Gyógyszerészi Hetilap, 1926 (65. évfolyam, 1/2-17/50. szám)

1926-01-10 / 1. (egyesített 2.) szám

A GYÓGYSZERÉSZI HETILAP nyesülését csakis ez biztosítja vagy vereked­het­ ki. Igazunkért folytatott munkánál az általános helyzet szomorú képét azonban nem szabad szem elől tévesztenünk. Megalázóan ecsetelik a helyzetet, amelyben a magyar haza sínylik, egy szép költeménynek e sorai: „A mi fánkba hetven mennykő csapott, Tűznek, víznek vagyunk koldusai. Egy mérges mély seb: ez lett a hazánk, Egy gennyes sebnek lakói vagyunk, Piszkos kézzel turkálja a világ. Nincs orvossága, nincs doktora . . . Hogy adjon egy seb gyermekeinek Virágot, bort, nyugalmat, kenyeret?"­ Majd lejebb így folytatja: „De az ember nem utcai szemét, Amelyet össze-vissza fúj a szél, Az ember szikla, rajta megtörik A tölgyeket kidöntő szélvihar, Az ember küzd és szenvedve remél." Ez jutott kifejezésre az újév alkalmával tör­tént tisztelgésnél, amikor a Magyarországi Gyógyszerész-Egyesület és Budapesti Gyógy­szerész Testület küldöttsége felkereste a kor­porációk elnökét. E tisztelgésről lapunk más helyén írunk. De szükségesnek tartottuk, hogy e helyütt is reámutassunk azokra a helyes megállapításokra, amelyeket az üdvözlő szóno­kok és ezeknek szavaira válaszképen az elnök nyilvánított. . Vajha a gyógyszerésztársadalom minden tagja megszívlelné e szavakat s összevetve a saját maga megállapította kötelességekkel, megismervén a különböző országok szaksajtója majdnem egyazon értelmű megállapításának nagy igazságát, jövőbeli és a gyógyszerészeiért munkálkodásra ebből vonnánk mindnyájan következtetést. Nem tartjuk feleslegesnek szóvá tenni, hogy a gazdasági válság mellett nagyon sokban oka a nehéz helyzetnek az a lelki válság, amely szintén az évekig tartó háború után követke­zett be. Ismételten szóvátehettük, hogy a leg­főbb kötelesség a háborús viszonyok következ­tében lerongyolódott s a kényszer hatása alatt sokat szenvedett erkölcsi érzés, a lel­ki­ismeret, a felelősségtudat helyreállítása. S a legfőbb kötelesség (ezzel karöltve és egyidőben), hogy ezt mindnyájan önmagunkon kezdjük. Ne ke­ressük másban az okot s ne keressünk egyik vagy másik cselekedetünkre mentséget abban, hogy azt csak azért tettük, mert más így meg amúgy. Ha mindnyájan egyenként, önmagunk­nál helyezkedünk a békeidőbeli lelkiismeret és erkölcs alapjára, akkor természetes következ­mény lesz az igazainkért folytatott munkálko­dásunk és küzdelmünk elérhető legteljesebb eredménye. A békés munkálkodáshoz és magá­hoz az eredményt biztosító békéhez sokkal több türelem kell, mint általában tanúsít, a mai idők embere. A kiengesztelődésnek első dolga és megnyilvánulása pedig a gyűlölködés és gyű­lölködés-szítás abbahagyása. Ha az a gyógyszerész, aki ellen a kar iga­zaiért küzdő egyesület, esetleges helytelen és szabályellenes, vagy etikába ütköző cselekmé­nye miatt eljárást indít, nem fogja a bíróság­nál feljelenteni az ez ügyben a hatóságnál el­járó egyesületi vezetőket, hanem maga is meg­állapítja, hogy csak azok az egyéni érdekek jogosultak, amelyek a magasabb köz érdekével összhangba hozhatók; ha nem lesz 37 gyógy­szerész, aki figyelemmel se kíséri a­­szaklapban időnként közölt törvényes rendelkezéseket, fel­hívásokat és figyelmeztetéseket; ha két gyógy­szerész sem akad, akik a fontos közérdekű ügyben hozzájuk is intézett kérdésre, a becsa­tolt, felbélyegzett levelezőlap dacára, a for­duló postával kért választ csak két és fél hó­nap múlva adják meg (vagy egyáltalán nem is válaszolnak), akkor sokkal közelebb jutot­tunk ahhoz az egységes és jól megalapozott, minden melléktekintettel ment szervezkedés­hez, amely nélkül végeredményében szélma­lomharc az igazainkért való legodaadóbb küz­delem is. A közmondásos gyógyszerészi közöny iskola­példájául szokták állítani azt a tapasztalatot, hogy amikor a gyógyszertárak reál­jogosítvá­nyának elismerése volt folyamatban, arra a felhívásra, hogy az 1850 előtt alapított gyógy­szertárakat jelentsék be (ami egy levél meg­írásába és postaköltségébe került volna csu­pán), számosan nem törődtek a felhívással. Ellenben évek múltán „minden költség"­ meg­térítésére készek voltak, ha — amikor ez már későn volt — a régebben felállított gyógyszer­­tár utólagos bejelentése alapján azoknak reál­jogosítványát sikerül — mulasztásuk dacára — elismertetni. Nekünk igen sok előítéletet kell lekü­zde­­nü­nk. Az erre irányuló munka fokozatosan mind jobb és jobb eredménnyel jár. De az elő­ítéletek leküzdését meg kell előznie a közmon­dásos gyógyszerészi közöny és nemtörődömség önmagunknál való legyőzésének. Nemkülön- Thea Pecco Orange, Pecco „Pallikelly" I. A., London, Lapsang Souchong I. A., London, Pecco Orange, Souchong. Kapható Thallmayer és Seitz R.-T.

Next