Függetlenség, 1908. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1908-03-01 / 51. szám

2. oldal FUGGETLENSG 51. szám. lyek a haladás útját megakasztják, vagy lassúbbá teszik, nem áll módjában el­hárítani és megszüntetni azoknak sem, akiket az úgynevezett Városi párt az egyes kerületekben jelölt. Minden tiszte­letet megadunk az uj párt jelöltjeinek, de nem látunk közöttük oly egyénisége­kor akik joggal állíthatnák magukról, több energiával, nagyobb tudással és szerencsésebb kézzel tudnák vezetni a város ügyeit, mint ahogy eddig folytak és igy nem is értjük, hogy miért az uj párt alakulás, ha különb vezetés, ha gyökeres reform nem remélhato. Akkor az egész küzdelem nem a hivatottság kérdése, hanem csupán személyi kérdés, egyéni aspirációk kérdése. Az uj párt programmját még nincs szerencsénk ismerni, mert általánosság­ban elhangzott kijelentések még prog­ram mot nem képeznek, az pedig, hogy legyen vízvezeték, modern közkorház, kultur palota, csatornázás, varosszabá­lyozás stb. stb. nem uj kérdések és uj programmot nem jelentenek, mindezek­nek létesítése közös vágyunk régi óhaj­tásunk s hogy eddig létre nem jöttek, a pénz kérdésen múlt s bárki elhiheti, hogy létesítésük érdekében a „nagy csizma“ éppen úgy meg hoz minden ál­dozatot, mint az iparos osztály, a keres­kedő vagy az értelmiség. Persze volna mód arra, hogy közjővedelmeinket fokoz­zuk, de ez az adott körülmények közt csupán a polgárság közterheinek emelé­sével volna elérhető. S hogy a „nagy csizma“ a jövedelem fokozásnak erre az útjára nem lépett, ezzel is a közjónak munkált és a polgárság érdekeit tartotta szem előtt. A kilépett bizottsági tagok nyugod­tan elmondhatják, hogy híven sáfárkod­tak, megőrizték a közvagyont és nagy­értékű objektumokat szereztek. S mi hisszük, hogy a polgárság igazolni fogja a jogos önérzetet és midőn a mai nap az urnához lép, honorálni fogja a régi gárda érdemeit és mi bizalommal ajánl­juk polgártársaink figyelmébe jelöltjeink ügyét. Ítéletével igazolja be, hogy jól választottunk s hogy jelöltjeink méltók a közbizalomra. Bármint üssön is ki a vá­lasztás eredménye, mi békét és munkát akarunk s arra kérjük tisztelt ellenfelein­ket is, hogy ugyan az a szellem vezesse őket és ne járuljanak hozzá ahhoz, hogy osztály osztály ellen, iparos a gazda el­len egyik felekezet a másik ellen for­duljon. Dr. Sz. A „hírős városból“. A lakásínség megoldása. Az örömtől ragyogó arccal rontott be egyik munkatársunk a szerkesztőségbe. Mosofygó arc 29-én: ez a körülmény mindnyájunk élőit gyanús volt. — Megtaláltam !!! Megtaláltam 1!! — kiál­totta elragaitatással, látva a kiváncsi arcokat, melyek m'ost már még nagyobb kíváncsisággal fordultak feléje. Amerika, a puskapor, sőt még a spanyol viaszk is már réges-régen megvan; mit talál­hatott tehát munkatársunk, aminek még 29-én is érdemes és tud örülni? A kormányozható léghajót, a repülőgépet, vagy talán az arany- csinálás módját találta fel, vagy éppen egy kiló ezresbankót talált ? — Mit találtál? — kérdeztük egyszerre valamennyien ? — A lakásínség megoldását!!! Most már rajtunk volt a sor, hogy fel­ragyogjon az arcunk, mert már úgy láttuk munkatársunkat, mint az emberiség legnagyobb jóltevőjét s a jövő évi Nobeldij nyertesét, mil­liomost. — Hát hogyan? Hogyan? — sürgettük. — Beadok egy sürgős indítványt a kép­viselőházhoz, hogy hozzák be az adósok bör­tönét. Ott most mindent megszavaznak, termé­szetesen megszavazzák ezt is. Egy hét alatt a lakosságnak fele dutyiba kerül s a másik fele vígan lakhat az üresen maradt lakásokban. Még csak azt kérdeztük meg tőle, hogy: — Hát te vígan fogsz lakni, vagy a dutyiba kerülsz? Jelentőségteljesen hallgatott. Hogy fiatalít a szökőév. Nagyon öreg, töpörödött s egészen fehér hajú ember jött be hozzánk, valami házeladást hirdetni. — Ugyan hány éves már bácsi ? — kér­deztük kíváncsian. — Éppen ma van, kérőm alázatosan, a huszadik szüietésnapom. — Téved maga, bácsi. — Nem én, mögkövetöm alássan, szökő esztendőben születtem, hát én még csak húsz­szor értem *mög a február 29-ét, pedig nyóc- van esztendős vagyok. T ............. J . . . . é. NAPI HÍREK. Kecskemét, 1908. március 1. Eötvös Károly ünnspiése. A képviselőház ellenzéki csoportja Eötvös Károly, a ragyogó tollú és ragyogó jellemű magyar iró tiszteletére tegnap este a Bristol- szálló külön termében fényesen sikerült lako­mát rendezett. Jelen voltak a többek között: Vázsonyi Vilmos, Lengyel Zoltán, Barta Ödön, Szappanos István, Farkasházy Zsigmond, Mol­nár Jenő, Csépán Géza, Nagy György, Bozóky Árpád, Pilisy István, Babocsay