Függetlenség, 1905. szeptember (18. évfolyam, 51-54. szám)
1905-09-03 / 51. szám
dik oldal. FÜGGETLENSÉG törvényeken nemzetállam soha ki nem építhető. Ám törekvéseink nem mondanak le. A népképviseleti alkotmány elől ki nem térhettek. Dirigálni, az ő érdekükben a nemzet sorsát továbbra is ők akarták. Szerveztek tehát egy olyan pártot, mely az osztrák érdekeknek mindenkor hít támogatója és,a hatalom uszályhordozója volt. És a nemzet három hosszú évtizeden keresztül hűségesen viselte magán a burkolt abszolutizmus jármát. Nyögött és sóhajtozott. Tenni azonban keveset tehetett. A hadsereg osztrák szellemű. Az egyéni érdekek, korrupció, protekcionizmus és lápok korszaka következett. A nemzet kevés, de önzetlen fia hűségesen küzd a jobb jövő reményében. A hatás meglátszik. Az 1899. XV. az 1901. XXIV. t.cikkek a korrupció erős fegyvereit szedik el. Következik az osztrák párt bukása. A nemzet megmutatta, hogy a párttal nem ért egyet. Undorodik tőle. Ám ez nem elég. A tradicionális politika tovább folyik. Céljukat nem vetik szem elől. Minél rosszabbul állanak, annál arcátlanabbul dolgoznak, hogy a nép akarata ne érvényesülhessen. Népképviselői legyen s mégse legyen ez. A kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon. Alkotmányunk szerint, a törvvényhozást a nép és a király együtt gyakorolják. A királynak annyi joga van, mint a nemzetnek. Ezt szokták mondogatni. Ez ugyan nem igaz. A király, eltekintve, hogy elnapolással, házfeloszlatásügyvivő kormányokkal, a nemzetet akaratának kifejezésében megakadályozhatja, törvény szentesítési jogánál fogva a nemzet bármely legjogosabb, legéletbevágóbb kívánságának útját vághatja. Ez a mi népképviseletünk. Ez a mi törvényhozásunk, egyenlő joggal nemzet és királynál. S ha a nemzet mégis erélyesen védi jogait, következnek házfeloszlatás, ügyvivő kormány s az erőszak rémeivel való fenyegetések Ez az egyenlő jog. Egy ember, vele szemben milliók érdekei. A másik részen természetesen minden kötelesség. A nemzetiségi kérdés átka nemzetünknek. A hadsereg osztrák. Az előző kormányok osztrák érdekekben kezelték a nemzetiségi politikát. A volt osztrák párt eltűnt. A hadsereg a nemzetállam kiépítésének legnagyobb akadálya. A nemzet ezt tudja és érzi. Követeli jogait. Következik a válasz: a hadsereg enyém, jogaimat csorbítani nem engedem. Ott van a 67. Xll. Ehhez a nemzetnek nincs köze. S újra folyik az évszázados küzdelem a nemzet és királya között. S folyik mindaddig, mig a nemzet nem diadalmaskodott. Mert a nemeiben nagy erő van. A népszavaz Isten szava. Ő pedig a királyok felett áll, kik az ő kegyelméből uralkodnak. Minden háború halállal jár. Adja Isten, hogy e háborúban minél kevesebb halott legyen. Színházi bajok, tv. Kecskemét, szeptember 3. (IV.) Hogy Kecskemét város szinügye szerencsésen átevezhessen a válság zátonyán, hogy sikerrel oldhassuk meg az égető színházi reformot s hogy színházunk mielőbb elérhesse a kulturális tekintetben legfejlettebb magyar vidéki városok színészetének színvonalát, — ehhez nem elég a helyi színházlátogató közönség jóakarata és áldozatkészsége, hanem kell, hogy a színházunkra felügyelő hivatalos tényezők is céltudatosan vezessék színészetünk ügyét a kitűzött cél felé. Ezidőszerint a városi tanács intézi színházunk tulajdonképeni felügyeletét. Változó sikerrel bár, de ez irányú tevékenysége folyamán, mindenkor legjobb szándékoktól vezéreltetve teljesítette hivatását- A tanácstagok túlnyomó része nem túlságosan avatott színházi szakember, talán többségük színházba se igen jár s igy nem is ismerős, különösképen a helyi színházi viszonyokkal. De egy előnyét