Függetlenség, 1907. április (20. évfolyam, 76-99. szám)

1907-04-03 / 76. szám

Kecskemét közművelődése és társadalma. irta: Bagi László. (Folytatás). Kecskemét város 1439-ben zálogba adat­ván, attólfogva földesúri adót (censust) fizetett, de önkormányzatát mindig megtartotta; papját, biráját elöljáróit szabadon választotta. Ép úgy, mint Szeged — mely szintén civitas címmel birt — útvám és áruvámszedési állomás volt, mely a királyné vámtisztei által kezeltetett. A városi tanács bíráskodott s az önkormányzatot a török is meghagyta, de a város bírája és tanácsa mellett a török Kadia is bíráskodott egész 1606-ig, mitől fogva a város önálló ha­tósága igazságszolgáltatási tekintetben is visz- szaállott. _ A város hajdan sáncz alakú mély árokkal ^ volt kerítve s annak belső partja tövisből kor­colt erős sövénnyel volt szegélyezve. A homoki kápolnáról, mely 1794-ben a nagy tűzvész alkalmával leégett, (a Gyümölcs, újabban Széchenyi-utcán) a szóhagyomány azt tartotta, hogy Szt. István király által állított fogadalmi épület volt. Ez egy mély völgykatlanban állott, mert eredetileg a város és környéke futóhomokkal borítva nem volt, de midőn nyugatéjszak felől a homok magát a várost is elbontással fenye­gette, a kápolna szinte eltemettetett. A futóho­mok terjedésének meggátlására ültették az er­dőket és szőlőskertek jó nagy részét is. Az említett kápolna mellett volt a város legrégibb } temetője, mig a Szent-Háromság temető 1739- ben nyittatott meg a pestis vagy fekete halál dulása idején, melynek fogadalmi emlékéül 1742-ben a Szt. Háromság szobra állíttatott. Oklevelekkel mutatható ki, hogy a város az alvidéki határig vezető országos közlekedési és posta ut volt, mig 1686-ban egész vidékével együtt majdnem teljesen feldúlt kietlen puszta- 1 Ságként került vissza a magyar korona birto­kába, hogy aztán is még számos rácbetörés színhelye legyen. A város lakosai hajdan nagyhírű gazdál­kodást, földművelést és baromtenyésztést foly­tattak s 1677-ben 319,000 katasztrális holdon űzték kiterjedt gazdálkodásukat. Ezen földek jó részét haszonbérben bírták s a jászkunok meg- váltakozásakor 1745-ben vesztették el, de a város határa, — melyhez a tatárjárás után maga a város 6 elhagyott szomszéd község határait csatolta, — még ekkor is 160.000 hold maradt. E roppant terület jó részét őrökváltság utján szerezte meg a város, melyet — az 1840-iki törvényt több mint egyszázaddal meg­előzve, — a gróf Aspremont nemzetséggel 1724-ben kezdett meg és sok száz családdal más félszáz évig folytatott és 1868-ban feje- j zeit be. Ily körülmények között — török, tatár, . rác dulások idején, pestis, tűzvész, futóhoinok ! veszedelmei közt, — a város közművelődését és haladását kevesleni vétek volna, s társa­dalmi életét is könnyű elképzelni. És mégis, a sövényfalak között, csodála­tos erő tartotta fenn magát, mely mindent meg­szerzett, amit mások elvesztettek s gazdagsá­gának alapjait a homokföld megszerzésében bölcs előre látással kereste és találta meg. Nemcsoda, hogy ily történelmi múlt mel­lett a városi hatóság erős, majdnem mindent magában foglaló tekintélylyé nőtt; kultúrának, társadalmi mozgalmaknak erős és buzgó fak­torává lett s hogy ez a szó: „város“ még most is oly sokat fejez ki. Méltó társul szegődtek mellé az egyházak, mert Kecskeméten már majdnem négy század óta kiterjedt egyházközségi élet áll fenn, s a kőtemplom használata felett 1564-ben kötött szerződés, mint Hornyik János tüzetesen .leírja, alapjává lett a városi javadalmak egyenlő meg­osztásának, az úgynevezett alternatiónak, mely Kecskemét számára zsinórmértékül szolgált és mindenkor békés társadalmi életet biztosított. A szigorú bánásmód, melyben a török a keresztényeket részesítette, (papjukat megve- rerette, hangosan énekelni, imádkozni, keresz­tet vagy szentirást hordozni nem engedte stb.) nyomasztó társadalmi helyzetbe juttatta a város lakosságát, de az egyházi életnek még több szívósságot kölcsönzött, s a török uralom alatt városunkban két különböző vallásfelekezeti templom volt található, mely toronynyal, órával és harangokkal volt ellátva. (Folyt, köv.) Ä hírős városból. (Bakával nem áll szóba.) Akkor történt ez az érdekes epizód, amikor József főherceg legutóbb itt volt nálunk, hogy ,szemlét tartson ezredének kecekeméti osztálya fölött. ‘ A Royál-szálloda előtt silbakolt egy közhuszár, ahol a népszerű főherceg lakni szokott s vidám ábrá- zattal járt föl alá, mit sem törődve az arra menőkkel. Egyszer aztán odalépett elébe egy baka-őrmester s valamit kérdezett a huszártól. A huszár végignézte az őrmestert s mintha semmi sem történt volna, tovább silbakolt. Az őrmester megint csak oda szólt a huszár­Ä üondscSielr» szonáta. Irta: Micsey Aranka. „Gratulálok Nagysád, gyönyörű volt!