Gazdasági Mérnök, 1895. január-december (19. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-06 / 1. szám

. Olyan tény, melylyel számolni kell. Az emberiség művelődését meg nem állíthatjuk, a vasutakat szét nem rombolhatjuk, a haladás folyamát vissza nem fordíthatjuk, hanem inkább tökéletesítjük a közleke­dési eszközöket, jobbnál jobb munkagépekkel igyek­szünk még többet, még jobbat és még olcsóbban ter­melni. A­­világversenyben az a gazda győzi le a másik gazdát, a­ki ugyanazt a terményt jobb vagy egyenlő minőségben, de olcsóbban tudja áruba bocsátani. A világgazdaság tehát utat mutat a gazdának, hogy merre tartson. Figyeljük meg gondosan, hogy melyek azok a termények, melyeket más országok hasonló minőségben olcsóbban tudnak előállítani nagyban? Olyan terményekben korlátoljuk a termelést saját fogysztásunk és biztos piac­aink keresletének hatá­ráig. Vizsgáljuk: minő terményágakban szorul belföldi fogyasztásunk külföldi terményekre? Ezeket a termény­­ágakat karoljuk fel és terjeszkedjünk ki olyan termé­nyekre is, melyet külföldön keresett czikkek, minálunk pedig jól megteremnek. Ezek egyszerű, de világos útmutatások. Beszéljünk még világosabban. Gaboneműeket az egész világon termesztenek nagyban, olcsón. Gabona­félékben tehát korlátoljuk termelésünket. Annyit ter­meljünk, a­mennyi saját fogyasztásunkra szükséges és a­mennyit el tudunk adni haszonnal. Saját fogyasztásunk alatt azonban nemcsak a köz­vetlen emberi fogyasztást kell értenünk. Az ipari fogyasztás is fogyasztás. Az is fogyasztásiba gabona­félékkel állatokat táplálunk és hizlalunk. A búzát nemcsak kenyérnek és tésztának érdemes termeszteni, hanem kifizeti magát a búzatermesztés akkor is, ha a nagy tápláló erővel bíró búzát az állatok táplálé­kába keverve olyan szép és értékes állatokat nevel­hetünk, hogy az állatok árában bőségesen meg lesz fizetve a búza ára is. Az igen korlátolt és egyoldalú fehasználása a búzának, ha azt tisztán csak emberi tápláléknak használjuk. Miért ne használhatnánk ezt a kitűnő tápláló szert állatok táplálására is, mikor egy két marok búza az állatok takarmányába keverve rendkívüli nagy erőt ad az állatoknak és tömérdek takarmányt pótol a mi takarmányban szegény, de búzában bővelkedő országunkban. A marhát, a lovat a sertést megveszik ma is jó áron. Etessük meg búzatermésünk eladhatatlan feles­legét állatainkkal, változtassuk át az eladhatatlan bú­zát eladható állatokká, hogy állatok alakjában aztán áron értékesíthessük földünk áldott termékét. Nem is újság már ma az, hogy a búzát állati táp­láléknak használják nagyon tapasztalt és számítógaz­­dák Amerikában és Nyugat-Európa országaiban. Sőt már nálunk is akad okos gazda, ki felesleges búzá­ját keveri az állatok takarmányában és nem tudja eléggé áldani a búza csodák tápláló erejét. A növénytermelés terén nagy súlyt kell helyez­nünk az okszerű takarmánytermesztésre azért, mert mezőgazdaságunkat az állattenyésztésre kell fektet­nünk. A marha, a ló, a sertés ma is pénzzé tehető van rá vevő benn is, külföldön is. Az igás állat munkatársunk a gazdaságban és forgalomban, meg­érdemli, hogy gondját viseljük. A marha, a sertés élelmi­szerekkel lát el. Az állatok bőre, csontja, zsírja, szarva, gyapja hasznos iparágak keresett anyaga. Az állatok trágyával javítják a földet. Sok­féle a haszna a háziállatoknak. Becsüljük meg és karoljuk fel az állattenyésztést országszere nagyban. Amellett adjunk arányos helyet gazdaságunkban a kereskedelmi és ipari növényeknek, ahol azok jól megteremnek. Karoljuk fel a gyümölcstermelést. Egyesítsük a gazdálkodást