Független Magyarország, 1905. december (4. évfolyam, 1333-1360. szám)

1905-12-01 / 1333. szám

Budapest, 1905. IV. évfolyam, 1333. sz. Péntek, december . Fs­zerkesztő: LENGYEL ZOLTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal, ETDRPEET, VIE, ERZSÉ­BET-körút 50. szám. ELŐFIZETÉSI ARAN. E.ősz évre 28.— korona Fél évre 14.— s Needed évre 7.— korona Egy hónapra 2.40 g Főmunkatárs: BAKONYI SAMU TELEFON­SZÁM: 586. Tisztelettel kérjük azokat az előfizetőinket, kiknek előfizetése november vé­gével lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál minél előbb megújítani szívesked­jenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen Fenyegetés. Budapest, november 30. (p. m) Fogytán az erőszak fegyverei, a nemzeti jogokért küzdő hatalmas táborba gyülekezett immár az egész ország. Az ellentállás sziklabércéről visszapattan a konok ellenség minden lövege. A Kossuth­­nóta hazafias hangjai mindenütt túlhar­­sogják a világszabadság danáját. Egyszó­val bebizonyosodott, hogy a nemzet egy­hangú állásfoglalását megtörni semmi fegyverrel sem lehet. Sem egyenes, nyílt támadással, sem pedig kerülő után. Nyíl­tan kimondhatjuk, hogy a haladó kor­mány megbukott. Egy darabig vergődhet még hiú kísérleteivel, de most már két­ségtelen, hogy minden próbálkozása meg fog törni a jogaiért küzdő nemzet hatal­mas ellentállásán. S ha van a kormány­ban még némi érzék a saját kötelességei iránt, akkor saját magának be kell látnia dicstelen fiaszkóját; ha pedig tagjaiban a történtek után megmaradt még a leg­parányibb szikrája is a hazafias érzület­nek, akkor minél előbb saját magának kell levonnia óriási felsülésének a kon­zekvenciáit. Amely nemcsak abból állana, hogy visszaadná a reábízott s méltatlanul kezelt hatalmat a magyar király kezébe, hanem egyúttal a válság megoldása érde­kében azt a javaslatot tenné,­­ amelynek teljesítését óhajtva várja az egész ország. Ez volna a becsületes eljárás. Felvilá­gosítani az uralkodót, hogy félrevezették. Meggyőzni őt arról, hogy a nemzeti ha­ladás egyöntetű akarata a társadalom minden rétegének, hogy a nemzet szilárd ragaszkodásával törvényeihez, nem aludt ki a magyar honpolgár lelkéből a király­­hűség érzülete sem. Végül tudtára adni, hogy Magyarországon csak az esetben állhat helyre az alkotmányos rend, ha katonai követeléseink teljesülnek. Akkor nemcsak megadjuk azt, ami a hadsere­get méltán megilleti, hanem újabb áldo­zatokat is hajlandók vagyunk hozni a véderő fejlesztése érdekében. Mindezekről ábrándoznunk lehet, de teljesülésükben hinnünk nem szabad. Mert hisz épen ezek a kormányférfiak, akik most az egyszeri becsületességükkel enyhíthetnék magukkal szemben a nemzet jogos haragját, akadályozzák meg, hogy a magyar királyhoz egy őszinte szó férkőz­hessen. Ezektől várjuk a helyzet jobbra­­fordulását, akik egy félév óta egyebet sókat énekeltek ablakai alatt és álmodozva vár­ták, hogy melyiküket tünteti ki egyetlen kegyes pillantásával. De a szépséges királykisasszony kegyetlen maradt valamennyiükhöz. — Ti ostobák, minek udvaroltok nekem, hi­szen úgy sem érhettek célt. Mert én nem tud­nék földi embert szeretni soha ! Ti csak rab­szolgáknak, engedelmes alattvalóknak vagytok jók, akiket kínozhatok, csúfolhatok, láncra ver­hetek vagy elűzhetek, tetszésem szerint. Csak legalább ne volnátok oly nevetségesen buták és unalmasok! De mind egyformák vagytok, mint a tojás, üresfejűek, gyávák, férfiatlanok, akaratnélküli f­ajankók, akiket szeszélyem ide­­oda rángathat. Ti figurák ! Ti léha majmok ! Ti szolgalelkű bolondok ! Megvetlek mindnyá­jatokat ! És a gőgös királyleány csúfondárosan kaca­gott, szerelmes udvarlói pedig áhítattal hallgat­ták kifakadásait. Akármit követelt tőlük a király kisasszony, ők vakon engedelmeskedtek és teljesítették minden kívánságát. De a szépséges hajadon, hiába volt körülvéve érte epedő ifjakkal, szörnyen unatko­zott, mert nem szeretett senkit. Mikor imádói tüzes rajongással borultak lábai elé s turbékoltak előtte szerelmes vallomáso­kat, ő nagyokat ásított, behunyta mind a két szemét és unott hangon szólt: — Valami újat szeretnék már hallani! Iste­nem, hát minden férfi fejében korpa van ész helyett ? Ti bambák! Ti üres hólyagok! Nem érdemltek meg az ember nevet. Inkább álla­toknak nevezhetnélek, oly szamarak vagytok! És a királyleány ismét fölkacagott. Aztán sem tesznek, mint támadást támadásra intéznek az alkotmányosság ellen? Nem. Mert hogy ezt joggal remélhessük, ahhoz egy szikráját kellene látnunk a magába­­szállásnak. Vagy legalább is annak nyitt beismerését, hogy kormányzási pro­gramra suk csődbe került, s harci taktikájuk csütörtököt mondott. Mindezt nem tette meg a haladás terén megbicsaklott Fejér­­váry-kormány. Ellenben a napokban fél­­hivatalosai útján kivágta az utolsó tromf­ját , az abszolutizmussal való fenyegetést. Ha komolyan vettük volna ennek a kormánynak a programmját, vagy bár­mely intézkedését, akkor rémület fogna el e fenyegetés hallatára. Hogyne ? Hisz a magyar király tanácsosai adják hírül az országnak, hogy legmagasabb körökben elhatározták az alkotmány fel­függesztését. Annak a királynak a taná­csosai, aki 1868 június 8-án esküt tett a magyar alkotmány és az összes magyar törvények sértetlen megtartására. Nem elkobozná a mélyen tisztelt ügyészség annak az ellenzéki lapnak a példányait, amely azt merné állítani, hogy a Felséges úr esküszegésre készül ? Elkobozná bizony s pedig joggal kobozná el. Annál nagyobb alávalóságnak kellene tartanunk, hogy a végső kétségbeeséssel küzdő kormány félhivatalosan fenyegetőzzék a királyi eskü megszegésével. Csakhogy mi nem hábo­rodunk fel, nem is vesszük komolyan e hirtelen megvillant a szeme és földerült szép­séges arca. — Megvan! — kiáltotta. — Ez legalább új és mulatságos lesz! Halljátok, őrült szerelme­sek ! Ezentúl, aki nekem udvarolni kivan és azt akarja, hogy megtűrjem lábaim előtt, köteles lesz a hintómat húzni! Hahaha! ez lesz aztán az eredeti fogat ! És a gőgös leány megvalósította pokoli gon­dolatát. Aranyos külsejü, selyem párnáju hintót csi­náltatott. Aztán elhivatta a nyergest, udvarlóit pedig sorba állította. — Ide nézz, nyerges. Ezekre a szamarakra szabj cifra szerszámot és csináld meg gyosan! A mesterember nagyot bámult, de nem mert szólni, mert a királykisasszony mindenkinek le­vágatta a fejét, aki neki ellenszegült. A nyer­ges tehát alázatosan meghajolt és elvállalta a munkát. Mikor a cicomás szerszámok elkészültek, a királyleány kihúzatta hintáját az udvarra, aztán az udvarlóit befogta, beleült a hintóba, meg­suhogtatta ostorát és gyi! elindult kocsikázni. Az udvar­lók engedelmesen húzták a hintót. Minden lovagnak ezüst zabla volt a szájában és rózsaszínű selyem zsinór volt a gyeplő, melyet a gőgös leány erősen tartott a kezében. Suhogott az ostor, nem egyszer végig vágott vele imádói arcán, úgy, hogy a vér is kiserkent nyomában. De az ifjak nem zúgolódtak. Sőt inkább pi­­pogya bambasággal nyögték: — Óh mily kéj a te hintódat húzni! Égi gyönyör a te ostorcsapásaidat érezni ! Mese a gőgös királylányról.­ ­— A «Független Magyarország» eredeti tárcája. — — Ülj ide mellém a kályha elé, édes kis párom. Tudora, hogy szereted a telet, az esti félhomályt és a kályhában pattogó tűz piros fényét. Odakint szitál a hó, az egyenlőség pa­lástja a természet kopár testén, a földön. Itt meg, lásd, ránk borult az alkony csendje és homálya, csak a kályha ajtaján villog ki a szikrázó parázs. Jer hát ide, édes, hajtsad az ölembe szép szőke fejedet, majd én mesélek neked. Elringatlak, elaltatlak a mesémmel, kicsi párom... Egyszer volt, hol nem volt, ne hidd ám, hogy az Óperenciás tengeren is túl, de annyi bizonyos, hogy volt egy gyönyörűséges király­kisasszony. Csodaszép leány volt, szebb, mint a tündérek, talán még a mennyországban tün­döklő angyaloknál is szebb. A ruhája is káprá­zatos volt. Aztán ékszere, piperés szobája, virá­gos kertje, aranyos hintája, engedelmes cseléd­sége is volt bőven. Egyszóval mindene volt a szépséges királykisasszonynak. Csak épen szive nem volt a szegénynek! Az udvarlók természetesen seregestől tódul­tak hozzá és szerelmes rajongással hódoltak neki. De a szívtelen királyleány kikacagta és gúnyolta őket. Ám az imádót azért hűségesen kitartottak mellette. Tűrték szeszélyeit, ellesték minden gondolatát és boldogok voltak, ha a gőgös teremtés ruhája szegélyét csókolhatták. A szerelmes lovagok verseket írtak hozzá, virágokat szórtak lábai elé, éjjelente altató da­ Lapunk mai száma 20 oldal.

Next