Függetlenség, 1906. május (19. évfolyam, 97-121. szám)

1906-05-01 / 97. szám

2. oldal­ menethez, amely szűnni nem tudó ovációk közben kisérte a választási helyiséghez. Ott Kovács Sándor választási elnök adta át neki meleg, szép beszéd kíséretében az alsókerület mandátumát, melyet Hock János gyönyörű beszéd kíséretében vett át. Hock Jánost ezután választói vissza­­kisérték lakására, a­hol szeretettel"búcsúz­tak el tőle. A hangulat egész napon át lelkes volt. Hock János a délutáni vonattal Német-Bogsánba utazott a függetlenségi jelölt támogatására. is. A felsőkerületben. A felsőkerületi választópolgárok már 4—5 óra felé gyülekeztek a függetlenségi és 48-as Népkör Klapka utcai helyisége előtt. Nemcsak a városbeliek, de a pusz­tákról, nevezetesen Urrétről, Szarkásból, Nyírből, Szentkirályról, Máriahegyről, Talfajából stb. is seregesen jöttek be a lelkes hívek. Negyedkilenc óra tájban megindult a Népkörből a menet id. Szappanos Elek pártelnök,­­ Kecskeméti Vilmos párttitkár és Héjjár József vezetésével. A Nagy­kőrösi utcán és a piactéren óriási tömeg sorakozott, amely lelkesen üdvözölte a zászlók alatt vidáma zeneszóval és haza­fias dalok éneklése közben haladó hatal­mas nagy menetet. Mire a menet az Iparegylet elé ér­kezett, Györffy Balzs választási elnök már kihirdette az eredményt, hogy Szap­panom István egyhangúlag megválasztott képviselője a felsőkerületnek. A polgárok előtt Kecskeméti Vilmos hirdette ki a fényes eredményt, melyet örömteljes üdvrivalgással fogadtak a vá­lasztók. A szónok felhívására ezután el­indult a menet Szappanos Istvánhoz, hogy felkérje őt mandátumának átvételére. Tömöri Jenő üdvözö­te itt a kép­viselőt költői gondolatokban gazdag, lel­kes, szép beszéddel. Szappanos István könnyekig meghatva köszönte meg pol­gártársai bizalmának impozáns nyilvánu­­lását. A bülső meggyőződésnek szívekig ható szavaival erősítette, hogy nem en­gedi kezeiből kicsavarni a függetlenség zászlót, melyet újból kezeire bíztak. A képviselő ezután a menet élére állott, mely elhalmozta szeretetének jelei­vel. Az Iparegylethez érve Györffy Balázs választási elnök, a képviselő hazafias érdemeit méltatva hatásos, szép beszéd kíséretében átnyújtotta neki a mandá­tumot, melyet Szappanos István meleg szavakkal köszönt meg. Ezután lelkes ovációk közben vonult a menet a Népkörbe, ahol az egybegyűlt polgárok lelkesen ünnepelték szeretett ősz vezérüket. A tegnapi nap folyamán Szappanos Istvánt az ország minden részéből üd­vözölték egyhangú választása alkalmából. Tegnapi és mai választások. A függetlenségi párt abszolút többségben. A tegnapi és mai napon lezajlott választások immár teljesen kétségtelenné teszik, hogy a függetlenségi párt abszo­lút többséggel kerül be a képviselőházba. Tegnap 52 kerületben volt választás, amelyek közül 48 végződött világos ered­ménnyel. 48 kerület közül 38 független­ségi, 7 alkotmánypárti, 3 nemzetiségi kép­viselő. Három kerületben pótválasztás lesz, egy kerületben elhasztották a választást. A mai nap folyamán 275 kerület választott, amelyek közül 48 egyhangú választás volt. Ezek közül 40 független­ségi, 7 alkotmánypárti, 1 néppárti kép­viselő. A szomszédos kerületekben és p­edig Nagykőrösön Gubody Ferencet, a napalajon Krasznay Ferencet, Félegy­házán Holló Lajost, Kecelen Pozsgay Miklóst, Monoron Szemere Hubát, Gö­döllőn Héderváry Lehelt