Függetlenség, 1908. augusztus (21. évfolyam, 174-175. szám)

1908-08-01 / 174. szám

174. szám két farka, így tehát teljesült a csehek régi álma. Az osztrák és magyar címer mellé mindig oda­­kivonták a pénzre a saját címerüket is. Most, kissé elrejtve és nehezen megtalálható módon bár, de rajta van a cseh oroszlán, még­pedig ugyanabban a pozitúrában, ahogy a hivatalos címeren szerepel. Ezt a ravasz dolgot egy né­met képeslap rajzolója sütötte ki s állítólag ez az oka annak, hogy ezeket a koronákat be­vonják. — A dánosi tárgyalás jegyzőkönyve. A dánosi tárgyalás jegyzőkönyve tegnap készült. Ez a jegyzőkönyv, amely 765 oldalt tesz ki, a leghosszabb esküdtszéki protokollum, amely eddig az országban készült. Hogy pedig a jegyzőkönyv ilyen hosszúra nyúlt, azt köny­­nyen érthetővé teszi az a körülmény, hogy a­­ bíróság 109 tanút hallgatott ki és 5 szakértőt, ez utóbbiakat több ízben is. A főtárgyalás fo­lyamán a bíróság 38 közbeszóló végzést ho­zott s a védők 27 semmiségi panaszt jelentet­tek be. A tárgyalás költségei, az esküdtek napidiján kívül 6652 koronát tesznek, a napi­lapokkal együtt pedig közel 9000 koronára rúgnak. — Anya- és testvérgyilkos fiú. Borzal­mas bűntény történt tegnap Tiszaladány köz­ségben. Nagy Sándor főbíró hasonnevű fia késsel meggyilkolta mostohaanyját és ennek leányát, ezután pedig öngyilkosságot akart el­követni, de ebben meggátolták. A szörnyű tettet szerelmi bánatában és a mostoha anyja iránti boszúból követte el ifjabb Nagy Sándor. Szerelmes volt a mostoha testvérhúgába, akit azonban az anya nem akart hozzáadni. Nö­velte még a legény elkeseredését, hogy a leány sem viszonozta a szerelmét és máshoz akart menni feleségül. Ma délután újból kér­lelte a leányt, hogy gondolja meg a dolgot és legyen a felesége, az azonban megint csak el­utasította a szerelmes embert, aki erre kést rántott s a leány szivébe döfte, ekkor rohant be az anya, akire szintén rávetette magát Nagy Sándor és több halálos késszúrást ejtett rajta. Mikor látta, hogy az anya is holtan esik össze, magára emelte a kést, de ebben már a segély­kiáltásokra berohant szomszédok megakadá­lyozták. Lefogták a legényt, megkötözték és átadták a csendőrségnek. — Megmérgezett kisgyermek. Sebestyén Mihály 20 hónapos fiú folyó hó 22-én lugkő­­oldatot ivott véletlenségből. Beszállították a­­ kórházba, hol tegnap kiszenvedett. Bűnszövetkezet a pusztán. Tolvaj gazdalegények. — Julius 29. Nagyszabású bűnszövetkezetről rántotta le a leplet a napokban a csendőrség. Egy or­gazda tanyás valóságos bűnszövetkezetet alakí­tott a pusztán, a melyben tekintélyes gazdák fiai is részt vettek. Rengeteg azoknak a lopá­soknak a száma, mely a szövetkezet működé­séhez fűződik. Egyes lopásokról régebben nap­­ról-napra érkeztek feljelentések, de a tetteseket ezideig hiába keresték. A csendőrség erélyes nyomozása azonban tegnap eredményhez jutott s ártalmatlanná tette a bűnszövetkezetet, mely­nek felderítéséről alábbi tudósításunk számol be. Szűcs János pusztai gazdálkodó jelentést tett, hogy f. hó 20-án ismeretlen tettesek el­lopták a kas mellét A csendőrség a nyomozás során megállapította, hogy a tettesek Buzi Mi­hály és Kormány Antal tanyások voltak. Vallatóra fogták őket, a­mely meglepő eredménynyel járt. Rögtön megállapíthatták, hogy itt szervezett tolvajbandával állanak szemben. A szövetkezethez tartozott Farkas Pál bé­res is, ki gazdájától, Kovács Lajos pusztai gaz­dálkodótól ellopott 75 tojást, fél oldalt szalon­nát, 3 és fél véka búzát, 3 véka kukoricát s egy sereg tyúkot. A lopott dolgokat Buzi Mi­ FÜGGETLENSÉG hály vette meg tőle, ki azután orgazda