Független Magyarország, 1905. január (4. évfolyam, 1003-1032. szám)

1905-01-01 / 1003. szám

_ _________________ FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG 1905. január 10. Budapest, deczember 31. A képviselőház 1905. január hó 3-án, kedden délelőtt 11 órakor ülést tart. V. K. A kitartott újságok egyike ma este hírül adja, hogy K­omj­áthy Béla január hó 5-ikén beszámolót tart Nagy-Kaposon és ez alkalommal véleményt mond a koalícióról, a ve­zérlő­bizottság működéséről és körvonalazni fogja jövendő magatartását. Az említett újság megem­líti, hogy Bars­a Ödön és még 80lő igazi f f­gget­­lenségi politikus az országgyűlés feloszlatása után érdekes nyilatkozatokat fognak tenni a függet­lenségi párt magatartásáról, úgy tudjuk, hogy Komjáthy Béla úr ezidőszerint még al­­elnöke a függetlenségi és 48-as pártnak, mint ilyent választották be a szövetkezett ellenzék vezérlő­bizottságába is. Igaz, hogy az ülé­sek egyikén sem vett részt, de a meg­választást elfogadta, vezérlő - bizottsági tag­ságáról, valamint a Kossuth-párt alelnöki tisztségéről le nem mondott, a pártból ki nem lépett, tehát van módja és alkalma úgy a vezérlő-bizottságban, valamint a független­ségi pártban kifejteni nézeteit a koalíció­ról, valamint a házszabályrevízióról és egyéb most aktuális kérdésről. Ezzel tartozik Komjáthy Béla az országgyűlési képviselő a pártnak, amelynek zászlóm alá fel­esküdött, a képviselőtársainak, akik őt a párt alelnökségével tüntették ki és Kossuth Ferenc­nek, akinek sok vádat és szemrehányást kellett elszenvedni Komjáthy úr furcsa politikai sze­replése miatt. Tiszteljük a nagykocsi választó­­kerület érdemes polgárságát, de a felvilágosítás kérdésében ők csak másodsorban jöhet­nek számításba. Első­sorban a függetlenségi pártnak tartozik számot adni Komjáthy Béla ur a politikai magatartásáról. Mert a párt csak azért nem tartotta eddig szükségesnek a maga ítélőszéke elé idézni Komjáthy Béla urat és a másik nagy békeapostolt, B­a­rt­a Ödönt, mert a most folyó nagy küzdelemben meg akarta őrizni a külső dekórumot és nem akart az ilyen szomorú belügyekkel a nyilvánosság elé lépni. De ha Komjáthy úr és Barta úr, meg az egyelőre ismeretlen 8—10 igazán szabadelvű ur jónak látják a maguk apró cirkulusairól a kormány kitartott újságjában hírt adni, ez esetben a függetlenségi pártnak is félre kell tenni a kí­méletet és fel kell szólítani ezeket az urakat a színvallásra. Egyelőre pedig mi tesszük ezt és egyenesen kérdőre vonjuk ezeket az urakat és felhívjuk, hogy igazolják magukat, mert szerfölött gyanúsak. Nemcsak a múltért, mint inkább a jelenért. Zemplén vármegye bizalmatlansága. Pótlólag jelentik: A zemplénmegyei közgyűlé­sen, melyen tudvalevőleg bizalmatlansági ja­vaslatot fogadtak el a kormány ellen, annyi bizottsági tag volt jelen, amennyi 1861 óta nem volt Zemplén megye közgyűlésén. A lelkes, sőt izgatott hangulat akkora volt a közgyűlésen, hogy ennek tulajdonít­ható az, hogy az alispán látva az általános egyhangúságot és elszánt embereket, maga ja­vasolta az egyhangú határozatot. Délután ban­ker volt a búcsúzó és lemondott főispán, gróf Hadik Béla tiszteletére. A lakomán Hadik Béla volt főispánt és az Andrássyakat lelkesen ünnepelték. A volt főispán a fel­köszöntők során megható búcsúbeszédet mondott Este óriási közönség jelenlété­ben fáklyás szerenád volt a távozó