Függetlenség, 1907. július (20. évfolyam, 148-173. szám)

1907-07-02 / 148. szám

Kecskemét, 1907. julius 2. Kedd XX. évfolyam, 148. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR. | | ^ Szerkesztőség és Vidékre _ . . . _ Negyedévre . . 3.80 fill. POLITIKAI NAPILAP Telefon: Félévre . . . 7.60 fin. ft kecskeméti függetlenségi és 48-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. 145­ szám­ Felelős szerkesztő:­­ Főszerkesztő:­­ Szerkesztő: TÖMÖRI JENŐ. SZAPPANOS ISTVÁN. KECSKEMÉTI VILMOS. A lehetetlen helyzet. A mai politikai helyzet képe­s a lehetetlenség. Körülbelül százhúszezer senyvedő magyar vasutas-család évtizedes remé­nyeinek megvalósulása elé akar legyőz­hetetlen akadályokat gördíteni egy ide­gen nyelvű szóáradat, csak azért, hogy a magyar nemzet törvénytisztelő türel­mével visszaélhessen nagyzási hóbort­jában és csak azért, mert hála helyett szívében élő vak magyargyűlöletében abban a százhúszezer vasutasban, is csak a gyűlölt magyart látja. Nagyobb szégyen élő nemzetet nem érhet, mintha saját nemzetének parla­mentjében — idegen, senki által nem értett nyelven hiúsítják meg törvényhozó törekvését csak azért, mert egy negyven év előtt életbeléptetett törvényt, elég gyenge félremagyarázni engedni. Lehetetlen helyzet az, hogy a ma­gyar képviselőháznak tagja lehessen olyan képviselő, még ha Horvátország­ban választják is meg,­­ aki nem tudja magát megértetni azon a nyelven, amely a parlamentnek tanácskozási nyelve s aki a törvény intézkedésének sem képes megfelelni, mivel nem horvátul „is“ tud beszélni, hanem „kizárólag csak“ ezen a senki által meg nem értett nyelven beszél. Ennek az „is“-nek a helyes értel­mezését törvényhozásilag sürgősen meg kell állapítani, még­pedig úgy, hogy a magyar parlamentarizmus tekintélyén csorba ne essék és a horvátországi vá­lasztók érdekei se szenvedjenek, mert a mai értelmezés mellett a horvátországi­­ választóknak képviselőküldési joguk rájuk nézve semmi haszonnal nem jár, mivel a jelen helyzet mellett igazán egyre megy,­­ akár magyarul nem tudó embereket,­­ akár birkákat küldenek érdekeik meg­­védelmezésére, mert sem azoknak, sem ezeknek nyelvéből egy kukkot sem ért a magyar parlament. A magyar parlamentnek kötelessége gátat vetni ennek a nemzetellenes idő­pazarlásnak. Ki kell mondani minél előbb, hogy a magyar parlamentben idegen nyelven egy meghatározott időnél to­vább nem szabad sem beszélni, sem valami régi kalendáriumból, vagy állat­orvosi könyvből felolvasásokat tartani. Aki obstruálni akar, az magyar nyel­ven obstruáljon a magyar parlamentben ; a szólásszabadságot, ha obstrukcióvá is fajul, nem szabad kis ujjal sem érinteni,­­ akármilyen törvénytelennek tartják is némelyek az obstrukciót. De legalább törvénytelenséget elkövetni a magyar parlamentben más nyelven, mint magya­rul, ne lehessen. Lehet a kisebbségnek is jogos az obstrukciója, ha az a magyar nemzet osztatlan helyeslésével találkozik, egy gyűlölt többség ellen. Ilyen volt a füg­getlenségi pártnak obstrukciója, amely a létszámemelésnél kezdődött és a sza­badelvű rendszer bukásával végződött. Ekkor is a függetlenségi kisebbség háta mögött állt az egységes magyar nemzet, — tehát jogosult volt, szüksé­ges volt az az obstrukció. Minden jogo­sult és szükséges, amit egy egységes nemzeti akarat helyeslő szimpátiával övez körül. Pedig ma a magyar nemzet egysé­ges akarata a horvát perfidia megtörését sürgősen követeli. Mert tudja, látja, érzi mindenki, aki magyar érzelmű ebben az országban, hogy az, ami ma már a magyar parla­mentben történik,­­ a magyar nemzet