a közjoggal, mint történelmi múlttal ellentétben állana, még kevésbbé van meg. Ilyen érzést először teremteni kell a katonánál. A katonát izolálni kellene, kiszakítani az életközösségből, amelyben felnőtt, amelyhez minden fűzi, ami benne nemes. Azt hiszik, hogy ez elérhető a három éves szolgálati idővel és a tartalékos tiszti rendszerrel? És erősíteni fogja az a hadsereg egységét, ha sikerülne a hivatásos tisztbe többi társainak nevelésétől elütő felfogást beleplántálni? A magyar és osztrák hazafi megérthetik egymást, ha nevelésük olyan, hogy természetes és jogos érzéseiket kölcsönösen becsülik. Ellenben az a magyar, aki szereti hazáját, ellenségének fogja tekinteni azt, aki a hazája fölé helyezett birodalom eszméjéért él, mivel mindegyikben hiányzik a megértése annak, hogy a másik érzései jogosultak. A mesterségesen nevelt érzések ápolásával tehát csak ellentétet teremtenének a hadseregben, sőt még ugyanazon nemzethez tartozók között is. Aki reális politikát akar folytatni ebben a monarchiában, annak számolni kell azzal a ténynyel, hogy Magyarország túlnyomó többségét csak a magyar határt lehet lelkesíteni. Csak a nemzeti öntudat kihasználása ad a hadseregnek valódi erőt. Csak ez ad élő, igaz és természetes ösztönt a szolgálatban. Csak ez van harmóniában a társasággal, az állami berendezkedésekkel, a való élet nevelési irányával. És csak ennek segítségével lehet egész érzéseket és egész férfiakat produkálni. Amit az osztrák és a magyar állam fiai tanulnak, mielőtt a katonai szolgálatba lépnek, csak ezzel a feltétellel válik hasznukra, csak úgy kerülheti ki a két állam, hogy utólag le ne rombolja azt, amit kezdetben épített, hogy az egyik fiúnál, aki nem volt katona, azok ellen a fogalmak ellen küzdjön, amiket a másikban, a katonában táplált és nagyra nevelt és hogy a politikai érzések ellentétességét a család ölébe és a társadalomba átültesse. Egy nemzet sajátságait és érzéseit becsülni, annyit jelent, mint a hadseregnek egymással versenyző erőket, sokoldalúságukban egymást kiegészítő tényezőket jutatni. Csak a végezél és az érzések összevágása biztosíthatja a harmóniát a nemzet és hadsereg között. Ki tagadja, hogy ez a harmónia hatalmi tényező ? Hogy enélkül a modern hadsereget óriási terhével lehetetlen fentartani tartósan a többi nagyhatalmak nívóján ? Hogy az önfeláldozás forrásának el kell apadni olyan hadsereggel szemben, amely a nemzeti érzést magától száműzte. Nálunk csak azok lennének katonák, akiket a törvény arra kényszerít. A magyar intelligencia végleg távoltartaná magát a hadseregtől, mivel senki sem fogja fiát oly pályára küldeni, amely kizárja azt, amin az emberi lény ideális tartalma nyugszik. Ez odaát senkinek sem lehet Hekuba. Az osztrákok sem nézhetnék nagy aggodalom nélkül, ha a magyarok elhidegülnének a hadsereg iránt és nem szolgálnának benne. Egy harczias faj elvesztése, egy elem elégedetlensége, amelynek a hadi teher oly nagy részét kell viselni, szomorú perspektívát nyújtana a jövőre dicsőséges hadseregünknek. Az osztrák nyilvános közvéleménynek komolyan kell gondolkozni afelett, hogy az esetben, ha a hadvezetőség nézetét a hadseregben ápolandó hadi szellemről, mely ellen itt harczolok, magáévá tenné, nálunk a közös hadsereget csak erőszakkal lehetne fentartani. Ha a monarchiában, ha ennek mindkét államában életképesség van, akkor a nemzeti érzéseknek a