Gyógyszerészi Hetilap, 1920 (59. évfolyam, 1/2983-52/3033. szám)

1920-01-01 / 1. (2983.) szám

•:ffU ■ „ 2__________ GYÓGYSZERÉSZI H­ETIL­AB egyik napról a másikra árában 30%-kal emel-'­­ kedett. Bekövetkezett tehát a gyógyszerárszabvány csődje. A gyógyszerész tönkre megy­, ha annak tételeihez alkalmazkodik. Miután pedig nem lehet korm­nyzati cél egy társadalmi osztály tönkre­tétele, sem nem kívánatos az, hogy az­ orvosi rendelés kivitelekor nivellálja a gyógyszerész a taxa betartása által beálló veszteségeit, kézen­ fekszik a­ megoldásnak az a módja, hogy a­ viszonyok konszolidálásáig a gyógyszerárszab­ványt hatályon kívül kellene helyezni. Akként képzelem ezt, hogy a gyógyszerész­­az anyagok kényszerű beszerzési árához 50% felárt számítva, az árszabvány munkadíjtételeit szigo­rúan tartsa be. Ily módon jogsérelem senkin se történik. A gyógyszerész szerértő haszonnal ad túl az áruján, amelyhez a fogyasztó közönség a kon­junktúra által szabályozott áron jut hozzá. A­ gyógyszerész becsületesen betarthatja az orvosi előírást, anélkül, hogy tönkremenne. Míg ma aggasztó, hogy a közegészségügy kiszámíthatat­lan kárára védi meg a gyógyszerárszabvány bé­kéi által veszélyeztetett érdekeit. Annélkül, hogy tovább fejtegetném a kérdést, ajánlom­ a megoldás ezen módját­ az illetékes kö­rök figyelmébe. Dr. Varságh Zoltán. Beszámoló. Amikor oly hosszú idő után megint megjelenek a gyógyszerésztársadalom nyilvánossága­­előtt,, úgy érzem, kötelességem legalább nagy voná­sokban beszámolni a hallgatás hosszú hónap­jainak történetével. Több mint 9 hónap előtt folyt le a­­Gyógy­­szerészsegédek Országos Szövetségének az a­ hírhedt közgyűlése, amelyen hűséget esküdtek a nemzetközi szociáldemokrata pártnak. De minő körülmények között?! Az egész gyűlést elejé-­ től végig a most börtönben ülő kommunista­ Preusz Mór, a munkástanács akkori elnöke vez­­zette. Illetéktelen elemek­­egész sokasága tola­­­kodott be a gyűlésre. Leterr­orizáltak mindenkit, s aki ellenkező véleményen volt, s a segédi kari józan gondolkozású többsége szóhoz is alig, ér­­­vényesüléshez meg, épen ,nem jutott. .. Önmagamra örökre emlékezetes marad­t ez a gyűlésnek elkeresztelt zsarnokoskodás. Aznap megjelent cikkemben írtam­ még, hogy egy le­pecsételt borítékban 9 nevet őrzök: azokét, akik megbízható értesülésem szerint a gyógyszeré­szet államosítását pusztán magánérdekükben sür­getik. Preusz Mór, akinek semmi köze sem volt a gyógyszerészek gyűléséhez, felszólított, hogy aztt a borítékot azonnal adjam elő, különben bör­tönbe hurcoltat. Pár ,perc múlva fegyveres kato­­­nák és civilek kisértek a lakásomra,­ ahonnan a kierőszakolt­­ borítékkal tér­tem vissza a gyűlésre. Ott a felelőt­len­ elemek lehurrogtak, megöléssel fenyegettek, felszólalási jogomat a legszűkebbre korlátozták . Preusz M.ór zsarnoki önkénnyel megállapította, hogy nem tudok bizonyítani. A rajtam történt sérelmet hiába jelentettem be illetékes politikai és­­sajtófaktoroknak,­­azok meg­mondották, hogy a munkástanács elnökével szemben nincs többé fiatalom a kezükben. Az ellentáborban ülő egy-két jóakaróm, meg­súgta később, hogy ha a Preusz Mór által rám oktrojált rektifikáló nyilatkozatot lapomban min­den kommentár nélkül közzé nem­ teszem, akkor, miként az, »Apostol« nyomdát, úgy fogják a­ csőcselékkel az irodámat és a lakásomat szétrom­boltatni s az életemért sem állnak jót. Családos ember vagyok, akinek gyermekeket kell eltartania s irántuk való szeretetből enged­tem­ a terrornak. Közzétettem lapomban egy nyi­latkozatot, amit nem magam fogalmaztam, amit 9 ember hozott ki hozzám készen,s amelyben, — — ez a nyilatkozat értelmi szerzőinek ostoba­ságára vall — ideg kellett követnem a szociál­demokrata pártot is. Bevallom: lelkileg nagyon megviselt­­ez az igazságtalanság. Azon a ponton állottam, hogy idegen kezekbe adom át lapomat s a gyógy­szerészi közélettől végleg visszavonulok, hogy, a további­­üldözések alól megszabaduljak. De ami­kor két hét múlva elkövetkezett a kommunista rémuralom, amely lapom megjelenését lehetet­lenné tette, tisztában voltam vele, hogy igazi megpróbáltatásaim csak mostan kezdődnek. Tényleg így is történt. Az alacsony bosszúállás lehetetlenné tette, hogy szeretett pályámon bár­minő munkát vállalhassak. Állandó megfigyelés alatt állottam. Bárhova mentem, kísértő szellem­ként jártak a­­nyomomban a Neményi Jenők­ és cinkostársaik. A telefonomba kémek voltak állandóan belekapcsolva. S amikor a polgárok­­túszokként való tömeges letartóztatása megkez­­­dődött, jóakaró figyelmeztetésre elhagytam a­­ fővárost és a Dunántúl húzódtam meg. , Előzőleg az Aggteleki utcai gyógyszerészház 3 házmesterének buzgolkodása folytán, — aki a ■kemmunsita gyógyszerésztársaságot hűségesen ■szolgálták s érthetetlenül ma is szolgálja a »Buda­­■pesti Gyógyszerésztestület­­et, egy szénmunk­ikást és 7 tagú családját helyezték el a lakásom­éban. Ezektől csak decemberben tudtam ezer lá­­tásfutás után szabadulni s­­ez az egyik oltár, amiért általuk lakott irodámat csak most tudom újból megnyitni. A távollétemben a lakásomat kirabolták. Ke­nyérkeresetemtől kilenc hónapon át megfosztva, anyagi helyzetem végleg megrendült, s ma kol­dusszegényen és eladósodva indulok neki, hogy amit 23 év alatt, mióta e lapot szerkesztem, annyi munka árá­n fel­építtette­m, újra megalapozni megkíséreljem.­­ Teljes nyíltsággal mondtam el mindezeket, an idén most újra a kezembe­ veszem­ a szerkesztői tollat. S bár ezek a subjectív részletek szokatla­nok egy szaklap,hasábjain, úgy érzem, el kellett

Next