Független Magyarország, 1905. december (4. évfolyam, 1333-1360. szám)
1905-12-01 / 1333. szám
Budapest, 1905. IV. évfolyam, 1333. sz. Péntek, december . Fszerkesztő: LENGYEL ZOLTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal, ETDRPEET, VIE, ERZSÉBET-körút 50. szám. ELŐFIZETÉSI ARAN. E.ősz évre 28.— korona Fél évre 14.— s Needed évre 7.— korona Egy hónapra 2.40 g Főmunkatárs: BAKONYI SAMU TELEFONSZÁM: 586. Tisztelettel kérjük azokat az előfizetőinket, kiknek előfizetése november végével lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál minél előbb megújítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen Fenyegetés. Budapest, november 30. (p. m) Fogytán az erőszak fegyverei, a nemzeti jogokért küzdő hatalmas táborba gyülekezett immár az egész ország. Az ellentállás sziklabércéről visszapattan a konok ellenség minden lövege. A Kossuthnóta hazafias hangjai mindenütt túlharsogják a világszabadság danáját. Egyszóval bebizonyosodott, hogy a nemzet egyhangú állásfoglalását megtörni semmi fegyverrel sem lehet. Sem egyenes, nyílt támadással, sem pedig kerülő után. Nyíltan kimondhatjuk, hogy a haladó kormány megbukott. Egy darabig vergődhet még hiú kísérleteivel, de most már kétségtelen, hogy minden próbálkozása meg fog törni a jogaiért küzdő nemzet hatalmas ellentállásán. S ha van a kormányban még némi érzék a saját kötelességei iránt, akkor saját magának be kell látnia dicstelen fiaszkóját; ha pedig tagjaiban a történtek után megmaradt még a legparányibb szikrája is a hazafias érzületnek, akkor minél előbb saját magának kell levonnia óriási felsülésének a konzekvenciáit. Amely nemcsak abból állana, hogy visszaadná a reábízott s méltatlanul kezelt hatalmat a magyar király kezébe, hanem egyúttal a válság megoldása érdekében azt a javaslatot tenné, amelynek teljesítését óhajtva várja az egész ország. Ez volna a becsületes eljárás. Felvilágosítani az uralkodót, hogy félrevezették. Meggyőzni őt arról, hogy a nemzeti haladás egyöntetű akarata a társadalom minden rétegének, hogy a nemzet szilárd ragaszkodásával törvényeihez, nem aludt ki a magyar honpolgár lelkéből a királyhűség érzülete sem. Végül tudtára adni, hogy Magyarországon csak az esetben állhat helyre az alkotmányos rend, ha katonai követeléseink teljesülnek. Akkor nemcsak megadjuk azt, ami a hadsereget méltán megilleti, hanem újabb áldozatokat is hajlandók vagyunk hozni a véderő fejlesztése érdekében. Mindezekről ábrándoznunk lehet, de teljesülésükben hinnünk nem szabad. Mert hisz épen ezek a kormányférfiak, akik most az egyszeri becsületességükkel enyhíthetnék magukkal szemben a nemzet jogos haragját, akadályozzák meg, hogy a magyar királyhoz egy őszinte szó férkőzhessen. Ezektől várjuk a helyzet jobbrafordulását, akik egy félév óta egyebet sókat énekeltek ablakai alatt és álmodozva várták, hogy melyiküket tünteti ki egyetlen kegyes pillantásával. De a szépséges királykisasszony kegyetlen maradt valamennyiükhöz. — Ti ostobák, minek udvaroltok nekem, hiszen úgy sem érhettek célt. Mert én nem tudnék földi embert szeretni soha ! Ti csak rabszolgáknak, engedelmes alattvalóknak vagytok jók, akiket kínozhatok, csúfolhatok, láncra verhetek vagy elűzhetek, tetszésem szerint. Csak legalább ne volnátok oly nevetségesen buták és unalmasok! De mind egyformák vagytok, mint a tojás, üresfejűek, gyávák, férfiatlanok, akaratnélküli fajankók, akiket szeszélyem ideoda rángathat. Ti figurák ! Ti léha majmok ! Ti szolgalelkű bolondok ! Megvetlek mindnyájatokat ! És a gőgös királyleány csúfondárosan kacagott, szerelmes udvarlói pedig áhítattal hallgatták kifakadásait. Akármit követelt tőlük a király kisasszony, ők vakon engedelmeskedtek és teljesítették minden kívánságát. De a szépséges hajadon, hiába volt körülvéve érte epedő ifjakkal, szörnyen unatkozott, mert nem szeretett senkit. Mikor imádói tüzes rajongással borultak lábai elé s turbékoltak előtte szerelmes vallomásokat, ő nagyokat ásított, behunyta mind a két szemét és unott hangon szólt: — Valami újat szeretnék már hallani! Istenem, hát minden férfi fejében korpa van ész helyett ? Ti bambák! Ti üres hólyagok! Nem érdemltek meg az ember nevet. Inkább állatoknak