Gyógyszerészek Lapja, 1918 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1918-01-06 / 1. szám

1918. január 6. ____________GYÓGYSZERÉSZEK LAPJA GYÓGYSZERÉSZEK LAPJA Alapítási év 1906. A GYAKORLÓ GYÓGYSZERÉSZEK 0R5ZR605 SZÖVETSÉGÉNEK HIUATAL05 KÖZLÖDYE. LAPKÖZLEMÉNYEK. A jogadományozások rendezése az anciennitás elve alapján. Azok a tagadhatatlanul jelentős sikerek, amelyeket Szövetségünk működése szociális té­ren felmutat, biztatás arra, hogy a vezetőségnek a jogadományozások terén is erélyesen kell követelnie, az eddig tapasztalt igazságtalanságok megszüntetését és a tisztességes munka jól meg­érdemelt honorálását. Az időpont jól van megválasztva, mert minden jel arra vall, hogy a belügyminisztéri­umban is érzik a helyzet tarthatatlanságát. A Pesti Hírlap újévi száma közli, hogy a belügy­minisztérium közegészségügyi főosztálya a köz­­egészségügy egységes nagy reformját készíti elő. Ebben benne van a gyógyszerészeti ügy reformja is, amellyel — mielőtt törvénnyé vál­nék — a gyógyszerész korporációknak is alkal­muk lesz foglalkozhatni. Az alkalmazott gyógyszerészeknek addig is szervezkedniök kell, nehogy készületlenül érje őket a törvénytervezet publikálása. A Segédszövetségek vezetőségei e kérdésben is megtalálták az együttműködésre szükséges alapot s az ügyek intézésére kiküldött nyolcas bizottság serényen dolgozik elsősorban a 20 évi segédi idővel bírók elhelyezése , másodsorban pedig a jogosítványoknak az anciennitás elve alapján történő adományozás érdekében.­­ Nyilvánvaló, hogy a cél elérésére a mainál alkalmasabb időpontot keresve sem lehetett volna találni. Azok a nagy átalakulások, amelyeken az egész világ keresztülmegy, elsöprik azt a korrupt rendszert is, amely mellett lehetséges volt az ér­demtelenek boldogulása—az érdemesek rovására. Rajtunk múlik, hogy a kedvező körülményeket kel­lően kihasználjuk és javunkra gyümölcsöztessük. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy a tagok megalkuvás nélkül engedelmeskedjenek a vezetőségnek, mert csak így lehet az útban álló mérhetetlen akadályokat leküzdeni. Reméljük, hogy tagtársaink a múltak tapasz­talatai alapján a legteljesebb bizalmukkal ajándé­kozzák meg az érdekeikért küzdő vezetőséget. VEGYESEK. A főiskolai hallgatók tanulmányainak folytathatása. A vallás- és közoktatásügyi minisztériumban Tóth János államtitkár elnöklésével a budapesti és vidéki főiskolák meghívott tanárainak részvételével december hó 28-án értekezlet volt, a bevonult főiskolai hallga­tóknak már a háború tartamán is adandó kedvezmé­nyek ügyében. Az értekezlet egyhangú helyesléssel vette tudomásul, hogy a hadügyi, illetőleg honvédelmi mi­nisztériumnál tárgyalások indultak meg aziránt, hogy a legalább egy éve harctéri szolgálatot teljesítő olyan főiskolai hallgatók, akik a szabályok értelmében vizsgát (szigorlatot) tehetnek, evégből turnusonként négy heti szabadságot kapjanak. Azokat a főiskolai hallgatókat, akik még egy vagy több félév hallgatására is vannak kötelezve, hogy vizsgát tehessenek, evégből ugyancsak turnusonként három hónapra a főiskolák székhelyére osztják be. A tanácskozás kiterjed arra is, hogy azok számára, akiknek ez a beosztás nem történhetik a tanév folyama alatt, a nyári hónapokban pótszemesztesztert tartsanak. Szövetségünk elnöksége már múlt évi február hó 10-iki beadványában hasonló kérelemmel fordult a vallás és közoktatásügyi miniszterhez. Megnyugvással állapít­juk meg, hogy az új kultusztuszminiszter megértően intézi a magyar intelligens társadalom jövő generáció­jának jelen mostoha sorsát. Ezzel kapcsolatosan felmerült az a jogos kívána­­lom, hogy a már negyedik éve katonai szolgálatot tel­jesítő gyógyszerész jelöltek segédi idejébe ne csak egy év , de az azonkívül katonai szolgálatban eltöltött időnek még a fele is beszámíttassék. Szövetségünk ilyen értelmű feliratot intézett a kultusz­miniszterhez. Halálozás. Dezseri Bobok Géza gyógyszerész, a Ferenc József-rend lovagja, a koronás arany érdemke­reszt tulajdonosa, községi bíró, megyebizottsági tag, életének 60-ik, házasságának 36-ik évében Verbón el­hunyt. Pótolhatlan veszteség érte Pandula József kartár­sunkat; édesanyja, özv. Pandula Józsefné, szül. Csőke Mária úrnő, múlt hó 30-án, 57 éves korában Tibold­­daróczon elhunyt. Vétel. Vadász Gusztáv oki. gyógyszerész örök­áron megvette Sándor István és Barabás Lajosnak „Szent Istvánhoz" címzett budapest-nádor utcai gyógy­szertárát. — Szondy János okt. gyószerész átveszi Helis Vilmosnak „Szent Istvánhoz" címzett aradi gyógyszertárát. Bérlet. Hom­olya Gyula bérbevette Örley Gyula Kőtelek­ i gyógyszertárát. — Örley Gyula bérbevette Beleznay Károly Basahid-i gyógyszertárát. Kérjük kartársainkat, hogy leveleikhez válasz­bélyeget mellékelni szíveskedjenek.

Next