Független Magyarország, 1904. szeptember (3. évfolyam, 883-911. szám)

1904-09-01 / 883. szám

Budapest, 1904 III. évfolyam, 833. sz. Csütörtök, szeptember 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI., KIRÁLY-UTCZA 72. SZÁM. Főszerkesztő s Dr. LENGYEL ZOLTÁN Felelős szerkesztő LÓBÁNT DEZSŐ Főmunkatárs: bedőházy János TELEFON SZÁM: 686. Ej ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ész évre 28.— kor. I Negyed évre 7.— kor* I évre . . 14.— . 1 Egy hónapra 2.40 „ Kérjük, azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése augusztus vé­gén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szivesked- jenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Nyárutóján. Budapest, augusztus 31. A meteorologia szerint ma ér véget a nyár és holnap veszi kezdetét az őszi időszak. Még néhány hét és megszűnik az őszi verőfény is és az elmúlt nyárra csak a szomorú emlékek fognak emlé­keztetni. Igen! Ezt a nyarat nem fogjuk elfelej­teni egyhamar. Nem hozott égi háború­kat és mégis pusztítást idézett fel; szép volt mindvégiglen, ámde napjainak me­lege nem éltetett, hanem sorvasztott. Fel­hőtlen ege és esönélküli napjai elfony- nyasztották vetésünket, semmivé tették a magyarság egy évi munkáját, a tikkasztó meleg felperzselte a magyar rónákat: nincs termése a népnek és nem birjuk takarmánynyal ellátni állatállományunkat. Az ország vesztesége közel egy mil­liárd koronára tehető. Évtizedek óta nyár még nem idézett fel oly ínséget, mint az ezidei, a négy íögabona termése mennyiségileg távolról sem fogja kielégí­teni a fogyasztás igényeit s a kapás­növények és takarmányok pedig majd­A kis rongyszedő Náci. « — A Független Magyarország eredeti tárcája. — Ittas Gyogya. Nótázó kedvvel kezdte meg a világban járást. A dédapja, nagyapja, apja is azt a mesterséget űzték s hogy benne maradjon a családban, már csak kegyeletből is az ősök iránt — ö a kilencedik gyermek testvérei közül — vette hátára a színes pántlikákkal, különféle tűkkel s fényes kalárisokkal megtelt ládikát, melynek tartalmát aztán leginkább szinehagyolt, vörös viganók, megkopott pruszlik stb.-ért hagyta el az egyes falvakban. A kis Náci legjobban szeretett M . . .-be járni. Nagyot dobbant a szive, midőn még csak messziről látta fel-felcsillanni a kis falu­nak a napfényben csillogó, bádogtetejü karcsú tornyát. Volt ott valaki, ott közvetlen a tem­plom mellett egy magas topolyfákkal körül­ültetett kis szalmafedelü házban, kinek szemei még fényesebben ragyogtak az ő kalá­risainál s orcái pirosabbak voltak a nyíló rózsánál, s ez a sugár szép leány annyira megbabonázta Nácit, hogy még a fütyülője is egész máskép szólt, ha e helységhez ért. Tril­lázott rajta, mint a fülemile, hogy sokszor egész gyerekrajt csalt maga után. Ott, a tem­plom melletti szalmafödeles kis ház előtt ren­desen megállt és — várt. Várt, míg ö jön, Lidi, a szép, sugár Lidi. A rácsos kis ajtó nem teljesen hiányoznak a termésből. Egész Közép-Európa tele van panaszok­kal ; rossz termése volt az idei évben a külföldnek is, az ó világnak épugy, mint Amerikának. Ámde amig a szeren­csésebb sorsú külföld gazdasági helyze­tén csak elenyészően csekély változáso­kat fog előidézni a rossz termés, addig nálunk, a magyar földön végzetes válsá­gok fogják megrendíteni a gazdasági éle­tet. Ott, ahol az évi munka minden más gazdasági ágat szinte kizárva, az őster­melésben nyilvánul, s nem terjed ki az ipari munka és kereskedelmi tevékeny­ség terrénumára is, sokszor, nagyon sokszor következik be a gazdasági élet válsága. Künn a vámkülföldön, a fejlett ipari és kettős gazdasági rendszerű or­szágokban, mint az Egyesült-Államokban, Angliában és Franciaországban nem tél senki az időjárás szeszélyeitől, változá­saitól. az ipari munka s az ernyedetlen kereskedelmi tevékenység mindenkor pó­tolni tudja a rossz termés által létre­hozott deficitet. De nálunk mindez nincs igy. A mi évi munkánk a vetés, aratás és a terméskörüli teendők komplexuma, a magyar nép egyedüli jövedelme a ter­més ára. Elmúlt a nyár. De maga után szo­morú állapotokat hagyott. Itt hagyott egy nyomorgó országot, egy éhező népet. A nagy agglomeratiók