mindenesetre feljegyezhetjük a tanácsi felügyeletnek, — azt, hogy olyan emberek gyakorolják, akik mint érdeketeknek a kulisták intrikáiban s igy teljesen pártatlanul dönthetnek a felmerülő színházi ügyekben. Hogy ez mekkora előny — csak azok tudják igazában méltányolni, akik szenvedő tanúi voltak a pár ♦éven át működött színügyi bizottságok érdekeltségi hátrányainak. De mortuis nil, nisi bene, ide tartozunk az igazságnak az elvitathatatlan tény konstatálásával, miszerint a letűnt szinügyi bizottságok személyes háborúit okolhatjuk elsősorban ezért, hogy szinügyünk ezidőszerint még a mai kezdetleges állapotában stagnál. Ezért — bár elvben szinügyi bizottság intézményének ezen személyi okokból kapálódzunk a régi felügyeleti rendszer feltámasztása ellen. És csakis ezért óhajtjuk inkább a tanács kezeiben tudni szinügyünk vezetését, — bár másrészről tisztában vagyunk azzal is, hogy a tanácsi felügyelet sajnosan ő nélkülözi a színházzal való közvetlen érintkezésből és általában a színházi viszonyok beható ismeretéből tele. Az eszében járt a jó öreg Tantalusz akinek gyötrődése valóban tréfa volt az övéhez képest, mer a bácsi csak vízre szomjúhozott, de ő, ő . . . Azután úgy képzelődött, hogy aszszonykája sóvárogva lő felé, ő pedig epedve várja, és amikor vágytól száraz ajkaik csókba forrnak össze, közéjük ereszkedik egy üvegfal . . . felkelt. . . lefeküdt . . . járkált és mindehhez a mama mélabús és nyugodt, egyenletes horkolása szolgáltatta a zenét. Az álom előbb-utóbb mégis csak elnyomta a kimerült fiatalokat, de reggel azért bágyadtan keltek. Az asszony szemének az alja kékes és beesett lett, Béla szemén véres erek látszottak, de a mama üde volt és friss és megelégedve csaknem boldogan mesélte : Igazán rég aludtam már ilyen jól, gyerekek! . . . Mindig a leánya körül forgott, de mikor Béla hivatalba ment, pillanatra egyedül maradtak és asszony keservesen borult a keblére: — Két hétre jött hozzánk, barátom ! . . . — Ó, ha nem jönne a mama! Mikor az ura hazajött, minden bevezetés nélkül támadt neki: — Nos, Béla, mit csinálunk ? — Kivel, mivel? — Hát, hogy jön a mama . . . — Nem tudom, cica, de nagyon nagyon örölök neki. Ettek és a menyecske kevés szünetet tartott, hogy annál nagyobb hatása legyen a továbbiaknak. — És hol fog aludni a mama, Bélát? — Hol ? . . . hol . . . A válasz eleinte olyan egyszerűnek tetszett és mégis szeget ütött a fejébe. Halkan, vontatva mondta. — Igaz . . . Hol? ... az előszobában nem alhat . . . Nem ízlett nekik az ebéd és mindketten a mama látogatásán gondolkoztak. Hogy igy megzavarta az ő kicsi fészkük derűs békéjét a mama látogatása! Ebéd után szokás szerint összeültek a puha kerevetre és eltréfáltak, dévaskodtak, kedvesen bolondozva. Ma ugyan vontatott volt kissé a hangulat és búcsúzáskor, hivatalba ment azt mondta Tarján Bála: — Sose búsuljunk, édes, majd én alszom az előszobában . . . Olyan arccal és olyan hanglejtéssel beszélt, mint a nagy eszmék sokat szenvedett vértanúi. 3. Csendes éj volt: a nyugtalanság éje . . . A kis menyecske nem hunyta le szemét benn a pihés ágyban, vagy ha lehunyta is, hasztalan hunyta ... Az álom alattomos pillangóját elzavarta a szóként őrlő gondolat: — Ugyan, mint alszik odakint Béla? Ilyenkor betemette puha arcát fehér vánkosába, de melege volt nagyon melege, izzó vére, lázas teste nem tűrte magán a selyem paplant . . . Az előszobában pedig dühösen cigarettázott egy úr. A cigarettája tüze úgy járt a sötétben, mint egy szentjános bogárka, jelezve, hogy minő izgatott Tarján Bélé. Nem volt költő hajlamú férfiú, de a lelke csupa eszményi képpel jön most ös ik szám.