Gyógyszerészi Hetilap, 1920 (59. évfolyam, 1/2983-52/3033. szám)
1920-01-01 / 1. (2983.) szám
•:ffU ■ „ 2__________ GYÓGYSZERÉSZI HETILAB egyik napról a másikra árában 30%-kal emel-' kedett. Bekövetkezett tehát a gyógyszerárszabvány csődje. A gyógyszerész tönkre megy, ha annak tételeihez alkalmazkodik. Miután pedig nem lehet kormnyzati cél egy társadalmi osztály tönkretétele, sem nem kívánatos az, hogy az orvosi rendelés kivitelekor nivellálja a gyógyszerész a taxa betartása által beálló veszteségeit, kézen fekszik a megoldásnak az a módja, hogy a viszonyok konszolidálásáig a gyógyszerárszabványt hatályon kívül kellene helyezni. Akként képzelem ezt, hogy a gyógyszerészaz anyagok kényszerű beszerzési árához 50% felárt számítva, az árszabvány munkadíjtételeit szigorúan tartsa be. Ily módon jogsérelem senkin se történik. A gyógyszerész szerértő haszonnal ad túl az áruján, amelyhez a fogyasztó közönség a konjunktúra által szabályozott áron jut hozzá. A gyógyszerész becsületesen betarthatja az orvosi előírást, anélkül, hogy tönkremenne. Míg ma aggasztó, hogy a közegészségügy kiszámíthatatlan kárára védi meg a gyógyszerárszabvány békéi által veszélyeztetett érdekeit. Annélkül, hogy tovább fejtegetném a kérdést, ajánlom a megoldás ezen módját az illetékes körök figyelmébe. Dr. Varságh Zoltán. Beszámoló. Amikor oly hosszú idő után megint megjelenek a gyógyszerésztársadalom nyilvánosságaelőtt,, úgy érzem, kötelességem legalább nagy vonásokban beszámolni a hallgatás hosszú hónapjainak történetével. Több mint 9 hónap előtt folyt le aGyógyszerészsegédek Országos Szövetségének az a hírhedt közgyűlése, amelyen hűséget esküdtek a nemzetközi szociáldemokrata pártnak. De minő körülmények között?! Az egész gyűlést elejé- től végig a most börtönben ülő kommunista Preusz Mór, a munkástanács akkori elnöke vezzette. Illetéktelen elemekegész sokasága tolakodott be a gyűlésre. Leterrorizáltak mindenkit, s aki ellenkező véleményen volt, s a segédi kari józan gondolkozású többsége szóhoz is alig, érvényesüléshez meg, épen ,nem jutott. .. Önmagamra örökre emlékezetes maradt ez a gyűlésnek elkeresztelt zsarnokoskodás. Aznap megjelent cikkemben írtam még, hogy egy lepecsételt borítékban 9 nevet őrzök: azokét, akik megbízható értesülésem szerint a gyógyszerészet államosítását pusztán magánérdekükben sürgetik. Preusz Mór, akinek semmi köze sem volt a gyógyszerészek gyűléséhez, felszólított, hogy aztt a borítékot azonnal adjam elő, különben börtönbe hurcoltat. Pár ,perc múlva fegyveres katonák és civilek kisértek a lakásomra, ahonnan a kierőszakolt borítékkal tértem vissza a gyűlésre. Ott a felelőtlen elemek lehurrogtak, megöléssel fenyegettek, felszólalási jogomat a legszűkebbre korlátozták . Preusz M.ór zsarnoki önkénnyel megállapította, hogy nem tudok bizonyítani. A rajtam történt sérelmet hiába jelentettem be illetékes politikai éssajtófaktoroknak,azok megmondották, hogy a munkástanács elnökével szemben nincs többé fiatalom a kezükben. Az ellentáborban ülő egy-két jóakaróm, megsúgta később, hogy ha a Preusz Mór által rám oktrojált rektifikáló nyilatkozatot lapomban minden kommentár nélkül közzé nem teszem, akkor, miként az, »Apostol« nyomdát, úgy fogják a csőcselékkel az irodámat és a lakásomat szétromboltatni s az életemért sem állnak jót. Családos ember vagyok, akinek gyermekeket kell eltartania s irántuk való szeretetből engedtem a terrornak. Közzétettem lapomban egy nyilatkozatot, amit nem magam fogalmaztam, amit 9 ember hozott ki hozzám készen,s amelyben, — — ez a nyilatkozat értelmi szerzőinek ostobaságára vall — ideg kellett követnem a szociáldemokrata pártot is. Bevallom: lelkileg nagyon megviseltez az igazságtalanság. Azon a ponton állottam, hogy idegen kezekbe adom át lapomat s a gyógyszerészi közélettől végleg visszavonulok, hogy, a továbbiüldözések alól megszabaduljak. De amikor két hét múlva elkövetkezett a kommunista rémuralom, amely lapom megjelenését lehetetlenné tette, tisztában voltam vele, hogy igazi megpróbáltatásaim csak mostan kezdődnek. Tényleg így is történt. Az alacsony bosszúállás lehetetlenné tette, hogy szeretett pályámon bárminő munkát vállalhassak. Állandó megfigyelés alatt állottam. Bárhova mentem, kísértő szellemként jártak anyomomban a Neményi Jenők és cinkostársaik. A telefonomba kémek voltak állandóan belekapcsolva. S amikor a polgároktúszokként való tömeges letartóztatása megkezdődött, jóakaró figyelmeztetésre elhagytam a fővárost és a Dunántúl húzódtam meg. , Előzőleg az Aggteleki utcai gyógyszerészház 3 házmesterének buzgolkodása folytán, — aki a ■kemmunsita gyógyszerésztársaságot hűségesen ■szolgálták s érthetetlenül ma is szolgálja a »Buda■pesti Gyógyszerésztestületet, egy szénmunkikást és 7 tagú családját helyezték el a lakásoméban. Ezektől csak decemberben tudtam ezer látásfutás után szabadulni sez az egyik oltár, amiért általuk lakott irodámat csak most tudom újból megnyitni. A távollétemben a lakásomat kirabolták. Kenyérkeresetemtől kilenc hónapon át megfosztva, anyagi helyzetem végleg megrendült, s ma koldusszegényen és eladósodva indulok neki, hogy amit 23 év alatt, mióta e lapot szerkesztem, annyi munka árán felépíttettem, újra megalapozni megkíséreljem. Teljes nyíltsággal mondtam el mindezeket, an idén most újra a kezembe veszem a szerkesztői tollat. S bár ezek a subjectív részletek szokatlanok egy szaklap,hasábjain, úgy érzem, el kellett