Független Magyarország, 1904. október (3. évfolyam, 913-942. szám)

1904-10-01 / 913. szám

Főszerkesztő: Dr. LENGYEL ZOLTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI., KIRÁLY­ UTCZA 72. SZÁM. TELEFON­SZÁM: 586.­ ­7 Budapest, 1904. Ill évfolyam, 913. sz. Szombat, október 1. Felelős szerkesztő LÓRÁNT DEZSŐ Főmunkatárs : BED­Ő­HÁZ,­Y JÁNOS ELŐFIZETÉSI Arak: Egész évre 28.— kor. I Negyed évre 7.— kor. Fél évre . . 14.— . S Egy hónapra 2.40 „ Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése szeptember vé­gén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szívesked­jenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. A bolondok háza körül. Budapest, szeptember 30. Ha még soká, így folyik a Koburg Lujza hercegnő ügye, mint ahogy most, emlékezzenek reá, hogy Pierson tanár kosingi gyógyintézetének elhagyott szo­bája új vendéget kap. Koburg Lujza her­cegnő helyett Koburg Fülöp herceg vo­nul be oda, mint beszámíthatatlan el­méjű, szerencsétlen beteg ember. Nekünk őszinte embereknek, akik sok milliónyi magunkkal undorodva tudjuk, hogy nemzetek nyakára, erkölcseiben romlott embereket tekintélyeknek és ve­zetőknek tesznek meg, valami mennyei elégtétel az a különben undorító piszok, ami a Koburg Lujza és Mattasich-Keg­­levich ügyéből lassan kint fölfakadt. Az utóbbi években egyáltalán rossz idők járnak a fenséges és legmagasabb mél­tóságú családokra. Az egyiket a szere­tőjénél verik agyon, a másik a nyelv­mesterével szökik meg, a harmadik a legmagasabb kezektől kap pofont, mert éjnek idején a saját felesége hálószobá­jába idegen tiszteket visz be, azután — hogy sok egyebekről ne szóljunk — egy hercegnét elmegyógyintézetbe csuk­nak, mert — legalább ezt adták okul — viszonyt kezdett egy uklánus tiszttel. Már akkor fejét csóválta a közvéle­mény, amelynek legmucsaibb tagja is jól tudja, hogy ha mindenféle fő és nem főhercegnőt becsuknának azért, hogy szeretőt tart, akkor bizony új szanató­riumokat kellene építeni. Nohát aztán lassan kiderül, hogy a tiltott viszony csak cím volt. Az igazi ok egy kis váltóhamisítás volt, amelyet a «beszámíthatlan» elméjű nő kedvesére kellett reáfogni, részben boszuból, rész­ben azért, hogy a hamis váltókat, — haj, ki tudja , ki hamisította hát csak­ugyan — s a többi adósságokat kifizetni ne kelljen. És hogy benn volt a tébolydában a hercegasszony, aki elvégre is nem több, de nem is kevesebb, mint bármely más Ember és hogy várfogságban ült a ked­vese, bármit beszéltek a milliók: a ha­talom ridegen mutatott az egészségügyi tanárok szakvéleményére és a tiszti bíró­ság ítéletére. Mind akettő res judicata-t képezett. Ne legyen szava ellene az em­bereknek. Nohát az embereknek nem is volt. Vagy legalább nem volt érvényes a szava. Hanem az életösztönnek, az em­beri hazugságok e nagy ellenségének volt ereje a res judicata ellen. Az élet­ösztön megszöktette a hercegasszonyt. És kiderült, hogy a tüdős tanár urak hazudtak, hamis esküvel pecsételt ha­zugságuk undorítóbbá tette őket a fegy­­ház utolsó lakójánál. És most derül ki, hogy a tiszti bíróságok szintén tudva ártatlanul ítéltek el egy embert s viszont meghagyták a tiszti portepeét egy olyan emberen, akivel egy jóravaló rima nem menne végig az utcán. A híres tiszti becsület kardbojtja, ame­lyet annyiszor vágtak fejéhez a polgárok­nak, nem más, mint­ piszkos lakájzsinór. Előkelő tiszti bojtot visel egy ember, aki jótanácsokat ad a feleségének : ha jön a gazdag zsidó, öltözködj előnyösen és légy hozzá nagyon kedves. .. Valóban a mai társadalom pompás korképeit látjuk : Franciaországban az okmányhamisító vezérkar, Szerbiában a királygyilkos tisztikar s nálunk a feleség­áruló altábornagy mind köztiszteletnek örvendenek. Ne legyen becsületük, csak az aranyzsinór, az legyen a ruhájukon, úgy látszik, hogy csakugyan alaposan rothadt a tisztelt társadalom. Nem azért, hogy megesnek az ilyen esetek. Nem, hanem azért, hogy kitudódva is büntet­lenül maradhatnak. Mert ne mé.