lakossága rémülettel gondol a bekövetkező télre. A rossz ter­més ürügye alatt megdrágított élelmisze­becsapódott s ő úgy érzé, mintha az ő szivére ütöttek volna ezzel; behunyta szemeit kéjes boldogságban s csak akkor nyitá fel, amidőn két kis fehér kéz cibáíta meg pajkosan göndör pájeszeit s fülébe csengett a világ legártatla­nabb kacagása. — Náci te! mi dolog az, hogy te még fé­nyes nappal is alszol ? — kérdé a lány. — Hiszen bárki is elvihetné portékádat, te golvhő ! A hosszú szempillák lassan felemelkedtek s az ifjú teugermély tekintete a leány arcán pihent. — Enyje Lidi! — szólott félénken, lassan —- nem alszom én, lásd, csak gondolkozom. — Gondolkozol ? Miről gondolkoznál te, hagyd azt nekem ; nekem több okom van rá. Nézd-e, újságot mondok, hold ujuláskor me­nyecske lesz belőlem. Hetyke Ferkó már meg is kért az anyámtól. A kis rongyszedő Náci elsápadt s úgy bá­mult a leányra, mint az álomlátó. — És most ide figyelj ! — folyfatá a leány. — Sok pántlika, meg mi más kell a kelengyémhez, s elhoztam neked ezt a «száz­szorszép» vörös viganót, elnyüttem, add érte a szükségeseket, aztán ha elteszed is emlékül, azt sem bánom, — csicsergett Lidi; meg-meg fricskázva a Náci orrát.— De nini!—hökkent meg. — Hát mi bajod, hiszen te pityeregsz! S csakugyan a hosszú szempillák alól fel- tartózhatlanul gördült alá Náci olajbarna, ke­leti jellegű arcán két kövér könycsep. rek hihetetlen mértékben fogják megnehe­zíteni a megélhetési viszonyokat. A hát­térben pedig már ott leselkednek a prédalesők légiói, a lelketlen elárusítók. Az élelmiszerkészletek birtokában nyu­godtan fogják ezek bevárni a hideg téli napokat. Az lesz még csak az üzleti eredmény! A fogyasztó népesség tehe­tetlenül lesz kénytelen eltűrni zsarolá­saikat, s azt az árat fogja megadni, amit tőle követelni lógnak. Jóllehet a nyár elfonyasztotta termésünket, az élelmiszer­viszonyokat mégsem ez drágította megi e végzetes szerencsétlenség sok részben a lelketlen kufárok müve, kik egy nem­zet szerencsétlenségét használták fel ked­vező alkalmul arra, hogy abból jövedel­mező üzletet teremtsenek maguknak. Mindannyian ki akarják venni részüket a prédából, még azok is, akiknek mű­ködési terét távolról sem érinti a termés jő vagy rossz volta. Elmúlt a nyár és mi szorongó szívvel várjuk a zimankős téli napokat. Óriási mérvekben fog megnövekedni a hajlék­talanok és éhezők száma, százezren fognak koldusbotra jutni. Nyárutóján, amikor már érezzük a közelgő őszi napok hideg szeleit, csak arra tudjuk kérni a kormányt és az illetékes hatóságokat: tegyenek meg mindent a közelgő Ínség enyhítésére, amig nem késő, amig még közöttünk időzik a sápadt, őszi verőfény.., (F. A.) — Sírok ?! Nem én. — mondá erőt véve ma­gán. — Csak káprázik a szemem, a nap épen errefelé tűz. No és most Lidi, itt van-e, vedd az összes árut, ez a viganó megéri s áldjon meg az isten! — s a piros alapú, tarka virá­gos, kopott ruhadarabot gyöngéden összehaj­togatva, mintha a legdrágább selyemből lenne, hóna alá kapta s hátra sem nézve, mintha űznék, sietős léptekkel hagyta ott az ámuló leányt. Ez történt legutóbb, egy szép tavaszi napon, azóta már sok idő telt el. Elmúlt a nyár, el az ősz, beköszöntött már a tél is. A szép Lidi felcserélte a pártát egy rózsás, pántlikás főkötővel s a kis rongyszedő csak nem mutatta magát. Hiába váriák a falusi nénémasszonyomék, lányok s gyerekek fütyülője megszólalását — mert mégis csak olcsóbban lehet nála venni, mint a kereskedőnél — de nem jött. Lidi is sokszor gondolt rá; valami úgy súgta neki, hogy ő ennek a kis zsidónak nagy-nagy bá­natot okozott. De mivel ? Csak azt nem tudta. Megkérdi, ha eljön — biztatá önmagát — s behívja majd a szép, nagy portára. Hisz* az 5 ura, Hetyke Ferkó, nem lesz ez ellen, s jól megvendégeli, hogy elfeledtesse vele, ha megbántotta. Lidinek jó szive volt! Egy nap aztán, — csikorgó hideg volt, — úgy alkonyaikor, csak megszólalt gyengén egy fütyülő a faluban, ép’ a Hetykóék kertje alatt, Lidi, aranyos jó kedvvel vacsoráját készítő urának, kit a vásárról várt haza, mikor az is­Lapiuxk mai száma 2Q oldaJL

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents