Függetlenség, 1906. november (19. évfolyam, 247-271. szám)

1906-11-01 / 247. szám

Kecskemet, 190t).~ november 1. -* -■ -XK. itfalyaa. Mimim. tvFIZETÉSI ÁR '®n ' W Szerkesztőség és mvben házhoz ___ ____ '________ _______ w — kiadóhivatal: ' harcba ,*« - psrasj B jfS&t |AUI!BBBi 8 PAIAPU egyház N . L| if BE? 22 Hm IBflm ■B B B nyomdája I. t. Félévre 4 kor. plj ||| || *' 10 • fc? ||j. |^1,s Bgjg ■ Főiskolatér ^6. api szám-4 fid. H «ji wlJ' fljL»»« B mSJhi m ' hlető közremé-RISHk “ »■n»o mmm m W­­m vu»» nyék js küb e aCUniatrtCm POLITIKAI dendők. Félévvel ez:6of. a kecskeméti függetlenségi és 48-as párt hivatalos közlönye. Hs^ám. Felelős fszerkesztő Főszerkesztő Szerkesztő­­' TOMORI JENŐ , SZAPPANOS ISTVÁN KECSKEMÉTI VILMOS É­S Iparfejlesztés. Kossuth Ferenc ip­arügyi politikája ez idő szerint fővonalait);­m abban csúcsoso­dik ki, hogy a kézi­­et nehézségeivel küzködő iparágakat v­­llam­i segítséggel akarja lábra állítani is legutóbb .Szte­­rényi államtitkár ki is jelente, hogy az állami subventió e­lől nem zár el egyetlenegy iparágat se­án, ha fenn látja forogni a valódi szüks­égletet. A szük­ségességet megállapítj­a azon körül­mény, hogy a folyamodik iparág ter­ménye olyan-e, a­ amelyet a magyar állam népessége fogyaszti * * *; b) olyan-e amely terményekből na­gy behozatal van; c) olyan-e amelynek­, a terrmelé­­séhez megvan nálunk a is megfelelő ter­melési tényező tudniillik a­­nyers­anyag. Az iparnövelésnek ezen­, módját a mercantilisták javulták s eg­yedül üd­vözítőnek tartották mintegy 200 évvel ezelőtt. Ezt azonban az ujab­b közgaz­dasági politikai irányzatok kif­ogásolják mint olyat, amely az egyenlőség esz­méjével összeegyezhetlen Összz­eegyez- T­ásd­ Rákóczi sírja. Irta: Váry István. Tenger haragjában nagy Rákóczi lelke, Büszke bujdosóknak lángoló szerelme Egyre csak viharzott, Küzdve erős harcot; éi hallgatván tengernek csöndes morcno­klását, Tenger habja felett futó szél zúgását, Szégyenpir borított minden magyar arnot; Messze szép hazánktól, távol idegenbe’ Bánatkönny szivárgott minden magyar .[S­zembe.­­Bánatkönny szivárgott, szégyen pírja égett, Magyar büszkeségünk szürke semmivé lett, S leroskadtunk porba, Sir elé omolva; Nem honolt egy percre szivünkben a nyugalom, Messze idegenben volt egy bus sirhalom, Az előtt sirtunk mi a földet csókolva; Sajgott honfiszivünk bánatos keserve, Égett honfilelkünk olthatlan szerelme. Oltárunk volt nékünk messze ország sirja, Hol a honfilélek keservét kisírta, S elzarándokolva Hullott könnyünk folyva; Mert Rákóczi sirja volt a mi oltárunk, Hova balsorsunkat panaszolni jártunk, Mintha az a sir a Hadúr trónja volna. S kértük esdekelve ott mi Istenünket, Áldjon is már karja, mely most annyit­­büntet. 'heilen pedig azért, mert az iparosság­­ csak egy osztályát képezik a társada­­­­lomnak, ezen osztály állami s­ibven­ x tiót kap, hogy boldogulhasson; más i- i­­­j osztály: a földbirtokosok, a lökések, s a munkások, a vállalkozók a szellemi foglalkozást űzők pedig ezen állami subventiótól elesnek, holott a subven- I­tiót az ezek adófizetései is tették lehet­­­­ségessé. -­­ Az egyenlőség eszméjét sérti­­ még azzal is, hogy az iparos osztály­­ minden tag­a még sem fog subvensc­­v­óban részesedni, mert a cipőgyár majd­­ kap segélyt, de a cipész nem; a szö-­­­vészeti gyár igen, azonban a tőke sze­­­génysége miatt csak kezdetlegesebb - technikai gépezettel dolgozó takács­­ nem; a készruhákat gyártó-, nagy tö­megben termelő állami támogatást­­ nyer, de a kézműiparos szabóaznem • stb. Hogy ez úgy lesz, ,ezt már csak­­ mindenki elhiheti , de még azt is, hogy a nagyipari vállalatokat alapíthatók,­­ tehát a­­nagyobb tőkével rendelkezők • jutnak a subvencióhoz. De azt is el kell hinni, hogy­­eme nagy ipari vál-ok dicső Rákóczi, magyar népünk atyja, Kinek hon az.