Független Magyarország, 1904. augusztus (3. évfolyam, 854-882. szám)

1904-08-01 / 854. szám

Budapest, 1904 III évfolyam, 854. sz. Hétfő, augusztus I Főszerkesztő: Dr. LENGYEL ZOLTÁN és kiadóhivatal­ , VI., KIRÁLY UTCZA 72. SZÁM. Főmunkatárs: Bedőházy János ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 28.— kor. II Negyed évre 7.— kor. Fél évre . .14.—. „ || Egy hónapra 2.40 „ A francia kulturharc. Budapest, Julius 81. A pápai nunciusnak a francia kormány visszaadta megbízólevelét s ezzel nyil­vánvalóvá lett a szakítás az állam és egyház között. Ez az ugy lehet végzetes esemény előre volt látható már hetek előtt is, a Combes kormány intranzigens radikalizmusa szinte kerülte az ellentétek kiegyenlítését. Most, hogy a szakítás be­következett s az államnak az egyháztól való elválasztása küszöbön áll, önkénte­lenül is gondolni fog mindegyikünk e kulturharc belátható következményeire. Belátható következményeire, — ismé­teljük — mert az ügy beláthatatlan kö­vetkezményeivel foglalkozni e világra­­szóló kérdésben merő képtelenség. A francia állam és a k­atholikus egyház egy évszázad óta a konkordátum alap­ján békés egyesülést folytat, s most e konkordátum felbomlófélben van. Fran­ciaországban ez időn belül egymást vál­tották fel a kormányok, s többször változott az államforma is, de az egy­házzal való szakításra senki sem gondolt. A legmesszebb menő tárgyilagossággal óhajtanak e kérdéssel foglalkozni, de lehetetlen kitérnünk annak konstatálása elől, hogy végzetes hibák történtek mind­két részről. A Combes minisztérium hibát követett el, amikor a legalkalmatlanabb időpont­ban látott e kérdés megoldásához, a Vatikán hibázott, amikor felejtve gyen­geségét és sok tekintetben elszigeteltsé­gét, leghatalmasabb támaszával, a francia nemzettel húzott ujjat. Mert kétségtelen, hogy a Combes­­kormány politikáját a francia nemzet határozott többsége támogatja. Soha nem állott elvhűbb kormány a francia köztár­saság élén a Combes-kabinetnél, mely egész kormányzása alatt megmaradt azon politikai programainál, melyet kormányra jutásakor inaugurált. A praktikus és fel­világosodott francia nép úgy látszik, sza­­kítani óhajt tradícióival, melyeket az előbbi nemzedékektől átvett s azon intran­zigens radikalizmus elveit vallja magáé­nak, melyeket a Combes-kormány pro­pagál. A modern politikai irány csakis a templomban hajlandó megtűrni az egy­házat és ennek szolgáit, a papokat és szerzeteseket, de nem tűri meg ott, ahol nem illetékesek, nem tűri meg az isko­ládban és a közéletben. Ennek ellenében a Vatikán állhatatosan megmarad a negatív álláspontján, s in­kább szakítani kész az «egyház hű leányával», Franciaországgal, mintsem képzelt jogait feladja. Fiatal kéz intézi, Merry del Va­­a pápaság ügyit, akinek helyzetét csak megnehezíti az a körül­mény, hogy oly kiváló diplomata és­­ államférfi volt elődje, mint XHL Leó ál­lamtitkára , Rampolla. Szomorú következményei lesznek e kultúrharcnak. Franciaország közélete vad harcok között fog lefolyni, az egyház úgy tehet negyven millió hívét veszíti el. A reformáció óta nem forgott ily veszélyben a katholikus egyház, mint ebben a pillanatban, még a nagy francia forradalom idejében sem , akkor anarchi­kusak voltak az állapotok, míg ma szi­gorúan őrködik a kormány az állami rend felett. Ezek az auspiciumok, melyek a francia kultúrharc további menetét illetőleg már most megállapíthatók , ta­lálgatásnak itt nincs helye, de az az egy kétségtelen, hogy az igazság határozottan a francia kormány oldalán van. Budapest, augusztus 1. A Ház munkarendje. Csekély érdeklő­dés mellett gyorsan végez a képviselőház az egyes miniszteri tárcák költségvetésével. Hol­nap minden valószínűség szerint letárgyalják a közoktatásügyi költségvetést, melyhez Eötvös Károly, Bedőházy János, Lendl Adolf és Gáli Sándor iratkoztak fel szólásra. Berzeviczy mi­niszter minden valószínűség szerint reflektál a szónokok fejtegetéseire s kedden már az igaz­ságügyi költségvetést tárgyalják. Nem