Független Magyarország, 1905. március (4. évfolyam, 1061-1091. szám)

1905-03-01 / 1061. szám

Budapest, 1905. IV. évfolyam, 1061. sz. Szerda, március 1. Független Magyarország Főszerkesztő: LENGYEL ZOLTÁN! Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VL, KIRÁLY-OTCZA 72. SZÁM. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égé« évrs 28.— korona I Negyed évre 7.— korona Fél évre 14^- „ I Egy hónapra 2.40 m Felelős szerkesztő; LÓRÁNT DEZSŐ TELEFON SZÁM: j 586. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése március else­jén Lejárt, hogy elöfizetésüiiet az illető postahivatalnál szívesked­jenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen Mi lesz? Irta : dr. Kelemen Samu orsz. képviselő. Budapest, február 28. «Az Újság», mely tagadhatatlan el- mésséggel, de tagadhatatlanul kissé furcsa sikerrel védi a szabadelvű párt dolgait, tegnapi számában csupa kérdőjellé vál­tozott át. A derék újság kissé sirinek találja a csöndet, amelyben a Tisza-kormány te­metésének szertartása végbe megy és aggódó hangon kérdi: m i lesz? Azután eszébe jut, hogy már négy hete, hogy a koalíció többséget kapott és ime sem búza nem termett a kopár kősziklákon, sem a fák nem nőttek az égig és a galagonya-bokroknak sem mél- tóztatott még calvil almákat teremni. Mi lesz, kérdi hát szemrehányóan a derék újság. Am a legszomorubb a dologban az, hogy «az elvek miatt koplaltatni kell az országot». Mária. — Regényes dalmű 3 felvonásban. Irta Béri Géza' Zenéjét szerezték Szabados Béla és S z e n dy Árpád. Először adták a budapesti magyar kir. Operaházban 1905. február hó 28-án. — Ki veheti rossz néven tölünk, ha őszinte, meleg érdeklődéssel mentünk a mai bemutató előadásra, a nagy érdeklődést keltett jelmezes főpróba — után. A premiére közönség minden­kor szeszélyes, kiszámíthatatlan, s ha Sza­bados neve nem ismeretlen is többé a dal­színházunkat szorgalmasan látogató zeneértő közönség előtt, S z endy Árpád, a jeles zene­tanár mindeddig nem mutatkozott még be ilye­tén minőségben nekünk . . . Sajnos, e regényes dalműben csakis Béri képviseli mindvégig a magyarság érdekeit. Az ő Szent István korában lejátszódó librettójával. A magyar dalmű, az igazi magyar dalmű, még mindig a jövő zenéje. Mindeddig Erkel-é az úttörő érdem, mely uttörés azóta ér­demleges folytatásra ugyan akadt, de igazi, teljesen magyar operánk még azóta sincsen. Ott a mi Hanyadynkban, a m i Bánk-bánunkban ott benn pezseg, benn lük­tet a mi vérűnk, a mi temperamentu­munk ; mindkettő szivünkhöz szól, lelkűnk­höz beszél, mert ez a törülmetszett zene a magyar léleknek szinarany visszhangja; csupa édes, behízelgő reminiszcencia a mi speciális dalos világunkból, melyben benne van lelki életünk egész érzósi skálája. Lám Erkel tudott már játszani ezen a gazdag érzelmi skálán, csodás, harmoniás, édes hangokat csalt Ez valóban uj dolog az «Ujság»-nak kátéjában. A t. szabadelvű párt, mely egészen a jő francia királynak IV. Hen­riknek az elvei szerint rendezkedett volt be, mindazonáltal azzal a csekélyke el­téréssel, hogy a vasárnapi tyúkokat nem az alattvalók tazekában, hanem a saját maga számára főzte meg, nemcsak a koplalást nem érti (ebbe majd bele­tanul), de főként azt, miként lehet kop­lalni — elvekért. Qeile sottise! És ime most hetek teltek el, az idő, a drága idő hol cammog, hol rohan és a tűzhely hideg, a tyúkok, a jő prezenc- raárkás tyúkok pedig sem nem tojnak, sem nem főnek, ami nyilván csúnya jellemvonás tőlük és íőképen nem el­fogadható elvi álláspont. De hát patvarba is, dörgi most már a haragos újság, — mi lesz? Főként pedig miért titkolózzunk. Mondjuk meg, mit akarunk és mi a programmunk, mert addig ők valóban nem tudják, mit akar­janak és mi legyen a prograrnmjuk. Hát a mi programmunk és a mi íö- rekvéseink világosak és közismertek. Akarjuk az önálló vámterületet, amely, ha úgy tetszik, a jövendőnek kérdése, mert Magyarország egész jövendő boldo­gulása, anyagi ereje és fejlődése ettől függ. Ez pedig nem jelszó, hanem egy óriási munkaprogramm. Meg akarjuk csi- I nálni mindazt az alapvető munkát, amely ennek a célnak a megvalósítására szük­séges és melyet mindeddig meg nem csi­náltak, mert a szabadelvű pártnak újság­jai és ócskaságai nem törődtek