Érelme lelkeink l áthatja, Érdekelve kérink, Oh, bocsásd meg nékünk, Hogy eddig száműzve pihentél hazádtól,­­ Én mi engedtük, ahogy mesere pihenj távol, Pedig te vagy e leszel «örök eezményké­­pünk; De országunk felett száz vihar viharzott, És mi alig győztünk vívni annyi harcot. Vitéz magyaroknak ,elmúltak vezéri, Nagy Rákóczi Ferenc, régi fé Bercsényi Messze elbolyongnak, S gyászos regét mondnak: Zöld erdő harmatját eltakarja a tél, Piros csizma nyomát hóval lepi a szél, Távol határszélen bus harangok kongnak, Tanger mormolását bujdosó hallgatja, Bujdosó porrészét messze föld takarja. Harmatos síroknak bánatos rejtelme, Vérző honfiszivnek lángoló szerelme, Csillag fent az égen, Virág kint a réten, Milló honfilélek ábránd-tiszta álma, Hősök glóriája, sirról tépett pálma, Kesergő madárdal szerteszét a légben, Jertek sorba, jertek s koszorúba kötve .Szent koporsó légyen véle ek befödve. Messze idegenből bus koporsót hoznak, És a szent tetemnél milliók áldoznak, Tiszta magyar lelkek Zengnek honszereimet ; Diadalnak útja a koporsó útja, Merre végső utját utolszor befutja, S a kelet csodái uj életre kelnek. — Százados mulasztás lesz igy elfeledve,— ’ A mag­yar dicsőség nincs még eltemetve. falatok alapítói túlnyomóig külföldiek lesznek s a magyar csak mint meg­nyert vagy megvett emberként fog sze­repelni az igazgatóságb­an, vagy a fel­ügyelőbizottságban, avagy kü­l- és bel­tagként, na! Vagy éppen a cégben. Természetes, hogy az ipari vállalat osztaléka a külföldnek fog jutni. Szóval az iparnevelés ily módsze­­r­rével sem az újabb felfogás (sem jó íz­agam) nem rokonszenvezik. Azonban mert a Magyar 1917-ig jó erős kötelékkel fűzte magát össza Ausztriával, így az iparfejlesztésnek a természetes mód szerinti lehetőségét ezen bessemer acél keménységű kötél lehetetlenné teszi, nincs tehát más mód, hogy az osztrák ipar minket megfálasztó bő áldásai alól menekül­hessünk, mint az, hogy egyik társa­dalmi osztály ta­ja­it, az iparosokat úgy a­hogyan lehet támogassuk a többi társadalmi osztályok filléreiből. De vajon ezen az egyenlőség nagy eszmélyével ellenkező állami ajándékozásból jut-e valami Kecske­métnek? Jut-e akkor, amidőn tudjuk, hogy egyenes al ami adókban Kecs-Oh, dicső Rákóczi, régi magyar néped, Kit száz ellensége szaggatott és tépett, Védi szemfedődet, Hódo­ te előtted; S bár a sasnak tépő körme közt fony­anyadtunk, Még se busulj dicső vezérünk miattunk: Honszerelmet tanul nemzeted te tiled, S rajongással áldoz sírodnál te néped, •­- Világok változnak, mégis él emléked. Fénysugár villant fel az éj sötétjébe’, Öröm könnye ragyog szemeinkben égve, Örömkönnyek hulltak, Felhők elsimultak, Nincs ma senki köztünk, ki ne ünnepelne, Közénk szállott, közénk, nagy Rákóczi a lelke, Örömnek könnyűi zokogásba fúltak; Bol­eg temetés ez, gyásszal teljes ünnep, Igaz boldogsággal töltve el szivünket. Hatalmas nagy Isten, honszerelmünk vára. Újra áll szerelmünk legdicsőbb oltára; Ott áldoz mi népünk, Ott az eszményképünk. — Benned vetjük, Atyánk, mi erős hitünket, Adjál boldog létet árva nemzetünknek,5. S a Rákóczi-siron sirvirágot tépünk; A szent hamvakat már magyar föld­­takarja, Szabadság virága sarjadott ki rajta. — Ez a sir bennünket ápol és eltakar, Oh, legyen hát eggyé minden igaz magyar, S legyen a mi szivünk dönthetetlen emlék. Hirdetvén lelkünknek igaz honszerelmét..

Next