lehetet­len tehát, hogy ezen a héten még az apro­­priációra is sor kerül, néhány jelentéktelenebb javaslat letárgyalása után hosszabb pihenőt A mi Bákonyunk. — A Független Magyarország eredeti tárcája. — Irta: Nemere. Természetesen, hogy Bákonyt az említett események után nem tarthattam magamnál. Képviselőházban, klubban és a fehér asztalnál a gúnynak valóságos zápora fogadott, amikor megjelentem. Mindenki Bákony után kérdezős­ködött. S végre is ezen legkevésbbé sem lehe­tett csodálkoznom. Sürgönysikkasztás, vízbe­­ugrás s végül, amit mindegyik képviselőtársam a legnevetségesebbnek talált, a tiszta válasz­tási rend ellen elkövetett merényletem eláru­lása, annyira nevetségessé tették ispánomat, hogy a gunykacaj hovatovább engem is utol­ért s igy nem volt más hátra, mint Bákonyt szépszerivel visszaszármaztatni rendeltetési helyére. A benyújtott petíció miatt természetesen nem sok keresni valóm volt a képviselőházban, s mivel alapos kilátásom volt egy új válasz­tásra, jónak láttam, hogy magam is hazasies­sek s biztosítsam a mandátumomat. Néhány nap múlva már útban voltunk Er­dély felé. Szegény Bákony barátom már maga is örült, hogy ismét környezetébe jut, s nem kell annyi nehéz ügyet elintéznie. A vonatnál azzal fogadott bennünket a legidősebb Rákony fiú, hogy már sürgönyözni akart az apjáért, lévén anyja olyan tiszteletreméltó állapotban, mely az illendőség örök törvényei szerint megkövetelte Bákonynak, mint apának jelen­létét.- Ha élete párja az én derék ispánomnak ebben az időpontban immár tizennyolcadszor szenvedte el az anya magasztos örömeit , többen figyelmeztettük Rákonyt, hogy jó lesz, ha feleségére vigyáz, s ha minden áron emelni akarja Magyarország népességét, legalább arra ügyel­jen, hogy a felesége ne maga szoptassa gyermekeit, hisz előbb-utóbb belepusztul. Bákony bután kérdezte tőlem s az orvostól, hogy most már mitévő legyen. — Tegye üvegre ! — tanácsolta az orvos. — Üvegre? ! No, ezt megtehetem! — szólt megnyugodva az ispán. Másnap hangos kiáltás verte föl az udvar­házat , én nyomon voltam, amikor e­rivó han­gokat Rákony kis leányának tulajdonítottam. Lementem szobájukba s nagy megdöbbenéssel láttam, mint tartja Rákony az újszülöttet egy üvegtáblán s járja vele körül a szobákat. Ennyi embertelenség kihozott nyugalmamból. Rárivalltam a szerencsétlenre, az azonban égi nyugalommal biztatott, hogy ne féljek, mert nem lesz semmi baj, ezt pedig az orvos ren­delte így, nehogy a felesége még betegebb legyen. Egy félórás kíncs és fárasztó magyarázgatás után megérttettem Bákonynyal, hogy az orvos nem ezt az üveget értette, hanem valami más­félét, olyat, amelyből a kis világpolgároknak inni adnak. — Hát most mitévő legyek ? — töprengett Bákony, — mikor olyan üveg nincs az egész pusztán, sőt még a faluban sem. — Vegyen a gyermeknek szoptatós dajkát, — tanácsoltam neki. — És az ingyen szoptat, vagy csak jó pénzért ? — Természetesen, hogy csak pénzért — feleltem. Elmúlt néhány nap. Én rendkívül el voltam foglalva egy újabb választásokra készülő kép­viselő teendőivel, s nem igen értem rá azzal törődni, hogy fogadott-e Bákony barátom szoptatós dajkát, vagy nem. Egy igen gyanús jelenség azonban felkeltötte újólag figyelme­met a derék ispán és annak újszülöttje iránt. Tudniillik többször napjában láttam az is­tálló felé menni, kezében egy kendővel letakart fehérséget tartva. A dolog rendkívül gyanús volt előttem. Este az istállóba mentem, s el­bújtam egy félszer mögött, nehogy Bá­kony észrevegye jelenlétemet. Kis­vártatva csakugyan előjött, előjött pedig a rejtélyes fehérséggel. Valóságos rémülettel láttam, mint veszi ki a kendőből feleségének legújabb gyümölcsét a tartja a tehén tőgyéhez. Mondanom sem kell, hogy nem a legnagyobb gyengédséggel vettem ki kezéből a szerencsétlen gyermeket, Bákony azonban valósággal elcsodálkozott felindulá­somon. *— Valakinek csak kell szoptatnia, tekinte­tes uram, különben éhen hal, — okoskodott az ispán.­ ­Lapunk mai száma 8 oldal.

Next