Független Magyarország, 1905. június (4. évfolyam, 1151-1179. szám)

1905-06-01 / 1151. szám

becsületes békem­u­n­k­á­­­á­­h­o­z ? Kvigy nem tudnák, hogy azok a szenvedések nemcsak a nemzetet érik, de alkalmasint még érzékenyebben fogják sujtani a dinasztia hatalmi érdekeit? Meggondolhatnák, hogy a most élő nemzedéket másik váltja fel a nemzet életében, mely a mi szenve­déseinknek jutalmát élvezni fogja s csak áldással fog majd gondolni a küzdő elő­dökre. Ellenben egy családnak élete — még ha császárok és királyok hatalma óvja is — mulandóbb mint az a nem­zet, amelynek akarata minden fejedelmi hatalomnak egyedüli forrása. Nemcsak a nemzet boldogsága, hazánk jövője is azt kívánja a királytól, hogy siessen az alkotmányos megoldás fonalát kezébe venni. A nemzet hibáján kívül és akarata ellenére erőszakosan összekuszált helyzet bonyodalmaiból kivezető fonalat a parlament többsége a felségnek régen kezébe adta. Csak el kell utána indulni és a kibontakozás munkája tisztes re­ménységgel kezdetét veheti. A képviselőház hetekkel ezelőtt fel­iratot intézett a királyhoz, melyben a nemzet kétségtelen többségének állás­pontját a trón előtt híven tolmácsolta. A képviselőház máig sem ismeri a ki­rálynak válaszát. Mert a báró Burián meghiúsult küldetése, udvariassága és titkos tárgyalásai az alkotmányos királyi felelet hiányát nem pótolhatják. A ma­gyar közjog szellemének és az ország­gyűlés meg a király közötti alkotmányos érintkezés hagyományainak nem ez az eljárás felel meg. Maga az a^Miy^a hogy a képviselőház feliratára királyi válasz nem érkezik, mélyen elszomorító bizonyság amellett, hogy hiábavaló volt minden mérséklet, mert a királyt környező nem alkotmá­nyos tényezők mértéktelen rövidlátása nem ismeri föl a függetlenségi párt mérsékletének a dinasztiára nézve meg­mérhetetlen értékét. Csak ez a rövidlátás lehet olyan elbizakodott, hogy a konok ellenszegüléssel folytatott harcnak eshe­tőségei közül eleve kizár minden olyan katasztrófát, mely nemcsak a nem­zetet fenyegeti. Ideje volna már, hogy erre is gondoljanak. Jól magyarul : minden bojtnak, két vége van. Nem kel­lene hát erőnek erejével verekedni. Mert a botnak a boldogabb vége mégis csak a’nemzet kezében van. A nemzet­ pedig békében akar tovább fejlődni. Ne állják el tovább az útját az utonállóko­dását tudakolta tőle, az anyja válaszra is alig érdemesítette. — Boldoguljatok, ahogy tudtok, — mon­dotta. — én nem pirultam soha semmiért. Nem volt miért. Miattam se piruljon senki. Fel is ut, le is ut. Ebben maradt. Fia ugyan minden hónapban kijött hozzá a bódé elé, el is beszélgettek, de egyik se hozta szóba a széjjelkülönbözés okát, az asszonyt. A meghasonlás már három esztendeig tar­tott, mikor Marcsa néninek valami «ügye» akad. Kellemetlen ügy. Orgazdasággal vádol­ták. Egy betörő késő éjjel egy batyut hozott a bódéba. Megkérte Marcsa nénit, hogy reg­gelig ott hagyhassa. — Miattam ott lehet—mondotta a vén kofa s nyugodtan lefeküdt. Hajnalban rendőrök ver­ték fel­. A batyut keresték rajta. — Ott van, jóformán nem is láttam. A hivatalos túlbuzgóság mégis vád alá he­lyezte. Mikor fia megtudta, hogy anyjának mi­lyen kellemetlensége akadt, lélekszakadva ro­hant hozzá: — Édes­anyára, — mondotta — fiskálist fogadok, akármibe kerül is. Marcsa néni kereken visszautasította a fia segítségét. — Nem szorultam rá. Csak tartsd meg a pénzedet. Kell az puccra. Láttam a minap a feleségedet. Majd elrepült a sok szalagtól, tolltól és csipkétől. Csak azt győzd, engem ne félts. Nem lesz semmi bajom. Annyi az egész, hogy odaállok s elmondom a magamét. Azt a bírót szeretném én látni, aki engem elitél. Amiatt ne fájjon a te fejed. Az enyém se fáj. Punktum. A tárgyaláson az ügyész elejtette Marcsa nénivel szemben a vádat. Csak tanukép hall­gatták ki. Marcsa néni nem fogta be a száját. Kipakkolt. — Még hogy én orgazda lennék! Ugyan el­találták szarva közt a tőgyét. Jobban félnek tőlem a ligetben a tolvajok, mint a rendőrök­től. Kár, hogy a tekintetes törvényszék a pletykára is hallgat. Nem való az, csak kofá­nak, annak is az aljának. Az elnök alig tudta lecsillapítani. Megkér­dezte tőle, hogy kíván-e valami kárpótlást munkamulasztás címen ? — Nem kell nekem egy krajcár sem. Meg nem is mulasztottam semmit. Míg itt vagyok, a szomszédasszony ügyel a bódéra. Az is ingyen teszi, hát nekem se dukál érte semmi. Abban az esztendőben korán állott be az ősz. Száraz hideg idő járt, Marcsa néni házza­­halasztotta a beköltözést. Pedig nem volt érde­mes nyitva tartani a bódét. A kiflik mind rászáradtak, ami óriási kár, ha