Függetlenség, 1908. május (21. évfolyam, 100-125. szám)
1908-05-01 / 100. szám
Kecskemét, 1908. május 1.___________________________________ Péntek, 100. szám ELŐFIZETÉSI AR.Q . Szerkesztőség és Negyedévre . . 380 fill. POLITIKAI NAPILAP Telefon : Félévre . . . 760 fill. fl kecskeméti függetlenségi és 48-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. 157. szám. Főszerkesztő: ZYYT RVPClT VáM Felelős szerkesztő: SZAPPANOS ISTVÁN. ZWY1. LVMJLIA1V1. TÖMÖRI JENŐ. A budapesti kecskeméti ház eladási ügye. Kecskemét törvényhatósági város tekintetes tanácsához jelentése, illetőleg felebbezése Szappanos István ügyéd és Halasi Gyula és Dékány Imre b. tagoknak a város pesti házának eladása ellen a nagyr.méltóságu m. kir. belügyminisztériumhoz. Másolat. Tisztelt Tanács! Kecskemét b. város bizottságának folyó 1908. évi április 6-ik napján tartott közgyűlése 19.kgy. sz. alatt kelt határozat ellen, melylyel a város a budapesti székesfőváros 168. és 169. sz. betétben 169. h. r. sz. 279 60—100 öl és 170 h. r. sz. 161. 90—100 öl, összesen 381 50—100 négyszögöl telek terjedelmű bérház ingatlana az úgynevezett Kecskeméti ház 454,500, szóval négyszázötven négyezerötszáz koronáért eladatai határoztatott. Tisztelettel alulírott, aki a t. kiz. közgyűlésen jelen határozat alkalmával egyébb elfoglaltságom miatt nem jelenhettem meg; ezen sérelmes határozat törvényadta jogomnál fogva — fölebbezem.Mert a mai emelkedett bérviszonyokat figyelembe véve, az ingatlanok áremelkedését általában tekintve, nem nyugodhatom meg olyan sérelmes határozatban, amellyel a város közvagyona úgyszólván olcsó, potom árért megrövidíttessék. De nem nyugodhatom meg az érdekes rendkívüli közgyűlésen megjelent bizottsági tagok számában sem, mert mint értesültem, alig voltak jelen 50-en, kik a sérelmes határozatot hozták. Igaz, hogy nézetem szerint elég sürgősen is volt összehíva, miután a meghívó ápril 3-án kelt 4. és 5-én széthordatott és már 6-án a sérelmes határozat kimondatott. Már akármiként veszszük az ilyen nagy értéket képviselő ügy megkívánja azt, hogy előbb adassék át a nyílt tárgyalásnak idő alkalom végett a véleménynyilvánítására, hogy megnyugvást szerezzenek az érdeklődők, ne legyen kitéve az elhamarkodásnak, mit csak a nyilvános eljárás szokott helyessen megoldani. Érdemében is sérelmes tehát a közgyűlési határozat, miután általa a városnak egy nagy értékű vagyona céloztatik potom árért elidegeníteni. Igenis a kérdéses ház a két telek árával és építkezési költségeivel együtt négyszázezerért nyolcszázezer koronába van a városnak, amely állításom, ha a közbe keletkezett építési és kezelési iratok megvizsgáltatnak, igazoltatik. Vigyázzuk meg továbbá az építés óta fölmerült átalakítási, kényelmi költségeket, az időközi újításokat, minden lakáshoz épített fürdőszobát, klozettek, villanyvilágítás bevezetését, több szobák egy teremmé alakítását, azért a házbéreknek feljebb nem emelését, hogy azokhoz a költségekhez arányítva lettek volna a ház jövedelmei is. Dehogy! hiszen a ház régi s mai lakói mindig dédelgetve voltak. Nem rossz, ha valaki saját házát kezeli, de a más rovására igy gavalléroskodni nem hasznos. Ráfogás az 1. közgyűlés, hogy az a ház jó kezelés, körültekintő jó gazdálkodás mellett nem jövedelmez. Nézzük csak meg figyelmesen a t. városi tanács által tett kimutatást; helyesen van-e az összeállítva? a 4160—908. számhoz. Ha helyes elfogadásra való. Kitétezik tehát a ház mostani jövedelme összesen 32710 koronában, az összes kiadás 10,232 kor. 16 fillér, akkor annak tiszta jövedelme 22,477 korona 84 fillér lévén, nemde jogosan ez vehető a tőkének bizonyos alapjául, amikor a mai pénzviszonyok között az ilyen nagy befektetési vagyon és tőke csak 4 százalékot jövedelmez, ez a 22,577 korona 87 fillér 550,000 korona tőkének felel meg, tehát az eladási árnál 100 százezer koronával több. De ha a t. tanács a házon lévő 331,000 korona teher kamatját és törlesztését a mai felesleg említett nem Piától házasság. Irta: Charles Foley. Vége. — De nagyanyám, az Isten szerelméért, ne találj ki már mindent . . . Nem is hiszed, mennyire terhelsz vele . . . Olyan kevésre becsülöd a magad