társá­val, Kormány Antallal értékesítette azokat a piacon. Buzinak azonban más bűne is volt. Rábeszélt 15 gazdalegényt, hogy apjuktól lopjanak s ő megveszi tőlük a lopott dolgokat. Ekkor kezdődött meg csak igazán a tolvajlás. A pusztán a lopások napirendre jöttek , né­mely helyütt a kamrát törték fel, másutt a hom­bárt fúrták ki. A megkárosított gazdák minden­kire gyanakodtak, csak a saját fiaikra nem. Most, mikor a nyomozás során napfényre jutott a dolog, a megrémült gazdák könyörög­tek, hogy inkább visszavonják a feljelentést, csak fiaikat ne büntessék meg. Buzi beismerte azt is, hogy ő volt az, aki Kovács Lajos gazdálkodóhoz Vas Imre gazdálkodóhoz Vas Imre nevű társával bemá­szott s onnan 2 véka gyümölcsöt ellopott. Nem lehet tudni, hogy a bevallottakon kívül még hány lopást és betörést követhetett el az elve­temedett ember. Az egész tolvajbanda működésének fel­derítése Bauer Ádám csendőrmester nevéhez fűződik, ki heteken át folytatta kitartóan és óvatosan a nyomozást. Nyílt­ tér. E rovatban közüliekért felelősséget nem vállal a szerb köszönetnyilvánítás. Mindazon ismerősöknek és jóbará­toknak, kik felejthetetlen leányunk, Bende Mariska végtisztességén oly nagy számmal jelen voltak s ezáltal mérhetetlen fáj­dalmunkban osztoztak — ezúton mon­dunk hálás köszönetet. A gyászoló család. 3 Miért vegyünk síremléket S Róthfeld Ignác mert Magyarország ezen egyedüli gránitfeldol­gozó gyáránál, a hazai ipar pártolását saját hasznunkra fordíthatjuk, mivel szebb, jobb, tar­tósat­!) fényű köveket olcsóbban szerezhetünk be, mint bárhol. Temetések rendezése a legegyszerűb­­től a legdíszesebbig, mélyen leszál­­...... irtott árokban. '•••••..............•­­ Nagy választékban mindennemű síremlék és úti keresztekben. — Épületmunkák terv szerint készíttetnek. — Költségvetések díjtalanul. Jó házból való tanuló fizetés­sel felvétetik Politzer Sándor fűszer-üzletében, Nagykőrösi-u. Eladó szőlőbirtok. Immm­er-rét 30. szám alatt, Katonatelep állo­más közelében 13 hold 781 négyszögöl jókarban levő csemege és borszőlő, gyü­mölcsös, veteményes, rajta nagy lakóház, borház, pince és melléképületek, idei terméssel, vagy anélkül eladó. Értekezni lehet ugyanott, vagy IV. tized, Fürj­ utca 95. szám alatt. 3. oldal Szép világos üzlethelyiség azonnal kiadó. Értekezni lehet BÓDOG FERENC gyógy­­_____szerészszel, Csongrádi­ utca. I 1T11111 L ‘7­7 —­ÖV— KiOÉjlÉ rH k­ét egymásba nyíló bútoro­zott utcai szoba a piac kö- J­zetében azonnal kiadó. _ Bővebbet a kiadóhivatalban. | m m l/A| fam­illí­ró házbó! valók­iYoi K­uiLuu rendes hetifize­­téssel nyomdánk részére felvé­tetnek. Jelentkezhetni lehet kia­dóhivatalunkban — Piac­tér. wr iOQ glarais | Litografált névjegy egy soros | 2 kor. — Minden további | « ® © sor 40 fillér. ® ® « g fl| Megrendelhető kiadóhivataunkban. Ila Oculárium I ! Budapest, 11/., Slossuth Laj s-utca IS. féléin. 1 Kien, I. HärtnerstFflssB 33. Megfelelő szemüvegek, ingyenes­­ orvosi rendelés naponta 9 órától­­ 7 óráig Márkus dr. vezetése alatt. 1 Szemüvegek és orrcsiptetők 3 koronától is feljebb. Színházi látcsövek minden kivi- $1 leiben dús választékban. ZEiS­TSt!ESS£^ LÁTCSÖVEK. Gazdák figyelmébe! & Kölcsön zsákok, teljesen újak a legjutásosabban kaphatók ! Rogy Lászlónál ! IDÉS-PIAC, LUTH. EGYHÁZ ÉPÜLETÉBEN. Eladó, ház, szöllő, föld, és erdő birtok. A 4 tized 66 számú ház nagyudvarral, a czoller-közön 6 holdnyi föld, félhold szöllővel, a borbási­ köz elején három negyed holdnyi szöllő, és a kisfái állo­másnál 11 holdnyi erdő örök áron eladó. Felvilágosítást ad­ Nyirády László (utcés­­piac) és Nyirádi Imre 4 tized 82 sz. alatt.

Next