Sándor, Bene­dek János, Pető Sándor, Leitner Adolf, Bródy Ernő, Mezőfi Vilmos és Szász József képviselők, Reiner Ede dr., Perl Soma, Rácz Dezső dr„. Schlesinger Sámuel, Bogdányi Mór,, Szerda­helyi Henrik dr., a kuruc ifjak küldöttje, Hor­váth János esztergomi egyházmegyei pap, a vajda „udvari káplánja“ és még igen sokan. Amikor Eötvös Károly, akinek ünneplésére gyűlt össze a társaság, a terembe lépett, lelkes éljenzéssel és tapssal fogadták. Banda Marci cigányzenekara pedig tust adott. untalan ijedten rebbentek fel előttem s szivem a rettenetes magányban hangosan dobogott. .. De energiám sokáig volt éber . . . Orahossza- kat töltöttem a nádasban és hívtam a szöke­vény gúnárt . . . „liba, liba, liba“. Hasztalan, nyomára sem bukkantam ... A félelem az éj haladtával egyre jobban szorította a szivemet. Tizenhárom éves voltam s még nem töltöttem éjt a szülői házon kívül . . . Eltévedtem a ná­dasban s rettenetes kimerültséget éreztem . . . Ledőlni nem mertem, mert féltem, hogy a piócák ellepik a testemet és kiszívják a vé­remet ... Az egyre növekvő félelem ónsuly- lyal nehezedett öntudatomra . . . Nem tudtam gondolkozni . . . Végre valahogy kijutottam a nádasból. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Felültem egy zsombékra és kipihentem magamat ... A sö­tétben nem voltam képes tájékozódni . . . Végre megpillantottam messzire egy csillogó pásztortüzet . . . Elindultam feléje ... Fél óra múlva odaértem ... A tűz körül négy férfit láttam heverészni . . . szalonnát sütöttek hosszú fanyárson ... A juhnyáj nem messzire tőlük a fűben terült el . . . Néhány kipányvá­zott lovat is láttam közelükben . . . Félelem nélkül közeledtem a férfiakhoz. Szépen jó es­tét kívántam. Felém fordultak ... Az egyik, egy napsütött, tömzsi, bajuszos, erős férfi volt. — Hát te, kis húgom, hol jársz itt, ahol a rnádár sem jár? Elmondtam szomorú esetemet a megszö- ! kött gúnárról. Nagyott nevettek . . . — Azon ne busulj, húgom — szólalt : meg újra az erős. barna ember, itt a guuá- I rod . . . Csöpp hijja, hogy nyársra nem tűz­tük . . . Nem volt érkezésünk reá . . . Azzal felkelt és egy szűr alől kihúzta a megkötözött gúnárt . . . — Nesze, vidd haza, hogy a szüléd meg j ne szidjon . . . Ölbe kaptam a gúnárt és téttovázva ál­lottam. — Siess hát — mondotta egy másik j | férfi — későre jár az idő, — Mennék én — mondottam — de nem tudom, merre van haza? — Úgy? hát hol laktok? — Eperfalván. — Tyüh, az jó oda van . . , Hajnal lesz, mire hazaérsz. A barna férfiú, ki először szólalt meg, felkelt és intett nekem. — Na, gyere húgom, hazaviszlek lóháton, csak kapaszkodj jól belém . . . Egyik társa, ki nála jóval idősebbnek lát­szott, hirtelen felugrott és rárivalt: — Méssz ám a fenébe, nem Eperfal- vára . • . Nem megmondta a gulyás, hogy ott ! vannak a perzekutorok. Az én pártfogóm nyugodtan vállat vont. Csak annyit válaszolt: — Eltérünk egymástól . . . Azzal elő­hozta a lovat és hamarosan kantárt formált a kötőfékből. Lóra pattant és engem is felemelt libástul együtt . . . Szilaj galoppban vágta­tott . . . egyik kezével átkapta a ‘derekamat mint valami kis gyerekét . . . Soha nyugod- tabbnak nem éreztem magamat, mint ennek az erős, elszánt embernek a karján ... Az egész utón csak egyszer szólalt meg. A nevemet tu­dakolta . . . — Juliska — mondottam. — Úgy, no lám, az én kis húgom is Ju­liska . . . A ló nagy dübörgéssel vágtatolt át a tiszai fahidon ... A község szélén letett a lóról . . . Maga is leszállt és a tarisznyájába nyúlt. Szép, tarka selyemkötányt vett ki belőle. — Nesze, kis lány, vidd az édesanyád­nak. Majd megörül neki, aztán kevesebbet szid.. Megköszöntem szépen. — Nincs mit — mondotta a pipáját tömve . . . Elköszöntem és sietve lépkedtem a falu felé . . . Alig tettem tiz lépést, mikor mellet­tem három lovaspandur vágtatott . , . Mőgfor- dultam s láttam, hogy az én éjjeli gardedá­mom, az én lovagom, már lovon ül . . . Még utánam szólt: — Jójcakát Juliska . . . — Azzal elvágtatott ... a három lovas­pandur utána ... Én aggódva, remegve ka­nyarodtam az utcánkba . . . Többet sohse lát­tam, sohse hallottam felőle . . . Van szerencsém a n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy az összes S lüi?E ÍMfül# ötömön levő cipőáruk saját műhelyemben készülnek. e S®| Jf Mérték szerint történt megrendelések bármily kivitelben gyorsan és n 1 1 jutányos árban kaphatók. — A javításokat is elfogadom. < i Qf+ol I m « cipő-, kalap- és férfid ivatiru-kerskvdA 1 ISZtelettel ft © ¥ a CS JSIIO) a város i bérpalobaná.

Next

/
Thumbnails
Contents