nyugalmát? Zezette makacsul kerülte a zongorát, a hárfához se érintette volna ujját. Prosper a mandolin láttára mindig fölkacagott. Még a látásuktól is irtóztak. Egyetlen egyszer se ültek be a gondolába, amelyet egyenesen Velencéből hozattam számukra. Persze, mert evezniük kellett volna. A sétalovaglással az erdőben ugyanígy jártam. A bűvös, holdvilágos éjjeleket átaludtak és prózai hortyogásuk versenyre kelt a fülemlék csattogó énekével. Én, aki különben se voltam kövér, ezalatt a hat hét alatt harminc fonttal soványodtam. Még csak nyolc ilyen nap és már nem volnék az élők között. Elképzelheted, hogy ilyen élmények után az esküvő estéjén legalább is nyugodt voltam. De mily nagy volt a csodálkozásom, mikor Prosper a vacsora ideje alatt ásítozni kezdett, Zezette pedig a kávénál egyre törülgette szemeit, hogy férjéig elláthasson. Szerencsére a zene egy kissé felvidította az újdonsült házasokat. Odaszóltam a zenekarnak, hogy szünet nélkül valami vigabb, tüzesebb nótát játszszék. És hála ezeknek az előrelátó intézkedéseknek és egy pár pohár pezsgőnek, Zezette éjfélig jól viselkedett. Vendégeink, akik már távozóban voltak, a lépcsőházban még egyszer elhalmozták szerencse kívonataikkal. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy fehér alak surrant be az egyik mellékajtón. Gyorsan végigszaladtam az üressé vált szalonokon. Zezettenek nyomaveszett! Az a sejtelmem, hogy elosont, mielőtt a férjét bevárta volna, tényleg nem csalt. Azok felé a szobák felé tartottam, amelyekben még mint leány lakott. Az első ajtó, a kis budoár, be volt zárva. Kiáltottam neki, majd hevesen kopogtam az ajtón. Ásítástól elfojtott hang volt a felelet. — Te, te vagy az, na . . . nagymama? Az isten szerelméért . . . mi ... mit akarsz még? — Nyisd ki az ajtót, te szerencsétlen, nyisd ki mindjárt. Csak tudod talán, hogy vár a férjed és a lakástok a kastély másik oldalán van? — Se . . . semmit se tudok . . . Fáradt vagyok . . . Már állni se tudok . . . Elalszom állóhelyemben . . . már fekszem is. Jó éjt, nagymama. Tragikus hangon kiáltottam : — Megbolondultál? Nyisd ki az ajtót, parancsolom! Mit mondjak a férjednek ? Zezette egyre gyengülő hangon válaszolt: — Mondj neki, amit akarsz . . . Vagy ne mondj neki semmit . . . Már úgy is tud mindent. Jó éjt, nagymama, jó éjt! Hangjának fokozatos gyöngüléséből észrevettem, hogy a bodnárból szobájába ment, aztán itt is bezárkózott. Ráztam a kilincset, ökleimmel vertem az ajtót, hasztalan, rá se he-derített. Az ágyba vetette magát és elaludt. Csengetni, kürtöltetni, ágyaztatni szerettem volna. Aztán mégis meggondoltam, hogy mindenki, még a cselédség is nevetne, gúnyolódna ezen a kalandon. És nem minden boszúság nélkül hallgatásra tökéltem el magamat. A legkínosabb volt a dologban Prosper tudomására hozni, hogy mikép jártam Zezettevel. Mialatt a szalon felé irányítottam lépteimet, fölvérteztem magamat kétségbeesésének kitörése ellen. Kitörés? Bolond beszéd! Már a küszöbről láttam, hogy Prosper hátradőlve egy támlásszékben fekszik. Mikor közeledtem hozzá, félig nyitott szemével hunyorított és felsóhajtott: — Zezette? Te vagy, Zezette? Mikor láttam, hogy mennyire nyugodt, egy banális bocsánatkéréssel intéztem el a dolgot: — Zezette ... a szobájában van . . . A mai nap nagy izgalmai teljesen kimentették ... és kéri . . . kéri . . . Prosper szemei ismét lecsukódtak, mire csak ennyit mondtam: — Zezette alszik! Ismét hanyatdólt a támlásszéken . . . párnái közt valami kényelmes, puha sarkot keresett az orrának. — Alszik ! . . . — ismételte Prosper sóhajtásszerű hangon. —Szegény kis veretteem ! Oh, de mennyire értem! . . . Én is alszom ... Jó éjt, nagymama, jó éjt! Másnap, hogy ha délben föl nem keltem őket, még talán most is aludnának. Azóta két hét múlt el. Megfigyeltem az új házaspárt és nem csalódom: nagyon szeretik egymást, annyi bizonyos, ámde szerelmük az álmot jogtalan jogokba ültette. És hogy ha meggondolom ... Ki tudja, várjon nem találták-e meg a leghatásosabb, a legbiztosabb módot arra, hogy huzamos ideig, talán örökre szeressék egymást, megszívlelvén egy moralista véleményét: „A mézeshetek alatt elpazarlódik a szerelem.“