Független Magyarország, 1903. október (2. évfolyam, 553-583. szám)
1903-10-01 / 553. szám
Budapest, 1903. II. évfolyam, 553. sz. Csütörtök, október 1. Független Magyarország Főszerkesztő: Dr. LENGYEL ZOLTÁN Felelős szerkesztő: LÓRÁNT DEZSŐ Főmunkatárs: RÁTKAY LÁSZLÓ Tisztelettel felkérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen- Szabadságharcz. Irta: Mocsáry Lajos. Budapest, szeptember 30. Érdemes volt-e az úgynevezett «nemzeti vívmányok] miatt kenyértörésre vinni a dolgot, az ma már meghaladott kérdés. Én nem tartottam érdemesnek, azon oknál fogva, mert a szóban forgó vívmányok egyáltalában nem változtatnák meg a hadsereg közösségét, annyira nem, hogy a közösségnek még csak kikezdésére se volnának elégségesek. Én a magyar hadsereg kivívására czélravezetőbb eszköznek tekintettem azt, hogy az obstrukció maradjon meg eredeti feladatánál, a létszámemelés és minden újabb katonai terjeszkedés megakadályozásánál, most és majd a véderőtörvény tárgyalásánál. Habár közvetve és kerülő uton, ezzel kellene magát ahatalmat s annak belátására bírni, hogy ha fokozni akarja a «nagy egész» véderejét, ami visszatarthatlan törekvése, erre nincs más mód, mint az önálló magyar hadsereg felállítása. De hát ez most már egy meghaladott álláspont. A nemzet magáévá tette az ellenzék katonai programmját, ezek most már tényleg nemzeti követelések. Azzá lettek azáltal, hogy a kormánypárti választókerületek sorban mellettük nyilatkoznak, sőt még többet követelnek. Nem a külső formákat, de a lényeget tekintve, ezek a követelések most már ugyanazon hatálylyal bírnak, mintha országgyűlési határozat formájában állanának fenn. Csattanós bizonyítványa ennek maga azon tény, hogy az uralkodó indíttatva érezte magát arra, hogy velük szemben és pedig a lehető legünnepélyesebb módon a maga vétóját kijelentse. De az a kérdés, vájjon érdemes-e azokért a nemzeti vívmányokért kenyértörésre vinni a dolgot, most már egy más kérdéssel van komplikálva és pedig annyira, hogy a kettőt egymástól elválasztani nem lehet. Az új kérdés az, amelyet a Hadparancs és a Kézirat «soha» szava idézett elő; ennek a felidézett nagy közjogi kérdésnek konkrét tárgyát a katonai követelések képezik. Ha sikerül ezeket keresztülvinni, akkor az a «soha» üres szájaskodássá válik, ellenben ha a nemzet leszerel, akkor a nemzet részéről lesznek szentesítve a Hadparancs és Kézirat alkotmányossági elméletei, állami önállóságunk egy oktávával lejebb száll, egy lépéssel közeledünk az összbirodalom felé. Az uralkodó a Hadparancs és a Kézirat által támadást intézett Magyarország állami önállósága ellen. Támadólag lépett fel, üstökénél fogva rántva elő az obstrukczió ürügyét. A konfliktust ő kezdette meg; ha jó eleve tisztában volt is azzal, hogy a nálunk szóban forgó katonai reformokhoz nem járul, a dolog rendje az lett volna, hogy várja be azt, hogy a katonai követelések mint diétát a cunclusum elébe terjesztessenek, amikor ezután velük szemben kijelentette volna a maga vétóját. Ez formahiba volt, azonban magyarázatát, mondjuk bizonyos mentségét, teli abban, hogy az uralkodó oly erősnek és általánosnak tekintette a nyilvánuló nemzeti akaratot, hogy a szabadelvű pártot, mely még forma szerint akkor nem nyilatkozott, de amelynek soha sincs a hatalommal szemben önálló akarata, figyelemre méltatni se tartotta érdemesnek. Mindez a dolog alaki részéhez tartozik, lényege azonban abban áll, hogy az uralkodó tillamcsínyszerűleg elmetszett és elsajátított egy darabot Magyarország szuverenitásából. S Magyarország soha se mondott le állami önállóságáról; az 1723-iki (pragmatica sanctio) azaz 1790-iki, számos hasonló régibb közjogi törvény, sőt az 1848 : III. t.-czikk nincsenek eltörülve ; az, hogy Magyarország önálló ország, a magyar nemzet «szabad nemzet», mely Ausztriával csakis mint ilyen lép bizonyos viszonyba, ki van mondva magában az 1867 : XII. t.