Független Magyarország, 1903. október (2. évfolyam, 553-583. szám)

1903-10-01 / 553. szám

Budapest, 1903. II. évfolyam, 553. sz. Csütörtök, október 1. Független Magyarország Főszerkesztő: Dr. LENGYEL ZOLTÁN Felelős szerkesztő: LÓRÁNT DEZSŐ Főmunkatárs: RÁTKAY LÁSZLÓ Tisztelettel felkérjük vidéki előfizetőinket, hogy az Illető postahivataloknál az előfize­tés megnjitása iránt lehetőleg gyor­san szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen­Szabadságharcz. Irta: Moosáry Lajos. Budapest, szeptember 30, Érdemes volt-e az úgynevezett «nem­zeti vívmányok* miatt kenyértörésre vinni a dolgot, az ma már meghaladott kérdés. Én nem tartottam érdemesnek, azon oknál fogva, mert a szóban forgó vív­mányok egyáltalában nem változtatnák meg a hadsereg közösségét, annyira nem, hogy a közösségnek még csak ki­kezdésére se volnának elégségesek. Én a magyar hadsereg kivivására czélra- vezetöbb eszköznek tekintettem azt, hogy az obstrukcziő maradjon meg eredeti feladatánál, a létszámemelés és minden újabb katonai terjeszkedés megakadályo­zásánál, most és majd a véderőtörvény tárgyalásánál. Habár közvetve és kerülő utón, ezzel kellene magát a 'hatalmat j annak belátására bírni, hogy ha lokozni akarja a «nagy egész» védereiét, ami visszatarthatlan törekvése, erre nincs más mód, mint az önálló magyar had­sereg felállítása. De hát ez most már egy meghaladott álláspont. A nemzet magáévá tette az ellenzék katonai programmját, ezek most már tényleg nemzeti követelések. Azzá lettek azáltal, hogy a kormánypárti választókerületek sorban mellettük nyi­latkoznak, sőt még többet követelnek. Nem a külső formákat, de a lényeget tekintve, ezek a követelések most már ugyanazon hatálylyal bírnak, mintha országgyűlési ha'ározat formájában álla­nának fenn. Csattanós bizonyítványa ennek maga azon tény, hogy az ural­kodó indíttatva érezte magát arra, hogy velük szemben és pedig a lehető leg­ünnepélyesebb módon a maga vétóját kijelentse, De az a kérdés, vájjon érdemes-e azokért a nemzeti vívmányokért kenyér­törésre viuni a dolgot, most már egy más kérdéssel van komplikálva és pedig annyira, hogy a kettőt egymástól el­választani nem lehet. Az uj kérdés az, amelyet a Hadparancs és a Kézirat «soha» szava idézett elő; ennek a felidézett nagy közjogi kérdésnek konkrét tárgyát a katonai követelések képezik. Ha sike­rül ezeket keresztülvinni, akkor az a «soha» üres szájaskodássá válik, ellen­ben ha a nemzet leszerel, akkor a nem­zet részéről lesznek szentesítve a Had­parancs és Kézirat alkotmányossági elmé­letei, állami önállóságunk egy oktávával lejebb száll, egy lépéssel közeledünk az összbirodalom felé. 1 Az uralkodó a Hadparancs és a Kéz­irat által támadást intézett Magyarország állami önátlósága ellen. Támadólag lépett fel, üstökénél fogva rántva elő az ob­strukcziő ürügyét. A konfliktust ő kez­dette meg; ha jő eleve tisztában volt is azzal, hogy a nálunk szóban forgó ka­tonai reformokhoz nem járul, a dolog rendje az lett volna, hogy várja be azt, hogy a katonai követelések mint diétáié cunclusum elébe terjesztessenek, amikor ezután velők szemben kijelentette volna a maga vétóját. Ez formahiba volt, azon­ban magyarázatát, mondjuk bizonyos mentségét, leli abban, hogy az uralkodó oly erősnek és általánosnak tekintette a nyilvánuló nemzeti akaratot, hogy a szabadelvű pártot, mely még forma sze­rint akkor nem nyilatkozott, de amely­nek soha sincs a hatalommal szemben önálló akarata, figyelemre méltatni se tartotta érdemesnek. Mindez a dolog alaki részéhez tartozik, lényege azonban abban áll. hogy az uralkodó tíllamcsiny- szerüleg elmetszett és elsajátított egjf da­rabot Magyarország szuverenitásából. I Magyarország soha sé mondott le ál­lami- önállóságáról; az 1723-iki (pragma- tica sanctio) azaz 1790 1-iki, számos hasonló régibb közjogi törvény, sőt az 1848 : III. t.-czikk nincsenek eltörülve ; az, hogy Magyarország önálló ország, a magyar nemzet «szabad nemzet», mely Ausztriával csakis mint ilyen lép bizo­nyos viszonyba, ki van mondva magá­ban az 1867 : XII. t.