nevezhetnélek, oly szamarak vagytok! És a királyleány ismét fölkacagott. Aztán sem tesznek, mint támadást támadásra intéznek az alkotmányosság ellen? Nem. Mert hogy ezt joggal remélhessük, ahhoz egy szikráját kellene látnunk a magábaszállásnak. Vagy legalább is annak nyitt beismerését, hogy kormányzási programra suk csődbe került, s harci taktikájuk csütörtököt mondott. Mindezt nem tette meg a haladás terén megbicsaklott Fejérváry-kormány. Ellenben a napokban félhivatalosai útján kivágta az utolsó tromfját , az abszolutizmussal való fenyegetést. Ha komolyan vettük volna ennek a kormánynak a programmját, vagy bármely intézkedését, akkor rémület fogna el e fenyegetés hallatára. Hogyne ? Hisz a magyar király tanácsosai adják hírül az országnak, hogy legmagasabb körökben elhatározták az alkotmány felfüggesztését. Annak a királynak a tanácsosai, aki 1868 június 8-án esküt tett a magyar alkotmány és az összes magyar törvények sértetlen megtartására. Nem elkobozná a mélyen tisztelt ügyészség annak az ellenzéki lapnak a példányait, amely azt merné állítani, hogy a Felséges úr esküszegésre készül ? Elkobozná bizony s pedig joggal kobozná el. Annál nagyobb alávalóságnak kellene tartanunk, hogy a végső kétségbeeséssel küzdő kormány félhivatalosan fenyegetőzzék a királyi eskü megszegésével. Csakhogy mi nem háborodunk fel, nem is vesszük komolyan e hirtelen megvillant a szeme és földerült szépséges arca. — Megvan! — kiáltotta. — Ez legalább új és mulatságos lesz! Halljátok, őrült szerelmesek ! Ezentúl, aki nekem udvarolni kivan és azt akarja, hogy megtűrjem lábaim előtt, köteles lesz a hintómat húzni! Hahaha! ez lesz aztán az eredeti fogat ! És a gőgös leány megvalósította pokoli gondolatát. Aranyos külsejü, selyem párnáju hintót csináltatott. Aztán elhivatta a nyergest, udvarlóit pedig sorba állította. — Ide nézz, nyerges. Ezekre a szamarakra szabj cifra szerszámot és csináld meg gyosan! A mesterember nagyot bámult, de nem mert szólni, mert a királykisasszony mindenkinek levágatta a fejét, aki neki ellenszegült. A nyerges tehát alázatosan meghajolt és elvállalta a munkát. Mikor a cicomás szerszámok elkészültek, a királyleány kihúzatta hintáját az udvarra, aztán az udvarlóit befogta, beleült a hintóba, megsuhogtatta ostorát és gyi! elindult kocsikázni. Az udvarlók engedelmesen húzták a hintót. Minden lovagnak ezüst zabla volt a szájában és rózsaszínű selyem zsinór volt a gyeplő, melyet a gőgös leány erősen tartott a kezében. Suhogott az ostor, nem egyszer végig vágott vele imádói arcán, úgy, hogy a vér is kiserkent nyomában. De az ifjak nem zúgolódtak. Sőt inkább pipogya bambasággal nyögték: — Óh mily kéj a te hintódat húzni! Égi gyönyör a te ostorcsapásaidat érezni ! Mese a gőgös királylányról. — A «Független Magyarország» eredeti tárcája. — — Ülj ide mellém a kályha elé, édes kis párom. Tudora, hogy szereted a telet, az esti félhomályt és a kályhában pattogó tűz piros fényét. Odakint szitál a hó, az egyenlőség palástja a természet kopár testén, a földön. Itt meg, lásd, ránk borult az alkony csendje és homálya, csak a kályha ajtaján villog ki a szikrázó parázs. Jer hát ide, édes, hajtsad az ölembe szép szőke fejedet, majd én mesélek neked. Elringatlak, elaltatlak a mesémmel, kicsi párom... Egyszer volt, hol nem volt, ne hidd ám, hogy az Óperenciás tengeren is túl, de annyi bizonyos, hogy volt egy gyönyörűséges királykisasszony. Csodaszép leány volt, szebb, mint a tündérek, talán még a mennyországban tündöklő angyaloknál is szebb. A ruhája is káprázatos volt. Aztán ékszere, piperés szobája, virágos kertje, aranyos hintája, engedelmes cselédsége is volt bőven. Egyszóval mindene volt a szépséges királykisasszonynak. Csak épen szive nem volt a szegénynek! Az udvarlók természetesen seregestől tódultak hozzá és szerelmes rajongással hódoltak neki. De a szívtelen királyleány kikacagta és gúnyolta őket. Ám az imádót azért hűségesen kitartottak mellette. Tűrték szeszélyeit, ellesték minden gondolatát és boldogok voltak, ha a gőgös teremtés ruhája szegélyét csókolhatták. A szerelmes lovagok verseket írtak hozzá, virágokat szórtak lábai elé, éjjelente altató da Lapunk mai száma 20 oldal.