Független Magyarország, 1903. július (2. évfolyam, 462-492. szám)

1903-07-01 / 462. szám

3 rt/GGF.TLEN MAGYAROK SZÄG 1903. julius 1. ják végre a jelenlegi állapot tarthatatlanságát és igyekeznek óránként egy kávéskanál enged­mény-orvossággal a király és nemzet beteg vi­szonyát meggyógyítani ? A katonai fcvjtvádi perrendtartás re­formja Ivánka Lszkár a képviselöház mai ülésén mondott felszólalásában kijelentette, hogy hézag van az uj miniszterelnök programmjában: a katonai engedmények megvalósításáról nem esett szó a beköszöntőben, a katonai büntető perrendtartás reformjának az idejéről sem. Amint már említettük, véget érnek már ez utóbbi te­kintetben a képtelen ázsiai állapotok és való­színű, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslatok még ez év őszén parlamenti tárgyalás alá kerülhetnek. A reform szerint tekintélyesen szaporodik majd a hadbírók létszáma s így uj és széles határ nyilik meg a jogászok előtt. Természetes, hogy amily sarkalatos pontja az uj katonai bűnvádi perrendtartás életbeléptetése a nemzeti követelményeknek, de csak egy ré­szét teszi azoknak és ép ezért semmiféle leen­gedést nem eredményezhet a nemzet jogainak az érvényesítéséből. A válság. Budapest, junius 30. ügy történt, amint megjósoltuk. A vál­ság nemcsak hogy el nem múlt, hanem valójában most kezdődött el igazán. Ma bebizonyosodott úgy a képviselőházban, mint a különböző parlamenti pártok klub­jaiban, hogy a bán kormánya bűnben fogantatott és magában hordta ezzel a pusztulás csiráit. Tudósításaink beszámolnak a minisz­terelnök programmjárói, fogadtatásáról, a hangulatról és ezek együttvéve a közelgő pusztulás csalhatatlan szimplomáját mu­tatják. Bécsben talán ezek után mégis okulni fognak. Bemutatkozás a t. Háziban. Izgató, érdekfeszitő és mindenekfölött tanul­ságos volt a Ház mai ülése. A nemzet vissza­utasító szava hangzott mindvégig az uj mi­niszterelnökkel szemben. Ha nem lett volna megérdemelt büntetése Bées küldöttének, szinte megesik az ember szive azon a kálvárián, amelyet az uj miniszterelnöknek keresztül kel­lett vándorolnia. Minden mondata, az ellenzék minden szónoka, egy uj stáezió. A gúny, a harag, a felháborodás ostorai vérezik halálra a szerencsétlent. És mikor az ülésnek, a kál­váriának vége, fél-halott kerül ki az ostorok alul, akinek órái már meg vannak számlálva. Elöhangok. Gyülekezés a folyosókon. Jóval a kitűzött óra előtt már nagy élénk­ség keletkezett az országház tájékán. Egyre jöttek kisebb-nagyobb csoportokban a képvise­lők, kiváncsiak seregének sorfala között. A karzatok közönsége sem késlekedett, kocsin és gyalog tódultak a bejáratok felé. Napok előtt gondoskodtak a jegyekről és ugyanily lázas sietséggel lepték el a karzatokat, amelyek már tiz óra körül telve voltak az utolsó székig, A Khuen-Héderváry kormány mutatkozott ma be a képviselőházban. Mindenki tudta, hogy a bemutatkozás nem folyhat le simán, hogy a nyakunkra küldött bánt miniszterelnöki minőségében a nemzet képviselete csak tüntető zajjal fogadhatja és tekintettel a legutolsó napok eseményeire, a bán hitszegő viselkedésére, csak a megbotrán­kozás és tiltakozás erős hangjai mellett lát­hatja a miniszteri bársonyszékbe ülni. Áz ülés megnyitása előtt összegyűltek a folyosókon a függetlenségiek és a kormány- pártiak. Hevesen vitatkoztak egyes csoportok­ban. Míg a kormánypártiak természetes hűvös­séggel, a lelkesedés legkisebb nyoma nélkül várták a nap