gyengeségének, erélytelenségének olyan jele, ami megszégyenítő az egész or­szágra nézve. Üstökénél fogva kell megragadni azt a kis „is“ szócskát és addig kell rázni, amíg lerázzuk róla az odatapadt horvá­­tokat, hogy ők észre térhessenek és hogy a magyar nemzet visszanyerje veszélyez­tetett tekintélyét. A horvátok megnövekedett szarva nem a mai kormány vétke, de annak a szarvnak letörése ennek a kormánynak a kötelessége ! Burgyán Aladár, orsz. képviselő, Kossuth szobránál. (A kecskeméti Kossuth-szobor leleplezésének évfordulóján.) Mozduljatok ti megkövült tagok, Hideg ércnek emeld fel szózatod, Pacsirtaszó s hangod orgonája Köszöntse a tavaszt hozó napot ! Hogy még egyszer megremegjen szivünk , fellobogjon a régi, hősi láng, Hogy még egyszer örömkönnyet sírjunk lm hallgatunk — beszélj Kossuth apánk! Beszélj — s hangod, mint a vész fuvalma Száguldjon át e honnak tévéin . A kalásszal zengő róna hordja S szikrát csaljon Kárpát szent bércein. A Dunának ujja forrva follyon S rezdüljön meg fenyves, völgy és halom, Zúgva szálljon millió ajakról: Kossuth Lajos feltámadt e napon ! Feltámadál és győzve mint az Úr, Ragyogsz dicsőn az enyészet felett; Feltámadás, lelked köztünk lebeg, Mely e népnek legdrágább kincse lett. S lelkesülve halljuk újra szódat, Mely hazáról, szabadságról beszél, Mert a te szód, örökre bevésve, Minden igaz magyar szivében él! S látunk, amint lelked szárnyát bontja A szabadság örökszép angyala S bűvös kézzel szövi álmaidba A szent igét, szabad, magyar haza! És viharral, vésszel szembe szállón, Messiásként ez eszmét hirdeted, Melyért sötét börtön borult föléd S melyért egy nemzet őrzi éltedet. Miként Cherub lángzó pallósoddal Te őrized az ősi, szent jogot. Melyért e nép, megtörve bár, Antheuszként ismét fegyvert fogott. Tekinteted, miként kőszáli sas; Uralja e hazának téréit S mint jó atyánk munkás, áldó kezed Számlálja e nép szívveréseit. S elbűvölve csüng néped ajkadon, Ki gyujtsz, tüzelsz, sujtsz szódnak lángival, Kiben remény és mély fájdalom él, Ki szól , s lerogy a roskadt, régi fal. S mi századoknak fényes, szép álma volt, Miért millió szív­bőn imádkozott, Mint egy szóra, egy varázsütésre Nem kell, édes valóra változott. Aki látta e mosolygó álmot, Alig hitte, hogy lesz felébredés, Hogy titokban láncot kovácsolnak, Rut zsarnokság és vak önkénykedés. S tárogatód búgva fog riadni S végigsüvölt a vésznek angyala, Hogy a holt is fölkeljen sírjából, Amint dörgöd : Veszélyben a haza! Szilást hajjal és feldúlt kebellel, Mint riasztod álmából nemzeted, Hogy­ remélve hősi fegyverében, Válasszon im’, halált, vagy életet! Ágyú dübörg — kondul a vészharang A vész közel — csatára levente ! S­im sereg két seregnek nyomában, A zászló leng: „Kossuth azt üzente!“ Ott jársz a vad, tomboló vész felett, Mint ki remél s végsőig bátorít, Ott állsz a bősz vérhullám tetején, Vagy égbe visz, vagy tüstént elborít! Oh, mily szép volt napod a zenitjén, Olyan közel vészes lementéhez: Mi is ekkor voltunk legközelebb A halálhoz s gyászos elveszéshez. S mint üstökös, távozol az égről, Hogy vissza se jöhess többé élve. Csak villámló haragodnak fénye Villant vadul a vakító éjbe’. S még­sem lett ez és örök halálunk Támadott uj, hatalmas Messiás, És mi visszanyertük életünk s jön Hitben, erőben uj feltámadás ! Most itten állsz, őrként, tiszta ércben, Mig múlanak, suhannak századok S biztatólag mintha mondná ajkad: Ha részben lesz, magyar, feltámadok! Csak szólj s e hon híven követni fog Dicső egünk, tündöklő csillagunk, Vezérelj és megyünk, mert mi úgyis Benned élünk és általad vagyunk! Sántha György.

Next