-czikkben is. Az ön- álló államiság és nemzeti szabadság fogalmából- következik, hogy intézkedési jogköréből semmi ami az államot érdekli, kizárva ne legyen. Amely ország ennek nincs birtokában, az nem önálló állam, az csak tartomány, mely bizonyos tár­gyakra nézve önkormányzati hatáskörrel bír. Ilyenné degradálja Magyarországot a Hadparancs és a Kézirat akkor, mi­dőn azt mondja, hogy soha se fogja megengedni azt, hogy Magyarország ilyen és amolyan ügyben intézkedjék, midőn azt mondja, hogy a katonai tárgyakban ezidőszerint gyakorolt jogait sértetlenül fogja átadni utódainak, midőn erre nézve úgy a hadsereg előtt, mint az osz­trák Reichsrath előtt valóságos fogadal­mat tesz. Miből meríti az uralkodó abbeli jogát, hogy az állami ügyek, a törvényhozási tárgyak bizonyos kategóriájára nézve Magyarország intézkedési jogát egyszerűen elkonfiskálja, ezekre a bizonyos tárgyakra nézve egyszerűen azt mondja: hands off ? Magyarország az uralkodónak és a dinasztiának nem magántulajdona, feu­dális birtoka, melylyel rendelkezhetik, kimondhatja micsoda ügyekkel vesződ­hetnek maguk a benne élő jobbágyok s mit tart fenn közvetlen rendelkezésre ön­1 magának; mióla az isteni jog babonája elmúlt, az uralkodó és pedig akár ábszolu akár alkotmányos, nem egyéb, mint az ál lamnak öröklési joggal felruházott első****** tisztviselőié. ki a maga jogait kizárólag a nemzet megbizásáből merítheti. Amit enélkül akar magának eltulaj­donítani, az egyszerűen bitorlás. Ha a nemzet beleegyezik abba, hogy felette abszolút hatalommal uralkodjék, akkor tetszésétől függ, miben akar közvetlenül maga intézkedni, de alkotmányos rend­szer mellett csak abban és csak addig rendelkezhetik az uralkodó közvetlenül, amire nézve és a meddig arra a nem­zettől megbízással bir. Amit bizonyos emphazissal felségjogoknak nevezünk, nem egyebek mint ama megbízásoknak pontozatai. Az állami rend stabilitása érdekében a felségjogokra nézve nem lehet könnyedén azt mondani, hogy ha akarom vemhes, ha akarom nem vem­hes, azoknak fentartására az uralkodó fel van ruházva a vető és az ország­gyűlés leloszlatás jogával, de ha íj. nem­zet határozottan és kitartóan akar valamit.j annak^ntég kell történnie feltétlenül, meg kel! történnie akkor is, ha a felségjogok miként való gyakorlására nézve akar intéz­kedni, ezt megakadályozhatja hatalom és erőszak, de joga hozzá senkinek, a világon nincs. Miféle különleges jogczime volna az uralkodónak arra, hogy önálló és alkot­mányos rendszerben élő nemzetnek tör­vényhozási hatásköréből önhatalmúlag kizárjon bizonyos dolgokat? Az 1867-iki mü, melyre hivatkozik, nem békekötés. Nem Világodon kötöttük meg a közös­ügyi alkut Paskievicscsel. Országgyűlési tárgyalások folyamán jött létre annak rendje szerint eredetére s minőségére nézve az 1867 : XII. és a Corpus Jurisban található bármely törvény közt semmi különbség nincs. Ha nem béke­kötés, ha csak olyan törvény, mint más, akkor azt az uralkodónak egymagára magyarázni nem szabad, mert ezt tenni csakis ugyanazoknak van joguk, akik tör­vényt hozni és eltörülni együttesen vannak jogosítva, egyrészről a nemzet, másrészről a király, aki szentesit. Az 1 S{jJ.: Xlí. t.-cz. 11. §-áról van sző, a «magyar had­sereg, a vezérlet, vezénylet és belszer­vezet« kifejezésekről. Hát én konczedálom, hogy az a szakasz gyarló, hogy ambigui- tások vannak benne, hát magyarázzuk meg törvényhozási utón, de azt mondani a törvényhozás nem is kezdeményező, csak helybenhagyó szentesítő faktorának, hogy ez a törvény ekként értelmezendő és nem másként s még azt is hozzá tenni, hogy ez lesz az értelme az idők végéig, ez jogbitorlás és semmi más. Magyarország állami önállóságának meg­csonkítása, államcsíny az, mit a Hadpa­rancs és a mézes-mázos szavakkal ugyan­azt mondó Kézirat tartalmaz. Ezen súlyos ~ {Lapunk mai száma 20 oldali,

Next

/
Thumbnails
Contents