Függetlenség, 1906. április (19. évfolyam, 74-96. szám)

1906-04-01 / 74. szám

Kecskemét, 1906. április 1. Vasárnap________XIX. évfolyam, 74. szám. Kdében IH m kiadóhivatal. ELŐFIZETÉSI ÁR ■ ■ W Szerkesztőség és hordva m PMl H SP8® nm H r*c eWhiz nyom-Negyedre 2 kor. M i ii ■■ 11 B ü ifi IBk || A ■ B B B dála 1 1 F5**kor*­Félévre 4 kor. |L» B H H B B—, fl B B____ HERB m. B Wr 6. «. hova a lap : r ti­it StNotua Choehre postán küldve Fiókkiadóhivatal: Félévre rep­ül. A kecskeméti függetlenségi és 48-as párt hivatalos közlönye , könyvkereskedése Felelős szerkesztő Főszerkesztő Társszerkesztő TOMORI JENŐ SZAPPANOS ISTVÁN KECSKEMÉTI VILMOS Az asszonyok. Van egy francia közmondás, a­­­ely azt tartja, hogy keresd az asz­­szonyt. Ez a mondás M­­­agyarországon is találhat alkalmazást akárhányszor, olykor válságos időkben is. Mert ha némely férfiú vállalkozik arra, hogy a nemzeti közérzés ellenére is fölkapasz­­kodjék az ugorkafára s méltóságos avagy kegyelmes címre tegyen szert, ez esetben akárhányszor a férfiúi cse­lekvések titkos rugója az asszony. Vannak olyanok, akik könnyen győzik le a maguk és az uruk skrupulusait, csakhogy méltóságos, avagy kegyelmes asszonyok legyenek. De ezek kivételes esetek. A sza­bály az, amelyet száz meg száz példa szentesít, hogy valahányszor az ország valamely nagy érdekéről van a szó és valahányszor a magyar alkotmányt, a magyar szabadságot fenyegette vesze­delem a múltban vagy fenyegeti a jelenben: a magyar asszonyok, a magyar nők mindig kivették részüket a küzdelemből. Harcoltak már a magyar asszonyok férfiak oldalán, életét oltva a ránk törő ellenségnek. De a nyerserő nem szokásos fegyvere a nőnek. A magyar asszonyi lélek úgy érezteti varázsos hatalmát, mint a napsugár, amely minden élet forrása. Az asszony igazi fegyv­e a gyöngédség és az érzelem, amelylyel a szivekhez szól s oda­adásra, olthatatlan szeretetre és ön­feláldozó készségre ihleti a lelkeket. Elborul a szemhatár. Sötét fel­legek tornyosulnak a magyar égen. De nem kell elcsüggednünk. Virraszt fölöttünk a magyar hazaszeretet napja s már jelentkeznek a fénylő csillagok, az asszonyi lélek ragyogását hozván, óh, ha bajba jut a magyar nemzet, akkor sohasem szabad itt alkalmazni a francia közmondást: keresd az asz­­szonyt, mert ha bajban van a nem­zet, sohasem kell az asszonyt keresni. Jelentkezik önként s tündérujjakkal szövögeti a jövő fonalát s buzdítólag, lelkesítőn és lélekemelő varázszsal hat mindenekre. A minap egy fölhívás jelent meg a Budapesti Hírlap­ban, egy magyar előkelő úriasszony, Vay Gáborné grófné tollából. Azt írja a többi közt: „Föltétlenül szükségesnek tartom, hogy megszűnjék ma az a kérdés is, hogy a hibákat ki okozta, ki követte, hogy melyik párt, melyik vezér, melyik politikus hibája foly­tán kergették az országot — nem csak a jelenlegi válságba, de a végveszélybe is. Csak egy feladat áll immár előttünk: menteni, a­mi megmenthető és tenni ezt becsülete­sen, hazafiasan, bátran és lelkesen­. Ezeket a szavakat megszívlelhetné akárhány nagy politikus: például Tisza István vagy Bánffy Dezső báró. A nőről pedig ezeket mondja a fölhívás: »Némák voltunk mostanáig — de megjött az idő, hogy a magyar nők ajkai is megnyíljanak és vele együtt tetterejük érvényesüljön. Ha­zánk megmentésére legyen irányítva minden nő törekvése s a magasztos ügy diadalához járuljon hozzá ren­delkezésére