Áztassanak gondolni, hogy Koburg Fülöp herceg úr, piszkos bot­rányai miatt, elveszi méltó bünhödését. Tessék reá emlékezni, hogy az a tizenkét magyar polgár, aki becsületügyi feljelen­tést tett Koburg herceg ellen, az fogja megütni a lábát. Koburgék, Mattasichék Nincs folytatás. — A Független Magyarország eredeti tárcája. — — Tehát megengedi tisztelt Bender úr, hogy a kedves húgánál tegyem tiszteletemet. Utó­végre azt hiszem, ezzel tartozom önöknek is, akik között a nyáron át igen sok kellemes napot töltöttem. Bender, a cvikkeres komoly Bender izga­tottan vágott közbe: — Bocsánat, de ne tegye tiszteletét nálunk. Ne vegye ezt a kijelentésemet sér­tésnek , kedves barátom, hanem csak egy határozott, a nálam már gyerek­korom óta megszokott nyíltságnak, mely életem minden pillanatában kísérni szokott. Tudja nagyon jól a körülményeket és viszonyokat, amelyek engem erre a kijelentésemre késztet­nek. Nővérem már abban a korban van, ami­kor az érdekbarátság kötelékeit kell keresnie. Igen, az érdekbarátságét, ezt nyomatékkal hang­súlyozom . . . Különben tiszteletlen vagyok ön irányában, ezer bocsánat, már harmadszor kért a tekintetével szót és én nem engedtem szó­hoz jutni. Méltóztassák tehát . . . Az a fiatal ember, akihez Bender Gyula a fentieke­t intézte, e kijelentések után nem vágott négyszögletű grimaszokat és a leg­­kevésbbé sem adta a meglepettet. Annyira igaznak, őszintének és becsületesnek tartotta a mérnök kijelentését, hogy még mutatni sem tudta volna a haragvót. De mindamellett nem hagyta, nem hagyhatta szó nélkül a dolgot és amikor a mérnök befejezte szavait, némi erély­­lyel reflektált azokra. — Mérnök úrnak teljesen igaza van. Nem tudok kijelentései fölött haragudni, egyszerű, természetes és nyílt föllépése nekem nagyon tetszett. Nem haragszom, mert hisz csak ter­mészetes, hogy visszautasítása látogatásom bejelentése irányában nem személyemnek szólt. Értem az ön aggodalmát , amely a látogatás visszautasításának tulajdonképeni ru­gója volt — csak magamat kicsinyíteném, ha felfogását, nézetét nem osztanám. Egyébként ezek előrebocsátása mellett kijelenthetem, hogy látogatásom inkább a lány családjának, mint magának a lánynak szóló kötelességszerű látogatás lett volna, és egyszeri vizitnél többre jogosultnak semmiesetre sem éreztem volna magam. Utóvégre is nem vettem észre a leg­kisebb árnyalatát sem neheztelésüknek a nyár folyamán, mikor csaknem mindennapos vendég voltam a zöld lugasos nyaralójuk kertjében, úgy vettem észre, hogy szívesen látnak, nem vagyok ttjokba, sőt, ha egy nap elmaradtam a másnapi diskurzus folyamán rekrimináló sza­vuk is volt elmaradásomért . . . Honnan e válto­zás ? Megbocsátó, de ezt már inkább kíváncsi­ságból kérdezem. — A változás? Hogy honnan e változás? Lássa fiatal barátom, ennek a változásnak a magyarázata az évszak változásában rejlik. Az évszak változásában, meg a hely változásában. A nyári ismerősök nem ismerik már egymást, ha a fővárosba költöznek. A nyaraló ember közlékeny, barátságos, udvarias. Tudja, mert már benne van a kép­mutatásban, hát mindegy neki­k nagyban hazudik. Nagyban hazudik fiatal barátom, aztán kelle­metlen neki, ha őszszel rajtakapják , oda az egész nyár drága pénzen megváltott illúziója. Ezért nem szeretik a­­nyári ismerősöket és ezért nem szeretik a nyári ismeretségeket. Nincs folytatás — punktum. Nem ismerjük egymást, őszszel föltűrjük a kabátunk gallér­ját, a feleségünk beburkolódzik a boájába és közönyös arcot ölt, ha teszem elhalad mellette a Körmendyné, akivel együtt tartott a gyors­öltözködésben ott kint Kanászfalván . . — Jaj, de igaza van! — Úgy mondom, ahogy van, higgye el, nem vett rajtam most holmi őszinteségi roham erőt, de örülök, hogy elmondhatom magának mind­ezeket, maga fogékony az igazságok irányában. És épen, mert fogékony, be fogja látni, hogy igazam van, amikor arra kérem, hogy ne láto­gasson meg bennünket. Még egyszer se. Hogy a húgomat nem veszi el és hogy ez sohasem is volt szándékában, azt leolvasom az arcáról. Maga egy víg, kedélyes ifjú, aki tud ötletes, szellemes, sőt komolykodóan okos is lenni, ha akar. Az ilyesmi pedig sohasem téveszti hatását. Húgóm máris megszerette magát, ezt hiába is titkolná, tudja, hogy én mindent tudok. Sőt hallottam hangokat, amelyek a nővérem nevét a magáé­val kapcsolatosan emlegetik. Az ilyesminek pedig célja nincs. Nyárim nem zavartam a flirt­jüket, mert úgy is tudtam, hogy ennek a Lapunk m­ai száma 20 oldal

Next