választották meg. FÜGGETLENSÉG. Hány függetlenségi képviselőt választottak? Az Országos Függetlenségi és 08-as párt­hor telefon jelentése, este, 6 órakor. E pillanatig 131 függetlenségi kép­viselő megválasztatásáról érkezett hiva­talos jelentés. A szegedi választás. A Szegedi IS Napló telefonjelentése esti 6 ó. Az I. kerületben báró Bánffy Dezső­nek 795, Petrovic László függetlenségi­nek 495 szavazata van. A II. kerületben dr. Becsey Károly függetlenséginek 703, Polczner Jenő függetlenséginek 441 sza­vazata van. Bánffy és Becsey győzelme biztos. |j | i) 0 HA is 0 k. — Lapunk legközelebbi száma a május elseji munkásünnap miatt csak 3-án, csü­törtökön reggel jelenik meg. — Kossuth Ferenc távirata. Szappa­nos István Kecskemét felsőkerületi ország­­gyűlési képviselője tegnap délelőtt a kö­vetkező tartalmú táviratot kapta Kossuth Ferenc kereskedelemügyi minisztertől: „Szappanos István képviselő Kecs­kemét. Megválasztatásod alkalmából szivemből melegen üdvözöllek Kossuth.“ — Főispán-beiktatás. Jászkunszolnok­­megye május 12-én iktatja be új főispán­ját, Almássy Imrét ünnepélyesen, melyre Kecskemét város t­örvény­hatóságát is meghívta. — Hock János országgyűlési képvi­selő tegnap este a gyorsvonattal Ném­et- Begsánra utazott az ottani függetlenségi képviselőjelölt támogatására. Ma délután visszaérkezett Kecskemétre. — Vörös május. Holnap, május 1-én, a természet felszabadulásának napját ülik a munkások, úgy ünnepüik ezt a na­pot, hogy leteszik szerszámaikat. Délután 3 órakor népgyűlés lesz a Széchenyi-téren, azután zászlók és jelvények alatt kivo­nulnak tünt­etőleg a városon keresztül a városi vigadó helyiségébe, ahol este nagy­szabású szociális ünnepély lesz. Holnap minden munkás kéz pihen nemcsak Kecs­keméten, hanem az egész országban, az egész világon. — Katénak a választáson. A kecske­méti helyőrségül­ a Mollináryak két szá­zadát a közeli községekbe rendelték a tegnapi választásra, de már az esti vo­nattal hazaérkeztek. Ez azt jelenti, hogy a nemzet győzelmének kivívására nincs szükség katonaságra. Egy az érzés.. . A 8-as huszárok új parancsnoka. A Kecskeméten állomásozó 8. számú kö­zös huszár­ezred parancsnoka, Kunés Liborius ezredes, mint sajnálattal értesü­lünk, május 1-ével nyugalomba vonul. Helyette gróf Biasinger Nándor alezredes veszi át az ezred vezetését. — Rendőrök jelölése. A városnál üre­sedésben levő hét rendőri állásra mint­­egy 50 pályázó közül Füvessy Imre h. főkapitány a jelö­ő bizottsággal beterjesz­tette a jelöléseket Kada Elek polgár­mesterhez, aki a kinevezést még a hét folyamán eszközölni fogja. — Csillaghullás. Május 1-én a hely­őrség következő tagjai léptek elő: a cs. és kir. 8. huszárezrednél Szívó Sándor kapitány vezérkari őrnaggyá és Buss hadnagy főhadnaggyá; — az 1. számú honvédhuszárezred kecskeméti osztályá­nál Pintér Jenő II. oszt. százados I. oszt. századossá, Szirmay Tamás főhadnagy II. oszt. századossá, Hets Viktor hadnagy főhadnaggyá, — a 38-as gyalogezred kecskeméti zászlóaljánál Gserényi Dániel hadnagy főhadnaggyá, Dürr Károly tiszt­­helyettes hadnaggyá lépett elő, őszintén gratulálunk. — Bihari Cegléden, Cegléd város ta­nácsa megengedte Bihari Ákos kecske­méti színigazgatónak, hogy társulatával május 1-től július 1-ig szinielőadásokat tarthasson. — Távozó ezredorvos. Dr. Berényi Dezső cs. és kir. huszár ezredorvos május 1-én Lembergbe helyeztetett át. A helyi orvosi kar egyik elismert kitűnőségét, a helyi társaságok pedig egyik legkedvel­tebb és becsültebb tagjukat veszítik benne. Áthelyeztetése közeli törzsorvosi kineveztetésével áll összefüggésben. — Változás a helyi sajtóban. A „K. L.