Független Magyarország, 1905. július (4. évfolyam, 1180-1210. szám)

1905-07-01 / 1180. szám

II. évfolyam, 1180. sz. Budapest, 1905. Szombat, julius 1. Főszerkesztő: ELŐFIZETÉSI ARAIT. Fő­munkatárs: LENGYEL ZOLTÁN Egt­ évre 28.— korona Negyed évre 7.— Koronái BAKONYI SAMU Szerkesztőség és kiadóhivatal "• BUDAPEST, VI­., ERZSÉBET-KÖRÚT SO,­SZ Fél évre 14.—* 5 Egy hónapra 2.40 . 586. Tisztelettel kérjük azokat az előfizetőinket Iliknek előfizetése stinms végé­­vel lejár, hogy előfizetésin­vet az illető postahivatalnál szívesked­­jenek minél előbb­inek­nyitani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. jt-----................................. ....... ■ • ‘ A nemzet ereje. Budapest, június 30. Mi lesz. .­­.dig tart ? ezt a kérdést halljuk mindedd­h és mindenkitől. Persze határozott feleletet és ilyen rövid for­mában adni nem tudunk. Rossz katona volna azonban az, aki háborúba megy és az eshetőségekkel nem számol. Ve­zérnek még rosszabb. Azért hát ne gon­dolja senki, hogy mi csak úgy vaktában kezdtük el a harcot, amelyet reánk erő­szakoltak. Nagyon komolyan mérlegeltük hát az­ eshetőségeket. És mindezek után nem csak a szívünk lelkesedése, de az eszünk érett megfontolása is oda vezetett, hogy a harcot meg kell vívni, végig kell vet­élni és a teljes szelemig nem szabad elhagyni. Eg kellett ezdeni önmagunk- Hogy­­ ne mondhassa, hogy a nöi gyávák voltak. Hogy progh­i­rdetni tudnak a mandá­tum megy­­eért, de a mandátum í­egszerzé­sán a mandátum szerzésre alkalmas - mert a nemzet eszményei­ből kisaru­dzott — programmért harcolni nem akarnak. Hogy harcoljunk, ha le­het a győzelemért, de ha elbuknánk is, a példaadásokért. Mert hősileg küzdve elbukni dicsőség, melyből uj küzdelem s új győzelem támad, mig a célt el nem értük. Meg kellett kezdeni azért, mert reánk erőszakolták. Nem mi indítottuk a hadjáratot, de a n­emzet elfásultsága és eddigi vezetőinek önzése folytán is a saját hatalmi gőgjében elbizakodott kato­nai diktatúra. Ők­ követelték vérünket és vagyonunkat. Ők tagadtak meg ennek ellenében minden ellenértéket. Falhoz szorították az országot, a parlamentet. Más választás nem volt, mint kényre­­kedvre örök időkre odadobni magunkat vagy pedig felvenni az eleinte kilátás nélkül való harcot. Mi az utóbbit vá­lasztottuk. Meg kellett tehát kezdeni a harcot becsületből is. De meg kellett vívni azért is, hogy e harcban hittel, önbizalommal teljék meg a nemzet. Hogy felrázhassuk fásultságából. Hogy magasra növeljük faji öntudatát. Hogy előre vigyük a kátyúba került független­ségi politika szekerét. De meg kellett kezdeni, habár ilyenek csak néhányan voltunk is eleinte — a g­y­ő­zelenm r­e­m­é­n­y­é­be­n. Voltunk olyanok is, kikt ebben soha egy pillana­tig sem kétkedtünk. Voltunk akkor ke­vesen, vagyunk ma már sokan. Sőt, ilyeneknek kell lenni mindanyiunk­­n­a­k. Máskép elbukunk. De így érezve és így cselekedve csak győzhetünk. Hogy meddig tart, ezt nem tudjuk ma sem. De annak idején azt hittük, hogy ötször annyit bő kell, míg idáig is eljutunk. Hogy a megtett utat ily rö­vid idő alatt futottuk be, az azt bizo­nyítja, hogy a hátralévő út sem tart oly sokáig. Azt hittük 30 évig kell küzde­lmünk, míg a függetlenségi program it a maga teljességében megvalósul. Ebből 15 év telik el, míg többségre jutunk, 15 év, míg e többség kiküzdi a célt. Az első 15 évből még három év se lett, hát így valószínű, hogy a második 15 is lényegesen megrövidül. Egyébként a katonának mindent el kell követni, hogy a legrövidebb idő alatt győzzön, de el kell készülve lenni a leghosszabb háborúra is. Ha győzni akar. Mert csak az győz , aki a vé­gén győz. Aki legtovább bírja. Az idő múlása tehát a lényegesen kisebbik baj. S ha ezáltal a győzelmet szerezzük meg, egyáltalán nem is baj, mert az összes bajokat, hátrányokat, szenvedése­ket és károkat a győzelem után való idő rövidesen kipótolja. Ma sem kell és nem is szabad az idővel törődni. Pláne akkor nem, mikor a győzelmet csakis az idő műtét, a szerezheti meg a passzív ellenállás harcmodorának ter­mészete szerint. A fegyveres harcnál ezernyi tényező játszik össze. Ezek tö­kéletessége utján előidézhető a nagyon gyors győzelem. A pasziv ellenállás leg­kisebb sikere is egy bizonyos idő előtt lehetetlen s minél több idő telik, annál többnek kell lenni az eredménynek is. A passziv ellenállás ered­ménye tehát a harc idejével automatikusan nő. Gyors béke: semmi eredmény , rövid harc: kevés eredmény , hosszú harc, re­sti ered­mény. Örüljünk tehát neki, ha még sokáig tart. "­ Persze csakis úgy, ha egyöntetűen végigcsináljuk. Ha türelemmel és f­e­­gyelmezettséggel bírjuk. Ha el nem lankadunk. Ha­ szét nem zül­­lünk. Mert az időn kívül a másik tényezője e harcnak a nemzet fegyelme­zettsége. A pasziv ellenállás ennek erőpróbája. Csakis ez szerezheti meg a­­győzelmet, csakis ez rövidítheti meg a­ küzdelem idejét. Ha mindnyájan egyetértünk s ha mintegy gépiesen — a nemzeti lélek egységénél fogva — egyformán cselekszünk. Biztatás nélkül, vezetés nélkül is. Ha senki se fizet adót és senki se megy katonának, ha senki se engedel­meskedik a törvénytelen kormány tör­vénytelen rendeletének, ha minden­­ testvéreként védi azt, aki e harcban ad­ összességért sebet kapott, ha vállat váll­hoz szorítva mindnyájan együtt, egy célért, egy lélekkel és teljes erőnkből harcolunk: ez a nemzet leírhatatlan ereje. Éreznünk kell, hogy létünkért és nem­­zeti becsületünkért verekszünk. Hogyha elbuktunk, talán, soha fel nem kelünk. Hogy ez esetben a nemzeti halálon kí­vül a nemzeti szégyen is elborítja a magyar nevet. De ha győztünk, e harcban kiforrva, nagggyá leszünk. Beírjuk a nevünket a a történelem könyvébe. Lemostuk a múlt idők gyalázatát. Jogot és képességet sze­reztünk a jobb jövendőre. Fel van vetve a kérdés: tudunk és akarunk-e nemzet lenni? N­e lehet rá szóval felelni, de meg kel­l­ fel­mu­tatni. Ha tudunk egyetérteni s­­­ok e harcot egyakaratat végigha meg­szereztük a független nemzet a az érettségi bizonyítványt, benni a vi­lágnak kiforrott nemzeti egyéniségünket s ez alapon: megkapunk mindent. Ha nem tudunk egyetérteni vagy beleununk a harcba , magunkon múlt, hogy tovább is szolgaságban sínylőd­jünk. És nem úgy mint azelőtt. Mert közben el kellene vesztenünk e csatát. Ez pedig annyit jelentene , hogy a világ minden piacáról kiseprűzött osz­trák armádia vert végig mirajtunk. Ilyen egekig érő gyalázat pedig nem fog meg­esni :­­ ha velünk marad, úgy mint ma, a fegyelmezett nemzet ereje. Lengyel Zoltán: ui. Lapunk mai száma 20 oldal?

Next