Független Magyarország, 1903. december (2. évfolyam, 614-642. szám)

1903-12-01 / 614. szám

Budapest, 1903. 1£. évfolyam, 614. sz. Kedd, december 1. Független Magyarország m Főszerkesztő: Dr. LENGYEL ZOLTÁN] Felelős szerkesztő: LÓBÁNT BEZSÖ Főmunkatárs: BÁTBAY LÁSZLÓ Kein Pardon! Budapest, november 30. Nincs kegyelem, főhadnagy ur! Ezt határozfuFefa vasárnap délutáni érte­kezleten Polónyi Géza lakásán. Együtt voltunk ott a házigazda szives meghívá­sára valamennyi küzdő párt képviselői. Az ott és akkor megállapított taktika szerint szorítottuk ma a hurkot az ön nya­kára — egészen délután 2 óráig. Akkor — az igaz — legombolyították, de a halálos ítélet alól fel nem oldoztuk. A nyilatkozatok megtörténtek. Kinek- kinek tetszése szerint, két napra fegyver­szünetet kötöttünk, a fegyvert gúlába raktuk, de a hadállás nem változott. És biztosíthatjuk: szerdán reggel megy tovább minden, mintha semmi sem tör­tént volna. Miért ? Ezzel fogunk foglalkozni, mert .a helyzet egy ponton se változott. Nem reparálták a házszabályok gyalá­zatos megsértését. Ön — állítólag — ülésről kijövet azt mondotta: hogy a parallel ülésektől elálljak, olyan nincs. Nohát, hogy pedig mi a kivételes fegy­verek alkalmazásától s atechnikalübátruk- ciótól elálljunk oipn. nincs. Volt ugyan védője önnek, ki megelégedett a felfüggesztéssel, de ezt mi visszautasítjuk. Mert, aki a felfüggesztésbe beleegyezett, az a jogosságot is eo ipso elismerte. A fel­függesztés nem a jogállapotnak in integrum restituciója volna, nem a gyalázatos praecedens eltörlése, nem az alkotmány­Az altábornagy unokaöcscse, Irta: Báttaszéky Lajos. — A «Független Magyarország» eredeti tárcsája. — I. Brandt ur, e kis, tömzsi, őszkotlettes em­berke, a roppant pénzintézet nagytekintélyű igazgatója, tiszteletteljesen állott fel a préselt bőrfotelből és sietve ment a magas láto­gató elé. — Isten hozta, kegyelmes uram! Paran­csoljon helyet. Minek köszönhetem, vájjon minek e kitüntető szerencsét ? — szólt kipi­rulva az örömteljes izgatottságtól. Az altábornagy egy kissé zavarodottnak lát­szott. — Egy kérésem van — mormogta kelletlenül. Galánthay Tamás nem volt hozzászokva, hogy kérjen. Ellenben parancsolt az öreg ka­tona mindazon időkben, amikre csak vissza­emlékezett így, mindenkor parancsolván, ke­ményen és szigorúan küzdötte át magát az életen, alulról, egészen lentről emelkedvén ama magas helyre, amelyet ime elfoglalt, ekkép szerezvén magának ágyuk dörgése és kardok csattogása között rángott, nevet és tekintélyt. Midőn tehát most Brandt úrtól, ama kicsiny, mozgékony, fehérkotlettes embor- től kérnie kellett valamit, nem csoda, ha ké­nyelmetlenül érezte magát a vén katona. Azonban leült mégis, rágyújtott az igazgató vastag szivarjára és sarkantyus lakktopánját messze nyújtva a szőnyegen, beszélni kezdett, — Mondom, egy kérésem van, kedves Brandt sérelemért való bocsánatkérés, nőm is az erőszaktól való visszavonulás — csak kényelmesebb tárgyalás az inditványoző szemében, nekünk teljesen ellenkező, mert mi a jog- és alkotmánysérelem ellen küzdünk, kényelem nem kell, 12 óra alatt könnyebben eltechnikázunk, mint 5 óra alatt, mert hosszabb idő alatt önöket jobban meggyötörjük, kevésbbé fáradunk s az erőnket és elszántságunkat is mutogathatjuk. Van ugyan, aki azt mondja, hogy ha holnap kimondanók a leszerelést, ön el­állna a parallel-üléstől. Köszönjük ezt is. Tudtuk a fogadatlan prókátorok nél­kül is, hogy ha nem lesz obstrukció, nem lesz parallel ülés se. Hisz csak a megtörésünkre eszelték ki. Ha megadtuk magunkat, nincs rá szükség. Katonai.téren nem holott ön újat, a régit nem garantirozta. Pedig a teljes erejű, mélyreható, törvényesen nem ga- rantirozott katonai reformok nélkül nincs béke. Ezt régen kimondtuk. Alijuk is. Aki nem állja, eddig se állotta, eddig se harcolt, azzal pedig, aki már régen ki­állott a harcból vagy soha be sem állott s most kiabál, hogy újra kiáll, hát úgyse apad a harcolók száma. Arról pedig mi biztosíthatjuk önt, hogy bárá­nyaink közül egyet se ragadott el a farkas. Az igazak ma is igazak. A har­cosok ma is harcosok. Egygyel se apad­tunk számban, de erősödtünk elhatáro­zásban és kitartásban. Hát végül nézzünk szemébe a válasz­tói reformnak. Azt mondja ön: reformot