fő­ispán tiszteletére, aki az üdvözlésre az erkélyről a politikai helyzettel foglalkozó gyú­ró hatású beszédet mondott. A s­ár­os küldöttség és egyéb üdvözletek sorozatából kiemeljük a zemplénmegyei hölgyek virág­­bokrétáját, melyet küldöttségileg adtak át gróf Hadik Bélának, a volt főispánnak. Csatlakozás a disszidensekhez. A dissziden­­sek csoportjához mabban a következők jelentették be csatlakozásukat: Jeszenszky Sándor,Lippay Géza és Szilassy Zo­tán. Két primadonna. — A ejFüggetlen Magyarország» eredeti tárcája. — Irta: Gottier Lajos. I. A színház kijáratánál ezerekre menő tömeg verődött össze, hogy megvárja az ünnepelt primadonnát, aki már több mint két évtized óta dédelgetett kedvence a főváros közönségé­nek. Végre megjelent a díva fehér burnuszba burkolt alakja. Két komorna lépten követte. Alig bírták a sok virágot, a mai est diadal­­jeleit, utána vinni a kocsiig. A prémes bundás Herkules, a színház portása odaugrott a zárt kocsihoz, hogy kinyissa az ajtót. A tömeg lel­kesen éljenezett. Egyik-másik boldogabb ha­landó, aki közel férkőzhetett a dívához, él-el­­kapkodta két kezét, hogy hódolattel­esen meg­csókolja. Hantos Lily pedig mosolyogva és jobbra, balra bólingatva tette meg a pár lépés utat a ki­árattól kocsijáig. S hogy a portás kinyitotta a kocsiajtót, belülről egy kéz nyit­t ki és segí­tette be az ünnepelt művésznőt. Aztán becsa­pódott utána az ajtó s a kocsi folytonos éljen­zés közt megindult hazafelé, a szomszédos körútra. Az egyik komorna a bakon mosolygott a virágok közt, a másik meg egy lovason robo­gott utánuk. Odabent a selyemmel kipárnázott, ibolya illatú kocsiban ketten ültek. A férfi áhítattal emelte ajkaihoz a nő keskeny, fehér kis kezét. — Soká várt Kázmér? — Aztán nem is várva be a feleletet, mintegy magához beszélve foly­tatta :— Fáradt vagyok, fáradt... úgy lüktet a halántékom és úgy szúr itt benn valami. — Kezét a mellére szorított. A férfi fölé hatolt s részvéttel iparkodott a szemébe nézni, a homályos kocsib­m. A diva folytatta : — Öregszem, Kázmér. Érzem, hogy öreg vagyok. Kapunk napról-napra . . . — Ezt senki sem hiszi el magának, Lily. — szólt gálánsul a lovag. — Én legkevésbbé. A hölgy hálásan szorította meg a férfikezét. — Maga mindég olyan jó hozzám. — Aztán minden átmenet nélkül folytatta — : Megéri a századik előadást hamarosan. — Majd ásítva tette utána —: Ma is minden jegy elkelt. Sokat is újráztak. Azért vagyok ilyen fáradt. — Bágyadtan dőlt hátra a párnákon Pár perc alatt otthon voltak, a diva lakásán Az illatos kis kék selyem bondok­ban a forró t­ea már várta őket. A fekete ruhás, fehér kötényes komorna nesztelen léptekkel szolgált föl. A művésznő bő, hullámos fehér crépe de chine pongyolával cserélte föl öltözékét. Karcsú, törékeny, filigrán alak, szőke hajjal s nagy fekete szemekkel. így esti világításnál a fiatal­ság minden varázsa megvan még ezen a graciózus karcsú asszonyon. Epedő nagy sötét szemei telve bársonyos fénynyel. Csak­nem áttetsző, finom fehér bőre a rizsporréteg alatt üdének, szinte hamvasnak tűnik föl. Nappal azonban sok-sok apró ránc mutatkozik a szemek körül s az üde, piros ajkak met­szése kissé éles, szigorú szögletekben végződik. Színpadon azonban még mindig teljes illúziót tud kelteni. Beszélő orgánuma édes, csengő. Olyan mint a legszebb zene, úgy cseng, mintha énekelne , ha csekély terjedelmű, de érctiszta Politika és bíráskodás. Budapest, deczember 31. Már több hónappal ezelőtt elmondtam egyet­­mást «az én ügyemről». — Pozitív adatokat hoztam fel a magyar bíráskodáshoz való sze­mélyes viszonyomból, jelezve, hogy ennek a folytatása majd a választási had­árat idején fog elkövetkezni. Minden vád és panasz nélkül ime itt az ígért fejezet. 