“ | Az egész társaság el volt ragadtatva. Mindenki sietett hódolatát kifejezni az ifjú művésznőnek, ki szerényen köszönte meg a lelkes ovációt és hogy megmeneküljön a sok gratulátió elől, egy mellék terembe ment. Kis szalón délszaki növénynyel, kellemes levegő és egy süppedő pamiag. Éppen le akart ülni, midőn egy fiatal ember áll eléje. „Engedje meg kisasszony, hogy én is köszönetemet fejezzem ki ama élvezetért, a melyben e darab eljátszásával engem része­sített. Kétszeres okom van erre. Először rop- j pant bámulója vagyok Beethovennek, másod- | szór ez a darab különösen hozzá van nőve a szivemhez. Mióta először hallottam, azóta sze- j retem már. Úgy képzelem, mintha egy temető | nyílna meg előttem és tárná ki rejtelmességeit a szedernek világának. És főképpen azért, mert mindig eszembe jút egy igen szomorú történet. Ha megengedi, elmondom ! Leültek a pamlagra és a férfi rákezdett lassan, szomorúan. . . . Talán három évvel ezelőtt történt, hogy egy igen jó barátom jött el hozzám, a kit már nagyon régen nem láttam. Késő este kopogtatott be hozzám. A meglepetés és a viszontlátás öröme sokáig fogva tartottak. Barátom nagyon rossz színben volt. Kérdeztem, hogy mi baja van ? Nem felelt. Oda ült a zongorához egy-pár futamot játszott el rajta; majd a kottákat nézegette, melyek szana-szét hevertek a zongora melletti kis asztalon. Kezébe akad a Mondschein szonáta. Mint egy őrütt dobta a földre a kottát és vér­ben forgó szemekkel kiált: „Hát te kisértetek szolgája, mindenütt utamba akadsz ? !“ Én nemi tudtam mire vélni a magaviseletét, hallgatása, majd meg ez a rettenetes fölháborodása, is­mertem jól a barátomat, tudtam, hogy ok nél­kül nem tesz igy. Sőt nagyon nagy dolognak kell lennie a miért ennyire indulatba jő. Vár­tam mig lecsendesedik. Lerogyott a székre és kezébe temetve arcát hangosan zokog. Most már igazán vége szakadt a türelmemnek. Oda mentem hozzá és megkérdeztem tőle, hogy mi baja tulajdonképen. Mi bántja? Talán segít­hetek rajta. Lemondó sóhaj volt a felelet. Leültem mellé és vártam mi fog következni. A szivem össze szorult előre, mert éreztem, hogy itt valami nagyon megrendítő tragédiáról fogok hallani. Elkezdte lassan meg meg csukló han­gon és könnyei csak úgy peregnek orcáin. ... — Tudod — kezdi — hogy volt egy menyasszonyom a kit imádtam végtelenül, s a ki viszont szeretett. Egy alkalommal, mi­kor nála voltam sédes reménnyel tervezgettem, és számoltam a napokat melyek mennyegzön- kig még hátra voltak. Ő zongorázott. Hallottad, hogy mennyit regéltem művé­szi játékáról. Csodásán játszott. Az ember meg- némult a gyönyörűségtől. Önkéntelenül elhall­gattam. És akkor rákezd az ő kedvenc darab­jára a Hondschein szonátára. Én nem tehetek róla, de sohasem szerettem ezt a nehéz, teme- töszerü darabot. Ő pedig imádta. Valóságos extázisba jött, ha játszta. Szemei mintha a túl­világba tekintettek volna, ujjai az egyes variá- tióknál őrült sebességgel siklottak tova a bil­lentyűkön, mintha ezer meg ezer vilii járná vad táncát a holdvilágos éjszakán, a temető amúgy is félelmes területén . . . hiába kértem könyörögtem, hogy ne játsza többé ezt a da­rabot, kimeríti, beteggé teszi az amúgy is érzékeny idegeit. De hasztalan! Könnyezve felelt mindig — meglásd úgy is akkor halok meg, mikor ezt játszom valami őrült vonzó erőt gyakorol rám ez a darab és ha nem is akarom játszani uj- jaim önkénytelenül ezt játszák, hagyj békén elpusztulni, lásd nem lehetek boldog úgysem. Ezek a hangok mindenüvé elkísérnek és szél gyanánt süvítik fülembe, „ha nem jösz viszünk“ és én megrettenve csakhogy szabaduljak a rémektől játszom; bele temetém a félelmemet és rettegésemet a játékba és érzem mind fogy el lassankint az erőm is mind pusztul a lel­kem el . . . (Folytatás) ELŐFIZETÉSI ÁR. ■ ■ J Szerkesztőség és Vidékre postán küldve: , -r- t * i mai-.ii * n .. .. , POLITIKAI NAPILAP Telefon: Negyedévre . . 3.80 fill. Félévre . . . 7.60 fin. f\ kecskeméti függetlenségi és 48-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. I45, szam­Felelős szerkesztő: Főszerkesztő: Szerkesztő: TÖMÖRI JENŐ. SZAPPANOS ISTVÁN. KECSKEMÉTI VILMOS. Kecskemét 1907. április 3. Szerda XX. évfolyam, 76. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents