Gyógyszerészi Közlöny, 1936 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1936-01-04 / 1. szám
A SZAKÜGYEK GYÓGYSZERÉSZI KÖZLÖNY egyesület a tanfolyamra beiratkozók számát a két tanfolyam között arányosítani kívánja. Ennek érdekében a Szegeddel határos vármegyék gyakornokait külön felhívjuk, hogy hacsak valamilyen különös ok nem kényszeríti őket másra, már saját elhatározásukból is, a szegedi tanfolyamra való beiratkozási szándékukat jelentsék be. Budapest, 1935. évi január hó 1-én. Korizsánszky Ottó, Dr. Tauffer Gábor, ügyv.-igazgató, elnök. Újévi tisztelgés dr. Tauffer Gábor egyesületi elnöknél. A magyar gyógyszerésztársadalom az újév alkalmából, Szilveszter napjának délutánján üdvözölte a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület elnökét, dr. Tauffer Gábor országgyűlési képviselőt. Az egyesület Hegedűs Sándor utcai székházának könyvtártermében egybegyűlt fővárosi és vidéki kartársak élén Molnár Antal pestszentimrei gyógyszerész köszöntötte az egyesület elnökségét, az itt következő beszéddel: — Mélyen tisztelt Elnök Úr! Minden alkotmányos közületben évenként visszatérő és nagyon kedves szokás, hogy a közület az arra érdemes vezetőjét, vezetőségét szeretettel köszönti és elhalmozza jókívánataival, az ó év elhaló léptei után diadalmasan feltűnő új év hajnalán. — Kedves és szép szokás ez, különösen ott, ahol a vezetőség és a tömeg ténylegesen összeforrt és az a szeretet és az a nagyrabecsülés, amely az üdvözlésekből felfakad, tényleg a lélek mélységéből jön, a becsülettel végzett munka eredményeképen. De hasznos is az ilyen találkozás, mert új, maradandó értékek termőtalajává válhat. Mert nem mind érték az, és főleg nem maradandó érték az mind, amit a hatalmasok a maguk, sokszor a való élettől elszigetelődött helyzetében a nép boldogítására kieszelnek. Maradandó érték az, ami hatásaiban, mint a megbolygatott csendes vizű tó hullámé, széjjelgyűrűzik az egész felületen, áldásaiban részesíti azokat is, akik a központi hatalomtól távol, kint a széleken küzdenek, mint a mi közületünkben egyesületünk közkatonái, az apró falusi gyógyszertárakban dolgozó napszámosai a magyar közegészségügynek. — Elnök Úr! Abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy mint egy szürke közkatonája rendünknek, örvendő lélekkel állapíthatom meg, hogy egyesületünk elnökségét, élén Tauffer Gáborral, csak az elismerés és hódolat illetheti meg közületünk kicsinyeitől és nagyjaitól egyaránt, mert azok az eredmények, melyeket 1935. eredményei gyanánt könyvelhetünk el évkönyveinkben, kihatásaikban felölelik az egész magyar gyógyszerészetet, maradandóságukban szigorú következetességgel szabják meg az irányt, melyen haladni kell és józan emberi felfogás szerint ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy az utolsó évtized tespedésében és hanyatlásában meggyengült és vészes sorvadásra ítélt magyar gyógyszerészet, mégegyszer az élet ösvényére lépjen. — A történelemírók sokat töprengtek és vitáztak azon, hogy a nagy idők szülik-e a nagy embereket, vagy a nagy emberek cselekedetei változtatják-e át a szürke hétköznapokat történelmiekké. — Nem vagyok történelemíró, de egyet tudok. A gyógyszerészetnek ezek a súlyos, életet jelentő kérdései, melyek ma vannak megoldás alatt, vagy részben megoldottak, nem mai keletűek. Az utóbbi évtized minden közgyűlésén, sokszor viharos felszólalások formáiban, mint ezernyi panaszok, olykor-olykor siránkozó jajok, vázolták, színezték a bajok sokaságát, megdöbbentő mérvét a pálya hanyatlásának. Segítség nem látszott sehol és a jaj, mint a pusztában elhangzó szó, még csak visszhangot se vetett. Harcos erberek után csengett az egész gyógyszerészet, harcos férfiak kellettek, akik szigorú önfegyelmezettséggel és pályaszeretettel, egyéni érdekeik mellőzésével dolgozzanak és legelsősorban lelket öntsenek a veszendő seregbe. — Elnök Úr! Soha sem felejti el Önnek a magyar gyógyszerészet, hogy amikor a válság már mindent elhárítással fenyegetett és sorozatos támadások indultak meg rendünk ellen, úgy fentről, mint lentről és ki akarták emelni kezünkből az évszázadokon át megszerzett kenyérkereső jogainkat és védtelenségében és kétségbeesésében maga a társadalmunk is szerteszéjjel szakadozott, hogy az annyira szükségest összmunka helyett az egymás iránti fenekedésnek adjon helyet, ön volt az, aki bátor, férfias szózatával, vezetésre hivatott egyéniségével, rendületlen bizalmával nekünk is visszaadta a hitet és megindult alkotó útján. Ön az ma is, aki nemcsak beszédeiben hirdeti, de a valóságos életben is valóra váltja az alkotó munkához elsősorban szükséges szigorú önfegyelmet. Szigorú önbírálata megvédi a tévedésektől és a valódi értékek felismerése és felhasználása révén, korunk leg