a jöven­dővel, hanem beérték azzal, hogy a mának dobjanak oda egy kis kenyér­héjat. Akarunk belügyi reformokat azon a szociálpolitikai vonalon és azzal a tar­talommal, amelyet Kossuth Ferenc meg­jelölt. És akarunk magyar szellemet a ma­gyar ezredekben, magyar szolgálati nyelvvel és magyar vezényszóval, amely­ről szintén tudjuk, hogy máról-holnapra nem valósítható meg, de óhajtjuk, hogy foganatba vétessenek az alapozásnak azok a munkálatai, amelyekre az épü­letet majdan felépíthessük. Hogy mi mit akarunk, mindenki tudja; hogy a t. szabadelvű párt mit akarjon, azt csak ezután akarja tudni. Hogy ezek a kívánságok Bécsben ellenzéssel találkoznak, azon nincs mit csodálkozni. Ez csak azt mutatja, hogy amit mi Kívánunk, az nem osztrák ér­dek. Am a nemzeteknek jogait arasznyi idötávolságokban kiküzdeni nem lehet és e küzdelmeknek jelentőségét épen az mutalja, hogy azoknak eredményeiért fáradozni kell és ezek az eredmények nem hevernek készen az ufszélen. Az ilyen küzdelmeknek pillanatnyi sikertelen­Lapunk mai száma 20 oldal. ki belőle ; annyira kedveseket nekünk, hogy szinte ismerős, kedves visszhangot hallottunk, mely megremegtette, lázba hozta, felébresz­tette azt a jóleső hazafiságot, mely a m a- g y a r ember magyaros érzésével még a mulatozás közben is annyira összeforr; hiszen «sírva vigad a — magyar!» Ma is, tegnap is hallottunk reminiszceniákat, kaptunk visszhangot is — tagadhatlanul . . . Ám ezek idegenbe, részben a nagy Német­országba, részben a büszke gallusok földjére vezetnek, ott teremtek, olt születtek s szép­ségük mellett is idegenek szivünknek — lel­kűnknek egyaránt. Pedig a magyar zene forrása itthon, a mi lelkűnkben, a mi szivünk­ben fakad s ha szivünkben, lelkűnkben vissz­hangot nem ébreszt, lehet az zene szép és jó, de magyaros nem lehet soha. Nem tagadjuk, hogy — annak idején — jól eső érzés volt számunkra a Roland mester külföldi sikere. A csehek igazán vérbeli muzsi­kusok, s nekik is tetszett.. . Ám még jobban örültünk volna már akkor is, ha a külföldi kritikusok magyaros motívumokat találtak volna benne nagyobb számban, sűrűbben ... Ma csakis a magyar nóta szinmagyar volta talál elismerésre odakünn, s az idegenben a «csárdás» még mindig gyűjtőfogalom a magyar zene számára. Jól eső tudat lenne a «Mária» kül­földi sikere is nyilván. De nem hisszük a mai bemutató után sem hisszük, hogy Szaba­dos és Szendy dalmüve odakünn az idegen­ben is tetszeni fog csakis azért, mert nem egészen a magyarság legyében született. Hát nem jobban eső érzés számukra ide benn a magyar zene magyaros szavával lelke­síteni s azután ennek révén elvinni minket az igazi lelkesedés valódi diadaláig ? Pedig, hogy tudunk lelkesedni szivünkkel-lelkünkkel, meg­mondhatói a külföldi zenészek; hiszen ősz fejjel, művészete alkonyán a temperamentumos Sarasate is nálunk keres újból lelkesedést, s elismeri, hogy az ö tűzés, szilaj, vére sugallta játékát mi magyarok értjük meg legjobban. S hogyan tudunk tombolni a lelkesedéstől, ha szenvedélyes, izzó, lelkes zenét kapunk. Nem rajtunk múlt ezúttal sem, hogy az újdonságon ilyen értelemben lelkesülni nem tudtunk. Nyilván nem volt meg a kellő kapocs a színpadon elhangzó dallamok s a mi lel­künk között, a Szt-István-korabeli miliő, az érdekes, pogány-korabelí szceneria dacára. S még az anakrorizmus árán megszólaló orgona- hangok sem segítettek hangulatunkon. Szinte kerülni látszottak a társszerzők minden vezető, melódiás, magyaros motívumot s a pogány- kor illusztrálására keleti motívumokhoz nyúl­tak, vallásos kardalokat adtak, Wagneres, erősen Wagneres faktúrát, majd meg Bi- zet-szerü raffinált hangfestést hallottunk, csak fülbemászó magyaros szólamok nem születtek meg a nagy apparátussal felépített zenekari parti­túrában. Csupán így magyarázható meg aztán, hogy a nagy zenei tudással, s még nagyobb szorgalommal megirt dalmű, a magyar színhely, a magyar miljő és cselekvény dacára igazán lelkes, tomboló tetszést nem arathatott, pedig mindannyian szívesen, őszintén kívántuk volna a derék szerzőknek. Már a hosszú vajúdás ré­vén is, miben a megszületett operának ugyan­csak része volt — bőven. Hiszen innen-onnan nyolc esztendeje, hogy a zenevilág tudomást szer*

Next

/
Thumbnails
Contents