Gazdasági Mérnök, 1895. január-december (19. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-06 / 1. szám
. Olyan tény, melylyel számolni kell. Az emberiség művelődését meg nem állíthatjuk, a vasutakat szét nem rombolhatjuk, a haladás folyamát vissza nem fordíthatjuk, hanem inkább tökéletesítjük a közlekedési eszközöket, jobbnál jobb munkagépekkel igyekszünk még többet, még jobbat és még olcsóbban termelni. Avilágversenyben az a gazda győzi le a másik gazdát, aki ugyanazt a terményt jobb vagy egyenlő minőségben, de olcsóbban tudja áruba bocsátani. A világgazdaság tehát utat mutat a gazdának, hogy merre tartson. Figyeljük meg gondosan, hogy melyek azok a termények, melyeket más országok hasonló minőségben olcsóbban tudnak előállítani nagyban? Olyan terményekben korlátoljuk a termelést saját fogysztásunk és biztos piacaink keresletének határáig. Vizsgáljuk: minő terményágakban szorul belföldi fogyasztásunk külföldi terményekre? Ezeket a terményágakat karoljuk fel és terjeszkedjünk ki olyan terményekre is, melyet külföldön keresett czikkek, minálunk pedig jól megteremnek. Ezek egyszerű, de világos útmutatások. Beszéljünk még világosabban. Gaboneműeket az egész világon termesztenek nagyban, olcsón. Gabonafélékben tehát korlátoljuk termelésünket. Annyit termeljünk, amennyi saját fogyasztásunkra szükséges és amennyit el tudunk adni haszonnal. Saját fogyasztásunk alatt azonban nemcsak a közvetlen emberi fogyasztást kell értenünk. Az ipari fogyasztás is fogyasztás. Az is fogyasztásiba gabonafélékkel állatokat táplálunk és hizlalunk. A búzát nemcsak kenyérnek és tésztának érdemes termeszteni, hanem kifizeti magát a búzatermesztés akkor is, ha a nagy tápláló erővel bíró búzát az állatok táplálékába keverve olyan szép és értékes állatokat nevelhetünk, hogy az állatok árában bőségesen meg lesz fizetve a búza ára is. Az igen korlátolt és egyoldalú fehasználása a búzának, ha azt tisztán csak emberi tápláléknak használjuk. Miért ne használhatnánk ezt a kitűnő tápláló szert állatok táplálására is, mikor egy két marok búza az állatok takarmányába keverve rendkívüli nagy erőt ad az állatoknak és tömérdek takarmányt pótol a mi takarmányban szegény, de búzában bővelkedő országunkban. A marhát, a lovat a sertést megveszik ma is jó áron. Etessük meg búzatermésünk eladhatatlan feleslegét állatainkkal, változtassuk át az eladhatatlan búzát eladható állatokká, hogy állatok alakjában aztán áron értékesíthessük földünk áldott termékét. Nem is újság már ma az, hogy a búzát állati tápláléknak használják nagyon tapasztalt és számítógazdák Amerikában és Nyugat-Európa országaiban. Sőt már nálunk is akad okos gazda, ki felesleges búzáját keveri az állatok takarmányában és nem tudja eléggé áldani a búza csodák tápláló erejét. A növénytermelés terén nagy súlyt kell helyeznünk az okszerű takarmánytermesztésre azért, mert mezőgazdaságunkat az állattenyésztésre kell fektetnünk. A marha, a ló, a sertés ma is pénzzé tehető van rá vevő benn is, külföldön is. Az igás állat munkatársunk a gazdaságban és forgalomban, megérdemli, hogy gondját viseljük. A marha, a sertés élelmiszerekkel lát el. Az állatok bőre, csontja, zsírja, szarva, gyapja hasznos iparágak keresett anyaga. Az állatok trágyával javítják a földet. Sokféle a haszna a háziállatoknak. Becsüljük meg és karoljuk fel az állattenyésztést országszere nagyban. Amellett adjunk arányos helyet gazdaságunkban a kereskedelmi és ipari növényeknek, ahol azok jól megteremnek. Karoljuk fel a gyümölcstermelést. Egyesítsük a gazdálkodást