eseményét és inkább a független­ségiek csendes hallgatóivá szegődtek be, addig a függetlenségi párt tagjai hangosan adtak kifejezést méltatlankodásuknak és erős elkese­redésük minduntalan kitört. Az egyes csoportokban mindenütt a bánt, az uj miniszterelnököt szidták. — Nem megbízható, nem állja a szavát! — Hazudott! — Nem érzi magát lekötöttnek, nincs hát ok, hogy a függetlenségi párt annak érezze magát. — Csalfaság volt, amit tett, nincs tőle mit várni a nemzetnek! — Nem tűrjük 3z álnokságot! — Folytatjuk a harczot, de most igazában! Gróf Apponyi Albert féltizenegy órakor meg­jelent a folyosón és az ülésterem félé menve hívta a képviselőket: — Kezdjük meg az ülést... az előadást. És most mind bevonultak az elnök után. Teljes számmal a függetlenségiek és harezra készen. A szabadelvűek hideg, szenvtelen arczczal, mint akik maguk sincsenek sok jó reménynyel. Amint helyet foglaltak, meglátszott, hogy közülük sokan hiányoznak. A karzatok tömve. A szép asszonyok ko­szorúja türelmetlenül várja a történendőket. A látcsövek előkerülnek. Kezdődik az ülés, az előadás. Zsivió ban! Szokatlanul népes volt az ülésterem már tiz óra után is. Az ellenzék erősen készül a tüzes harezra. Kulik Béla nyáriasan könnyű ruhája mintegy előjele annak, hogy ma meleg ülés lesz. Nem is hiába készült mára a «ve­zérkari főnök». Jóval az ülés kezdete előtt, ki-bejár a terem ajtaján és a harczi kedv csak úgy sugárzik hatalmas alakjáról. A vajda is ott ül már a helyén. El van merülve jegyzeteibe, annyira, hogy még a fe­kete házisipkát is elfelejtette feltenni. Kátkay, LengyelZolt&n, Pap Zoltán,Pichler Győző hevesen vitatkoznak az utolsó sorokban. Teljesen egy véle­ményen vannak, de azért mégis oly tüzes a beszéd, mintha kapaczitálni akarnák egymást. Egyértelmüleg szidnak valakit; világos ! . . . Az uj miniszterelnök ugyancsak csuklik valahol a miniszteri szobákban . . . Fél tizenegykor belép Apponyi, nyomában tódul egy sereg kormánypárti. Miután azonban ez a meghatározás, hogy »kormánypárti« jó­formán semmit sem jelent, közelebbről megje­löljük az elnök kíséretét. A volt nemzeti pár­tiak ezek, akik vezérükkel, Apponyival épen most tárgyaltak, hogy milyen állást foglaljanak el az uj kormánynyal szemben. Az újonnan érkezettek elhelyezkedtek és ezzel a Ház csaknem minden ülése el van foglalva. A baloldalról nem hiányzik egyetlen egy honatya sem, a jobboldalról is csak néhá- nyan maradtak el az ő-Szabadelvüek közül. Apponyi, az elnök ilyen, szép számú hallga­tóság előtt olvassa fel előterjesztéseit. A »hall­gatóság« azonban sehogysem akarja meghall­gatni, amit az elnök mond. A nagy zsivajban, beszélgetésben, izgatott tárgyalásokban elvész a hangja. Lengyel Zoltánt úgy látszik érdeklik a bemutatott átiratok, mert többször inti a II*5 701 • — Halljuk f Halljuk ! Meglehet azonban, hogy csak a hangját gyakorolja. Próbavágások ezek a bekövetke­zendő harezra. Időközben elfogytak a beterjesztések, az elnök várakozó pillantásokat vet az ajtó felé, de perczek telnek el és nem történik semmi. Az ember azt képzelhetné, hogy előre rende­zett szinházi coup előtt áll. Az uj tenorista megváratja a közönséget, hogy ezzel is fel­csigázza az érdeklődést. Szegény tenorista! Azt hiszi, hogy állandó szerződtetésre énekel, pedig csak rövid vendégszereplés lesz a dologból . . . Várakozás közben a lárma tetőpontra hág. Egyszerre dörgő zsivió, zsivió lan kiáltások reszkettetik meg a terem gótikus