iparral. Ha csak lehet, dolgozzuk fel terményeinket magunk, hogy kész ipari czikkek alak­jában több hasznot hajtsanak. Ne kicsinyeljünk a gazdaságban semmit, a­mi hasznot ad. A szárnya­sok minden hulladékot értékesítenek a gazda udva­rában és nemcsak ízletes pecsenyével vendégelik meg a gazdát, hanem húsért, tojásért, tollért sok jó pénzt szereznek a gondos háziaszonynak. Még a mé­hecske is mézzel fizet, ha megbecsüljük. Pénzkereső társunk még a selyembogár is, ha egy kis eperfale­véllel kedveskedünk neki. A jól gondozott mezőgazdaságban száz meg ezer erecskéből kell csörgedezni a jövedelemnek folyvást. Egyszer az aratásból fakad az éltetező forrás, más­kor a hízóból, azután a malacz, a csikó, a borjú vagy a bárány hozza a házhoz a pénzt: a fejős te­hén tejjel, vajjal, sajttal fizet; gyümölcs, szőlő, fa, fa mind pénz az ügyes gazda kezében. Ma pedig az az okos gazda, aki nem veti meg a hasznot, mégha a tyúk tojj­a is. Nos hát merre tartsunk ? Aki manapság boldogulni akar, annak nem szabad egy magszemre fektetni a gazdaságát, hanem száz­felé kell forgatni az eszét és két kézre kell fogni a munkát. Meg kell ragadni gazdaságában mindent, ami helyi viszonyai közt biztos hasznot hajthat. A mai gazda arra tartson, ahol haszon kecsegteti és ne vesse meg a porszemet sem, ha arany esi­g-­lámlik benne. A változatos és mindent felhasználó gazdaság a jövő gazdasága. Ahol észnek, kéznek, számításnak nyomán éltető források fakadnak a szorgalom mezején, arra tart­sunk! A mezőgazdasági üzemrendszerek cso­portosítása a termelés főiránya szerint. Az üzemmód belterjességi foka sem a földbirtok mikénti kihasználása, sem a folytatott termelési ágak iránt kellő tájékozást nem nyújtván, a létező gazda­sági üzemrendszerekről tüzetesebb áttekintést szer­­zendő, ezeknek a termelés főiránya szerinti csopor­tosítása válik szükségessé, tekintettel a földbirtok használati módjára és a rendszernek jelleget köl­csönző termelési ágakra. A főhasználat tekintetében legelő-, földmivelési és kerti gazdaságokat lehet megkülönböztetni, a terme­lési ágak szerint pedig földmivelési, állattenyésztési és ipari gazdaságokat. Minthogy azonban a legtöbb gazdaság kizárólago­san sem a másik termelési ágra nem szorítkozik, hanem a legtöbb gazdaságban a földmivelés és ál­lattartás egyesítésével vagyis vegyes rendszerrel ta­lálkozunk, melyet gyakran még mellékiparágak egé­szítenek ki, ennélfogva az üzemrendszereknek fenti általános szempontok szerinti ismertetése nem vezet czélra. Valamely üzemrendszer jellegét a földhasználaton alapuló termelési irány fejezvén ki leghívebben, ebből kiindulva s az üzemrendszerek történeti alakulását követve a következő eredményekre jutunk: A földbirtok használatának legegyszerűbb és leg­régibb alakja a legeltetés, melynél a szántóföld még hiányzik, a birtok területe csak legelőül szolgál, — ez a legelőgazdaság, és pásztornépek üzemmódja. Ezen rendszer a szaporodó népesség szükségleteit ki nem elégíthetvén, a pásztornépek állandó letele­pedésük után a földmivelésre tértek át, a legelőnek egy részét szántóként kell használva; ezen átmenet­nél az eddigi legelő vagy csak felváltva használta­tott szántónak, és ha mint ilyen kimerült legelőnek engedtetett át ideiglenesen, mi a legelőváltó rend­szerre vezetett vagy az egyszer szántóvá alakított terület ezentúl állandóan megmaradt annak, a kor akkori igényeihez képest kizárólagosan gabonater­melésre fordítva: ez a gabonagazdaságok rendszere. A népesség további szaporodása, a kultúra hala­­dása és a föld folytonos megdrágulása annak jobb kihasználására utalván, átttértek a szántóföldön, a ga-­­bonán kiiil egyéb növényeket okszerűbb sorrendben termelő váltógazdaságra, mely most is nagyon elter­jedt rendszerből, gazdasági iparágak felkarolásával, az ipari gazdaságok, azonkívül különleges viszonyok között a szigorú forgórendszer elhagyásával a sza­bad gazdálkodás, nagyon belterjes viszonyok között a kettős termések rendszere és mint a legújabb kor szüleménye az állatok nélkül való gazdálkodás fejlődött. E szerint jelenleg a következő nyolc­, egymásból fejlődött, de egymástól lényegesen eltérő üzemrend­szer különböztetendő meg: 1. A legelőgazdaság. 2. A legelőváltó vagy mezőfüves gazdaság. 3. A nyomásos vagy gabonagazdaság. 4. A gabona-, váltó- vagy vetésváltó, röviden váltó­gazdaság. 5. Az ipari gazdaság. 6. A szabad vagy spekulatív gazdálkodás. 7. A kettős termések rendszere. 8. Az állatok nélküli gazdálkodás. Ezen főrendszereken kívül idővel különleges vi­szonyok között egyéb csekélyebb jelentőségű rend­szerek is fejlődtek, melyekre a főrendszerek ismer­tetései rátérnünk. Mindezezeknek e medszereknek megvan a maguk jogo­­ltságuk és jelentőségük, de egyikök sem állít­ható oda föltétlenül legjobbnak: ismertetésüknél nem elegendő tehát azok lényegét kimutatni, hanem a fő­­súly annak feltüntetésére helyezendő, hogy egyes rendszerek minő természeti és közgazdasági viszo­nyok között vannak helyén. 1. A legelőgazdaság. A legelőgazdaság tipikus alakját az jellemzi, hogy a földbirtok kizárólagosan csak legelőként használ­­tatik, a jövedelem egyedüli forrása az álattartás, a szántóföld pedig teljesen hiányzik. Ennek az ókorban uralkodó, de jelenleg is úgy Európában, mint különösen Ázsiában, Észak- és Dél- Amerikában, Afrikában és Ausztráliában nagyon el­terjedt üzemrendszernek a kultúra haladásával több alakja keletkezett, melyek főkép a belterjesség te­kintetében térnek el egymástól. Legkülterjesebb alakjánál az állatok télen-nyáron a legelőn tartatnak; gazdájuk sem istállókról, sem téli takarmányról nem gondoskodik, a piaczra pedig a kifejlődött jószág lábán hajtatik. A természet itt a főtényező, a tőkét a rendszerint csekély értékű ál­lomány képviseli, a földhasználat a legprimitívebb a legkevesebb munkát igénylő.­­ A közlekedési t­erektől távol eső legelőknek alkalmas, ritka népségű rónaságokon, hol a földnek még alig van értéke, a természetes és közgazdasági viszonyok utalnak e rendszerre. Egy belterjesebb alakja az, amidőn nem az álla­tok, hanem azoknak nagyobb szállítóképességű ter­mékei (húskivonat, gyapjú, esetleg húskonzervek, bő­rök, faggyú és hús) hozatnak forgalomba, az állatok a termelés fokozása czéljából legalább télen át némi gondozásban és takarmányozásban részesülnek, és a legelőkezelésre is némi gond fordíttatik, amennyiben azokat időközönként leperzselik és a fű­termű terü­letnek erre legalkalmasabb részét a téli takarmány beszerzésére fordítják, így tehát a legelőkénti hasz­náltattal összekapcsolják. A legelőgazdaság ezen alakjával ritka népségű­ vi­dékeken, vasúti állomások és főként kikötők közelé­ben elterülő legelőbirtokokon találkozunk. De a kultúrának már régóta meghódított országok­ban sem ismeretlen a legelőgazdaság rendszere, a közgazdasági viszonyok fejlettsége szerint, hol kül-, hol belterjesebb alakot öltve. Itt különösen a silány talaj, csapadékdús éghajlat és hegyes fekvés azon tényezők, melyek fejletlen közlekedési viszonyokká egyetemben ezen rendszerre utalnak, míg az eke alá vehető termékenyebb terít­etek a forgalomnak megnyitva, rendszerint más rend­szernek engedtetnek át. GAZDASÁGI MEKNOK­OX szám

Next