iparral. Ha csak lehet, dolgozzuk fel terményeinket magunk, hogy kész ipari czikkek alakjában több hasznot hajtsanak. Ne kicsinyeljünk a gazdaságban semmit, ami hasznot ad. A szárnyasok minden hulladékot értékesítenek a gazda udvarában és nemcsak ízletes pecsenyével vendégelik meg a gazdát, hanem húsért, tojásért, tollért sok jó pénzt szereznek a gondos háziaszonynak. Még a méhecske is mézzel fizet, ha megbecsüljük. Pénzkereső társunk még a selyembogár is, ha egy kis eperfalevéllel kedveskedünk neki. A jól gondozott mezőgazdaságban száz meg ezer erecskéből kell csörgedezni a jövedelemnek folyvást. Egyszer az aratásból fakad az éltetező forrás, máskor a hízóból, azután a malacz, a csikó, a borjú vagy a bárány hozza a házhoz a pénzt: a fejős tehén tejjel, vajjal, sajttal fizet; gyümölcs, szőlő, fa, fa mind pénz az ügyes gazda kezében. Ma pedig az az okos gazda, aki nem veti meg a hasznot, mégha a tyúk tojja is. Nos hát merre tartsunk ? Aki manapság boldogulni akar, annak nem szabad egy magszemre fektetni a gazdaságát, hanem százfelé kell forgatni az eszét és két kézre kell fogni a munkát. Meg kell ragadni gazdaságában mindent, ami helyi viszonyai közt biztos hasznot hajthat. A mai gazda arra tartson, ahol haszon kecsegteti és ne vesse meg a porszemet sem, ha arany esig-lámlik benne. A változatos és mindent felhasználó gazdaság a jövő gazdasága. Ahol észnek, kéznek, számításnak nyomán éltető források fakadnak a szorgalom mezején, arra tartsunk! A mezőgazdasági üzemrendszerek csoportosítása a termelés főiránya szerint. Az üzemmód belterjességi foka sem a földbirtok mikénti kihasználása, sem a folytatott termelési ágak iránt kellő tájékozást nem nyújtván, a létező gazdasági üzemrendszerekről tüzetesebb áttekintést szerzendő, ezeknek a termelés főiránya szerinti csoportosítása válik szükségessé, tekintettel a földbirtok használati módjára és a rendszernek jelleget kölcsönző termelési ágakra. A főhasználat tekintetében legelő-, földmivelési és kerti gazdaságokat lehet megkülönböztetni, a termelési ágak szerint pedig földmivelési, állattenyésztési és ipari gazdaságokat. Minthogy azonban a legtöbb gazdaság kizárólagosan sem a másik termelési ágra nem szorítkozik, hanem a legtöbb gazdaságban a földmivelés és állattartás egyesítésével vagyis vegyes rendszerrel találkozunk, melyet gyakran még mellékiparágak egészítenek ki, ennélfogva az üzemrendszereknek fenti általános szempontok szerinti ismertetése nem vezet czélra. Valamely üzemrendszer jellegét a földhasználaton alapuló termelési irány fejezvén ki leghívebben, ebből kiindulva s az üzemrendszerek történeti alakulását követve a következő eredményekre jutunk: A földbirtok használatának legegyszerűbb és legrégibb alakja a legeltetés, melynél a szántóföld még hiányzik, a birtok területe csak legelőül szolgál, — ez a legelőgazdaság, és pásztornépek üzemmódja. Ezen rendszer a szaporodó népesség szükségleteit ki nem elégíthetvén, a pásztornépek állandó letelepedésük után a földmivelésre tértek át, a legelőnek egy részét szántóként kell használva; ezen átmenetnél az eddigi legelő vagy csak felváltva használtatott szántónak, és ha mint ilyen kimerült legelőnek engedtetett át ideiglenesen, mi a legelőváltó rendszerre vezetett vagy az egyszer szántóvá alakított terület ezentúl állandóan megmaradt annak, a kor akkori igényeihez képest kizárólagosan gabonatermelésre fordítva: ez a gabonagazdaságok rendszere. A népesség további szaporodása, a kultúra haladása és a föld folytonos megdrágulása annak jobb kihasználására utalván, átttértek a szántóföldön, a ga-bonán kiiil egyéb növényeket okszerűbb sorrendben termelő váltógazdaságra, mely most is nagyon elterjedt rendszerből, gazdasági iparágak felkarolásával, az ipari gazdaságok, azonkívül különleges viszonyok között a szigorú forgórendszer elhagyásával a szabad gazdálkodás, nagyon belterjes viszonyok között a kettős termések rendszere és mint a legújabb kor szüleménye az állatok nélkül való gazdálkodás fejlődött. E szerint jelenleg a következő nyolc, egymásból fejlődött, de egymástól lényegesen eltérő üzemrendszer különböztetendő meg: 1. A legelőgazdaság. 2. A legelőváltó vagy mezőfüves gazdaság. 3. A nyomásos vagy gabonagazdaság. 4. A gabona-, váltó- vagy vetésváltó, röviden váltógazdaság. 5. Az ipari gazdaság. 6. A szabad vagy spekulatív gazdálkodás. 7. A kettős termések rendszere. 8. Az állatok nélküli gazdálkodás. Ezen főrendszereken kívül idővel különleges viszonyok között egyéb csekélyebb jelentőségű rendszerek is fejlődtek, melyekre a főrendszerek ismertetései rátérnünk. Mindezezeknek e medszereknek megvan a maguk jogoltságuk és jelentőségük, de egyikök sem állítható oda föltétlenül legjobbnak: ismertetésüknél nem elegendő tehát azok lényegét kimutatni, hanem a fősúly annak feltüntetésére helyezendő, hogy egyes rendszerek minő természeti és közgazdasági viszonyok között vannak helyén. 1. A legelőgazdaság. A legelőgazdaság tipikus alakját az jellemzi, hogy a földbirtok kizárólagosan csak legelőként használtatik, a jövedelem egyedüli forrása az álattartás, a szántóföld pedig teljesen hiányzik. Ennek az ókorban uralkodó, de jelenleg is úgy Európában, mint különösen Ázsiában, Észak- és Dél- Amerikában, Afrikában és Ausztráliában nagyon elterjedt üzemrendszernek a kultúra haladásával több alakja keletkezett, melyek főkép a belterjesség tekintetében térnek el egymástól. Legkülterjesebb alakjánál az állatok télen-nyáron a legelőn tartatnak; gazdájuk sem istállókról, sem téli takarmányról nem gondoskodik, a piaczra pedig a kifejlődött jószág lábán hajtatik. A természet itt a főtényező, a tőkét a rendszerint csekély értékű állomány képviseli, a földhasználat a legprimitívebb a legkevesebb munkát igénylő. A közlekedési terektől távol eső legelőknek alkalmas, ritka népségű rónaságokon, hol a földnek még alig van értéke, a természetes és közgazdasági viszonyok utalnak e rendszerre. Egy belterjesebb alakja az, amidőn nem az állatok, hanem azoknak nagyobb szállítóképességű termékei (húskivonat, gyapjú, esetleg húskonzervek, bőrök, faggyú és hús) hozatnak forgalomba, az állatok a termelés fokozása czéljából legalább télen át némi gondozásban és takarmányozásban részesülnek, és a legelőkezelésre is némi gond fordíttatik, amennyiben azokat időközönként leperzselik és a fűtermű területnek erre legalkalmasabb részét a téli takarmány beszerzésére fordítják, így tehát a legelőkénti használtattal összekapcsolják. A legelőgazdaság ezen alakjával ritka népségű vidékeken, vasúti állomások és főként kikötők közelében elterülő legelőbirtokokon találkozunk. De a kultúrának már régóta meghódított országokban sem ismeretlen a legelőgazdaság rendszere, a közgazdasági viszonyok fejlettsége szerint, hol kül-, hol belterjesebb alakot öltve. Itt különösen a silány talaj, csapadékdús éghajlat és hegyes fekvés azon tényezők, melyek fejletlen közlekedési viszonyokká egyetemben ezen rendszerre utalnak, míg az eke alá vehető termékenyebb terítetek a forgalomnak megnyitva, rendszerint más rendszernek engedtetnek át. GAZDASÁGI MEKNOKOX szám