Függetlenség, 1905. február (18. évfolyam, 21-24. szám)

1905-02-05 / 21. szám

2. oldal. FÜGGETLENSÉG 21 ik­szAm pártoknak egyelőre még együtt kell maradniok. A szövetkezés jegyében és számarányában át kell vennlök a kormányt. Sőt ha a régi rossz tanács­adóktól félrevezetett korona húzódoz­nék a válságnak ilyen értelemben leendő megoldásától, úgy a szövetke­­zett ellenzéknek kötelessége döngetni a kapukat s az összeülendő parla­mentben megbuktatni minden kor­mányt, mely nem a szövetkezett ellen­zék kebeléből alakult s nem kérte, vagy nem nyerte meg kormányzati programmjához annnak előzetes támo­gatását. A parlamenti váltógazdaság al­kotmányos rendszeréből folyik a szö­vetkezett ellenzék eme magatartása. S bár ez a koalíciós kormány, a szö­vetkezett ellenzékben foglalt pártok programmjainak közjogi és egyéb irányú eltéréseinél fogva természete­sen egyelőre csak átmeneti természetű lehet,­­ mégis vállalkoznia kell a kormányzásra, hogy megtisztítsa a magyar közéletet a 35 esztendő óta­­ kormányszékben protezsált korrupciótól­ ! E mellett az ex-lex állapot sürgős meg­szüntetésén kívül vállalkoznia kell ez­­ átmeneti kormánynak olyan nemzeti­­ szükségek teljesítésére, melyek a szö-­­ vetkezett ellenzéki pártok mindegyiké-­­ nek program­mjában bennfoglaltatnak, s mint: az önálló vámterület, választói I jog kiterjesztése, a hadsereg vezény- I teti nyelvének és szellemének magya- j rosítása, továbbá fokozatos adózási­­ rendszer létesítése. E feladatok teljesítésével az átme-­­ neti kormány befejezi küldetését és ak-­­­kor meg kell kérdezni az új válasz-­­ tási törvény által szaporított választó-­­ polgárságot, hogy minden kormány-­­ befolyás nélkül vezetett tiszta válasz-­­ táson nyilatkozzék az iránt, várjon­­ akarja-e továbra is fenntartani az Ausztriával való közjogi kapcsolatot, vagy sem. És semmi kétségünk sincs, hogy akkor a függetlenségi párt fog ab­solut többséghez jutni. Aztán helye lehet egy újabb párt­alakulás folyamatnak, mely a közjogi ellentétek természetszerű kikapcsolásá­val gazdasági és belpolitikai kérdések szerint csoportosít­hatja az újabb párt­­kereteket. De addig együtt kell ma­radnia a szövetkezett ellenzéknek s ez­zel megakadályozni azt a politikai er­kölcstelenséget, hogy egyes ellenzéki pártoknak a bukott szabadelvű párttal való egyesülése á­tal újra a régi Tisza-­­ rendszer legyen úrrá ez országban. Elvek feladására, avagy egyes programm­pontoknak a hatalom bir­toklása kedvéért történendő szögre­­­akasztására azonban gondolnunk sem szabad. És különösen áll ez a függet-­­ lenségi pártra, a­melynek egyetlen­­ betűt sem szabad engednie programm­­jából semmiféle hatalom kedvéért. Nem szabad iskolát csinálnia » bihari pon­tok« 1875-ik évi elárulásának s ha valaha, úgy most aktuális a mondás, hogy: „Nem szabad engedni a 48-ból!“ Az ellenzéki pártoknak tehát to-­­­vábbra is szövetségben kell maradniok,­­ de elveik épségben tartásával. Együtt­­ kell maradniok a magyar politikai élet megriszk­lása czéjából. Ha ezt a hivatást elvégezték, ak­kor a 48-as politikai és közjogi elvek vezetése mellett új pártalakulásnak kell indulnia. De viszont e hivatás nélkül,­­­a­mennyiben tudniillik e feladathoz nem nyernék meg a korona jóváhagyását —,­­ az ellenzéki­­pártoknak együtt, kell ma-­­­radniok, de — az ellenzéken­­ tanuló nincs, hát mégis a hetedikből kell­­ választani. Ott is csak egy van tiszta ki-­­ tűnő : az az elsőtől fogva mindig a legjobb diák volt az egész gymnásiumban és örö­kös mintája a professzorainknak. Még a hatodikban Kleinnak hívták, de mire a he­tedikbe ért, a szünidőben Kovács lett a neve. Kovács Zsigmond. Szegény fiú, csen­des, pedantériával tiszta mindig. Soha baja nem volt senkivel, még a gentry-gyerekek­­ is megbecsülték. Kezére járt mindenkinek, aki hozzáfolyamodott és olyan szerényen tette, hogy mindnyájan szerettük. Tudtuk, hogy a hitfelei tartják: sorjába minden nap máshová ment ebédre, vacsorára. Reg-­­­gelit aligha kapot. Az apja valami kiste­leki szegény zsidó szatócs. Volt még jó diák az osztályban több is, de a Kovács Zsiga érdemeinek a válláig sem értek a legderekabbak sem. Azt már úg­y természetesnek tartotta mindenki, hogy ő pályázik az instruktor­­ságra, akkor más meg nem kapja; hát mikor Balás tisztelendő úr kimondotta a szót, hogy álljanak fel a kínálkozók, min­denki az ablak felé nézett, az első pad sar­kára, ahol Kovács Zsiga ült. Ez előbbi hátrapillantott: van-e más, aki jelentkezik. Akkor ő ülve marad. A többiek pedig azt lesték, hogy meg­moz­dul-e ő. Mert ha fölkel, másnak kár szé­gyenkeznie. Egy kis percnyi várakozás telt el így.­­ Balás tisztelendő úr csodálkozva szólt ránk: — No, hát ez meg már mi? A Kovács Zsigát Mócár Vendel, a­­ szomszédja oldalba bökte , erre fölemelke­­det lassan, tétován, fél oldalt még akkor is hátra nézdegélve, hogy még jókor, a fe­­leutján visszaülhessen. Persze, hogy senki más föl nem kelt.­­ Balás tisztelendő úr végigfutotta a személ­l­yel az osztályt. Azt mondta Kovács Zsi­gának, hogy iskola után menjen el Nagy­­kereszthyékhez a névjegyével. Ott azonnal meg is irta. Ugyanazzal a tollal, amelyik­kel az absenteseket irta be és a kalkulu­­s sokat. Borítékba tette s odakinálta a Zsigá­nak. Ez pironkodva ment érte és sugárzó­­ ábrázattal tette az értékes levélkét a ge­­­­ometriába. Másnap tudakoltuk, hogy mikor köl­tözik Nagykereszthyékhez? A fiúkkal együtt lakik-e? Külön szobája lesz-e ?Lesz-e neki magának a kiszolgálására külön inasa? És más e félét. Mert mi azon se csodál­koztunk volna, ha Nagykereszthyné a Ko­vács Zsiga számára külön házat építtetne. Az ő csendes módján beszélte el, hogy a nagyságos asszony a szalonban fogadta. Kibontotta a tisztelendő úr levelét, hamar készen lett az elolvasásával és egy disz­­kötésű szép könyvbe tette, amelynek a tábláján ez van kiaranyozva: „Kempis.“ Azt mondta, hogy szenni fog érte. Hát most már ő vár türelemmel. A Kecskeméti Korcsolyázó Egylet felhívása. A lél legkedvesebb, legegészsége­sebb sportja, melyet gyermek és felnőtt egyképen szeretettel űz, Kecskeméten, hosszú évek küzdelmei dacára, nem tudott magának alkalmas teret nyitni, pedig a közönség, különösen a szülők, nagyon érzékenyen nélkülözik egy te­res, melegedő termekkel felszerelt pálya hiányát. A korcsolyasport hí­vei folyton panaszkodnak, szemrehányásokkal ille­tik a Korcsolyázó Egylet vezetőségét, pedig a nyomorúságos állapot okai kizárólag nyomorúságos viszonyainkban gyökereznek. Mert a Korcsolyázó Egy­letnek nincs megfelelő anyagi ereje, hogy pályáját szilárd, vízhatlan burko­latai láthatná el s melegedő termeket építhetne. A pályán pedig jelenlegi állapotá­­ban valóságos küzdelem még silány jégfelületet is fagyasztani. S ezt is mennyi ideig! A pályára ugyanis csak éjjel lehet, lehet vizet árasztani, mert nappal a vízhúzáshoz szükséges villany­óra nem vehető igénybe. A vízhúzás pedig 4 órán túl lehetetlen, mert a kút vize ekkorra kifogy. Egy napot kell várni, míg az agyagburkolat átfagy; két napot megöl a hordókkal való keserves alapöntözés; másik kettő eltelik a tá­madt jéggödrök, foltok, gyűrődések el­simításával, melyek a kút vizének 3 fokos melege, az agyagon át leszivár­­gotó víz, az alap egyenetlensége követ­keztében keletkeznek; a hatodik nap feladata volna a pályát egységes, sima felülettel látni el, ha egyáltalán lehetne, hogy végre a hetediken a várva-várt, lapokban hirdetett megnyitó ünnepélyen — csónakázni lehessen. Mert a hosz­­szas előkészületeknek, a pénztár szép reményeinek sorsát rendesen egy-egy Talán harmad vagy negyed nap azon­ban — vagy hogy már másnap — a Nagy­­­ kereszthy fiúk a Prisztay Lászlóval együtt jöttek iskolába, az lett a nevelőjük. Prisz­tay a nyolcadik osztályba járt s egyéb­iránt nem volt rosz diák, de tudtuk róla, hogy cigarettázik és hogy meg-meg fordul­t a Fekete Sasban huszonegyezni. Az eseten nem sokáig tűnődtünk és talán egészen el is felejtődött volna, ha a Kronstein Móricra a bátyjáról ne maradt volna bogárgyűjteménye. Az van tudniillik a dologban, hogy a kissebb Nagykereszthy fiú, a Lóránt, aki­vel a Kronstein-gyerek egy osztályba járt, s tudott erről a bogárkor.,akcióról és meg­­ akarta szerezni. A Kronstein Móric köny­vet kért érte cserébe. Ezen a nyomon ha­ladt az ügy odáig, hogy reggel 8 óra előtt fölszaladt a Kronstein gyerek a cserébe kí­nált könyvvel Kovács Zsigához, aki heten­­kint egyszer náluk is kapott ebédet és aki úgy is mindenben tekintély volt, mondaná meg neki elsőbben, hogy igazán többet ér-e az a könyv, mint a bogárgyűjtemény, má­sodszor, nem vétek-e neki azt a könyvet olvasni, holott az a címe: „Krisztus köve­téséről.“ Kovács Zsiga, amint meglátta a köny­vet, a haja tövéig elpirult. Ott fénylett a táblán: Kempis. — Nem tudom, hogy milyen könyv ez — azt felelte. De vétek, ha elveszed.

Next