Függetlenség, 1905. február (18. évfolyam, 21-24. szám)

1905-02-05 / 21. szám

K(?c*k©fiiét. Február 5. Vasárnap.W ill. évf. 21-ik sz cím. Előfizetési ár: rtslyaea ,iazn»z hfrav* liftra 70 fillér. Negyedévre . L’-— K. Pi-lerre . . 4-— K Egy szám 2 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: II. tized, Lejte­­nteza. 324- szám­■ ■ . POLITIKAI LAP. A FÜGGETLENSÉGI 48-AS PÁRT HIVATALOS LAPJA. Előfizetési ár: Vidékre pesten küldve Eg­y hóra . " Ki Negyedévre !"1 . Félévre Egy szám 2 fillér, Fiók-kiadóhiva­­tal: I. tized, Két tem­­plomhoz, reform, bazárépület 10. sz. Felelős szerkesztő : Tömöri Jenő. Főmunkatárs: Fritz Imre. Főszerkesztő : Szappanos István Ellenzévi szövetkezés. Irta: Kecskeméti Vilmos. A folyó év első napjaiban felosz­latott országgyűlés szövetkezett , ellen­zéke a hazafias szándéktól sugallt és becsületesen teljesített munka elégedett önérzetével ülhet össze kedden, hogy számot adjon a nagy nyilvánosságnak politikai sáfárkodásáról. A szólásszabadság veszedelme és a benne veszélyeztetett magyar alkot­mányos szabadság védelme tömörítette egy táborba az eladdig különböző párt­állásokban, különböző elvekért küzdött ellenzéki képviselőket. Az ellenzéki pártok, a függetlenségi párt, az újpárt, néppárt s a dissidensek ideiglenesen kikapcsolták politikai tevékenységükből az ellentétes párt­dogmákat s a szövet­kezés által hatványozódott egész erejü­ket egyetlen közös feladatra öszpontosi­­tották, — arra a feladatra, amely min­den hazafias párt programmjában kö­zös : az alkotmány megmentésére. A szövetkezett ellenzéki pártok első kézzelfogható sikere abban mutat­kozott, hogy lehetetlenné tették a régi országgyűlésen a lex­ Dániel alapján és szellemében való tárgyalásokat. S mi­dőn a Tisza-kormány inkább belement az országgyűlés törvénytelen feloszlatá­sába, sem hogy visszahelyezze a szó­lásszabadságot megillető alkotmányos­­ jogaiba, akkor az ellenzék — a szövet- t­kezés jegyében — odajárult a minden­­ törvények eredeti jogforrásához, a nép­­­ hez és tőle kért példás jogorvoslatot a kormányon garázdálkodók jog- és tör­vény­bontása ellen. A nemzet. Ítélt. S ez az ítélet ki­mondotta, hogy nem a darabantok ki­verése becstelenítette meg az ősi ma­gyar alkotmányt, hanem a szabadelvű­párt által rendezett 1904. novemberi képviselőházi komédia, amely önös párthatalmi célból csúffá akarta tenni a parlamenti szólásszabadság alkotmá­nyos biztosítékait. A nemzet ítélt. S ez az ítélet a választópolgárok politikai meggyőződé­sének minden illetéktelen kormányha­­­­talmi befolyásolása dacára is: marasz­taló lett a Tisza-kormányra s egyben fényes erkölcsi elégtételt szolgáltatott a Tisza-kormány megbuktatására szövet­kezett ellenzéknek, — igazolván eljárá­sának hazafias, jogos és szükséges voltát. A lefolyt képviselőválasztások fé­nyes eredményeiben megnyilatkozott népakarat: tiszta, értelmes magyarság­gal beszél. Azt mondja, hogy az ország 413 választókerületéből mindössze 134 választott szabadelvűpárti képviselőt Más szóval: a népakarat leszokít­otta a cselekvés teréről a 35 év óta halha­tatlannak kürtött szabadelvűpártot és ezzel egyúttal világos kifejezést adott azon óhajának is, hogy helyette a szövetkezett ellenzék vegye kezébe a kormányzás gyeplőjét. Annál is inkább, mert arra való hivatottságát bebizonyí­totta a szövetkezett ellenzék már a fel­oszlatott parlament végső nehéz napjai­ban is, amidőn egy pillanatig sem ha­bozot­t rálépni a legradikálisabb ellent­­állás útjára. A szövetkezeti ellenzéknek tehát nincs oka, de joga sem lehet kitérnie az események parancsoló fordulata elől, amely őt helyezte a politikai cselekvő­ség homlokterébe. Aki rombol, arra hárul az újraépítés kötelessége is. Mi­kor a szövetkezeti ellenzék régi kép­viselő-tagjai s azok is, akik mint új emberek a szövetkezeti ellenzék zász­lója alatt küzdöttek és győztek a