álló minden eszközzel —­ tekintet nélkül arra — hogy nagy — avagy kisállásu-e, asszony-e vagy leány, gazdag-e vagy szegény. Kötelessége ez mindenkinek, a­ki a magyar kenyeret eszi, vagy a ma­gyar föld javait élvezi. Ne kíméljük egészségünket, ne ápoljuk szépsé­günket, ne áldozzunk továbbra is a hiúságnak, hiszen elég időt paza­roltunk rájuk. Tegyük félre a fran­ciai és angol regényeket; vegyük elő a magyar történelmet s annak em­lékeiből merítsünk erőt a kitartásra, biztató reményt egy jobb jövőben !« Ezek olyan szavak, amelyek szi-ifjak ! — Egykor megszűnünk ifjak lenni! Az ér, melyben a vér buzog s feszül, Egykor majd cérnaerejűvé válik S a test a kortól fáradtan kidül... Résen tehát! Addig, mig tetterő van, Álljunk hazánk felett nyílt őrszemet ! Gyáván ne hagyjuk, hogy hitvány arassa fogunk gyümölcsét, mit apánk vetett! Ne féljetek, hogy vége nemzetünknek. Van itt lappangó szikra, tűz elég! Szivünk m­a nyirkos puskaporral telve, De gyulladásnál fenn, lobogva ég. — Ha ránk feküdne bármi zsarnok önkény S bilincsbe verné újra vaskarunk ; Nem tudna lenni, nem ! e nemzet gyáva ! Jelszónk a régi — élünk vagy halunk!! Az eszme, melyet őseink ültettek, Szabadságunknak fája nem rohad, S ha mégis holmi féreg bántja testét: Az oltvány itt örökre megmarad! Oh drága ez ... óh, drága ez minékünk, Ha nem becsüljük, Isten átka ránk ! De nem ! — e nemzet méltó lesz korához,. Dicső marad, ne félj, ne félj hazánk ! Le térdre hát e szent napon, ki érez! Boruljon porba gazdag és szegény ! Kérő szavát emelje Istenéhez A pór, nemes, a büszke és szerény ! — Atyánk! Teremtőnk! hallgasd meg­­imánkat, Hallgasd meg gyötrött, árva nemzetünk; Viseld gondját e lelkes harci népnek, Áldásod ránk, derítsd fel szép egünk! .. Henter Gyula. TÁ­R­C­A. Álljunk talpra ! Álljunk talpra egytől-egyig Magyarok ! Hazánk felett vészes felhő Kavarog ! Űzzük lova ezt a vészes Felseget. Mely bennünket végromlással, Pusztulással fenyeget . . . Ezer éve hogy fennáll e — Drága hon, — Küzdelmekkel ment át minden Századon. Nagyon sokszor sújtott a sors Feléje, Mégis fennáll, mert megvédte A magyar nép ereje ! . . . Ne engedjünk tehát vészt e Hazára, Álljunk talpra most is hivő Szavára ! Akár ifjú, akár úgg, ha Teheti, Mutassa meg, hogy hazáját, Mindhalálig szereti . . . Hogyha nem lesz szolga-lélek közöttünk ! Nem győzhet a gonosz ármány Fölöttünk: Álljuk meg hát ezt a harcot Emberül, S a szabadság fényes napja, Hazánk egén felderül! . . . Széchenyi N. János. MÁRCIUS 15. Zászlónk lobogjon S szivünk lelkesüljön ! Bibortűz gyulladjon hazánkon át : Hirdessék fennen az egész világnak Vérrel szerezte a magyar — jogát! Leselkedés, árulás nem kenyér itt. Letörve békénk, nemzetünk szabad. Oh, nincs annyi babér e nagy hazában, Amennyit érdemel a hősi had ! Dicső kor ! Oh, de még dicsőbb a nap, amely | Reátok akkor borzongva sütött I ! De legdicsőbb volt e parányi nemzet, Mely zsarnokán oly bátran szétütött! Ti adtatok vasszárnyakat a szónak; Ti törtétek le rólunk a vasat; Ti mondottátok : — „Éljen a szabadság ! Magyar 11 — neked egy új hajnal hasadt !“ És mint a tenger árja zúgva bömböl, Egy lelkesülés hangzott ércesen; Az oroszlán, mely ketrecét kitörte, fogát kereste, hörgte vészesen. Nem kért.... A térde nem hajlik ma­­gyarnak ! Sajátját visszaszerző vakmerőn ... De oh! — azóta félszázad repült el, S mi megnyirbálva állunk a tetőn.

Next