a kiflik is óriások. Egy délután csúnya északi szél kerekedett, Marcsa néni látogatóból tért haza. Hirtelen megállt a letaposott fűben. Mintha lábai gyö­keret vertek volna. Egy nőt és egy férfiút lá­tott bizalmas közelségben, karonfogva haladni. A férfiú, cilinderes alak, suttogva beszélt az asszonyhoz. Az asszonyban Mári néni a menyét ismerte meg. Alig tudta dühét adminisztrálni. Mély fek­vésű, szürke szeméből villámok cikáztak. A fo­gát csikorgatta: — Ejnye, a cudar, besze­lélek! Körülnézett s egy csavargó­ fiút intett magá­hoz. Halkan beszélt hozzá: — Eredj, szaladj, ahogy a lábad bírja, a Timár­ utcába, 16. szám alá. Ott van a gyár. Keresd fel a fiamat, Mihók Istvánnak hívják, mondd, hogy hagyjon abba mindent, üljön ko­csiba és jöjjön az anyjához a ligetbe. A fiú elszaladt. Mári néni a fák között macska-óvatossággal követte a bizalmas párt. Egy fordulónál hirtelen elébük került, aztán mintha nagyon meg lenne lepve, összecsapta a kezét. — Nini! Jól látok ? Te vagy az, Stefiké ? Épen jókor. Egy kis beszédem van veled, szentem. Roppant sürgős, galambon. Épen hozzád akartam menni, épen útban voltam. De jó, hogy talállak. Az Isten hozott utamba. Még ilyet. — Mit akar ? — kérdezte a sovány, szőke asszony elsápadt ajakkal. — Majd megmondom, szentem. Megtudod galambom. Csak küld el ezt az urat. Nem fog haragudni. Jó embernek látszik. A cilinderes úr tétovázva állt. Mári néni nyájasan biztatta: — Csak tessék odébb állani. Hiszen lesz alkalmunk máskor is. Persze az úr azt sze­reti, hogy add Isten, de mindjárt. Persze . . . de néha várni muszáj, lelkem. Nincs máskép. Tetszik tudni, én a napája vagyok ennek a kis sárgarigónak. Tetszik érteni, a napa­asszonya. A cilinderes úr megértette. Hihetetlen gyor­sasággal tűnt el. A két asszony egyedül ma­radt. A fiatal szőke asszony ajka remegett a felindulástól. FÜGGETLEN JWÄGTAK­ÖÁSZ­ÁD 1905. junius 1.2 Magyarok és csehek. Budapest, május 31. . A magyar politika vezető urai bécsi utasításra sok minden ostobaságot köz­­tudattá emeltek ez országban. Ezek kö­zött két nagy gondolat szinte szálló­igévé csontosodott. Egyike ezeknek az, hogy az osztrák népfajok harcához ne­künk semmi közünk, mert ez beavatko­zás Ausztria belügyeibe s ha mi szim­­pathiánkkal, támogatásunkkal vagy pláne szövetkezés útján a csehekkel, németek­kel vagy lengyelekkel külön-külön érint­kezésbe lépünk, az osztrákok majd ma­guk is ugyanazt teszik a mi nemzetisé­geinkkel. Természetes — mondották — hogy ennek mi valljuk kárát. A másik tétel volt: az oroszokkal, illetve a szlávokkal való téríntés és a szláv fajok iránt való magyar gyűlölet állandó szítása. Katonai és gazdasági nagy javaslatokat ezzel vittek át gyakran a kormányok. Odáig ment ez a rémítés, hogy egy ízben Irányi alatt maga a függetlenségi párt is egyhangúlag meg­szavazta a népfölkelési javaslatot. És ez a nemzet a sajtó és a sajtó­irodák révén szuggerált maszlagot be­vette teljesen, el is bódult tőle teljesen és maradt a császári ház nemes inten­ciói szerint a németség járszalagán és ontotta vérét, áldozta vagyonát.­­ Az első kérdésre nézve az egész köz­élet annyira el volt bolondítva, hogy amidőn a csehekkel való barátkozás gondo­latát először felvetették, az illetőket menten hazaárulás gyanújába fogták s minden ilyen eszmecserét is lehetetlenné tettek. Pedig igazság nem volt az érvelésben, hasznosság nem volt a nemzetre nézve a fen maradt állapotban. Hiányzott az igazság, mert ugyanazok, akik a csehek­­től óvtak, a németekkel tartottak, tehát maguk is beavatkoztak. Hiányzott a nemzetre minden előny, mert a csehek ellenségeink maradtak, a németek pedig még inkább azzá lettek. Ugyanily mértékben folyt a szuggerá­­lás Ausztriában is. Németeket és szlávo­­kat egyaránt magyargyűlöletre oktatott a Burgből dirigált sajtó. Ki nem látja mindezekben : a divide et impera százados és mindeddig bevált elvét érvényesülni és folytatódni ? Ki nem látja ma már, hogy mind­ebben a nemzetek részére nem volt ha­szon, nem volt igazság, mert mindez a dinasztia önző céljaiért tekint s a népek huzakodása egyedül a centralizált csá­­ ­ RH9JISZ F. és Tilsa d­g jf ? úri szabóÜzlete ví*.w...- | Budapest, Kerepesi-ut 69. sz.t WJÜHS Fiflfül akl minden időnk s nem tudjuk nyilvánosságra hozni a sok «a ffStSSä a sí? Urm dicséretet, melylyel becses megrendelőink elhalmoznak. De a jogosan megérdemli -4 ** 4-t-. .. /,,//­■/ olyan remek szabású SlíSnjí vagy felöltőt tiszta a dicséretet, mert licutí­­v gyapjúszövetből mérték után sehol sem kap. Vidékre minták és m­értéktételi utasítás bérmentje.

Next