iveit. Az elnöki emelvény melletti bejárón belép Csávossy háznagy, nyomában a minisztérium­mal. A kabinet élén halad : gróf Khuen-Héderváry miniszterelnök. Utána a Széll-miniszterium, utolsónak pedig: Tomasics Miklós, horvát tárczanélküli mi­niszter­Ilyen bevonulási indulót nem igen hallott a világ. Az egész baloldal egy hatalmas, falakat rázó kiáltás. A zűrzavaros lármából csak egy szó hallatszik ki : — Zsivió ! Zsivió ban ! A kormánypárton kínos a hallgatás. Csak néhány máris állást foglalt mameluk ajka mozog és Andrássy Tivadar gesztikulál. Hogy mit mond, azt még a szomszédja sem hallja. Különben az ellenzék képviselőit sem lehet megérteni. Látni, hogy Lengyel Zoltán hevesen beszél valamit, Pichler Győző, mintegy tiz perczig állva, előre hajolva, Tomasicsra mutat és szakadatlanul kiált valamit. Hosszú haja c°ak úgy reng beléje. Az óriási lármában azon­ban az egyesek hangja elvész. Lassankint azonban kimerül az ellenzék és csaknem negyedórái küzködés után az elnök is hozzájut, hogy megtegye a megjegyzését. Abban hagyja a szakadatlan csöngetést és har­sány hangon közbekiált: — Ebben a Házban csak a horvát képvise­lők beszélhetnek horvátul! Néhányan nevetnek, mások ismét hangosan kiáltanak : — Zsivió ban! Zsivió! Ki vele! Pichler pedig Tomasicsra mutatva kiáltja: — Mit keres itt ez a magyarfaló I Szép minisztérium ! Rátkay pedig: — Tomasics kérjen locsánatot múltkori le- szédeértf Erre felhangzik az egyhangú kiáltás: — Tomasicsnak itt nincs helye! Ki vele! Hagyja el a termet! Lengyel Zoltán az elnök felé fordul: — Tomasics személyes kérdésien kér szót! Az elnök szakadatlan csengetésének végre eredménye volt. Megtehette jelentését: — A miniszterelnök ur szólani kivan. Khuen-Héderváry feláll, egy ideig még meg­akasztják a közbekiáltások, azután elkezdi be­szédét. A király lévele. Jó sokáig kellett az elnöknek csengetnie, mig a zsivaj végre elült, csönd lett. Felállt a bán és jelentette, hogy a Ház elnökségéhez királyi kézirat érkezett a régi korm-.ny felmentéséről és az uj miniszterelnök kinevezéséről. Kérte a kézirat felolvasását. Hertelendy László ezúttal első Ízben szólt jegyzői minőségében. Apponyi elnök felbontotta a király levelét és átadta neki, hogy ol­vassa fel. Alighogy elkezdte és kimondta az első szót «Kelt Bécsben . . .» újólag és teljes erővel tört ki a felháborodás : — Gyalázat ! Magyar kormányválságot Bécs­ben intéznek el! — Hoch ! Hoch ! — Hoch Kaiser von Oesterreich! — hallatszott ki a lármából a Lengyel Zoltán éles hangja. Az elnök csak nehezen tudta a kedélyeket lecsillapítani, közben még hallszik a gúnyos közbekiálltás: — Kelt Bécsben, csinálták Zágrábban, meg­bukik Budapesten! Végre sikerült a jegyzőnek a király levelét, amelyben kedvelt hiveit a kormányváltozásról tudatja, felolvasni. A jegyzőköny erre vonatkozó részét Nyegre László jegyző felolvasta, az hitelesíttetett és kihirdetés végett a főrendiháznak megkül­detik. Most az elnök bemutatja a miniszterelnök átiratát, amely a miniszteri kinevezéseket tar­talmazza. Lukács László nevének olvasásakor közbe­vág Kecskeméthy Ferencz: — A só-miniszter! Darányi nevénél Vázsonyi hangja hallszik: — Éljen az 1894-iki hős! Kolossváry Dezső nevének hallatára a kor­mánypárt szórványos éljenzésébe belecsap a gúnyos kérdés a '»etlenségi oldalról: — Ki ismeri De legnagyr 0 Tomasics Mik­lós nevének — Ki ve’ .tot! — Szég Nagy f az elnöknek, amíg

Next

/
Thumbnails
Contents