-czikkben is. Az önálló államiság és nemzeti szabadság fogalmából következik, hogy intézkedési jogköréből semmi ami az államot érdekli, kizárva ne legyen. Amely ország ennek nincs birtokában, az nem önálló állam, az csak tartomány, mely bizonyos tárgyakra nézve önkormányzati hatáskörrel bír. Ilyenné degradálja Magyarországot a Hadparancs és a Kézirat akkor, midőn azt mondja, hogy soha se fogja megengedni azt, hogy Magyarország ilyen és amolyan ügyben intézkedjék, midőn azt mondja, hogy a katonai tárgyakban ezidőszerint gyakorolt jogait sértetlenül fogja átadni utódainak, midőn erre nézve úgy a hadsereg előtt, mint az osztrák Reichsrath előtt valóságos fogadalmat tesz. Miből meríti az uralkodó abbeli jogát, hogy az állami ügyek, a törvényhozási tárgyak bizonyos kategóriájára nézve Magyarország intézkedési jogát egyszerűen elkonfiskálja, ezekre a bizonyos tárgyakra nézve egyszerűen azt mondja: hands off ? Magyarország az uralkodónak és a dinasztiának nem magántulajdona, feudális birtoka, melylyel rendelkezhetik, kimondhatja micsoda ügyekkel vesződhetnek maguk a benne élő jobbágyok s mit tart fenn közvetlen rendelkezésre ön-magának; mióta az isteni jog babonája elmúlt, az uralkodó és pedig akár abszolu akár alkotmányos, nem egyéb, mint az államnak öröklési joggal felruházott első****** tisztviselőjé, ki a maga jogait kizárólag a nemzet megbízásából merítheti. Amit enélkül akar magának eltulajdonítani, az egyszerűen bitorlás. Ha a nemzet beleegyezik abba, hogy felette abszolút hatalommal uralkodjék, akkor tetszésétől függ, miben akar közvetlenül maga intézkedni, de alkotmányos rendszer mellett csak abban és csak addig rendelkezhetik az uralkodó közvetlenül, amire nézve és ameddig arra a nemzettől megbízással bír. Amit bizonyos emphazissal felségjogoknak nevezünk, nem egyebek mint ama megbízásoknak pontozatai. Az állami rend stabilitása érdekében a felségjogokra nézve nem lehet könnyedén azt mondani, hogy ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes, azoknak fentartására az uralkodó fel van ruházva a vető és az országgyűlés feloszlatás jogával, de ha íj. nemzet határozottan és kitartóan akar valamit,s annakeg kell történnie feltétlenül, meg kell történnie akkor is, ha a felségjogok miként való gyakorlására nézve akar intézkedni, ezt megakadályozhatja hatalom és erőszak, de joga hozzá senkinek, a világon nincs. Miféle különleges jogczíme volna az uralkodónak arra, hogy önálló és alkotmányos rendszerben élő nemzetnek törvényhozási hatásköréből önhatalmúlag kizárjon bizonyos dolgokat? Az 1867-iki mű, melyre hivatkozik, nem békekötés. Nem Világodon kötöttük meg a közösügyi alkut Paskievicscsel. Országgyűlési tárgyalások folyamán jött létre annak rendje szerint eredetére s minőségére nézve az 1867 : XII. és a Corpus Jurisban található bármely törvény közt semmi különbség nincs. Ha nem békekötés, ha csak olyan törvény, mint más, akkor azt az uralkodónak egymagára magyarázni nem szabad, mert ezt tenni csakis ugyanazoknak van joguk, akik törvényt hozni és eltörülni együttesen vannak jogosítva, egyrészről a nemzet, másrészről a király, aki szentesít. Az 1 Sjt., XII. t.-cz. 11. §-áról van szó, amagyar hadsereg, a vezérlet, vezénylet és belszervezeti kifejezésekről. Hát én koncredálom, hogy az a szakasz gyarló, hogy ambiguitások vannak benne, hát magyarázzuk meg törvényhozási úton, de azt mondani a törvényhozás nem is kezdeményező, csak helybenhagyó szentesítő faktorának, hogy ez a törvény ekként értelmezendő és nem másként s még azt is hozzátenni, hogy ez lesz az értelme az idők végéig, ez jogbitorlás és semmi más. Magyarország állami önállóságának megcsonkítása, államcsíny az, mit a Hadparancs és a mézes-mázos szavakkal ugyanazt mondó kézirat tartalmaz. Ezen súlyos .Lapunk mai száma 20 oldalt.