válasz­tásokon,­­ többséget kértek a néptől Tisza István kormányrendszerének meg­­buktathatására, ugyanakkor hallgatólag magukra vállalták azt a kötelezettséget is, hogy ha sikerül elbuktatniuk a Tisza­­kormányt, úgy a régi züllött rendszer helyébe egészséges, becsületes kormány­zatot építenek. Nos hát a választópolgárok bizalma többséghez juttatta a szövetkezett ellen­zéket , tessék ebből a képviselőknek levonni a becsületes politikai consequen­­ciákat. A szövetkezett ellenzéket képező T­Á­RCA. Ne hervadozzál . . . Ne hervadozzál, kis virágom, Hogy lesz tavasz, ha te beteg vagy ?... Selymét a pázsit minek hajtja, Ha te nem futkározhatsz rajta? — Ne hervadozzál, kis virágom ! Szép szemedet ha te lehunynád: Sötétség lenne a világon ... Akkor a nap­ minek nevetne: S minek hinnék én az egekbe? — Szép szemedet ha te lehunynád! Mosolyogj hát, édes virágom, Rügyeznek még az orgonabokrok ... Fán, füvön Isten ujja Játszik, Minket se hagy ő el sokáig!... — Mosolyogj rám, édes virágom ! Szabolcski Mihály. Kegyes pártfogás. Irta: Révész Ernő. Nagykereszthyné ,akkor már özvegy volt és a „Felebaráti Szeretet“ című jóte­vő nőegyesületnek az elnöke. Azóta — úgy hallom nem rég — díszelnöke lett. A nők személyválogatás nélkül gyakorolják az ő példaadásának a lábanyomában a jót. Az alapszabályok szerint — ámbár ott sokkal szebben van megmondva — az Isten előtt mindnyájan egyenlők lévén, magunk se különböztessük az embereket. Csak azt vizsgáljuk, hogy ki szorul istápolásra, ne firtassa a könyörületes szív, hogy ki mi­fajta imádságos könyvből dicséri a min­denek Urát. Két csemetéje került akkortájt a gym­­nasiumba ugyenegyszerre. Az idősebb fiú sokat betegeskedett, azért érte utal a tanu­lásban az öcscse, aki másfél évvel lehetett nálánál fiatalabb. A nagyságos asszony nevelőfélét keresett a fiuk mellé: nagyobb diákot, hetedik-nyolcadik osztályosat. A hetedik osztály főnöke, Balás Imre, járatos volt a házhoz. A tisztelendő atya különben a legnépszerűbb piarista, aki már sok szegény, jó diáknak szerzett nevelősé­­get és ugyancsak ő a rendház egyházi szó­noka is. Ámbár bizony rág nem hallottam felőle, meglehet, hogy az ő ékes beszédű szája örökre elnémult azóta. Elég az ahhoz: Nagykereszthyné a ház kitűnő barátjához fordult diákért. Ez az iskolai esztendő elején történt. Pár nap­pal azután, hogy Balás tisztelendő úr az első szónoklatát mondotta el nekünk, fel­sőbb osztályosoknak. Buzdított bennünket szorgalomra és számtalan példázással tanította, hogy sze­retnünk kell egymást nekünk, embereknek. Mivel mindnyájan testvérek vagyunk, egy atyának a fiai. Ne keresgéljük a nemzeti­séget, akkor már sok aradmegyei oláh fiú járt a szegedi gymnasiumba és nagyon sok torontáli német gyerek. Szóval: ne keresgéljük a nemzetiséget és ne bolygassuk a valláskülönbséget. Em­lékszem, hogy az ő népies beszédje szerint azt mondotta: az Istennek módja lett vol­na egy akolba terelni az egész emberisé­get, de — lám — az ő kifürkészhetetlen bölcsessége így ítéli jónak, nekünk embe­reknek hát nem szabad bírálgatni az ő mindenhatóságát. Az ige akként szól: Sze­resd felebarátodat, mint ön­magadat szere­ted. És nincs oda téve, hogy szeresd a ve­led egy vallást követő felebarátodat. Test­vérek vagyunk , legyünk is. Amen. Nagyon épületes szónoklat volt. Utána épen az ő órája következett. Azon kezdte, hogy Nagykereszthyné diákot keres a fiai mellé, akik odakivánkoznak, álljanak föl. Azt már tudta az osztály korábban, hogy a két Nagykereszthy fiúhoz instruk­tor kerül, mert ezek is beszéltek előbb a dolog felöl s a mi osztályunkban meghány­ták-vezetették, nem a nyolcadikból keres-e inkább diákot Balás tisztelendő úr, már tudniillik olyan előkelő és gazdag helyre. Hogy oda inkább nyolcadikos illendő. Az egész városban a legkívánatosabb instruk­­torság volt az. Ámbár a nyolcadikban tiszta küntő

Next