igér, a választói jog kiterjesztésével s ezt az uj választás előtt életbe is lépteti. A mi ennek első részét illeti, ezt már min­den elődje megígérte. Még se vitték véghez. A második részre azt feleljük, hogy nem kérünk a Tiszák választási reform­jából, mert az nem a nemzetet erősítené, csak az ön hatalmát. Addig tiszta hely­zetet teremtene s választás küszöbén olyan reformot szoritna keresztül, amely megölne minden nemzeti és ellenzéki mozgalmat. Ismerjük önt és rendszerét, azért se katonai, se parlamenti reform nem kell a részletek teljes ismerete és törvényes garanciák nélkül. Különbség itt csak az, hogy ön mindent igér indemnity és ob~ strukció utánra, mi mindent követelünk előtte. Ha előbb békét csinálnánk, vagy pedig árulást követnénk el, ez csak fegyveres béke lenne, mely kárral, bizonytalanság­gal jár, önt erősítené, minket gyengitne, a nemzetet tönkre tenné. Békét azonban — állítjuk — igenis lehet csinálni, de nyílt spinen és nem a könyvtár-szobában. Mert a nyiltan kötött béke győzelem, a titkos techtl-mechtl — árulás. A nyiltan kötött béke közmeg­nyugvást csinál, mint Széli paktumánál, a titkos béke csak a helyzetet bonyo­lítja, békét nem hoz létre, mert itt fér­fiak küzdenek. Minden ilyen békekisérlet eredménye: ur. Arról a hitvány kölyökről van szó, az unoka­öcsémről, Galánthay Tiborról . . . Keményen, pattogva ejté a szókat és egészen belevörösödött, mig végére jutott emez első mondatnak. — Haszontalan ficzkó, igen, azt mondom! — kiáltá harsányan. — Nem tudom felfogni, hogy miért nem akar katona lenni ? Hiába ma­gyarázom neki, hogy ez az egyetlen pálya a világon, a többi nem ér semmit . . . Érti, semmit . . . (Az altábornagy ur zavarodottan köhögni kezdett.) Elég az hozzá, makacs a fickó. Bocsánat, de mindig kihoz a sodrom­ból, ha arra gondolok, hogy az a semmi­házi megveti az arany kardbojtot és azt mondja, hogy nem akar rabszolga lenni. Hát rabszolga vagyok én ? . . . Harsogva hangzott a kérdés és az altábor­nagy villogó szemei fenyegetőleg tekintettek a bozontos, ősz szemöldökök mögül Brandt urra, aki persze sietett kijelenteni, hogy ily állítás misem volna egyéb nevetséges rágalomnál. — Nos és a gyerek mégis ilyeneket fecseg. Egyáltalán az államszolgálat nem kell neki. Valamiből pedig meg kell élni, ugy-e ? í Az altábornagy hangja itt ismét dörgővé j vált és Brandt urnák nem maradt egyéb hátra, j minthogy ez állítást a legudvariasabban helyben­hagyja. — Be kell tehát neki lépni ebbe a bankba! Hallottam, hogy valami titkári, vagy nem tu­dom miféle állás üresedésben van. Arra gon­doltam, hogy ön, Brandt ur, barátom ... (az altábornagy itt ismét köhögött, mig Brandt ur piros arczczal hajlongott) és így . Brandt ur szolgálatkészen az Íróasztalához ugrott. Egy kis ezüstös tábláju jegyzőkönyvet ütött fel és lapozni kezdett benne. — Igen, van egy fogalmazói állásunk. A múlt hét végén üresedett meg. Eddig kétszáz- nyolczvanhárom pályázat érkezett be reá. Van­nak a pályázók között, akiknek előkelő párt­fogóik vannak ... De excellenciád közbelé­pése a további válogatást tárgytalanná teszi. Kérem a nevet: Galánthay Tibor, igen. Szí­veskedjék kegyelmes ur csak intézkedni, hogy öcscse beadja a kérvényt. A többi az én dolgom. — Köszönöm, kedves Brandt, köszönöm. Igazán örülök, hogy túlestünk a dolgon. Köz­tünk maradjon, igen kellemetlen volt az ügy: nem szeretek ilyen helyekre jönni.. . Az altábornagy ur borzas szemöldöke alól gyermekes őszinteséggel tekintett ki a két szürke szem. És a derék Galánthay lehaladván a bank szőnyeges lépcsőin, sehogysem tudta magának megmagyarázni, miért lett eme ki­tűnő Brandt egyszerre oly feltűnően savanyu? II. Mikor Galánthay Tamás altábornagy ur két hét múlva, megkapván gráci hadtestparancs­nokká való kinevezését, mégegyszer felnézett a nádor-utcai palotába, Brandt úrtól azt a biztosítást nyerte, hogy a kinevezési okmány egy hétnél rövidebb idő alatt az ifjú Galánthay Tibor urfi kezében lesz. Ilyképen tehát a csaták nagy hőse elbúcsúz­ván bajtársaitól és öcscsétől, pár nap múlva az enyhe stájer székhelyen folytatta fényes katonai pályáját. A következő hó elsejével pedig egy rokon­Laiaiflk mai száma ttn niAn.1. V

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents