Független Magyarország, 1904. november (3. évfolyam, 943-972. szám)

1904-11-01 / 943. szám

'Budapest, 1904. III. évfolyam, 943. sz. Kedd, november L GETLEN MAGYARORSZÁG Főszerkesztő: Dr. LENGYEL ZOLTÁN Felelős szerkesztő LÓRÁNT DEZSŐ Főmunkatárs; BEDŐHÁZY JÁNOS éSLLi. MIM ------------1—■■ -..........——3-............................................. S zerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST. VI., KIRÁLY-UTCZA 72. SZÁM. ELŐFIZETÉSI Arak: 686. Egész évre 28.— kor. É Negyed évre 7.— kor« Fél évre . . 14.— , g Egy hónapra 2.40 „ Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, hiknek előfizetése október vé­gén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szívesked­jenek minél előbb megujltani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Panaszkodnak, mert nem mernek dicsekedni. Budapest, október 31. Valahányszor nehéz: küzdelmei voltak a nemzetnek, a nemzetiségek mindannyi­szor olyankor lettek agresszívebbek. Ez a magatartásuk mutatja, hogy ellenségei e hazának, hogy részben — vezetői révén — öntudatos, részben öntudatlan szövetségesei az oszírák politikának s ez a magatartásuk mulatja egyúttal, hogy a Habsburgok «divide et impera» jelszaván íölépült politikája megtermetté és meg­tenni a maga gyümölcseit a nemzeti eszme szétmálasztására és az összbiro* dalmi eszme javára. Ma, mint lapunk belsejében egy Dé- v ről érkezett távirati tudósításban olvas­ható : Vlád Aurél tartotta meg beszámoló­ját Marosillyén s az ott elhangzott beszé­dek igazolják, hogy a románok aktivitásuk megkezdésére csakugyan alkalmasnak tart­ják azt a politikai helyzetet, amelyben Halottak emlékezete^ — A Független Magyarország eredeti tárcája. — Sárguló levelek jelölik az utat a temetők felé. A késői ősz hideg szele vágja át a leve­gőt : halottak napja van. Fehér virágoktól, babérkoszorúktól díszes az elköltözőitek csendesen békés, siri világa, a temető. Szedjétek össze a lombhullató ősz megmaradt virágait és vigyétek el kedves ha- lottaitoknak a mai napon, gyújtsátok meg az emlékezés apró tarka mécseseit és morzsolja­tok le egy-egy imát . , , Halottak napja van. A kopár sírokat virág- erdő borítja, a lelkekbe a magunkbaszállás hamvas szürkeségéből árad melankolikus szo­morúság. Lássátok mik vagyunk, bizony por és hamu vagyunk. Szivünket az elmúlás ér­zete hatja át és az elmúló természet lomb­hullásának, zörgő avarjának hangulatos, melo­dikusán finom zenéje mellett oly jól esik em­lékezni a csendes emberekre, akiknek már nem fáj semmi. Vájjon milyen ez a siri világ, vájjon milyen ez a tulvilági élet ? Beteges szivü, az élet ezernyi gondjától meggyötört, terhétől összeroskadt, fáradt em­berek vágyva terjesztik ki karjaikat a sírok ‘ ' 1 ..........ip.i ...■^1. .11. M agyarország most van. Vagyis, — mint a történelem évszázadokon át tanúságot tesz róla — a nemzetiségek s első sor­ban a románok, azután a szászok s az­után a tótok, mindig olyankor látták alkalmasnak anyaországuk, hazájok ellen támadni, amikor Ausztria, vagy helyeseb­ben az osztrák politika, élén a bécsi kamarával agresszívebben lépett fel a magyar nemzeti állameszmék ellen. Ter­mészetes, az apró fekete varjak akkor röpdösik körül leginkább a tanyai házat, amikor a kánya is ott kereng, hogy le­csapjon. Előkészítője volt ennek a politikai helyzetnek Széli Kálmán politikája, amely Ausztriával és a nemzetiségekkel szem­ben engedékeny volt. Direkt nem bátorí­totta fel a támadásra őket, vad törvény­telenségekre saját hazája ellen nem volt rábírható, de amit el lehetett burkolni, azt megtörténni hagyta. Látták az idők jelét a románok s ki­mondták az aktivitást, amelynek első károgójaként beküldték a parlamentbe Vlád Aurél urat. Nos, ha egy fecske nem tud nyarat csinálni, azonképen egy árva variu sem telet. De ne felejtsük el, az első varjú károgása hívja a többi var­jakat. Jött aztán a chlopy-i hadparancs, jött Tisza István gróf s ez már biztató jel volt a bécsi 'kamarilla részéről, hogy : segítsetek, most segítsetek gyöngíteni a nemzetet, a zavarosban halászván. Hiszen nem felejthettük még el, hogy micsoda lelkes határozottsággal csatla­koztak a nemzetiségek Tisza István kor­mányához, annak politikáját támogatni késznek jelentkezve. Természetes, hogy a dákóromaniz- mus saját agitatőrius hatalmát folyton nagyobbodó szarvaiban találhatja, hogy a Berzeviczy - féle kultusztörvényt, ame­lyet a Tisza-kormány, mint a ma­gyar nemzeti eszméért való törek­vése bizonyítékát állította a magyal nemzet elé, nem helyeselhették nyíltan, ügy tesznek tehát a román fanatikusok kedvéért, mintha komolyan haragudnának érte s volna okuk érte haragudni. Ezzeí mintegy hiteles pecsétet vélnek ütni eg/ úttal Tisza István gróf «magyar politiká­jára» az ellenzék részére. Azt csak senki sem fogja tagadni, hogy Bánffy bárónak kormányelnöki po­litikája egyetlen-egy rekintetben a leg- sovénebb nemzeti irányt követte ? A nemzetiségekkel szemben az ország ha­tárain belöl. S lám Bánffy báró nem csináltatta meg a Berzeviczy javaslatot, holott ez memorandum alakjában akkot már rég a kultuszminiszteri iroda asztal­fiókjában volt. Bánffy bárónak az volt a terve — a gyakorlatban ezt is vitte keresztül — hogy fokozatosan államo­titokzatos mélysége felé, vágyva-vágynak a | sírok birodalmába, göröngyös hantok alá, amelyre szomorufüz terjeszti lombjait. Fiatalok, kik csalódtak szerelemben, iérfiak, kik az élet küzdelmét nem bírják, aggok, kiknek megtört testét betegség marcangolja, mind-mind a nyugalom, az örök békeség honját vélik fölta­lálhatni a sírok mélységében. Vájjon békés, csendes birodalom-e ez a túl­világ, vájjon van-e egyáltalában túlvilág? . . . Hátha fájdalmas a halál, hátha iszonyatos a nehéz föld súlyának terhe ? Hátha ott is van fájdalom, hátha ott is van boldogtalanság, kín és szenvedés ? . . . Ti, boldogtalan földi ha­landók gondoljátok el mindezeket, mielőtt a halni vágyástól megragadva az élet ismért, bár sokaknak szomorú világát föl akarjátok cserélni az ismeretlen világgal, amelynek titokzatossága vonz és amelynek csendességében a béke- séget, nyugalmat vélitek föllelhetni. Sárguló levelek jelölik az utat a temető felé. Hosszú sorban zarándokolnak az élők a halot­takhoz, a szegényebbje gyalog, kezében primi­tív, viaszból készített mécsesekkel, művirágok­ból, üveggyöngyökből gyártott koszorúkkal, a jómódúak gummitalpas fogatokon, kocsikon, díszes koszorúkkal, babérral, krizantémokkal, rózsákkal, nemes virágokkal. Egy felé visz az ut uk, egyet siratnak mind«nnyian: a múlandóságot, az enyészetet, egyek a fájdalom ban, könyüik egy földre hullnak, az emlékező szelíd melankóliája egyformán zománcozza bi szivüket, lelkűket. Szép ünnep ez a halottak napja ! ügy bele illeszkedik az ősz szomorú hangulatába. 1 lelkek is fogékonyabbak ilyenkor, a szivek i érzékenyebbek, élők a holtakkal jobban meg1 érthetik egymást. És ti, kik kedves halottaitok nak szentelitek ezt a szomorú novemberi na pót, ugy-e érzitek, hogy lelketek fájdalomma telik meg az elmúlásra gondolván. Ott a kor hadt fakeresztek, süppedt sírok között, színe: mécsesek pislákoló világa mellett csendes imá mormolva egy kívánság röppen el ajkatokról hogy adja meg a Mindenható kedves halotto toknak a csendes békeséges nyugodalma mindörökké. Virágos temető hangulatos csöndjében jár ván a néma sirok között: itt sem látom a; egyenlőséget. Akadnak sirok, amelyre sohasen tesz a kegyelet akár néhány szál virágot is kis, olcsó koszorút. Jó emberek, ha ilyen sii felé visz el utatok, dobjatok rá egy-két szá fehér virágot, őszi virágot, az egyenlőség éí az emberi kegyelet szent nevében . . . X.. J.

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents