Független Magyarország, 1905. augusztus (4. évfolyam, 1211-1241. szám)

1905-08-01 / 1211. szám

1905. augusztus 1. ■ mi vezető politikusainkat, dicshimnuszo­kat zeng német ö felségének a nemzet, pedig hát dehogy! Visszagondolunk a múltra, nyögünk egyet a legutóbbi taná­csának emlékén s felsőhajtunk: A német császár tanácsától — ments meg Uram minkéi. Budapest, julius 31. Kossuth Ferenc utazása. Kossuth Ferenc herkulesfürdői gyógykezeltetését befejezte. Augusztus 10-én Budapestre érkezik, honnan rövid tartózkodás után egészségi állapotának teljes helyreállítására Karlsbadba utazik. "*y ■ Síéljegryzetek. a politikai válsághoz. Ily cím alatt egy Rónai Áron Lajos nevű szerző tollá­ból röpirat jelent meg, amely a válság okai felől elmélkedve, oda konldudál, hogy azt csak egy uj nemzetihalad ó-p árt oldhatja meg, amely úgy jönne létre, hogy7 a koalíció 67-es pártjai a szabadelvű párt egy részét is magukkal ragadva, lépjenek be a függetlenségi pártba. A röpirat Írója szükségesnek tartja az uj választást is. A III. kerületi ujpárt megalakítása tárgyá­ban augusztus hó 1-én, kedden este 8 órakor a Császárfürdő külön éttermében értekezlet lesz, ame­lyen az ujpárt vezére, báró B ä n f f y Dezső és Hock János országgyűlési képviselő is jelen lesz. Beszámoló. Lukács Gyula országgyűlési kép­viselő augusztus 5-én Körmendre érkezik és kerüle­tében beszámoló körútra indul. A fogadtatást igen nagyszabásúnak tervezik és a kerület nagyobb köz­ségeiből küldöttségeket szerveznek a képviselő fo­gadtatáséra. Az alkotmányválság. Budapest, julius 31. Bánffy tegnapi deési nyilatkozata után teljesen világos immár, hogy mikép tervezi ö a hatvanhetes pártok egyesülé­sét. Ez az egyesülés voltaképen abból állana, hogy a szabadelvű párt amaz elemei, amelyek Tisza kétszínű politikájá­tól végleg megundorodva, most már ok­FffGGETIEH' MAGYAR CBfeZÁG — Nagy változás történt ám azóta, hogy te itthon nem voltál! i Csak, hogy kimondta, nyitotta ki a szó­méit s szörnyen csodálkozott, hogy: nini, ez a huszár még csak meg sem lepődik, azután meg, hogy a nap1 is úgy süt, ahogy szokott, de óh — csodák csodája — a fia mosolyogva mondja: — Tudom, édes apám, ép azért akarok át­menni, hogy Reinemek köszönetét mondjak. — Te, te tudod! — álmélkodott az öreg. S nagyon jó kedve lett egyszerre. — S ugyan kitől? — Reiner ur irta meg, mielőtt megvette volna a birtokot. — Ő! ö irta meg neked?! S mi okból? — Csupa jóakaratu figyelmeztetésből s egyben az' én tanácsomat, illetve beleegyezé­semet is kérte. — Mire, mihez? — Tudja, édes apám, hogy a nagymama birtoka nem volt kimetszve. Ez a birtok en- gemet illetett ugyan, de csak bizonyos idő múlva. Hát erre nézve ajánlta nekem Reiner ur, hogy egyelőre engedjem át bérbe ezt a birtokot neki, nehogy apámat még ettől is megfoszszák, amit igy Reiner — mint haszon- élvezőnek — apámnak fizet. — De hisz én erről mitsem tudok! — álmélkodott István ür. — Hiszen igy én meg­csaltam, megrövidítettem valakit! — Dehogy is! Az, akitől atyám barátja a hatvanezer forint kölcsönt az ön aláírására vette föl, csak felét fizette ki. Ezt pedig ka­matostól megkapta. Reiner ur nem akarta en­gedni, hogy önt kiszipolyozza ez az uzsorás s ez okból nem értesítette önt, ismerve gon­dolkozását. Az öreg hümmögött egy ideig, azután azt mondta: — Régen mondtam én azt, hogy derék ember; ez a Reiner! Kát csak menj’ át hozzájuk. vétlenül elhagyják régi pártköteléküket, csatlakozzanak a koalíció 67-es pártjainak valemelyikéhez, és igy a koalícióhoz. Ez az alakulás tehát nemcsak hogy nem ve­zetne a koalíció bomlására, hanem ellen­kezőleg, jelentékenyen megerősítené azt és igy közvetve fokozná a nemzeti küz­delem erejét is. így fogja fel ezt a kérdést gr. Apponyi Albert is, aki ma a fővárosba érkezett és arra vonatkozólag több hírlapíró előtt nyi­latkozott. Kijelentette az illusztris vezér, hogy a szabadelvűek csatlakozását öröm­mel kell fogadnunk, mert ez a nemzeti ügy diadalát okvetlen közelebb kell hogy hozza a megvalósuláshoz. Megemlékezett Apponyi Justh Gyula, képviselőházi elnök ama nyilatkozatáról is, amely szerint szep­tember 15-én egy esetleges uj elnapoló királyi kéziratot nem venne tudomásul, kijelentve, hogy ez az ö felfogásával is teljesen megegyezik. A vezérlő-bizottságnak a nemzeti küz­delem egyöntetűségének biztosítására ki­küldött albizottsága ma ülést tartott, ame­lyen megállapodott a vezérlő-bizottság elé terjesztendő jelentés szövege tekintetében. Híreink a következők : 5 Fej ér váry Karinadban. F e j é r v á r y fő császári biztos — mint mai számunkban távirati értesülés alapján már je­leztük — tegnap délelőtt tizedfél órakor Karls­badba érkezett, ahol a Pupp-féle szállóban vett lakást. Az államvasutak központi pályaudvarán szalonkocsi áll báró Fejérváry rendelkezésére, hogy szükség esetén azonnal elutazhassák. Fejérváryt mindjárt karlsbadi tartózko­dása első napján felkereste Gautsch osztrák miniszterelnök. Az összejövetelnek nem volt hivatalos jellege, hanem a két miniszterelnök hosszú sétát tett. Gautsch este visszautazik Bécsbe, de az a szándéka, hogy őszszel két hétre ismét Karlsbadba jön. Itt említjük meg, hogy augusztus 11-én, né­hány heti utókurára Kossuth Ferenc is Karlsbadba utazik. Ebből sokan arra következ­tetnek, hogy Fejérváry és Kossuth között ott bizonyos egyezkedési tárgyalások fognak folyni. Természetesen nincs kizárva, hogy a két állam­férfi a közös fürdőhelyen találkozzék; azonban bizonyos, hogy Kossuth mindennemű «tárgya­lástól» tartózkodni fog és hogy érintkezésük csak magánjellegű lehet. Apponyi a helyzetről. Gróf Apponyi Albert ma reggel Eber- hardról Budapestre érkezett, ahol rendes laká­sán, a Hungáriában szállott meg. Apponyi több hirlaptudósitót fogadott, akik előtt a hely­zetről a következő nyilatkozatot tette: — A fővárosba érkezésem nincs politikai okokkal összefüggésben. Én nemcsak nem perhorreszkáiom báró Bánffy Dezsőnek a hat­vanhetes pártoknak a koalíció keretén belül való egyesítésére irányuló akcióját, sőt helyes­lem azt és kívánatosnak tartom, hogy a sza­badelvű pártnak ama tagjai, akik a függet­lenségi pártba belépni nem akarnak, a koalí­cióhoz tartozó valamelyik hatvanhetes párthoz csatlakozzanak; mert mihelyt a koalíció tag­jaivá lesznek, azzal a nemzeti ügy szolgála­tába lépnek és jelentékenyen hozzájárulnak a törvényes nemzeti aspirációk megvalósitásá- - hoz. Nem kétlem, hogy az erre irányuló akció nem marad meddő, mert magam is sok oly férfiút ismerek a szabadelvű pártban, akiről még feltételezni sem lehet, hogy a nemzet letörésének reményére alapítaná politikai exisztenciáját. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye Justh Gyula házelnök ismeretes állásfoglalá­Vagy még félelmetesebb reá nézve az a gondolat, hogy a magyarok esetleg a szlávok mellé állanak s akkor a német hatalom terjeszkedési vágyának hosszú időre befellegzett. Igaz, hogy Magyarország öntudatlan eszköz volt eddig a szlávság ellen, s mint a tények bizonyítják — nagyon helyte­lenül. Ha a szlávság magyar-ellenes ér­zelmekre ragadtatta magát, ennek mindig a német volt az oka. Németektől jött az izgatás s valahányszor szláv mozgalom indult meg ellenünk, a német a markába nevetett. Most esetleg változás állhat be. De ezt Vilmos császár nem engedheti meg. Meg kell neki akadályoznia, ha más­kép nem, hát egy császártalálkozáson ki­fejtett jő tanácscsal. Pedig, ha igy foly­tatja, ba t. i. nem ad más tanácsot, visszafelé talál elsülni a fegyver. Biztosabb, sokkal biztosabb lenne, — ha már egy­szer felvilágosítani akarja a mi uralkodónkat — és a jelenleginél sokkal erősebb támaszt nyerne bennünk, ha egy olyan uralkodói útbaigazítást adna, ami a magyarországi zavarok üdvös lebonyo­lítását eredményezné. Ha csak azt cé­lozza látogatásával, hogy a szlávok elleni támasznak továbbra is felhasználjon ben­nünket s ezt a célt esetleg nem éri el, valószínűleg egyszer és mindenkorra le­mond arról, hogy ügyeinkben tanácscsal szolgáljon. Most már csak várjuk meg szépen az őszt. Akkor eljön a német császár s hoz a tarisznyájában a szegény magyarnak, vagy az osztrák császárnak jótaná­csot. Addig hadd gondolkozzék ő is, hogy hogyan lehetne ezt a bonyolult helyzetet német haszonra kiaknázni. Majd kiüríti a tarisznyát s azt hiszi, hogy geniali- tásának megnvilatkozása bámulatba ejti a Egy gondolat azonban folyton ott kóvály­gott a a fejéiben; s nem engedte megelégedett­ségét teljesre válni. Fia jövőjét nem látta biztosítva. Mert ami­lyen jellemű volt a fia, számítani lehetett arra az eshetőségre, hogy egyszer beleszeret va­lami szegény lányba s feláldozza érette gyönyö­rűen indult karrierjét is. Mert a kaucióra Valót elvitte a — jó barát. Biz ez a fia jövőjéért való gond nem egy Keserű percet szerzett Várromynak. Ép az aratáshoz készültek az uradalom­ban, mikor sürgönyt kapott a fiától, hogy jön. Várromy örült is, meg kényelmetlenül is érintette fia hazajövetelének hire. Örült, hogy két év után láthatja, de másrészt feszélyezte a gondolat: fiát még nem értesítette a nagy változásról. Mit fog az szólni? Végre is nem volt mit tenni. Át kell esni ezen is, — sóhajtotta István ur. Estére jött meg a fia. Az anya is, meg az apa is alig tudtak betelni a nézésével, a gyönyörködéssel. — Hogy megszépült, hogy megférfiaso- dott! Hát még a bajusza, az ám csak a csuda! Hogy elment, akkorka volt a lelkemadtának, — mutatta az anya a kis körme hegyét •— s ihol a, milyen vitézévé nőtt! Az első estét átbeszélgették. A fiú jó­kedvű volt, az öregek annál inkább. Másnap reggel azután a reggelihez beál­lít Béla diszben. — No, no! — fogadja az apja — hová indul a főhadnagy ur ilyen parádéban? — Majd átmegyek Reinerékhez, ha meg­engedi édes apám. — Hm!... — gondolta az öreg. — Épen e kell nekem. Mégis csak jó volna előbb az igazat megmondani. Végre sok köhécselés után, szemeit be­hunyva, kibökte: \;

Next

/
Thumbnails
Contents