1. Volt valami lovagias ügyem báró Fejér­­váry Gézával. Büntetendő cselekményt követ­tem el. Segédemet ki is hallgatták. Ám azért a Háztól soha ki nem kérlek Engem ki nem hallgattak. Hogy mi lett az ügygyel, ma sem tudom. Kellemetlen-e vagy nem bizonyos kö­röknek, nem kutatom. — De tény, hogy az eljárás megindult; tény, h­­gy se kegyel­met nem kaptunk, se a király pertörlési jogával nem élt és mégis szünetel az ügy közel három év óta. Nyilvánosan hívtam fel az ügyészséget, hogy tegye kötelességét megbüntetésünk végett, nem tette. Most ismét kérdezem: miért akarja ezt a bűncselekményt büntetlenül hagyni? Avagy muszáj ennek az ügynek elévülnie ? Vagy pedig ez is majd a programmbeszédem napján fog aktuális lenni ? 2. Volt valami összeütközésem egy közrend­­őrrel 1902 március 20-án. Éles karddal támadt reára, én botommal védekeztem és eközben megütöttem. A rendőrnek tanúja nincs, nekem van sok. Én beismertem a dolgot, ő tagadott. Én panaszt emeltem ellene hivatalos hata­lommal való visszaélés miatt, ő én ellenem hatóság elleni erőszak miatt. És csodálatos. Az én panaszomról mindmáig nem vett tudo­mást se a bíróság, se az ügyészség. Kér­tem a két ügy egyesítését is: elutasí­tottak vele. Az én ellenem folyó ügyben azon­ban jogerős vádhatározat van. Indoka az, hogy én beismertem az ütést Az önvédelem kérdé­stopran hangján énekel, mintha csak csevegne. A kacagása pedig egyszerűen bűvölő és felejt­hetetlen. S­z. gróf, egy hetven éves öreg úr, azt mondta egyszer rá: — Ennek az asszonynak a kacagásában benne van a bársony puha melegsége, az ibolya illata és a francia pezsgő tüzes édes­sége . . . Olyanná gyúrta a sziveket, ami nővé akarta. A folytonos ünneplést megszokta. Egy negyed századdal ezelőtt épen úgy ünnepelték, mint ma. Különösen a régi francia operettekben volt utólérhetetlen. Olyan mint egy rococo álom... Ez Hantos Lily. Most a lovagjáról lesz szó: Göndrey Káz­mér. Ez a hófehér batjusza, rövidre nyírt hajú, szelíd kék szemű, egyenes, karcsú öreg úrnem is olyan öreg, mint ahogy fehér bajusza után ítélné az ember Az ő élete-pályája párhuza­mos volt a művésznő életével és pályáival. A Lily első igazi nagy sikere után ő adta neki az első ibolyacsokrot. Azóta sok év múlt el és a primadonna sok virágot kapott, de azok közt mindég legkedvesebb volt neki az az egy­szerű ibolyacsokor amely soha sem maradt el a többi virágok közül. Az elsőt Kázmér mi­niszteri segédfogalmazó korában vette neki (ta­lán a vacsorája árán) s azóta minden­nap kap tőle egy ibolyacsokrot. A kezdő színésznő épen úgy örült a segédfogalmazó ibolyacsokrának, mint a minő örömmel fogadja a diva­ta a kegyelmes úr ibolyáit. Ők együtt csináltak karriert, s együtt öregedtek meg, csak a szivók maradt fiatal. Az ő barátjá­uk nem volt titok. Tu lőtt róla s ösmerte mindenki. Még a L­ly ellenségeinek sem volt reá szava. V­asvári Simon férfiszabi-fialst bel- és külföldi penzió-raktár Budapest, VIL, Erzsébet­ körút 58. sz. Kizárólag méret szerint. Telefon­szám 24—64.

Next