hadsereg keretében meg kell férniök. A hadseregnek ugyanolyan gondolatot kell szolgálni, amelyen az uralkodó közjog épül. Soraiban tanulja meg a magyar állampolgár a király és a Szent István király koronájának 900 éves fogalma iránti feltétlen tiszteletet és szeretetet, az osztrák állam iránti hűséget, mindkettő egymás becsülését és az egymáshoz való testvéries érzést. Semmiféle érzés, amely a monarchia keretén belül jogosult, ne legyen fenyegetve azon hadsereg által, amelyben minden polgárnak szolgálni kell s amelyet fentartani hivatása. Mindenki tanulja ebben csak azt, aminek fennállásától a mai alakulás biztossága függi az egyesült, megerőltetett munka szükségességét, amelynek lelke a harmónia.» Pünkösdi gyülekezetek. Budapest, június 1. Az ünnepnapokat a különböző egyletek, szövetkezetek és társulatok arra használták fel, hogy részben vig pohárcsengés és mulatozás között, részben komoly arczokkal, begombolkozottan tanácskozva, elintézzék azokat az ügyeket, amelyekre hétköznap nem érnek rá. A különböző ünnepségek és gyűlések itt következnek: A kisdedóvok orsz. egyes, ünnepe. Az Akadémia dísztermében nagy közönség jelenlétében, vasárnap délelőtt tartotta a harmincötödik évi közgyűlését a Kisdednevelők Országos Egyesülete. A közgyűlés keretében, illetve azt megelőzőleg, ünnepi ülés volt, amelyen rendkívül meleg és őszinte ünneplésben részesítették Böser Jánosáét, az egyletnek immár tíz év óta fáradhatatlan, nemesszívű és áldozatkész alelnöknőjét, akinek nagy része van abban, hogy a kisdednevelés az,utolsó években oly hatalmas arányokat öltött. Az ünnepi ülésen, amelyen dr. Hagara Viktor főispán, az egyesület elnöke elnökölt, énekszámokból és szavalatokból összeállított hangverseny volt, melynek keretében Neményi Imre kultuszminiszteri osztályú tanácsos tolmácsolta Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter meleg üdvözletét, majd Rőserné ünneplésével véget ért az ünnepség. Mindjárt utána közgyűlését tartotta az egyesület, melyen a rendes ügyeket intézték el. Vidéki hírlapírók országos gyűlése. A Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége az Otthon dísztermében tegnap délután tartotta meg VI. közgyűlését, melyen a vidéki sajtó munkásait érdeklő számos fontos kérdés, mint a választott bíróság intézményének létesítése s a szövetség tanulmányati ösztöndíjainak adományozása is elintézést nyert. Elhatározta továbbá a közgyűlés, hogy körlevélben keresi meg az ország összes városait és törvényhatóságait a szövetség támogatására és mozgalmat indít a hírlapírók és kiadók közt való magánjogi viszony törvény útján leendő szabályozására s ebbe a mozgalomba bevonja a többi hírlapírói testületeket is. Megállapították a költségvetést, hitelesítették a zárszámadásokat s az elnökséget és igazgatóságot újabb három évre megválasztották. Elnöknek újból megválasztották Kubinyi Zsig,mond szegedi szerkesztőt. Alelnökökké Barát Ármin (Temesvár) és Szávay Gyula (Debreczen), titkárrá Palócz Lajos (Szeged) és pénztárnokká Tömörkényi István (Szeged) választottak meg. Igazgatósági tagok lettek : Balla Mihály (Győr), Békefi Antal (Szeged), Benedek Árpád (Arad), dr. Bratjer Lajos (Nagy- Becskerek), Edvi Illés László (Arad), Fehér Dezső,1 (Nagyvárad), dr. Halász Lajos (Nagyvárad), Hegyesi Vilmos (Kolozsvár), Hegyi Jenő (Fiume), Kőváryi , Kuffehr Béla (Szombathely), Kisteleki Ede(Szeged),