Fül- orr- gégegyógyászat, 1962 (8. évfolyam, 1-4. szám)
1962-02-01 / 1. szám
úgy felületes narcosist alkalmazunk. Mindenekelőtt hangsúlyoznom kell, hogy az esetek egy részében a hangszalagoknak a középvonalban való fixatióját látjuk. Ez a kép kétoldali ankylosisnak felel meg. Ankylosis esetén elvégezzük thyreotomia után mindkét oldalon az ary-ízület megnyitásával kapcsolatos adductor eltávolítást (1). Műtét után 2—3 napon át tamponade marad a gégében, utána egy kombinált tágítót helyezünk be (2), amely az esetleg a gégében jelenlevő subglottkcus szűkület tágítására is alkalmas. Egyébként a trachealis stenosisokra vonatkozólag, említett könyvemben leírt okok dominálnak. A heges gégeszűkületet felnőtteknél a gyűrűporc laminájának vertikális felezésével, s a sebszélek széthúzásával gyorsan meggyógyítjuk. Gyermeknél, ha szűkület van, úgy azt a kombinált gégetágítókkal kell kitágítanunk, vigyáznunk kell azonban arra, hogy a gégetágító ne legyen a kelleténél vastagabb s így annak alkalmazása után 24 óra múlva ki kell vennünk a tágítót, hogy meggyőződhessünk arról: decubitust nem okozott-e. Később, ha lehet, a tágító vastagságát igen lassan fokozhatjuk. Mounter Kuhn hangsúlyozza (1), „hogy a tracheotomisált gyermekek dekanalisatiója néha nagyon könnyű, de gyakran rendkívül nehéz problémát képez. Súlyos próbának teszi ki a laryngologus képességét, tapasztaltságát, lelkiismeretét. A lyoni Fül-Orr- Gégészeti klinikán egy igen célravezető technikát dolgoztak ki, amely mondhatni biztonsággal szabadítja meg a kis tracheotomisált betegeket a kanül viselésének s utóbbi valamennyi következményeinek terhétől. Ennek elérésére a nyugalomba helyezett gyermeket egy fokozottabb sedativ kezelésnek vetik alá, amely gyakorlatilag valóságos neuro-vegetatív kikapcsolódást hoz létre. A dekanálisatió ilyenkor kora reggel a beteg ágyában, gyakorlott, igen szakképzett ápolószemélyzet állandó felügyelete alatt többnyire incidens nélkül hajtható végre”. A lyoni klinikán persze előzőleg meggyőződnek arról, hogy a gégében más akadályozó folyamat nincs-e. Véleményem szerint valóban sok igazság van Mounter, Kuhn és munkatársainak munkájában. A megnehezített dekanalizálásnál valóban nagy szerepet játszik a gyermek félelme. Ez mint egyedüli ok, tapasztalataink szerint nálunk nem szerepel túl gyakran. Mi természetesen előzetesen megfelelő vizsgálatokkal megállapítjuk, hogy a légzés megnehezített voltának van-e objektív oka. Ha valóban kizárólag psychikus ok szerepel, akkor felületes narcosissal meggyőződhetünk arról, hogy vajon a gyermek dekanülálva kap-e levegőt. Ha meggyőződtünk, hogy a megnehezített dekanülálásnak valóban psychikai oka van, úgy Mounier, Kuhn és munkatársainak eljárása nagyon célravezetőnek látszik. Mi azonban mégis úgy járunk el, hogy dekanülálásnál egy oly tömött, tehát vak kanül alakú pajzzsal ellátott betétet vezetünk be, amelynek vastagsága megfelel a szomának, hosszúsága pedig olyan, hogy a gégelumen kezdetéig tart, onnan pedig egy tracheába kerülő keskeny sarkantyúban folytatódik, miáltal az eszköz kiköhögése meg van gátolva. Ha a gyermek légzése legalább egy héten át eme vakkanál alkalmazása mellett teljesen szabad, úgy a tracheotomia nyílását hagyjuk összegyógyulni. A következőkben a lágyrész aspiratio megszüntetésének módjával kívánok foglalkozni. A lágyrész aspiratio csak műtétileg kezelhető. Ennek a feltétele azonban az, hogy egyébként a gégében szűkület ne legyen, illetve ha volt azt kezelésünkkel megszüntettük. Mint munkám kezdetén mondottam, a gégeszománál a lágyrészek aspiratioja akkor következik be, ha a középütt átmetszett gyűrűporcon áterőltetünk egy kanült, ami azután kétoldalt tracheomalaceát okoz, ilyen esetekben a gyűrűporc elülső része pusztult el, az oldalsó mélyebb részek kemények. Logikus, hogy a lágyrész aspiratiót semmiféle tágítással sem tudjuk eliminálni.