“ vasárnapi száma jelenti, hogy Szánthó Kálmán dr. visszalépett a lap szerkesz­tésétől, amelynek május 1-től Wilier Jó­zsef tehetséges hírlapírótársunk lesz a felelős szerkesztője. Úgy értesülünk egyébként, hogy ez a változás csak név­leges, mert a lap szellemét továbbra is Szánthó Kálmán irányítja, régi hatás­körének és szerkesztői honoráriumának épségben maradásával. — Dandárszemle. Lizár­ Frigyes ez­redes honvéd lovas dandárnok a mai nap folyamán városunkban időzött és szemlét tartott a kecskeméti honvédhuszárosztály fölött. — Tűzoltók védszentje. Flórián nap­ján, pénteken reggel 9 órakor a tűzoltók és kéményseprők istentiszteletre jönnek össze a nagytemplomban, délben pedig Flórián áldomás lesz Rendeczki Istvánnál. — Búcsúzik az equitáció. A helybeli cs. és kir. equitáció ma fejezte be öt hó­napra terjedő tanfolyamát. — Hurcolkodás. A májusi éves és évnegyedes hurcolkodások már tegnap m­gkezdődtek. Ez a hónap az, amikor legtöbben szokták változtatni lakhelyeiket azok, akiknek nem adott meg az a leg­magasabb földi boldogság, hogy saját, házába lakhassék és igy ki van téve a legmagasabb szenvedésnek...a háztulajdo­nosok szeszélyének. — Vizsgáló bizottság a pusztai isko­lákban. A községi iskolaszék tanügyi bi­zottsága következő iskolaszéki tagokat küldte ki a pusztai iskolák vizsgálataira. Izsáki úti iskolába: Nyirády László és Paál Géza. Haleszi iskolához : Petter Géza és Wéber Ed­e. Alpári iskolához : Hanusz István és Kerekes József. Tallai iskolá­hoz: Györffy Balázs és Hornyik József. Felhőcsődöri iskolához: Csősz József és Mészáros József. Városföldi iskolához: Dr. Mészáros Ferenc és Tömöri Jenő. Balószögi iskolához : Dr. Garzó Béla és dr. Szeles József. Alsóvárosföldi iskolá­hoz : Kovács Sándor és Mayerfi Zoltán. Lakiteleki iskolához: Hajdú József és Németh László. alsószentkirályi iskolá­hoz : Dr. Angyal Vidor és Görnöri Sándor. Szikrai iskolához : Dr. Dr. Szabó László és Tormássy Sándor. Vágójárási iskolá­hoz : Biró Ádám­ és Fekete Sándor. Pusz­taszeri iskolához: Kerekes József és Szabó József. Alsószekdülői iskolához: Grasselli Miklós és id. Szappanos Elek. Borbási iskolához: Dékány Imre­ és Fehér Márton Benei úti iskolához: Dr. Garzó Béla és Kecskeméti Vilmos. Szarkási is­kolához : Pásthy Károly és Zsigmond M. József. Felsőszentkirályi iskolához : Szent- Gály Gyula és Tóth István. Kisfái isko­lához : Holosnyai Ambrus és Sárközy Pál. Monostori iskolához : Petter Géza és Ré­­vay László. Katonatelepi iskolához: Fa­ragó Béla és dr. Horváth Mihály. Hel­­vétia-telepi iskolához: Szokolay Mihály és Wéber Ede. Gátéri iskolához : Kerekes József és Szent-Gály Gyula. Felsőszek­­dülői iskolához: Dékány László és Kecs­keméti Adolf. Urréti iskolához : Katona Mihály és dr. Kiss Albert. Ágasegyházi iskolához : Dékány Imre és Györffy Ba­lázs Budai úti iskolához: Dr. Bárány József és Mayerfi Zoltán. Kismatkói úti iskolához: Csősz József és Pataky Imre. Kláher-telepi iskolához: Héjjas István és Mészáros János. — Halálozás. Idős Magyar Pál bir­tokos, általánosan tisztelt, szeretett pol- 97. szára.

Next